Szikra János költő és Nelson Ascher brazil műfordító kapja a Balassi-kardot
Szikra János bácsalmási költő és Nelson Ascher brazil műfordító veheti át idén a Balassi-kardot kedden Budapesten - közölték a szervezők az MTI-vel.
Az eseményen az 1954-ben született magyar költő versét Madarászi László mondja el, míg a brazil irodalmár fordítását Priscilla Lopes d'El Rei adja elő. Laudációt mond Léka Géza költő és Pál Ferenc egyetemi tanár. A kardokat Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök nyújtja át a díjazottaknak.
Az immár huszonegyedik alkalommal odaítélt irodalmi díjat, a Balassi Bálint-emlékkardot Molnár Pál újságíró alapította és 2016-ig 37 költő és műfordító vehette át.
A 16. századi magyar költőóriásának emléket állító elismerés a magyar irodalmi életben évtizedek óta széles körben elismert költőket, valamint a magyar irodalmat és benne Balassi költészetét fordító európai szellemiségű külföldi poétákat jutalmazza. A Balassi-kard egy végvári szablya, amelyet a bonyhádi Fazekas József fegyvermester kovácsol, a díszokleveleket Vincze László szentendrei nyomdász készíti.
A díjátadón mutatják be Kovács Zoltán Adj már csendességet című zeneművét, amelyet a Vékey Mariann vezette törökbálinti Cantabile Kórus ad elő Nagy Márta zongorakíséretével. Mihály Gábor szobrászművész bronz Balassi-portréját Szakolczay Lajos művészettörténész mutatja be a közönségnek, Rozs András, a Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium diákja pedig szaval - derül ki az esemény meghívójából.
A szervezők arról is tájékoztatták az MTI-t, hogy február 11-én a bonyhádi katolikus templomban celebrál Balassi Bálintra emlékező misét Kiss-Rigó László. A szertartás zenei kíséretét a bonyhádi katolikus kórus és a Misztrál együttes adja, amely a misét követően ingyenes koncertre várja a közönséget a település művelődési központjában.
hírek innen, onnan
Nyilvánosságra került a polgármester állambiztonsági kartonja, Szita Károly azonnal reagált a vádakra
Megnyílt az állambiztonsági adatbázis és felbukkant a polgármester kartonja A rendszerváltás előtti állambiztonsági hálózat adatait...
Olcsóbb lett a kötelező, mégis alig keressük a jobb ajánlatokat
Az autósok jelentős része továbbra sem használja ki a biztosítók közötti versenyben rejlő lehetőségeket, pedig az így elérhető...
Az HBO most ezt is elhozza – ki az igazi hős Harry Potter mögött?
Az HBO készülő Harry Potter-sorozata mélyebben kibontja Lily Evans történetét, visszaadva a könyvek eredeti üzenetét.
A nyögvenyelős Real Madrid győzelem után egy sztár kikerülhet a csapatból
Valverde a 92. percben mentett pontot az AEK ellen. Varga Barnabás csereként lépett pályára.
Előkerült Dévényi Tibor állambiztonsági kartonja, a titkosszolgálati iratokból kiderült a fedőneve és a beszervezés háttere
Előkerült a televíziós 6-os kartonja A 2026. november 4-én elindított Nyitott Akták online felületen a...
Új animációs sorozat hozza el a legendás kozmikus őrületet az HBO Maxra
Az HBO Max tízrészes animációs szériája a Sailor Moon hangulatával mutatja be a Zöld Lámpások kozmikus világát.
Bajban a vidéki házaspárok - az Uniós jog 2 millió magyar otthont érint
Nehéz időszak jöhet a vidéki háztulajdonosoknak: több mint kétmillió magyar otthont érint az uniós szigorítás.
Szikora Róbert neve is előkerült az állambiztonsági kartonokon, azonnal elárulta, mit követeltek tőle a külföldi turnék előtt
Megnyílt az adatbázis, és felbukkant a NANU-NANU fedőnév Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára az 1956-os...
Nyíltan szembefordult saját kormányával J. D. Vance: a választási vereség után azonnali irányváltást követel
Nyílt szakítás a Fehér Ház hivatalos magyarázatával J. D. Vance amerikai alelnök szokatlanul éles hangvételű...
Törvényi döntés. A 2027-es nyugdíj emelés így fog megvalósulni
A bejelentett 3 százalékos januári nyugdíjemelés 200 ezer forintos ellátásnál havi 6000 forint pluszt jelent. Novemberben további...
Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
Az amerikai média előrejelzései szerint a demokraták a keddi félidős választásokon megszerezték a többséget a képviselőházban,...
Hatvanezer név került nyilvánosságra az ügynökaktákból
A kormány megkezdte a kommunista állambiztonsági iratok széles körű nyilvánosságra hozatalát: elsőként mintegy 60 ezer egykori...

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál


