Ezt olvasta már?

0

Siófoki standiontervek a női kézilabdacsapatnak

Siófok női kézilabdacsapata, amely 2012-ben bronzérmes volt, de jelenleg csak a bajnokság hetedik helyén áll. Nemrég átadták a Balaton fővárosának 1500 néző befogadására alkalmas Kiss Szilárd Sportcsarnokot, amely sport-, kulturális és egyéb megtartására is alkalmas, és új otthon lesz.

Másrészt olyan játékosok érkeztek vagy éppenséggel érkeznek a csapathoz, hogy a nevek alapján kész világválogatott vált vagy válhat a Siófokból. A 2014-es esztendő óta különböző – dán, francia, horvát, román vagy szerb – válogatottak erősségei érkeztek a Balaton partjára, akik között megtalálható több világbajnok, Bajnokok Ligája- (BL-) győztes és EHF-kupa-győztes is. A szezon végén, nyártól érkezik a csapathoz a BL-győztes Vardar két korábbi sztárja, Andrea Penezic és az orosz világbajnok Tatyjana Hmirova, valamint 2009 óta a kilencedik edző, a norvég Larvikkal 2011-ben BL-t nyert tréner, Tor Odvar Moen. Hogy minderre honnan van pénz, az rejtély, hiszen például a 32 éves Penezicet a Fradi is szerette volna leigazolni, ám kiderült, a siófoki kassza mélyebb, mint az évek óta a BL-ben edződő zöld-fehéreké.

Mindenesetre sokan azt állítják, a csapat tulajdonosa és ügyvezetője, Fodor János épp olyan emberekkel van jóban, akikkel mostanság kell: így például az ő cége adta el Mészáros Lőrinc felcsúti milliárdos érdekeltségének a Balaton-parti rádiót, a Part FM-et. A már említett csarnok építési munkálataiban pedig alvállalkozóként olyan cégek voltak jelen, mint Orbán Viktor veje, Tiborcz István egykori cége, az Elios Zrt. vagy a stadionépítésekből ismert kormányközeli West Hungária Bau. A fővállalkozó amúgy a négyfős, budapesti székhelyű Peszter Építőipari és Kereskedelmi Kft. volt, amelynek ügyvezetője, a helyi Baller András neve megegyezik a Siófoki Kézilabda Clubnál a felnőtt- és utánpótlás-vezetői asszisztensének nevével. A csapat szponzoraiként pedig olyan cégek neve tűnt fel a reklámtáblákon, mint a Magyar Építő, a ZÁÉV, a Földgázszolgáltató Zrt. és az állami Szerencsejáték Zrt.

Ugyanakkor a társaságiadó-kedvezmény (tao) rendszerét is alaposan kihasználták a siófokiak, hiszen 2015-ben több mint másfél, míg 2017-ben több mint hárommilliárd forintot hagyott jóvá a szövetség a sportágfejlesztési program keretén belül. Érdekesség, hogy három éve 160,4 millió forint ment el az utánpótlás-nevelés feladatainak ellátására, míg tavaly már 278,7 millió forintot kaptak ugyanerre a célra, amelyből a programban részt vevő sportszakemberek személyi jellegű ráfordításai meghaladták a 111 millió forintot. Ez már akkora összeg, amelybe sok minden beleférhet. Mivel 200 gyermek kézilabdázik a klub színeiben, így sokan azt vallják, nem világválogatottra, hanem az utánpótlás képzésére kellene a fő energiát fordítani.

Szabados Gábor szerint a nevek alapján a világ legerősebb női kézilabda-bajnoksága a magyar, és a siófoki példa inkább egy tünete a sportágban uralkodó helyzetnek, nem pedig kirívó esete. „Sajnos a női kézilabda eljutott oda, hogy a gazdasági ereje nagyobb, mint a szakmai színvonala, így a közterhekben nyújtott jelentős kedvezményeknek – például az ekhós adózásnak – köszönhetően is számos légióst igazolhatnak a csapatok. Köztudott, hogy a női kézilabda esetében kisebb egy csapat költségvetése, mint a férfiaknál, de úgy vélem, Siófokon nem piaci alapon érkeznek a pénzforrások, hiszen a város mögött sem lélekszámban, sem gazdasági tényezőben nincs olyan erő, ami ezt a költekezést lehetővé tenné” – tette hozzá.

Méregdrága stadiontervek

Immár nyilvános, hogy a Rákóczi híd pesti hídfőjétől délre fekvő, 15 hektáros területen felépülő Budapesti Atlétikai Stadion teljes körű tervezését a Napur Architect készítheti el nettó 4,7 milliárd forintért. Az iroda tervezte a Duna Aréna uszodát, megnyerte a Néprajzi Múzeum új épületének tervpályázatát. A stadion befogadóképessége 15 ezer fő lenne, de a tervek szerint 55 ezer fősre bővíthető.

 

forrás: magyar nemzet







0
0
0

hírek innen, onnan

Képtelenség megunni ezt a sci-fit, még mindig az egyik legjobb

A Mentőexpedíció már streamelhető a Prime Videón, közvetlenül a Project Hail Mary premierje után.

Most dől el a szőlő sorsa: a júliusi lisztharmat-nyomás ellen így védheted meg a fürtöket

A júliusi fülledtség és meleg kedvez a lisztharmat terjedésének. Ismerd meg a megelőzés és a kénes–szódabikarbónás védekezés...

Újra tarol a Netflixen a 880 millió dolláros Pókember-film a folytatás előtt

A 2017-es Pókember: Hazatérés ismét a legnézettebb filmek között szerepel a Netflixen és a Disney+-on.

Elfogadták a törvényt. A 13. és a 14. havi nyugdíj így jár

Tizenharmadik és tizennegyedik havi nyugdíj: mutatjuk, ki jogosult a két pluszjuttatásra.

Gázóra leolvasás és fizetés - így fizetsz ha diktálsz, vagy ha havi átalányban vagy

A gázszámla összegét nemcsak az határozza meg, hogy mennyi földgázt használunk el. Legalább ennyire fontos, hogy havi diktálás,...

A rendkívül alattomos futballt bemutató Paraguay Franciaország ellen már nem tudott meglepetést okozni

A favorit az utolsó percekig nem lehetett nyugodt, de megtette azt, amire Németország nem volt képes.

Nyert a DVTK, a Videoton és a Kazincbarcika is - NB II-es felkészülés

A DVTK a Mezőkövesdet verte, a Videotont a BVSC-Zuglót, míg a Kazincbarcika a Cigánd ellen aratott győzelmet.

Trump: Netanjahu tudja, hogy ki a főnök

Az amerikai elnök pár héten belül először találkozhat az izraeli kormányfővel az iráni háború megkezdése óta.

Minden, amit eddig tudni lehet Taylor Swift és Travis Kelce titkos gigaesküvőjéről

A sztárpár péntek este mondta ki az igent a Madison Square Gardenben, ahol Adam Sandler vezette a ceremóniát. Swift ruháját a Dior...

Magyar Péter sarokba szorította a Fideszt, Török Gábor szerint így vethetnek véget az abszolút filmszínháznak

Török Gábor elemzése alapjaiban forgatja fel a parlamenti erőviszonyokat az őszi ülésszak kezdete előtt a...

Magyar Péter: szigorúbb szabályok fognak vonatkozni az alkotmányos intézmények vezetőire

Az alkotmánymódosítás véleményezésének javaslatait figyelembe véve a kormány szigorúbb szabályokat alkotott az alkotmányos...

0

Sport

Hatalmas csapás érte a vb-nyolcad-döntőre készülő francia válogatottat

Az utolsó edzésen megsérült a legutóbbi két világbajnokságon döntős gárda alapembere.

A mexikóiak visszaadták a több mint 300 milliót érő ajándék luxusórákat

A kapitány elmondása szerint a játékosok közös elhatározása volt.

Elkezdődnek a nyolcaddöntők – A foci-vb mai programja

Kezdődik a kieséses szakasz második fordulója, már a legjobb nyolc közé jutás a tét.

Messi újra csodát tett, ez a nyolc meccs következik a világbajnokságon

Lionel Messi újabb rekordot ért el a Zöld-foki szigetek ellen, ő a vb hőse egyelőre.

Közel volt az újabb zöld-foki csoda, ám Messiék drámai hosszabbításban megmenekültek

Az afrikaiak kétszer is egyenlítettek, harmadszor mrá nem sikerült.

A franciák győzelmével továbbjutott a magyar válogatott a világbajnoki selejtezőkön

A második csoportkörből hárman jutnak ki a 2027-es vb-re.

Itt vannak Lionel Messi éjjel megdöntött vb-rekordjai: minél tovább olvasod, annál őrültebbnek tűnik az egész

A Zöld-foki Köztársaság elleni szenvedős mérkőzésen újabb történelmi estét rakott össze.

Ezek a meccsek jönnek a foci-vb-n a 16 között – A vb teljes ágrajza

Mutatjuk a nyolcaddöntők párosításait és programját.

A Barcelona óriási pénzért lemondott róla, így a Real Madridnál lett a történelem egyik legnagyobbja

Ötször nyerte meg a legnagyobb klubsorozatot, 396 meccsen 308 gólt szerzett a királyi gárdában.

Bulvár

„Kíváncsi voltam, hogy igaz-e a mondás, miszerint nagy láb, nagy szerszám.” – Miért mentél bele a szexbe az első randin?

Néha az ember lánya már az első randin ágyba viszi a partnerét. Az alábbi történetek különböző okokat mutatnak be, miért is dönthetünk így.

„Célkeresztet raktak a hátukra. Elsőként Bodacz Balázs” – Pikó András emlékeztet, hogy a közmédia leendő szakmai vezetője fideszes lejárató anyagot készített a lányáról 13 év...

Bodacz Balázs 2013 márciusában a Hír TV-nek készített anyagában aggatta a „Bajnai Gárda” megnevezést tiltakozó fiatalokra, köztük Pikó akkor kiskorú lányára is.

Putyin és Zelenszkij sokkoló konfliktusa, drámai NATO üzenet, és halálozási adatok

A szomszédban zajló brutális konfliktus egyre nagyobb méreteket ölt. Putyin és Zelenszkij csapatai nem kímélik egymást, és ezért Mark Rutte NATO-főtitkár is a hangját hallatta.

Az egyik Kormányhivatal 24 millió forintért vett egy pickupot, kiderült, hogy mire használhatják

Ételszállításra vették, de úgy tűnik, teljesen más funkciót tölt be.

Bezárták a népszerű magyar strandot: semmiképp ne indulj el ide!

Baktérium terjedése miatt döntöttek így.

Monique Covet volt hazánk top felnőttfilmes színésznője: ma így él osztrák párjával

Monique Covet visszaült az iskolapadba, jelenleg Bécsben tanul, ez lesz a végzettsége.

Fordulat a Zsolti bácsi-ügyben: Tordai Bence és Szabó Tímea is a vádlottak „padján”

Semjén Zsolt jogi eljárást indított politikai ellenfeleivel szemben a rágalmazási ügyben. A pedofilbotrány szálai a...

Nyugdíjáról vallott a legendás rádiós, Bochkor Gábor: elárulta, mennyi az annyi

Bochkor Gábor több ingatlant is vásárolt Spanyolországban, ahol a jövőben a nyugdíjas éveit tervezi tölteni.

Itt a MÁV azonnali bejelentése a Keleti pályaudvaron történt hajnali fennakadásról

A szombat hajnali órákban rendkívüli esemény miatt módosult több, a Keleti pályaudvart érintő járat közlekedése.

Kitért a válasz elől Magyar Péter – Ennek a 12 pontnak a teljesítésére kérik az Lmbtq-szervezetek

Magyar Pétert már a parlamentben is kérdezték a javaslatokról. Mutatjuk, milyen 12 pontos követeléslistát tettek le a kormánya elé az Lmbtq-szervezetek.

0