Szegeden és Pécsen is hónapokig állt az egyetemi alapítványok ügye
Miután januárban kapkodva megszavazták, április 30-án a Magyar Közlönyben is megjelent, hogy újabb 11 egyetem kerülhet fel a modellváltók listájára. Bár januárban napok alatt lezavarták a szavazásokat, azóta mintha megállt volna az idő.
Januárban szavaztak, áprilisban megjelent a modellváltók listája, az alapítványt mégis az utolsó pillanatban sikerült csak bejegyezni.
Szegeden és Pécsen is hónapokig állt az egyetemi alapítványok ügye, június 29-én végül bejegyezték az új pécsi fenntartó Universitas Quinqueecclesiensis Alapítványt - írta meg az egyetem. Az alapítvány bejegyzését nem siették el, a PTE augusztus elején vált fenntartót.
Az alapítvány elnöke Bódis József felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkár lett, de tag korábbi alpolgármester, Szili Katalin korábbi országgyűlési házelnök, az egyetem kancellárja, valamint az egyik professzora is. Az egyetem - bár azt továbbra sem tudni, hogy a modellváltások mennyire történtek önkéntes alapon - kiemeli: "az alapítvány a mindenkori kormányzattól független, magánjogi formában biztosítja a felsőoktatási, tehetséggondozási, kutatási és egyéb közfeladatok ellátását." Azt is hozzáteszik, az állam nem vonul ki teljesen, hanem stratégiai partnerként lesz jelen, mint finanszírozó.
Mi lesz az egyetemen dolgozókkal?
Az új egyetemi fenntartóval az ott dolgozó státusza is átalakul. A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete (FDSZ) már korábban elkészítette a szerződés módosítását, amit az egyetemi vezetőkkel és a tagokkal is egyeztetnek, még az új munkaszerződések mintáit is megkapták - írta korábban a hvg.hu.
AZ FDSZ azt szerette volna, ha az új munkaszerződéseket legalább 30 nappal augusztus 1. előtt mindenki megismerhetné. Augusztus 1-jén, a modellváltó egyetemeken a közalkalmazottak státusza megszűnik - ha valaki úgy dönt, hogy nem vállalja az új felállásban a munkát, akkor sem felmentési idő, sem végkielégítés nem jár neki.
eduline.hu
hírek innen, onnan
Szívtelen szülők: reptéren hagyták a saját 10 éves gyermeküket, majd vígan elindultak haza
A szülők szándékosan hagyták a reptéren a gyermeküket.
Visszatért! A stílusos rusztikus konyhák kihagyhatatlan, közös eleme
Ez a visszatérő trend egyszerre nosztalgikus és fenntartható, miközben fillérekből kivitelezhető.
Tragédia Tatabányán: holtan találtak egy idős embert a lángok martalékává vált lakásban
Egy idős ember vesztette életét péntek délután Tatabányán, miután kigyulladt egy társasházi lakás. A tűzoltók gyorsan megfékezték a...
5 elbűvölő film, amit minden Halak jegyűnek látnia kell
A Halak csillagjegy szülöttei híresek arról, hogy kreatívak, érzékenyek és hajlamosak mélyen elmerülni a saját fantáziavilágukban. Az...
Élénk az érdeklődés a lakáscélú megtakarítások iránt
Élénk az érdeklődés, egyre többen választják megtakarításra a lakástakarékot az MTI-nek nyilatkozó pénzintézetek közlése szerint.
Hogyan fektessünk mesterséges intelligenciába?
A mesterséges intelligencia (AI) már nem csak egy divatos befektetési trend, hanem a gazdaság, a gyártás, az egészségügy és a logisztika...
Három százalékos lakáshitel: segítség vagy új devizahitel-csapda?
Lakáshitel, otthonteremtés, három százalékos kamat, Otthon Start Plusz program – sokaknak csábító ajánlat, de vajon nem egy újabb...
Ítéletet mondtak az utasok a MÁV felett, Lázár János foghatja a fejét
Ugyan a Fidesz-szavazók körében valamiért a vonat sosem késik, de még így is jelentősen romlott az emberek körében a MÁV megítélése...
Kiadta tízéves tervét a kormány, még négy napig lehet véleményezni
A Lázár János vezette tárca által mellékelt beruházási terv alapján a kormány által előirányzott állami fejlesztések összértéke...
Általános sztrájkba kezdtek Izraelben, tüzekkel zárták le a városba vezető autópályákat
Egymillió embert várnak Tel-Avivba a Gázaváros megszállása elleni egy tüntetésre.
Hadházy Ákos talált egy medencét is a Nemzeti Parkban épült, NER-es luxusvillában, ami hivatalosan szőlőbirtok
Az építkezés Tihanyban zajlik.
5 étel, mely fiatalon tartja a bőrt: leállítják a bőröregedést
A kollagén termelődését segítő növények támogatják és védik a bőr egészségét.
Sport
Keane keményen reagált a Fradi vereségére, Hornyák még bele is rúgott az FTC-be
A Ferencváros edzője nem érti, mi történt a csapatával a Puskás Akadémia elleni NB I-es rangadón.
A legyőzhetetlen Farkas agyonverte a UFC-világbajnokot
Hamzat Csimaev totális dominanciát bemutatva megnyerte a világbajnoki övet.
„Beszélgetni fogok vele" – Szoboszlai arról, hogy Szalah nem passzolt neki
Mint ismert, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság nyitómérkőzésén a címvédő Liverpool hazai pályán 4–2-es győzelmet aratott a Bournemouth ellen. A párharc után Szoboszlai Dominik az Arena 4 stábjának nyila
Kubatov reagált az FTC vereségére, a DVTK edzője megvédte a kapusát, Keane frappáns választ adott
Szombaton két meccset rendeztek az NB I-ben: a Diósgyőr eltüntette a kétgólos hátrányát a Kazincbarcika ellen, míg a Puskás Akadémia […] A Kubatov reagált az FTC vereségére, a DVTK edzője megvédte a kapusát, Ke
Sallai Roland teljesítménye láttán csak ámulnak és bámulnak Törökországban
A magyar válogatott játékos hétről hétre bizonyítja, hogy jobbhátvédként is megállja a helyét.
Kubatov Gábor videóüzenetben értékelte a Felcsút elleni vereséget
A Puskás Akadémia ellen elszenvedett 2–1-es bajnoki vereség után a Ferencváros elnöke a közösségi oldalán üzent.
Ronnie O’Sullivan elvesztette a 137 milliót érő frémet
Fordulatos döntőt hozott a szaúd-arábiai torna a két világbajnok között.
Záporoztak a pofonok a Hősök terén, de az se bánta, aki kapta
Kokótól Madárig mindenki szorítóba lépett, aki csak számít a magyar bokszban.
Semenyo a rasszista inzultusok után: „Soha nem felejtem el az anfieldi estét”
A ghánai csatár hálás a csapattársainak és a szurkolóknak, hogy támogatták őt az eset után.
A 90. percig vezett, végül pont nélkül maradt a magyar válogatott kapus csapata
Elképesztő drámát hozott a meccs végjátéka.
Olimpiai bajnokunk edzője is belekeveredett az úszóháborúba
Itthon Hosszú Katinka, Amerikában Michael Phelps esett neki a szövetségnek. Kós Hubert edzője sem maradt ki a balhéból.
Keane szerint a játék alapján nem érdemelt vereséget a Fradi: „Akár három nullra vezethettünk volna”
Robbie Keane, a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője kiemelte, hogy nem szabad magukba roskadniuk a Puskás Akadémia elleni vereség után.
Bulvár
A paradicsomfogyasztás hatásai - Mit mondanak a kutatók?
A paradicsomot nemcsak a hagyományos magyar konyha része, hanem számos speciális étrend, például a mediterrán diéta is előszeretettel használja. Mivel egészséggel kapcsolatos hatásai a széles körű kutatás ellené
„A férjem mindig tönkreteszi a nyaralást” 10 sztori, amiben sokan a párjukra ismernek
A közös nyaralás sokszor ugyanannyira stresszes, mint amennyire élvezetes, ahogy az alábbi történetekből is kiderül.
Amit soha nem kérdez meg az orvosod – pedig alapvető lenne
Amikor orvoshoz megyünk, a legtöbben azt várjuk, hogy teljes körű figyelmet kapunk, és minden apró részletre kiterjedő figyelemmel vizsgálják meg egészségünket. Azonban előfordulhat, hogy nem kérdeznek rá bizonyos
Rémisztő külsejű őrült garázdálkodik Budapesten, a villamoson ütött le egy kisfiút
Rettegnek tőle a belvárosban, menekülj ha meglátod.
Elmegyünk nyaralni és fele napot a szálláson töltjük. Ez tehet róla
Nyaralás közben talán alig van annál izgalmasabb gondolat, mint elmerülni a meleg tenger hívogató hullámaiban. A kristálytiszta víz, ahogyan lágyan ringat, az égbolt, ami sosem látott kékben pompázik, és a napfény
Pirosban az ország közepe, ezek a vármegyékre csap le az eső estére - Időjárás-előrejelzés
Viharos zivatargócok szüntetik meg a kánikulát, több vármegyénk is elázhat.
Lassan csődbe mennek a szülők: egyre több fiatal dönt a Kipper életmód mellett
A jelenség egyre ismertebb: felnőtt gyerekek, akik még mindig a szülők pénzére támaszkodnak. A Kipper életmód sokaknál nemcsak kényelmi, hanem kényszerű döntés.
Magyar Péter: Orbán Viktor bedobta a törölközőt
A Tisza Párt elnöke szerint a kormány már „látszat kormányzást sem folytat".
Feljelentette a volt KDNP-képviselő Semjén Zsoltot aljas indokból elkövetett becsületsértés miatt
Gaal Gergely magánvádas eljárást kezdeményezett a KDNP-elnök ellen.
35 évesen itta halálra magát a gyönyörű színésznő: magányosan, méltatlanul hunyt el
Gail Russell könnyen válhatott volna Hollywood egyik legnagyobb ikonjává, ám saját démonjai végül felülkerekedtek rajta, ő pedig tragikusan fiatalon és rendkívül szomorú körülmények között távozott az élők s
Egy 16 éves fiú megerőszakolt egy 13 éves lányt, belehalt a tini
Nem ez volt az első eset.
Most kaptuk: lángokban áll Budapest, hatalmas erőkkel próbálják oltani a tüzet
A fővárosi hivatásos tűzoltók próbálják megfékezni a lángokat Zugló és Rákospalota határában.
blogmorzsák
Papsokai (Siskei) templomrom, Balatonfüred
Egy 1385-ös oklevél Siskét már "Fyred" részét említi, majd a XVI. századra a Siske elnevezés teljesen eltűnik.
Deadly Prey
Én kérek elnézést ezért a filmért.
Minek van szaga, és minek illata?
Lehet-e "illatolni", vagy csak szagolni? A szag és az illat szinonimák? Régen hogy használták őket?
„Sosem volt cicám… most meg tíz van”
Olvasóink megható történetei örökbefogadott macskáikról.


- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál