Siófokon folytatja Egerszegi Tamás
Az Újpest és a Siófok megállapodott arról, hogy Egerszegi Tamás kölcsönben a Balaton-parti együttesnél folytatja pályafutását.
A lila-fehérek hivatalos honlapján megjelent közlemény szerint a 20 esztendős játékos fél évre, kölcsönbe kerül Siófokra, ahol a klub reményei szerint bőven lesz lehetősége a fejlődésre. Egerszegi eddig 31 meccsen lépett pályára az NB I-ben, ezek alatt egy gólt szerzett. Ősszel 12 meccset játszott az Újpest színeiben, eddig egyetlen gólját is ekkor szerezte.
Az újpestiek vezetőedzője, Zoran Szpisljak így kommentálta a fiatal játékos klubváltását: „Erre a megállapodásra a játékos fejlődése miatt volt szükség, és úgy tűnik, hogy most ez a legjobb döntés Tamás számára. A Siófokban megkaphatja azt a lehetőséget, amely a folyamatos fejlődéséhez szükséges. Bízom benne, hogy sok tapasztalattal tér majd vissza Újpestre” – mondta.
Már egy más témára áttérve a szakember azt is elmondta, Takács Zoltán jelenleg is az Újpest játékosának számít, a jövőben azonban nem kizárt, hogy más klubnál folytatja pályafutását: „Az a filozófiánk, hogy mindenkinek van esélye arra, hogy tagja legyen az első csapatnak. Amennyiben lesz ajánlat, akkor nyitottak vagyunk, hogy beszéljünk a hogyan továbbról” – kommentálta a sajtóhíreket.
forrás: mno.hu
F.T.A.

- Jótékonysági mérkőzés Brüsszelben Juhász Roland kezdőrúgásával
- Visszavett pályaelőny
- Szerdától hatnapos ultramaratoni futóverseny Balatonfüreden
- Sófokon tekert a sereg
- Egygólos előnyt szerzett az FTC
- Hanga Ádám 11 pontot dobott az éllovas Barcelonának
- Egyelőre hét futballcsapat kapott NB I-es licencet
- Puskás Öcsi ballábas cipője
- Zajlik a vallási egyesületek bejegyzési kérelmeinek elbírálása
- 10 éves a Kilitiért Egyesület
- Gyurcsány dolgozata minden ponton egyezik volt sógora dolgozatával
- Új Sportcsarnok épülhet Siófokon
- Bezár a Coke Club- a város keresi a megoldást
- Pályázat Siófok Város Ösztöndíjára
- Nem a Velencei Bizottság hivatalos álláspontja a non paper
- Érdekes a pécsi eredmény is
- Gyurcsány Ferenc szakdolgozata is legyen nyilvános!
- A fogyasztók elégedettek a DRV Zrt. munkájával
- Itt mérnek a somogyi rendőrök (03.28-04.03.)
- Menetrendi változások a Siófok-Nagykanizsa vasútvonalon
- Trafipax információ( 04.04-04.10.)
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Friss trafipax informácók (04.11-04.17.)
- Bővül a siófoki egészségpénztár fogadóideje
- Trafipax információ Somogyban
- Trafipax információ (05.09-05.15.)
- Friss traffipax információ (05.16-05.22.)
- Traffipax információ (05.30-06.05.)
- Trafipax információ Somogyban
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése

