Ezt olvasta már?

0

Százmillió forint értékű heroint foglaltak le Siófokon

Százmillió forint értékű heroint foglaltak le Siófokon a rendőrök, öt embert őrizetbe vettek szombaton - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n. A bíróság hétfőn elrendelte négy ember letartóztatását, valamint az ötödik gyanúsított bűnügyi felügyeletét.

A gyanú szerint egy budapesti és egy siófoki lakos három szerb társával rendszeresen csempészett heroint Magyarországra. A kábítószer beszerzése és szállítása a szerbek feladata volt, míg az eladást a budapesti férfi végezte.

A szerb férfiak egy kisbusz hátsó kerekei mögött kialakított tárolókban rejtették el a kábítószert. A rendőrök a kerék leszerelésekor ütöttek rajta a szerb dílereken, siófoki társuk otthonában. A nyomozók megtalálták az elrejtett több mint öt kilogramm nagy tisztaságú heroint.

A hálózat harmadik szerb tagját egy kispesti panzióban fogták el, nála több mint 10 ezer eurót találtak. Az eladásért felelős budapesti férfit otthonában fogták el.

A Fővárosi Törvényszék tájékoztatása szerint Budai Központi Kerületi Bíróság hétfői, nem jogerős végzésében egy hónapra elrendelte négy ember letartóztatását, valamint ötödik társuk bűnügyi felügyeletét augusztus 1-ig.

A szerb gyanúsítottaknál - mivel semmilyen magyarországi kötődésük nincs - a bíróság szerint tartani lehet attól, hogy kényszerintézkedés nélkül a hatóságok számára elérhetetlenné válnának.

Az idős magyar gyanúsítottak közül egyiküknél felmerült a bűnismétlés veszélye, ezért a bíróság a védői indítvány ellenére indokoltnak tartotta a letartóztatást. A másik férfi a bírósági döntés értelmében lakóhelyét csak külön engedéllyel hagyhatja el.

forrás: mti







0
0
0

hírek innen, onnan

Nyilvánosságra került a polgármester állambiztonsági kartonja, Szita Károly azonnal reagált a vádakra

Megnyílt az állambiztonsági adatbázis és felbukkant a polgármester kartonja A rendszerváltás előtti állambiztonsági hálózat adatait...

Olcsóbb lett a kötelező, mégis alig keressük a jobb ajánlatokat

Az autósok jelentős része továbbra sem használja ki a biztosítók közötti versenyben rejlő lehetőségeket, pedig az így elérhető...

Az HBO most ezt is elhozza – ki az igazi hős Harry Potter mögött?

Az HBO készülő Harry Potter-sorozata mélyebben kibontja Lily Evans történetét, visszaadva a könyvek eredeti üzenetét.

A nyögvenyelős Real Madrid győzelem után egy sztár kikerülhet a csapatból

Valverde a 92. percben mentett pontot az AEK ellen. Varga Barnabás csereként lépett pályára.

Előkerült Dévényi Tibor állambiztonsági kartonja, a titkosszolgálati iratokból kiderült a fedőneve és a beszervezés háttere

Előkerült a televíziós 6-os kartonja A 2026. november 4-én elindított Nyitott Akták online felületen a...

Új animációs sorozat hozza el a legendás kozmikus őrületet az HBO Maxra

Az HBO Max tízrészes animációs szériája a Sailor Moon hangulatával mutatja be a Zöld Lámpások kozmikus világát.

Bajban a vidéki házaspárok - az Uniós jog 2 millió magyar otthont érint

Nehéz időszak jöhet a vidéki háztulajdonosoknak: több mint kétmillió magyar otthont érint az uniós szigorítás.

Szikora Róbert neve is előkerült az állambiztonsági kartonokon, azonnal elárulta, mit követeltek tőle a külföldi turnék előtt

Megnyílt az adatbázis, és felbukkant a NANU-NANU fedőnév Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára az 1956-os...

Nyíltan szembefordult saját kormányával J. D. Vance: a választási vereség után azonnali irányváltást követel

Nyílt szakítás a Fehér Ház hivatalos magyarázatával J. D. Vance amerikai alelnök szokatlanul éles hangvételű...

Törvényi döntés. A 2027-es nyugdíj emelés így fog megvalósulni

​A bejelentett 3 százalékos januári nyugdíjemelés 200 ezer forintos ellátásnál havi 6000 forint pluszt jelent. Novemberben további...

Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal

Az amerikai média előrejelzései szerint a demokraták a keddi félidős választásokon megszerezték a többséget a képviselőházban,...

Hatvanezer név került nyilvánosságra az ügynökaktákból

A kormány megkezdte a kommunista állambiztonsági iratok széles körű nyilvánosságra hozatalát: elsőként mintegy 60 ezer egykori...

0
0