Ezt olvasta már?

0

Sok a vadkár Somogyban

Villanypásztorok és vadkerítések építésével, valamint a vetéskultúrák kialakításának koordinálásával is segíti a gazdákat a SEFAG - erről is beszéltek a Kaposváron tartott vadgazdálkodási tanácsülésen.

Az eseményen elhangzott: évente, mintegy 150 millió forintot fizetnek ki a vadak okozta károk enyhítésére, ezért is igyekeznek a gazdákkal együttműködni. Somogy megyében egyébként 76 kijelölt terület van a vadak ritkítására.

Somogyban mintegy 103 ezer hektáron végez vadgazdálkodást a SEFAG Zrt. A megye sajátos adottságai miatt pedig akad bőven tennivalójuk az erdészeknek és a vadászoknak.

Barkóczi István, vezérigazgató, SEFAG Zrt.:
Az erdőtömböket mindenhol mezőgazdasági területek veszik körül, és van még egy specialitása a megyének, hogy a legnagyobb kukoricatermelők vagyunk. A kukorica termesztéssel együtt jár az, hogy gyakorlatilag június után, amikor a kukorica takar, akkor az erdőkből kivált a vad, és ezekben a mezőgazdasági kultúrákban éli az életét.

A vadak elszaporodásával nőhet a gazdák kára is. Ezért, mintegy 76 vadászterületen ritkítják az állományt. A Somogy Megyei Területi Vadgazdálkodási Tanács ülésén a tájegységi fővadászok, valamint a SEFAG Zrt. vezetősége a tavalyi tapasztalatokat, valamint az idei tennivalókat is megvitatták. Az eseményen dr. Neszményi Zsolt kormánymegbízott is részt vett, aki úgy fogalmazott: Somogy megye vadgazdálkodási nagyhatalom, de minden évben nagy feladat az állomány létszámának megtartása.

dr. Neszményi Zsolt, kormánymegbízott, SMKH:
Somogy megyében a jelentősége országos viszonylatban is a legnagyobb, hiszen az országos vadkárnak közel az egyharmada Somogyban merül fel. Ez 1,8-2 milliárd forintnak az egyharmada esik Somogyra. Ugye, itt nagyvadas területről beszélünk, és elég nagy a vadsűrűség. Mi büszkék vagyunk erre és örülünk neki, ugyanakkor nyilván egy fontos dolog az is, hogy a vadkár megtérítésre kerüljön, a vadászati hatóság ebben a tekintetben igyekszik szigorú lenni.

Az megbeszélésen elhangzott: több módon is segítik a földtulajdonosokat.

Barkóczi István, vezérigazgató, SEFAG Zrt.:
Próbálunk a gazdálkodókkal együttműködni. Részben a vetéskultúrák kialakítását átbeszéljük, részben pedig prevencióként villanypásztorokat építünk ott, ahol szükséges vagy állandó vadkerítéseket is építettünk például a Zselicben, és ezáltal próbáljuk a vadat távoltartani ezektől a mezőgazdasági területektől.

A SEFAG Zrt évente, mintegy 150 millió forint vadkárt fizet ki a gazdáknak a terményárak függvényében.

(Somogy TV, Híradó)







0
0
0

hírek innen, onnan

Répássy Róbert: Nálunk nem K. Endre kegyelme csapta ki a biztosítékot

Novák Katalinnak nagyon sürgős volt Kónya Endre kegyelme, ezért kikerülve a minisztériumi szűrőket, egyből Varga Judit miniszter...

A Vasas maradt csak ki az NB II fejre állásából - két kiscsapat óriás lett tavasszal

Egészen elképesztő képet fest az NB II tavaszi tabellája. Miközben az idény egészét nézve a Vasas és a Honvéd harcolta ki a feljutást,...

Zelenszkij kimondta: fordulat jöhet a magyar kapcsolatokban, és a háború lezárása is terítéken van

Az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij szerint egyre aktívabbak a külpolitikai kapcsolatok Magyarországgal - számolt be a RBK.

Ez lehet a titkos fegyver a szúnyogok ellen, ott van minden konyhában

Találtak egy vegyületet a fokhagymában, ami hatással lehet a szúnyogok párzási és szaporodási képességeire. Az alkalmazásával új...

Magyar Péter Krakkóból: visszakerültek megérdemelt helyükre a magyar-lengyel kapcsolatok

Magyar Péter miniszterelnök szerint új korszak kezdődhet a magyar–lengyel kapcsolatokban, amelyek szerinte ismét visszakerülhetnek méltó...

Kifulladt az ingatlanvágta - Már csak a nyugat-magyarországi panelek futnak jó köröket

Idén már várhatóan nem fog változni a lakástámogatási rendszer, ettől függetlenül kifulladni a látszik a tavaly kissé talán...

A boltból származó paradicsom sokszor vizes és íztelen - Tegye ezt velük, és olyanok lesznek, mint a dél-olaszországiak

Van valami varázslatos abban, amikor egy egyszerű alapanyag, mint a paradicsom, teljesen új dimenzióba lép. Aki már kóstolt frissen szedett,...

Vlagyimir Putyin az orosz-kínai barátságról: Senki ellen sem irányul

Vlagyimir Putyin kijelentette, Moszkva és Peking támogatja egymást a szuverenitás és az állami egység terén, miközben a kétoldalú...

Tóth Andi bevallotta: Ez a "szexi" ajándék Marics Petire emlékezteti

A fiatal énekes gyakran jár Tóth Andi fejében.

A függőleges kert nemcsak helyet spórol – a méhek és pillangók is ezért kezdtek visszatérni

Vannak kertek, amik első pillantásra szépek – mégis feltűnően hiányzik belőlük az élet. Kevés a zümmögés, alig látni pillangókat,...

Kitört a mézháború? Bojkottálják az ENSZ-fórumot a dühös méhészek

A mézhamisításról szóló előadás törlése miatt az Európai Méhészszövetség azzal vádolja a FAO-t, hogy megsértette az egész...

Bajnokok Ligája-döntő: Megduplázódhat a reptéri forgalom Budapesten

Emiatt újra nyit Ferihegyen az 1-es terminál.

0

Sport

Nagy bejelentés Milák Kristófról – az olimpiai bajnok Monacóban folytatja

Hír érkezett a Shane Tusup elhagyása után feltámadó Jackl Vivien váratlan visszalépéséről is.

Nincs kegyelem, beleálltak a legendák az elbukott válogatottba

A magyar kézilabda válságban van, hiszen így az olimpiai szereplés is messze került.

Guardiola távozik a Manchester Citytől, és már az utódja is megvan

Több megbízható forrás szerint Pep Guardiola a szezon végén elhagyja a Manchester Cityt.

„Többet nem engedném Szalahot az Anfield közelébe”

Az egyiptomi szélső a búcsúmeccsére készül Liverpoolban.

Arne Slot takarít: 51-szeres válogatott klasszist küld el a Liverpool FC

A szélső a kevés játéklehetőség miatt új klubot keres, a Liverpool pedig nyitott az eladására a nyári átigazolási időszakban.

Az Arsenal megtette a magáét, Tóth Alexék dönthetik el a bajnoki cím sorsát

A már biztos kieső Burnley nem jelentett akadályt az Ágyúsoknak.

Robbie Keane megnyomta a vészcsengőt, elmenekülhetnek a Fradi-játékosok

A Ferencváros vezetőedzője aggódik a csapat jövője miatt. Összeszedtük, kikre gondolhatott.

Szerda reggel olimpiai bajnok sportoló veszi kezébe a szemétszállítást Miskolcon

Hajnalban narancssárga kukás ruhába ugrik, és gyűjti a szelektív hulladékokat.

Felrobbant az angol sajtó: Pep Guardiola mellett egy világsztár is otthagyja a Manchester Cityt

Josko Gvardiol jövője is bizonytalanná vált, a Bayern München érdeklődik iránta.

A magyar futball új sztárjának megható története: szülei a házukról is lemondtak karrierje miatt

Az ETO csapatkapitánya, Vitális Milán 24 évesen lett magyar bajnok a győriekkel.

Csapás a spanyoloknak, a Barcelona egyik legjobbja lemarad a vb-ről; olasz szövetségi kapitányt neveztek ki az ukránok - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Bulvár

Óriási pálfordulás, Magyar Péter ellen fordult, korábbi sztárrajongója?

Komoly hibákat vélt felfedezni Magyar Péter kormányzási módszereiben, szóvá is tette.

Orbán Viktor kormánya több mint 7 milliárd forint támogatást adott a Fidesznek

A Fidesz 1,5 milliárd forintos plusszal zárta a 2025-ös évet.

Súlyos betegségeket okozhat: Óriási veszélynek teszed ki magad, ha alufóliát használsz a grillezéshez

A szabadtéri sütögetések elengedhetetlen kellékeként tekintünk az alufóliára és az alumínium tálcákra, ám a legfrissebb egészségügyi figyelmeztetések szerint ezzel a megszokott módszerrel komoly veszélybe sodor

Brutális időjárást hoz 2026 nyara: Magyarországnak a legrosszabb jut

Az El Niño-hatás kegyetlen nyarat hozhat Magyarországnak idén: a legszerencsétlenebb kombinációra kell felkészülnünk forrósággal, aszállyal együtt.

Laboratóriumi vizsgálatok is megerősítették, hogy hantavírussal fertőzött a magyar határ közelében érő bihari férfi

Lássuk, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az amerikai járványügyi és közegészségügyi hatóság (CDC) összegzései alapján mit érdemes tudni a a fertőzésről.

Bejelentés érkezett a Karmelitáról – minden magyart érint

Újabb hétvégén nyílik meg a látogatók előtt a Karmelita és a volt Miniszterelnöki Kabinetiroda épülete, miután az első alkalommal rendkívül nagy érdeklődés övezte a programot.

Nagy bejelentés Milák Kristófról – az olimpiai bajnok Monacóban folytatja

Hír érkezett a Shane Tusup elhagyása után feltámadó Jackl Vivien váratlan visszalépéséről is.

A nap képe: nem gyalog indult Varsóba Magyar Péter

És természetesen nem is egyedül.

Bejelentették: kevesebbet fizet az állam a pénzünkre

Nagyot csökkennek a fix kamatozású lakossági állampapírok kamatai. Az Államadósság Kezelő Központ közleménye szerint péntektől egységesen 0,5 százalékponttal fizetnek kevesebbet ezek a megtakarítások. Addig azo

0