Ezt olvasta már?

0

Siófok beindul pünkösdkor

Bőséges az idei kínálat hosszú hétvégékből, Siófokon is rengetegen éltek már a több naposra nyúló lazítások lehetőségeivel. Pedig még csak most jön az igazi szezonkezdet, hiszen a pünkösdi hétvégén a nyár fővárosában rengeteg programmal mutatják meg, mi mindent kínálnak a vendégeknek.

Ahol a balatoni nyár indul

Siófok idén ünnepli az 50. évfordulóját annak, hogy városi ranggal ismerték el vezető szerepüket a Balaton turisztikai és kulturális életében. A jubileumi rendezvénysorozat azonban jóval régebbi hagyományokhoz is illeszkedik, a messzi múltban gyökerező ünnepekhez és újdonságokhoz egyaránt kapcsolatokat teremtve. A május 18-án, pénteken megkezdődő és 21-én hétfőn késő este záruló Pünkösdi Szezonnyitó minden korosztályt megszólít és egyszerre vonja be a városlakókat, valamint a Balatonhoz érkező vendégeket. A rendezvénykavalkád kulturális és szabadidős programjainak központi helyszíne a Nagystrand, ahol a koncertektől a tűzijátékig rengeteg ingyenesen látogatható program várja a nyárnyitásra készülőket.

Zenés forgatag és műalkotások szalonja

Hagyományosan ekkor adják át a város arany kulcsát, ezzel szimbolikusan megnyitva a nyár fővárosát, miközben a Plázs színpadát olyan neves előadók foglalják el, mint a Csík Zenekar vagy Fenyő Miklós, a fiatalabbakat pedig a Wellhello fogja megmozgatni. A képzőművészet szerelmesei a másodjára megrendezett Balaton Szalon tárlatán csodálhatják meg a magyar tenger által megihletett ipar- és szobrászművészek alkotásait.

Mozgásra csábít a víz és a part

Természetesen a tó is várja a vendégeket, nemcsak a Siófoknál már barátságos, 21 fokos vízhőmérséklet okán. Kajak-kenu és sárkányhajó roadshow zajlik szombaton a Nagystrandon, ahol az indiánkenuktól az eszkimókajakokon át a csapatokat befogadó sárkányhajókig mindenféle vízi jármű megismerhető és kipróbálható lesz. Az egyre népszerűbb SUP szörföket is népszerűsítik, ezeken még jógázni is lehet délutánonként. A két kerékben gondolkozók pedig a Balaton körbebringázására készülhetnek, hiszen Siófokról indul szombaton a 206 kilométeres Tour de Balaton tókerülő túra.

Pünkösd, királyság

A gasztronómia új hullámaira is felkaphat bárki, hiszen a Food Truck Show utazó gasztrocirkusza egész hétvégén kínálja a streetfood legjobbjainak finomságait Nagystrandon – ennél menőbb ételeket ilyen sűrűségben biztos nem találhatunk máshol! A pihentető pillanatokra vágyók a sétahajózás élményét is befogadhatják, hiszen a hajós szezonkezdetre már mindennap öt járattal indulnak a balatoni sétahajók Siófok kikötőjéből.

Hagyomány a nyárnyitó

A nyári szezon pünkösdi megnyitása természetesen nem új keletű hagyomány, több mint százéves múltra tekint vissza. Még jócskán a 19. században jártunk, amikor már a kiáradás vallásos ünnepéhez kapcsolódva köszöntötték a tavaszból nyáriba forduló szezont. Feljegyzések szerint a századvégi nagy fejlesztések egyik látványos jele volt, hogy 1893-tól, az új fürdőtelep átadásától kezdődően évente pünkösd idején ünnepeltek. Ekkor is bőséges volt már a helyi kulturális, kikapcsolódási kínálat: a sportokat a rendszeres tóátúszó versenyektől a teniszkupákig és lóversenyekig rengeteg mozgásforma képviselte, a nyári színházi előadásokon pedig a kor legnagyobb színészei és az operett sztárjai egyaránt elhozták műsoraikat az értő közönségnek.







0
0
0

hírek innen, onnan

Ezért nem működik a legtöbb kertészeti tanács

Hiába követed lelkiismeretesen a kertészeti tanácsokat, mégsem lesz buja dzsungeled? Felfedjük, miért nem univerzálisak a tippek, és mire...

Eltűnhetnek évek a nyugdíjadból? Ez a szabály dönti el, mit fogadnak el szolgálati időként

Sokan csak akkor szembesülnek vele, amikor már közeledik a nyugdíj: nem elég, hogy valaki évtizedeken át dolgozott, azt igazolni is tudni...

Egy tizenegyes itt, egy tizenegyes ott, egy elvett tizenegyes itt

Madridban ikszelt az Atlético és az Arsenal a Bajnokok Ligája elődöntőjében.

Bevezeti az eurót Magyarország - itt a dátuma

Stabilizálódó piac mellett maradt az alapkamat, az euró a 2030-as évek elején jöhet Magyarországon.

Az elmúlt 10 év meghatározó minisorozatai a Csernobiltól a Kamaszokig

Az elmúlt tíz év legkiemelkedőbb minisorozatai műfajokon átívelve formálták a televíziózás arculatát.

Így lehet eléri könnyedén, hogy kevesebbet fogyasszon az autó

Nem kell semmilyen csodaadalék, vagy USB-s kamukütyü, sőt nincs varázstrükk sem, ami segítene csökkenteni a fogyasztást.

Súlyos sztrádabalesettel, mentőkkel és teljes útzárral búcsúzott a szerda

Az 59-60-as kilométer között történt balesetnél a jármű sofőrje kizuhant az autóból. A személykocsi feltépte a szalagkorlátot,...

A karakter, akit egy sorozat emelt a Star Wars élvonalába

A Klónok háborúja sorozat tette igazán emlékezetessé Grievous tábornokot a Star Wars univerzumban.

Kezdőként is lehet szép kerted - ha ezt a pár dolgot betartod

Kezdő vagy a kertészkedésben? Ne aggódj, néhány alaplépéssel és némi odafigyeléssel gyorsan élvezheted a saját, gyönyörű kertedet!

A tökéletes társ: Ilyen kutya illik hozzád a csillagjegyed alapján!

Ismerd meg az univerzum-választotta hű társadat!

Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására - az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen...

A Wingholding Zrt. tavaly rekordösszegű árbevételt ért el

Az ingatlanfejlesztő és beruházó Wingholding Zrt. 2025-ben rekordösszegű, 303 milliárd 989 millió forint árbevételt ért el, amely 53...

0

Sport

A háromgólos előnyét elherdáló PSG edzője megmagyarázta, mi történt 5-2 után

Luis Enrique hihetetlen mérkőzésről beszélt, elismerte, akár ki is kaphattak volna.

Elég volt ebből, tönkreteszik vele a focit!

Egy ideje érlelődik bennem egy kétségkívül radikális gondolat, aminek a megerősítésére csak rátett egy péklapáttal a keddi PSG–Bayern München BL-elődöntő első félidejének utolsó pillanataiban VAR-ajánláss

NB II: Több pontot is levontak egy csapattól, ami alaposan felkavarta a tabellát - hivatalos

Hivatalossá vált, amiről még márciusban írt a Csakfoci: a Tiszakécske négy pontot veszített azzal, hogy Sós Bencét jogosulatlanul szerepeltette. Ez a döntés pedig a kiesés elleni harcba is beleszól.

NB I: Zárt kapus büntetést kapott a DVTK, az ETO-t és a Fradit is "utolérte" az MLSZ

Több NB I-es klubot is büntetett az MLSZ Fegyelmi Bizottsága.

Na végre: Tyson Fury és Anthony Joshua egymás ellen fog bokszolni

Ez már nem csak pletyka, itt a hivatalos bejelentés.

Szoboszlai Dominik egészen elképesztő üzenetet kapott a Real Madrid sztárjától

A Liverpool magyar klasszisát már többször hírbe hozták a Real Madriddal.

Katasztrófa lenne a Honvéd számára, ha innen bukná el az NB I-et

Az angyalföldi csapat már NB I-esnek mondhatja magát, a kispestiek viszont még nem.

NB II: A Vasast feljuttató edző Kecskemétről is beerősített

Itt az NB II 27. fordulójának válogatottja - összegyűjtöttük, mely játékosok teljesítettek a legjobban honlapunk megítélése szerint.

NB I: Több külföldi bajnokságból is érdeklődnek az ETO játékosa iránt - sajtóhír

Úgy hírlik, több külföldi bajnokságból is érdeklődnek Csinger Márk iránt.

Még a végén José Mourinho visszatér a Real Madridhoz

Egyre valószínűbb, hogy Mourinho visszatér a Madrid kispadjára.

Büntetőpárbaj sem tudott dönteni, az Atlético és az Arsenal is tovább nyújtotta a veretlenségét

Semmi nem dőlt el, az Atlético és az Arsenal is kivívhatja a londoni visszavágón a BL-döntőbe jutást.

Bulvár

Magyar Péter közölte, amint lehet végleg megszüntetik az Orbán-rendszer egyik ikonikus hivatalát

Magyar Péter szerint az állam hatmilliárd forintot fog spórolni évente, miután megszüntetik a Szuverenitásvédelmi Hivatalt. Mi törtönt? A leendő miniszterelnök a Facebookon közzétett posztjában közölte, hogy „h

„Elvált szingli vagyok és egy kis albérletben élek” Miért büntetnek, ha párkapcsolat helyett a lelki békét választod?

Ha egy nő az autonómiát választja, annak mindig ára van. A társadalmi elvárások és a személyes boldogság közötti egyensúly megtalálása gyakran kihívást jelent.

Újabb fordulat a választások utáni lottós telitalálat-cunami ügyében, a rádióban mondták be a fejleményeket

A választások utáni első héten minden nagy számsorsjátékon volt telitalálat, sokan meglepődtek az eredményeken.

Példátlan módon halt meg egy postai dolgozó – egy 40 éves nő az áldozat

Tragikus közlekedési baleset rázta meg az USA egyik közösségét, aminek következtében életét vesztette egy postai dolgozó, miután járműve felborult, és maga alá szorította.

Mi történik a TV2-nél? A nézők nem hittek a szemüknek a dupla vetítés után

Érdekes dolgot vehettek észre a nézők a TV2-n főműsoridőben.

Rendkívüli üzenet érkezett hajnalban Donald Trump-tól – ebből nagy baj is lehet

Az USA első embere több mint egyértelmű üzenetet küldött Iránnak.

Meghalt egy négytagú család, miután görögdinnyét ettek

Egy fiatal család, egy nő, egy férfi és két lányuk halt meg, miután feltehetően szennyezett ételt fogyasztottak.

Rácz Jenő bezáratta az éttermét: az üvöltözést vette a kamera

Rácz Jenő teljesen kiborult az éttermébe, a jelenetet pedig végig vették a kamerák.

Tóth Gabi újra bejelentkezett, otthona feketében úszik

Tóth Gabi szakmai es anyagi gondjai után családi helyzete is kritikus, már a szülei is a megoldást keresik.

„A két bátyám időnként feleséget cserélt” – Mi volt a legkínosabb családi dráma?

Vannak a szokásos családi tragédiák és azok, amikor annyira kellemetlen a helyzet, hogy mindenki el akar süllyedni.

Sürgősségi szívműtét az utcán: a magyar sebész mellkason szúrt férfi életét mentette meg

Dr. Dubóczki Zsolt sürgősségi szívműtétet hajtott végre a 30 éves mellkason szúrt férfin.

0