Siófokon is indul hajós képzés
A Siófoki Szakképzési Centrum és a BAHART hajós képzést indít ősszel Siófokon. Első lépcsőben érettségire épülő felnőttképzés keretein belül indul az oktatás, de a cél mindenképp egy hajós technikus szakgimnáziumi osztály indítása a városban.
Mint arról tájékoztattak, jelenleg Magyarországon két szintű iskolarendszerű hajós képzés lehetséges, melyek eddig kizárólag Budapesten voltak megszerezhetők. A képzésben résztvevők jelentős számban a megszerzett végzettséggel külföldön keresnek munkát, vagy pályaelhagyóvá válnak. Emellett elmondható, hogy az iskolarendszerű középfokú oktatás még nem teljesen elégíti ki a magyarországi munkaerő-piaci, munkaadói igényeket. Az iskolarendszeren kívüli, hatósági képesítések megszerzésére irányuló tanfolyamok pedig nem központi szervezés és felügyelet mellett történnek, hanem piaci alapon alakult és minőségében jelentősen eltérő képzőszervek végzik.
A képzés célja az állam által elismert hajózási technikus szakképesítésre történő felkészítés, amelynek során a képzésben résztvevők képesek lesznek részt venni hajó gépházi és fedélzeti munkájában, a hajó állagmegóvási, karbantartási, javítási munkáiban, valamint a napi tevékenységben. Elsajátítják a szolgálati beosztást ellátásának követelményeit, továbbá német vagy angol nyelven, alapszinten kommunikálni. El tudják látni önállóan a vízből mentést, és képesek lesznek elsősegélyt nyújtani, újraéleszteni.
A jelentkezési feltételeknek megfelelők (érettségi végzettség, úszástudás, egészségügyi alkalmasság) tervek szerint 800 óra képzést kapnak. Ebből 320 óra elméleti- 480 óra gyakorlati oktatás.
forrás: turizmusonline.hu
hírek innen, onnan
Nyilvánosságra került a polgármester állambiztonsági kartonja, Szita Károly azonnal reagált a vádakra
Megnyílt az állambiztonsági adatbázis és felbukkant a polgármester kartonja A rendszerváltás előtti állambiztonsági hálózat adatait...
Olcsóbb lett a kötelező, mégis alig keressük a jobb ajánlatokat
Az autósok jelentős része továbbra sem használja ki a biztosítók közötti versenyben rejlő lehetőségeket, pedig az így elérhető...
Az HBO most ezt is elhozza – ki az igazi hős Harry Potter mögött?
Az HBO készülő Harry Potter-sorozata mélyebben kibontja Lily Evans történetét, visszaadva a könyvek eredeti üzenetét.
A nyögvenyelős Real Madrid győzelem után egy sztár kikerülhet a csapatból
Valverde a 92. percben mentett pontot az AEK ellen. Varga Barnabás csereként lépett pályára.
Előkerült Dévényi Tibor állambiztonsági kartonja, a titkosszolgálati iratokból kiderült a fedőneve és a beszervezés háttere
Előkerült a televíziós 6-os kartonja A 2026. november 4-én elindított Nyitott Akták online felületen a...
Új animációs sorozat hozza el a legendás kozmikus őrületet az HBO Maxra
Az HBO Max tízrészes animációs szériája a Sailor Moon hangulatával mutatja be a Zöld Lámpások kozmikus világát.
Bajban a vidéki házaspárok - az Uniós jog 2 millió magyar otthont érint
Nehéz időszak jöhet a vidéki háztulajdonosoknak: több mint kétmillió magyar otthont érint az uniós szigorítás.
Szikora Róbert neve is előkerült az állambiztonsági kartonokon, azonnal elárulta, mit követeltek tőle a külföldi turnék előtt
Megnyílt az adatbázis, és felbukkant a NANU-NANU fedőnév Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára az 1956-os...
Nyíltan szembefordult saját kormányával J. D. Vance: a választási vereség után azonnali irányváltást követel
Nyílt szakítás a Fehér Ház hivatalos magyarázatával J. D. Vance amerikai alelnök szokatlanul éles hangvételű...
Törvényi döntés. A 2027-es nyugdíj emelés így fog megvalósulni
A bejelentett 3 százalékos januári nyugdíjemelés 200 ezer forintos ellátásnál havi 6000 forint pluszt jelent. Novemberben további...
Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
Az amerikai média előrejelzései szerint a demokraták a keddi félidős választásokon megszerezték a többséget a képviselőházban,...
Hatvanezer név került nyilvánosságra az ügynökaktákból
A kormány megkezdte a kommunista állambiztonsági iratok széles körű nyilvánosságra hozatalát: elsőként mintegy 60 ezer egykori...

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál


