Sikeres rekordkísérlet a siófoki tojásfesztiválon
Sikeres volt a siófoki tojásfesztivál vasárnapi Guinness-rekord kísérlete, amelynek során 40 perc alatt elfogyott Liszt Ferenc 8450 tojásból készült kedvenc tojásétele – tájékoztatta az MTI-t Kovács József főszervező.
A balatoni városban immár 9. alkalommal ünnepelték Tojásfesztivállal a tojás világnapját október 14. és 16. között. A zárónapon Liszt Ferenc kedvenc tojásételének legnagyobb adagját készítette el egy séfcsapat Benke László négyszeres olimpiai- és világbajnok mesterszakács vezényletével. A Guinness-rekord kísérletet jegyzőkönyvezték, hogy sikerül-e bejegyeztetni nemzetközi szinten is a magyar rekordot, az később derül ki – mondta el a mesterszakács.
| (A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!) |
Benke László arról is beszámolt, hogy a zeneszerzőhöz kötődő fogást 8450 tojásból, 150 kg zöldpaprikából, 60 kg paradicsomból, 80 kg vöröshagymából, 80 kg mangalicazsírból, 25 kg húsgombócból, 10 kg panírozott-rántott hagymakarikából készítették el snidlinggel, tárkonnyal, csemegeuborkával. Liszt szentpétervári tartózkodása idején fogyasztott rendszeresen hasonló tojásételt, igaz ő kaviárral és szardellával szerette. A kaviárt húsgombóccal váltották ki a tojásfesztiválon, de aki kért, az kaphatott szardellát, sőt lazacot is a lecsós tojásrántottára a séfektől, akik a zeneszerző hajdani apát viseletét idézve fekete ruhába öltöztek.
| (A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!) |
"
A video megtekintéséhez kattintson a képre!
Évről évre egyre több embert vonz Siófokra a tojásételeket is népszerűsítő őszi rendezvény, ahol minden a tojásról szól. Mint Kovács József főszervező kiemelte: idén a korábbinál nagyobb területen, a felújított főtéren fogadták a vendégeket a szakmai és szórakoztató programokkal. Úgy vélte a kedvező időjárásnak is köszönhető, hogy a rendezvény három napja alatt mintegy 80 ezer ember fordult meg a fesztiválon, amelynek költségeit a Balaton Fejlesztési Tanács, a helyi önkormányzat és mintegy húsz vállalkozás állta.Még a fakanalat is elvitték volna, annyira ízlett az embereknek” – fogalmazott a mesterszakács, aki elárulta, hogy jövőre a Siófokhoz kötődő Kálmán Imre születésének 130. évfordulója alkalmából a jubiláló fesztiválon az ő kedvenc tojásételét fogják elkészíteni óriási mennyiségben.
forrás:MTI
fotó: SNL

- Eseménydús vénasszonyok nyara a Kiliti iskolában
- Tűzoltó leszek...
- Író- olvasó találkozó a Gyermekkönyvtárban
- Minden tizedik siófoki ott volt a Nagy Sportágválasztón
- Siófokon is elérhető az "Alaptörvény Asztala"
- Teljesen megújult a siófoki Nagystrand
- Messziről tornádótölcsérnek látszott
- Utolsó simítások a Szabadság téren
- Zajlik a vallási egyesületek bejegyzési kérelmeinek elbírálása
- 10 éves a Kilitiért Egyesület
- Gyurcsány dolgozata minden ponton egyezik volt sógora dolgozatával
- Új Sportcsarnok épülhet Siófokon
- Bezár a Coke Club- a város keresi a megoldást
- Pályázat Siófok Város Ösztöndíjára
- Nem a Velencei Bizottság hivatalos álláspontja a non paper
- Érdekes a pécsi eredmény is
- Gyurcsány Ferenc szakdolgozata is legyen nyilvános!
- A fogyasztók elégedettek a DRV Zrt. munkájával
- Itt mérnek a somogyi rendőrök (03.28-04.03.)
- Menetrendi változások a Siófok-Nagykanizsa vasútvonalon
- Trafipax információ( 04.04-04.10.)
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Friss trafipax informácók (04.11-04.17.)
- Bővül a siófoki egészségpénztár fogadóideje
- Trafipax információ Somogyban
- Trafipax információ (05.09-05.15.)
- Friss traffipax információ (05.16-05.22.)
- Traffipax információ (05.30-06.05.)
- Trafipax információ Somogyban
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése

