Ezt olvasta már?

0

Semjén Zsolt: a magyar embereknek vagyunk felelősek

Az Orbán-kormány azt vállalta, hogy kivezeti az embereket és az önkormányzatokat az adósságcsapdából, mert "mi a magyar embereknek vagyunk felelősek, nem Brüsszelnek, nem a bankoknak, nem különböző érdekeltségeknek és nem az osztrák államnak" - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.

Semjén Zsolt sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, ennek a felelősségnek meg fognak felelni, kivezetik az embereket és az önkormányzatokat az adósságcsapdából, és ezáltal Magyarország vissza tudja szerezni gazdasági és cselekvési szabadságát.

A kereszténydemokrata politikus szerint nem az a cél, hogy a bankrendszer "megrendüljön" Magyarországon, mivel a vállalkozásoknak és az embereknek szükségük van arra, hogy hitelhez jussanak, de az nem engedhető meg, hogy a bankok óriási összegű extraprofitot vigyenek ki az országból, és ne vállaljanak részt az általános válság terheiből.

A miniszterelnök-helyettes utalt arra, hogy az összes számítás azt mutatja: a kötött árfolyamon történő végtörlesztés ellenére összességében nagy a bankoknak a devizahitelezésből származó profitja.

Semjén Zsolt azt mondta, a "verbális fenyegetésen" túl nem látja jelét annak, hogy hirtelen "összepakolnának" a bankok, és elmennének az országból, mert még így is komoly profitjuk van, másfelől ha elmennének, akkor más bankok átvennék a helyüket.

Kijelentette, a kormány devizahiteleseket segítő intézkedései miatt - ami valóban komolyan sérti a bankok törekvését az extraprofitra -, pénzügyi értelemben láthatóan "nemzetközi támadás folyik Magyarország ellen". Elég nagy tartalékot hozott a kormány létre - mondta -, amely lehetővé teszi, hogy a válságot Magyarország kezelni tudja és "győztesen kerüljön ki ebből a csatából".

Véleménye szerint, "nagyon súlyos bűn terheli" az előző kormányt, amiért "hátsó szándékból, különböző érdekeltségek" miatt, vagy egyszerűen felelőtlenségből hagyták, hogy az ország devizában eladósodjon.

Semjén Zsolt öt lépést sorolt fel, amelyek már eddig is nagy segítséget jelentettek a devizahiteleseknek: a kormány kilakoltatási moratóriumot rendelt el, rögzítette azt az árfolyamot, amelyen az adósok átmenetileg törleszthetik devizahiteleiket, biztosította a végtörlesztés lehetőségét, létrehozták az eszközkezelőt, valamint ismét bevezették a fiatal házasok részére a szocpol támogatást.

A kormány gazdaságpolitikájával kapcsolatban kifejtette: növekedésorientált gazdaságpolitika csak akkor lehetséges, ha a munkahelyteremtést be tudják indítani.

A miniszterelnök-helyettes közölte: az adócsökkentések következtében 30 ezerrel több munkahely van és 40 ezerrel többen dolgoznak, mint az előző kormány idején.

Azt természetesnek nevezte, hogy a piac nem tud olyan embereknek munkát adni, akiknek nincs szakképzettségük.

Ezért indítja be a kormány a Start-programot, amely olyan embereknek ad munkalehetőséget, akik a piacon nem tudnak elhelyezkedni - mondta a miniszterelnök-helyettes, aki célként jelölte meg, hogy rövidesen 200 ezren jussanak munkához a munkaprogram keretében.

A segély havi 28 ezer forintot biztosított, a 4 órás Start-munkaprogram keretében 48 ezer forint a havi bér, míg a képzés után továbblépve, piaci körülmények között már 92 ezer forint a megemelt minimálbér, amely már ösztönzést jelent a korábban segélyből élő embereknek - mondta Semjén Zsolt.

A sajtótájékoztató után a miniszterelnök-helyettes a városháza dísztermében fórumon vett részt, ahol mintegy kétszáz ember előtt a kormány gazdaságpolitikájáról beszélt, majd kérdésekre válaszolt.

mti







0
0
0

hírek innen, onnan

Nagy meglepetés a Brit Nagydíj pénteki sprintkvalifikációján

Fotó: Mercedes A 41 éves pilóta mögött a vb-pontversenyt vezető, 19 éves olasz Andrea Kimi Antonelli zárt másodikként a Mercedesszel,...

Előbb árnyékolni, aztán hűteni – Ha ez a hőség marad a nyáron, a július és az augusztus még azért húzós lesz

Az egyre gyakoribb kánikulák miatt, mind többen döntenek a klíma beszereltetése mellett. Pedig a leghatékonyabb védekezés nem a hűtés,...

Négy éven belül duplázna Németország

Németországnak nem kell megkerülnie azt a kérdést hogy jelenleg mennyit költ honvédelemre mivel arra készül, hogy négy éven belül...

Kevés a hely a teraszon? A tervezők szerint ettől még lehet tökéletes a nyári vendégfogadás

A nyári vendégségekhez sokan automatikusan nagy kertet vagy tágas teraszt képzelnek. A belsőépítészek szerint azonban éppen a kisebb...

Húzós időszak vár a vidéki magyarokra: hiába a történelmi rekord, tömegével tűnnek el a patikák

Első ránézésre úgy tűnhet, hogy Magyarországon nincs gond a gyógyszerellátással, a háttérben azonban jelentős átalakulás zajlik. Mi...

Itt a felvétel: így búcsúzott el az ATV-ben Bodacz Balázs

Bodacz Balázs csütörtök késő este, az ATV Aktuál című politikai és közéleti műsorának végén köszönt el a nézőktől. A...

Melyik karon érdemes vérnyomást mérni? Egy apró részlet, amely sokkal fontosabb, mint gondolná

Már néhány apró szabály betartásával is sokkal pontosabb képet kaphat saját egészségi állapotáról.

Közeleg a határidő, ami eldönti az easyJet sorsát

Közel 7 százalékot esett a brit easyJet árfolyama az elmúlt héten, miután a befektetők tartanak attól, hogy nem jön létre a...

Magyar Péter: Áder János közpénzhorgász bizonyítékokat követel. Íme az első

A kormányfő bejegyzése szerint Áder János rezsijére és juttatásaira évente több tízmillió forint közpénz megy el. Azt állítja, a...

Vészjósló jelenség az óceánon: ez kihathat már az idei telünkre is

Az Atlanti-óceán északi részén kialakult "hideg folt" arra utalhat, hogy gyengül az az áramlási rendszer, amely kulcsszerepet játszik...

A börtönből üzent az óbudaiaknak a II. kerület polgármestere

Új hobbit talált magának Őrsi Gergely.

0

Sport

Éjjel történt a foci-vb rangadóján: 94. perces góllal ejtették ki Ronaldóék a horvát válogatottat

A portugál válogatott nagy izgalmak után bejutott a foci-vb nyolcaddöntőjébe.

Szoboszlai utódját találta meg a Liverpool, vb-hős érkezik Lipcséből

Meglepő átigazolásra kerülhet sor a napokban, a Liverpool mindent megadna az új edzőnek.

Lamine Yamal a Real Madrid új igazolásáról: „Élve felfalom!”

Harapós kedvében van a viccelődő spanyol zseni.

Óriási botrány a portugál meccs előtt, Ronaldo nővére elárulta a futballsztár terveit

Cristiano Ronaldo góllal jártul hozzá a horvátok kiejtéséhez, de a botrány nem ült el.

25 éve, hogy Roger Federer legyőzte Wimbledon akkori királyát

A wimbledoni tenisztorna egyik legemlékezetesebb meccse volt.

Vb-rekord a Tippmixen: 7 ezer forintból csinált 25 milliót egy fogadó

A hétvégén Messiék, a franciák és a brazilok mérkőzései kínálnak újabb izgalmakat.

Nulla izgalom után a spanyolok is ott vannak a 16 között a vb-n

Spanyolország továbbjutása egy pillanatig sem volt veszélyben Ausztria ellen.

Bulvár

Pontosan erre ment el a nyugdíjpénz

Hihetetlenül pontosan sikerült megbecsülnünk, hány tag mekkora összegben fordította nyugdíjmegtakarítását lakáscélra. Mostanra nem csak a végleges szám vált ismertté, még a felhasználás részleteit is megismerh

Óriási botrány a portugál meccs előtt, Ronaldo nővére elárulta a futballsztár terveit

Cristiano Ronaldo góllal jártul hozzá a horvátok kiejtéséhez, de a botrány nem ült el.

A 7 legjobb szexpóz nőknek – szakértők szerint ezek hozzák a legtöbb örömöt

Nincs olyan, hogy mindenki számára tökéletes szexpóz.

Bezár a népszerű üzletlánc Magyarországon – más néven nyit ki újra

Bezárnak a Hervis sportáruházak Magyarországon, de Sports Direct néven várhatóan még idén újranyitnak.

A hentesek riadót fújtak: ilyen húsfajtákat ők sosem vesznek a szupermarketben

A hús nagyon kényes dolog, és a hentesek lerántották a leplet néhány húsfajtáról, amit nem szabadna szupermarketben megvenni.

A pincérnővel akart keménykedni a katonafeleség, de a lehető legrosszabb emberbe kötött bele

Futótűzként terjed az interneten egy megdöbbentő történet, amely rávilágít arra, mi történik, ha valaki a férje pozíciója mögé bújva próbál megfélemlíteni másokat. A Redditen felbukkant beszámoló szerint e

Nem szabad megenni a csirke ezen részeit - Sokan még mindig hozzáadják a leveshez.

Mi kerüljön a fazékba, és mit érdemes inkább kihagyni a csirkelevesből? Ezek a csirkehúsfogyasztás legfontosabb kulisszatitkai.

A rendőrök agya is ledobta a láncot a pápai horrorutánfutó láttán

Felfogni is nehéz, mit szabadítottak az utakra Pápán. A rendőrök nem kegyelmeztek.

0