Ezt olvasta már?

0

Somogy megyében közel 4 ezer embernek igényeltek munkahelyvédelmi bértámogatást

Somogy megyében 341 vállalkozás nyert el 630 millió forintnyi munkahelyvédelmi támogatást, amivel 3850 ember munkahelyét sikerült megmenteni - mondta Gelencsér Attila (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő, a Kaffka Kft.-nek szóló támogatási okirat átadásakor szerdán Kaposváron.

György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára az átadáson hangsúlyozta, a koronavírus-járvány okozta munkanélküliségi helyzet némileg enyhült májusban és júniusban, így már csak 20 ezerrel dolgoznak kevesebben, mint 2020 januárjában.

Ez azt mutatja, hogy a munkahelyvédelmi bértámogatások arányosak és elegendőek voltak a munkahelyek megőrzésére - tette hozzá.

Megjegyezte azt is, hogy 2010 januárjához képest még a jelenlegi helyzetben is 700 ezerrel többen dolgoznak Magyarországon.

Az államtitkár kiemelte, a koronavírus-válság kitörése óta a munkahelyek megőrzésére, megerősítésére 515 milliárd forint értékű beruházási támogatásról hozott a kormány döntést.

A döntéseknél figyelembe vették, hogy a beruházásokra csak annyit költsenek, amennyi szükséges, a fejlesztések legyenek munka és tudás alapúak, és az is fontos elv volt, hogy a munkahelyvédelmi bértámogatás minden magyar vállalkozást elérjen.

Fontos, hogy a gazdaságvédelmi akcióterv védje meg a már megszerzett tudást az országban, erről szólnak egyebek közt a tulajdonvédelmi alap, és a kutatói fejlesztői bértámogatások - jegyezte meg.

A Kaffka Kft. egy középvállalkozás 48 dolgozóval. A cég 9,1 millió forint bértámogatásban részesült a munkahelyek megőrzéséhez és a további fejlődés lehetőségének megteremtésérhez - mondta az államtitkár, megköszönve a cégvezetőnek, hogy kitartottak a járványügyi válságban.

Mezey István, a Kaffka Kft. ügyvezetője arról számolt be, hogy a járványügyi helyzet nehéz időket hozott a húskészítményeket, tej- és egyéb termékeket forgalmazó vállalkozásra az iskolák, szállodák bezárása miatt. Voltak napok, amikor több mint 60 százalékkal csökkent a megrendelésük.

"Ahhoz, hogy ne kelljen elküldenünk embereket, nagy szükség volt a kormány támogató intézkedéseire, és a bértámogatás is óriási segítséget jelentett" - mondta.

Az ITM tájékoztató anyaga szerint az 1992-ben alakult kaposvári társaság 2005-re Somogy megye legnagyobb forgalmú húsipari vállalkozásává vált. Manapság már négy megyét lát el termékeivel három telephelyről, 22 hűtőkocsival. Az elmúlt évek során növelte termék- és tevékenységi körét, logisztikai kapacitását és szállítási határait.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Képtelenség megunni ezt a sci-fit, még mindig az egyik legjobb

A Mentőexpedíció már streamelhető a Prime Videón, közvetlenül a Project Hail Mary premierje után.

Most dől el a szőlő sorsa: a júliusi lisztharmat-nyomás ellen így védheted meg a fürtöket

A júliusi fülledtség és meleg kedvez a lisztharmat terjedésének. Ismerd meg a megelőzés és a kénes–szódabikarbónás védekezés...

Újra tarol a Netflixen a 880 millió dolláros Pókember-film a folytatás előtt

A 2017-es Pókember: Hazatérés ismét a legnézettebb filmek között szerepel a Netflixen és a Disney+-on.

Elfogadták a törvényt. A 13. és a 14. havi nyugdíj így jár

Tizenharmadik és tizennegyedik havi nyugdíj: mutatjuk, ki jogosult a két pluszjuttatásra.

Gázóra leolvasás és fizetés - így fizetsz ha diktálsz, vagy ha havi átalányban vagy

A gázszámla összegét nemcsak az határozza meg, hogy mennyi földgázt használunk el. Legalább ennyire fontos, hogy havi diktálás,...

A rendkívül alattomos futballt bemutató Paraguay Franciaország ellen már nem tudott meglepetést okozni

A favorit az utolsó percekig nem lehetett nyugodt, de megtette azt, amire Németország nem volt képes.

Nyert a DVTK, a Videoton és a Kazincbarcika is - NB II-es felkészülés

A DVTK a Mezőkövesdet verte, a Videotont a BVSC-Zuglót, míg a Kazincbarcika a Cigánd ellen aratott győzelmet.

Trump: Netanjahu tudja, hogy ki a főnök

Az amerikai elnök pár héten belül először találkozhat az izraeli kormányfővel az iráni háború megkezdése óta.

Minden, amit eddig tudni lehet Taylor Swift és Travis Kelce titkos gigaesküvőjéről

A sztárpár péntek este mondta ki az igent a Madison Square Gardenben, ahol Adam Sandler vezette a ceremóniát. Swift ruháját a Dior...

Magyar Péter sarokba szorította a Fideszt, Török Gábor szerint így vethetnek véget az abszolút filmszínháznak

Török Gábor elemzése alapjaiban forgatja fel a parlamenti erőviszonyokat az őszi ülésszak kezdete előtt a...

Magyar Péter: szigorúbb szabályok fognak vonatkozni az alkotmányos intézmények vezetőire

Az alkotmánymódosítás véleményezésének javaslatait figyelembe véve a kormány szigorúbb szabályokat alkotott az alkotmányos...

0

Sport

Hatalmas csapás érte a vb-nyolcad-döntőre készülő francia válogatottat

Az utolsó edzésen megsérült a legutóbbi két világbajnokságon döntős gárda alapembere.

A mexikóiak visszaadták a több mint 300 milliót érő ajándék luxusórákat

A kapitány elmondása szerint a játékosok közös elhatározása volt.

Elkezdődnek a nyolcaddöntők – A foci-vb mai programja

Kezdődik a kieséses szakasz második fordulója, már a legjobb nyolc közé jutás a tét.

Messi újra csodát tett, ez a nyolc meccs következik a világbajnokságon

Lionel Messi újabb rekordot ért el a Zöld-foki szigetek ellen, ő a vb hőse egyelőre.

Közel volt az újabb zöld-foki csoda, ám Messiék drámai hosszabbításban megmenekültek

Az afrikaiak kétszer is egyenlítettek, harmadszor mrá nem sikerült.

A franciák győzelmével továbbjutott a magyar válogatott a világbajnoki selejtezőkön

A második csoportkörből hárman jutnak ki a 2027-es vb-re.

Itt vannak Lionel Messi éjjel megdöntött vb-rekordjai: minél tovább olvasod, annál őrültebbnek tűnik az egész

A Zöld-foki Köztársaság elleni szenvedős mérkőzésen újabb történelmi estét rakott össze.

Ezek a meccsek jönnek a foci-vb-n a 16 között – A vb teljes ágrajza

Mutatjuk a nyolcaddöntők párosításait és programját.

A Barcelona óriási pénzért lemondott róla, így a Real Madridnál lett a történelem egyik legnagyobbja

Ötször nyerte meg a legnagyobb klubsorozatot, 396 meccsen 308 gólt szerzett a királyi gárdában.

Bulvár

„Kíváncsi voltam, hogy igaz-e a mondás, miszerint nagy láb, nagy szerszám.” – Miért mentél bele a szexbe az első randin?

Néha az ember lánya már az első randin ágyba viszi a partnerét. Az alábbi történetek különböző okokat mutatnak be, miért is dönthetünk így.

„Célkeresztet raktak a hátukra. Elsőként Bodacz Balázs” – Pikó András emlékeztet, hogy a közmédia leendő szakmai vezetője fideszes lejárató anyagot készített a lányáról 13 év...

Bodacz Balázs 2013 márciusában a Hír TV-nek készített anyagában aggatta a „Bajnai Gárda” megnevezést tiltakozó fiatalokra, köztük Pikó akkor kiskorú lányára is.

Putyin és Zelenszkij sokkoló konfliktusa, drámai NATO üzenet, és halálozási adatok

A szomszédban zajló brutális konfliktus egyre nagyobb méreteket ölt. Putyin és Zelenszkij csapatai nem kímélik egymást, és ezért Mark Rutte NATO-főtitkár is a hangját hallatta.

Az egyik Kormányhivatal 24 millió forintért vett egy pickupot, kiderült, hogy mire használhatják

Ételszállításra vették, de úgy tűnik, teljesen más funkciót tölt be.

Bezárták a népszerű magyar strandot: semmiképp ne indulj el ide!

Baktérium terjedése miatt döntöttek így.

Monique Covet volt hazánk top felnőttfilmes színésznője: ma így él osztrák párjával

Monique Covet visszaült az iskolapadba, jelenleg Bécsben tanul, ez lesz a végzettsége.

Fordulat a Zsolti bácsi-ügyben: Tordai Bence és Szabó Tímea is a vádlottak „padján”

Semjén Zsolt jogi eljárást indított politikai ellenfeleivel szemben a rágalmazási ügyben. A pedofilbotrány szálai a...

Nyugdíjáról vallott a legendás rádiós, Bochkor Gábor: elárulta, mennyi az annyi

Bochkor Gábor több ingatlant is vásárolt Spanyolországban, ahol a jövőben a nyugdíjas éveit tervezi tölteni.

Itt a MÁV azonnali bejelentése a Keleti pályaudvaron történt hajnali fennakadásról

A szombat hajnali órákban rendkívüli esemény miatt módosult több, a Keleti pályaudvart érintő járat közlekedése.

Kitért a válasz elől Magyar Péter – Ennek a 12 pontnak a teljesítésére kérik az Lmbtq-szervezetek

Magyar Pétert már a parlamentben is kérdezték a javaslatokról. Mutatjuk, milyen 12 pontos követeléslistát tettek le a kormánya elé az Lmbtq-szervezetek.

0