Ezt olvasta már?

0

Semjén Zsolt: a magyar embereknek vagyunk felelősek

Az Orbán-kormány azt vállalta, hogy kivezeti az embereket és az önkormányzatokat az adósságcsapdából, mert "mi a magyar embereknek vagyunk felelősek, nem Brüsszelnek, nem a bankoknak, nem különböző érdekeltségeknek és nem az osztrák államnak" - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.

Semjén Zsolt sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, ennek a felelősségnek meg fognak felelni, kivezetik az embereket és az önkormányzatokat az adósságcsapdából, és ezáltal Magyarország vissza tudja szerezni gazdasági és cselekvési szabadságát.

A kereszténydemokrata politikus szerint nem az a cél, hogy a bankrendszer "megrendüljön" Magyarországon, mivel a vállalkozásoknak és az embereknek szükségük van arra, hogy hitelhez jussanak, de az nem engedhető meg, hogy a bankok óriási összegű extraprofitot vigyenek ki az országból, és ne vállaljanak részt az általános válság terheiből.

A miniszterelnök-helyettes utalt arra, hogy az összes számítás azt mutatja: a kötött árfolyamon történő végtörlesztés ellenére összességében nagy a bankoknak a devizahitelezésből származó profitja.

Semjén Zsolt azt mondta, a "verbális fenyegetésen" túl nem látja jelét annak, hogy hirtelen "összepakolnának" a bankok, és elmennének az országból, mert még így is komoly profitjuk van, másfelől ha elmennének, akkor más bankok átvennék a helyüket.

Kijelentette, a kormány devizahiteleseket segítő intézkedései miatt - ami valóban komolyan sérti a bankok törekvését az extraprofitra -, pénzügyi értelemben láthatóan "nemzetközi támadás folyik Magyarország ellen". Elég nagy tartalékot hozott a kormány létre - mondta -, amely lehetővé teszi, hogy a válságot Magyarország kezelni tudja és "győztesen kerüljön ki ebből a csatából".

Véleménye szerint, "nagyon súlyos bűn terheli" az előző kormányt, amiért "hátsó szándékból, különböző érdekeltségek" miatt, vagy egyszerűen felelőtlenségből hagyták, hogy az ország devizában eladósodjon.

Semjén Zsolt öt lépést sorolt fel, amelyek már eddig is nagy segítséget jelentettek a devizahiteleseknek: a kormány kilakoltatási moratóriumot rendelt el, rögzítette azt az árfolyamot, amelyen az adósok átmenetileg törleszthetik devizahiteleiket, biztosította a végtörlesztés lehetőségét, létrehozták az eszközkezelőt, valamint ismét bevezették a fiatal házasok részére a szocpol támogatást.

A kormány gazdaságpolitikájával kapcsolatban kifejtette: növekedésorientált gazdaságpolitika csak akkor lehetséges, ha a munkahelyteremtést be tudják indítani.

A miniszterelnök-helyettes közölte: az adócsökkentések következtében 30 ezerrel több munkahely van és 40 ezerrel többen dolgoznak, mint az előző kormány idején.

Azt természetesnek nevezte, hogy a piac nem tud olyan embereknek munkát adni, akiknek nincs szakképzettségük.

Ezért indítja be a kormány a Start-programot, amely olyan embereknek ad munkalehetőséget, akik a piacon nem tudnak elhelyezkedni - mondta a miniszterelnök-helyettes, aki célként jelölte meg, hogy rövidesen 200 ezren jussanak munkához a munkaprogram keretében.

A segély havi 28 ezer forintot biztosított, a 4 órás Start-munkaprogram keretében 48 ezer forint a havi bér, míg a képzés után továbblépve, piaci körülmények között már 92 ezer forint a megemelt minimálbér, amely már ösztönzést jelent a korábban segélyből élő embereknek - mondta Semjén Zsolt.

A sajtótájékoztató után a miniszterelnök-helyettes a városháza dísztermében fórumon vett részt, ahol mintegy kétszáz ember előtt a kormány gazdaságpolitikájáról beszélt, majd kérdésekre válaszolt.

mti







0
0
0

hírek innen, onnan

Elképesztő eredmény: 4 hét alatt teljesen helyreállította a porcot az új injekció

Amerikai kutatók kísérleti injekciója állatkísérletekben mindössze négy-nyolc hét alatt állította helyre az ízületeket. A kezelés a...

Láttad már Matt LeBlanc 22 éves lányát? Le se tagadhatná, ki az apukája

Matt LeBlancot 22 éves lányával, Marinával kapták lencsevégre Los Angelesben. A színész a nyilvánosságtól visszavonultan él.

Elindult a Flynas légitársaság Rijád és Budapest közötti járata

A Flynas az eredetileg bejelentett június 26. helyett július 1. és szeptember 30. között szerdánként, péntekenként és vasárnaponként...

Csütörtök után pénteken is drágulnak az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára egyaránt bruttó 3-3 forinttal nő. Csütörtökön 4-4 forintos volt a drágulás.

Orosz drónok kémkedtek Európa legfontosabb katonai és nukleáris bázisai felett, és erről mit sem sejtettünk

Oroszország csaknem másfél éven át drónokkal térképezett fel kritikus fontosságú nyugat-európai katonai és civil infrastrukturális...

„Tiszás sáskajárást” lát a Fidesz, reagáltak a közmédia vezetőcseréjére

Úgy vélik, az államigazgatásban „egymás után nevezik ki fontos és jól fizető pozíciókba a tiszás jogászokat”.

„Személyesen találkozni vele elképesztő érzés volt” – Arnold Schwarzenegger összeadott egy párt a Halászbástyán

Filmbe illő jelenetek zajlottak le múlt pénteken a Halászbástyán, amikor a jelenleg is Budapesten forgató Arnold Schwarzenegger teljesen...

Végleg felszámolja az Orbán-korszak kórházi titkolózását a Tisza-kormány, Hegedűs Zsolt ezért kötelezte azonnali kapunyitásra az állami intézményeket

Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter a Semmelweis-nap alkalmából hivatalosan is eltörölte az egészségügyi dolgozókat sújtó korábbi...

Hétvégén kimondhatják a boldogító igent? Egyre több jel utal az énekesnő nagy napjára

Napok óta lázban égnek a rajongók, miután egyre több bennfentes információ látott napvilágot arról, hogy Taylor Swift és Travis Kelce...

Hrutka János: a sport remek kifizetőhelynek bizonyult az elmúlt évtizedben

Elképesztő összegek vándoroltak a sportba az elmúlt években. Hrutka János volt válogatott focista szerint a szövetségek, sportszervezetek...

Páros lábbal szállt bele edzőibe a vb-től búcsúzó játékos - nem hajlandó többet játszani a válogatottban

A szenegáli Pape Gueye a mostani edzői stáb alatt nem akar játszani a válogatottban.

0

Sport

Komoly balhé alakult ki a szenegáli válogatott körül a kiesés után

Nem a legelegánsabb megnyilvánulás egy kisesés után.

Itt a foci-vb legnagyobb fordítása: Belgium egy gyakorlatilag elveszített meccsen jutott tovább

Belgium a vb legfordulatosabb meccse után ment tovább a 16 közé.

Jön a kieséses szakasz rangadója és a spanyolok is pályán – Itt a foci-vb mai programja

Tovább folytatódik a futball-világbajnokság. Mutatjuk a mai programot.

Durván megütötték a foci-vb magyar sztárját, London helyett Madridba várják a kiesés után

Gyökeres Viktorra nem vár unalmas nyár a foci-vb-s kiesésük után, de az Arsenal makacskodik.

A kiesés utáni sajtótájékoztatón tudta meg szövetségi kapitány, hogy elhunyt az apja

A csapatáról beszélt, amikor félbeszakították a sajtótájékoztatót.

Meggyőzte a stábot: magyar játékossal erősödik a Ferencváros

Lisztes Krisztián megtartása után egy másik hazai fiatalra is számítanak.

Foci-vb: Anglia bajban volt, majd jött Harry Kane

Anglia bejutott a nyolcaddöntőbe a világbajnokságon, miután kiejtette a Kongói Demokratikus Köztársaságot.

Az RTL sportfőszerkesztője válthatja Szöllősi Györgyöt

Az Msúsz elnöke a politikai tartalmú kampánylevelekről is beszélt.

A Real Madrid átigazolási ötlete fájni fog az FC Barcelonának

José Mourinho a Tottenham sztárját nézte ki magának.

Bulvár

Magyar Pétert a saját államtitkára buktatta le, egyre nagyobb a vita a génmódosított élelmiszerek körül

Mi kerülhet a boltok polcaira? Magyar Péter GMO-ügyének komoly következményei lehetnek.

„Ez a Tisza saját embereinek is szóló kőkemény üzenet” – Sulyok Tamás eltávolítása lavinát indított el

Áder János szerint egy hideg polgárháborús időszak és egy „orwelli világ” felé sodródhat az ország a Sulyok Tamás leváltását célzó alkotmánymódosítás miatt.

Agyba-főbe verték a Magyar Televízió legendás műsorának sztárját: kitálalt a Nulladik Típusú Találkozások szakértője

A Nulladik Típusú Találkozások című műsorának szakértőjét több alkalommal is bántalmazták.

Magyar Péter és Orbán Viktor küzdelme a Facebookon is, a Tisza lassan a szociális médiában is átveszi a Fidesz helyét

Úgy tűnik teljes váltás következhet a magyar politikában, lassan de biztosan. Mind a közvéleménykutatásokban, mind a szociális médiában állandósul a változás.

Egy pillanat alatt nullázódnak a magyarok bankszámlái: nem lehet mit tenni, vagyonok úsznak el

A bűnözők ezúttal már nem SMS-ben, hanem hivatalosnak tűnő e-mailekben próbálják rávenni az embereket arra, hogy megadják bankkártyaadataikat.

Komoly balhé alakult ki a szenegáli válogatott körül a kiesés után

Nem a legelegánsabb megnyilvánulás egy kisesés után.

Beugrott a Balatonba, meghalt egy 42 éves férfi

Az eltűnt férfit végül egy búvár találta meg a víz alatt.

Ezek a pajzsmirigyrák első, látható tünetei, ami miatt Ákosnak is kés alá kellett feküdnie

A pajzsmirigyrák nagyon nem játék! Kovács Ákos is felhívta a követői figyelmét arra, hogy menjenek el szűrővizsgálatokra.

0