Ezt olvasta már?

0

Simicskó: a magyar katonák imázsépítő tevékenységet is végeznek

A magyar katonák az egyik leghatékonyabb országimázs-építő tevékenységet végzik magyarországi szolgálatukkal és külföldi missziós tevékenységükkel - hangoztatta a honvédelmi miniszter csütörtökön Székesfehérváron, a magyar honvédelem napja alkalmából rendezett gálaesten.

A Fehérvár köszönti katonáit című rendezvényen megemlékeztek a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokságának tízéves fennállásáról.

Simicskó István ünnepi beszédében kiemelte: a katonai hivatás egyértelműen a közösség szolgálatát és a biztonság garantálását jelenti, ezt a honvédek - esküjük szerint - akár életük feláldozásával is teljesítik, legyen szó a déli határszakaszról vagy más veszélyes övezetekről.

A Magyar Honvédség jelenleg 13 országban van jelen mintegy ezer katonával és a magyar nemzetért dolgozik, azért, hogy "tiszteljék a magyarságot bárhol a világon" - tette hozzá.

A miniszter szerint ha "valaki másokért él, szolgálja a közösséget, akkor maradandót alkot, és emlékeznek majd rá, ahogy a katonákra is mindig fognak".

Simicskó István szerint a társadalom után ma már a politika is elismeri a Magyar Honvédség teljesítményét és "a lejtőről végre elindulhat egy felfelé ívelő pályán". Mint mondta, technikai modernizációt hajtanak végre, fejlesztik a katonák felszerelését, nő az illetmény, javulnak a honvédek élet- és munkakörülményei.

A 10 éves parancsnokságról elmondta, hogy komoly tapasztalat és tudás halmozódott fel Székesfehérváron, hiszen már az Összhaderőnemi Parancsnokság jogelődjei is jelen voltak a városban. Megjegyezte: Fehérvár mindig is katonaváros volt, ahol kölcsönös megbecsülésben együtt élnek civilek és katonák.

Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester véleménye szerint Fehérvár alkalmas arra, hogy komoly katonai szervezeteket fogadjon be a jövőben is. Ezért azt kérte a minisztertől és a legfelsőbb katonai vezetéstől, bízzanak a városban, mert a város lakosai hosszú évszázadok óta tudják, mit köszönhetnek a katonáknak.

Huszár János, Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka felidézte: a parancsnokság azért jött létre, hogy a Magyar Honvédség egyaránt megfelelhessen a szövetségi elvárásoknak és a nemzeti érdekeknek. Több elődparancsnokságot integrált, és éppen tíz éve, 2007. május 18-án kapta meg a csapatzászlót Sólyom László akkori köztársasági elnöktől.

A parancsnok kiemelte, hogy azóta is mindig megfelelnek a velük szemben támasztott követelményeknek, amit Székesfehérvár támogatása nélkül nem tudnának megtenni.

A gálaesten két díjat is átadtak: Székesfehérvár önkormányzatának Sipos Gyula-díját Benkő Tibor vezérkari főnök vette át, míg a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Gyuricza-gyűrűjét Móra József, a kör szentesi tagszervezetének elnöke kapta meg.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Kinyílik a bőség kapuja: 4 csillagjegy július végéig meggazdagszik

Négy csillagjegy egész júliusban bőségre és különleges szerencsére számíthat.

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval...

5 jel, ami autizmusra utalhat, de a legtöbben nem ismerik fel

Sokan még mindig úgy gondolnak az autizmusra, mint egy olyan állapotra, amelyet már kisgyermekkorban könnyű felismerni. A valóság azonban...

Monique Covet volt hazánk top felnőttfilmes színésznője: ma így él osztrák párjával

Monique Covet visszaült az iskolapadba, jelenleg Bécsben tanul, ez lesz a végzettsége.

4 előnytelen fürdőruha 50 felett, ami öregít: ezeket a fazonokat jobb lecserélni

A gyakran választott fürdőruhák között akadnak olyan öregítő fazonok, amelyek 50 felett nem mindenkinek előnyösek.

A magyarok negyede már későn kap észbe: durva laborértékek és hirtelen hízás miatt kérünk csak segítséget

Táplálkozási kérdésekben megbízunk a dietetikusokban, de mégsem fordulunk hozzájuk.

Iskolai botrány: Adolf Hitler képe is bekerült az évkönyvbe

A diktátor babakori képe a diákoké közé keveredett. A New Jersey-i iskola az évkönyv összes példányát visszahívta és a rendőrség is...

Két év után is titok a közpénzből készült kutatás, az új kormány sem fér hozzá

Hiába kérték a korábbi minisztert, nem hozta nyilvánosságra az adatokat.

Lebukott Rogán Antal, az államapparátus erre a láthatatlan kampányra szórta el a közpénzmilliárdokat, vagyonokat költött az Origóra és a Magyar Nemzetre

Rogán Antal egykori minisztériuma alig fél év alatt bruttó 9 milliárd forintot költött el állami...

Kié a ház előtt álló gyümölcsfa termése? Ezt tudnod kell, mielőtt neki állsz szüretelni

Kié a közterületen álló gyümölcsfa termése, és leszedheti-e bárki a házak előtt érő meggyet, cseresznyét vagy szilvát?

Összeomlanak az ingatlanárak a kiszáradó Velencei-tónál? Kezd tisztulni a kép, minden egy irányba mutat

Az eladók többsége még mindig átmeneti problémának tekinti a tó ökológiai válságát, ezért a tóparti lakások és nyaralók árai...

Hétvégi időjárás: a sok napsütés mellett záporokra is készüljünk

Szombaton napos, száraz időre lehet számítani, amelyet csak kevés fátyol- és gomolyfelhő zavarhat meg. Az előrejelzések szerint ma nem...

0

Sport

Elkezdődnek a nyolcaddöntők – A foci-vb mai programja

Kezdődik a kieséses szakasz második fordulója, már a legjobb nyolc közé jutás a tét.

Vb-rekord a Tippmixen: 7 ezer forintból csinált 25 milliót egy fogadó

A hétvégén Messiék, a franciák és a brazilok mérkőzései kínálnak újabb izgalmakat.

Eladta szélsőjét az FC Barcelona, Lamine Yamal miatt távozott

A Dinamo Zagrebben lehet meg neki az áttörés.

Bulvár

Pontosan erre ment el a nyugdíjpénz

Hihetetlenül pontosan sikerült megbecsülnünk, hány tag mekkora összegben fordította nyugdíjmegtakarítását lakáscélra. Mostanra nem csak a végleges szám vált ismertté, még a felhasználás részleteit is megismerh

Bezár a népszerű üzletlánc Magyarországon – más néven nyit ki újra

Bezárnak a Hervis sportáruházak Magyarországon, de Sports Direct néven várhatóan még idén újranyitnak.

A pincérnővel akart keménykedni a katonafeleség, de a lehető legrosszabb emberbe kötött bele

Futótűzként terjed az interneten egy megdöbbentő történet, amely rávilágít arra, mi történik, ha valaki a férje pozíciója mögé bújva próbál megfélemlíteni másokat. A Redditen felbukkant beszámoló szerint e

Ne csak vizet igyál a hőségben. Dr. Zacher Gábor elárulja, miért ne.

Dr. Zacher Gábor egy korábbi, most ismét aktuálissá vált videójában arról beszélt, hogy a kánikulában különösen fontos a folyadékpótlás, de nem elég a sima víz!

Még egy hőkupola érkezhet Európába – a szakértők szerint az első csak a kezdet volt

Miközben Európa még az idei első rendkívüli hőhullám következményeivel küzd, a meteorológusok már egy újabb, akár még pusztítóbb forróság lehetőségére figyelmeztetnek. A legfrissebb modellek szerint napokon

0