Ezt olvasta már?

0

Szlávik János: Elképzelhető, hogy hamarosan további járványügyi intézkedéseket kell hozni

A Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szerint hamarosan a negyedik oltás is szóba kerülhet.

Szlávik János az ATV Heti Napló Sváby Andrással című műsorában beszélt arról, hogy az ő osztályán sok beteg van, de még nem mondható telítettnek, az intenzív osztály viszont tele van, az ott kezelt koronavírusos betegek 80-90 százaléka oltatlan.

A Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa hozzátette: vannak olyanok is, akik az oltás ellenére is bekerülnek a kórházba, de utóbbiak általában nem kerülnek intenzív osztályra, és meg is gyógyulnak. Szlávik János szerint a fekvőbeteg osztályra azok is bekerülhetnek, akik beoltatták magukat, de mondjuk idős koruk vagy krónikus betegségeik miatt intézményi ellátásra szorulnak. A főorvos hangsúlyozta, az kijelenthető, hogy mint a többi országban, úgy Magyarországon is az oltatlanok vannak nagy veszélyben.

 

Az infektológus elmondta, hogy

a koronavírus nem olyan, mint az influenza, és úgy tűnik, 4-6 havonta fel kell frissíteni az immunrendszert.

Nem csak azért, mert csökken a védettség, hanem mert újabb variánsok jönnek. Ezért próbálják buzdítani az embereket a harmadik adag vakcina felvételére is. De Szlávik azt is hozzátette:

úgy tűnik, nemsokára szóba kerülhet a negyedik oltás is.

Arra a kérdésre, hogy a járványügyi adatokat tekintve miért vagyunk a világ élvonalában, Szlávik azt mondta: ez egész Európára jellemző most, Romániára, de akár Németországra, Belgiumra is. A dolgoknak ugyanis csak egy része az átoltottság, itt szerepet játszanak a lezárások, vagy akár a védettségi igazolvány használata, tehát ez komplex dolog - tette hozzá.

Az infektológus szerint különböző intézkedéseket kell meghozni ahhoz, hogy ezt a járványt le lehessen törni, és

az is elképzelhető, hogy további intézkedésekről kell majd a közeljövőben dönteni, mert a szennyvízben emelkedik a víruskoncentráció.

Ez pedig azt jelenti, hogy a következő két hétben nem számíthatunk arra, hogy a helyzet javulni fog.







0
0
0

hírek innen, onnan

A kormány a minősített iratokat is feloldja — a hatóságok ezt az utasítást kapták az ügynökakták kötelező átadására

D. Kovács Ildikó beszámolója szerint a csütörtöki Magyar Közlönyben hivatalosan is megjelent az az átfogó...

Megtorpant a lakásárak emelkedése: fordulat látszik a magyar ingatlanpiacon?

Úgy tűnik, új szakaszba lépett a magyar lakáspiac.

Megvan a második afrikai továbbjutó, Egyiptom tizenegyesekkel intézte el Ausztráliát

Az ausztrálok kapust cseréltek a büntetőpárbaj előtt, hiába, az egyiptomiak négyből négyet bevertek.

Magyar Péter hiába reménykedett, nincsenek már meg a régi megyetáblák

A Magyar Közút az RTL-nek mondta el, mi lett a 2023-ban a vármegyésítés miatt leszerelt táblákkal.

Ha így viszed haza a bevásárlást kánikulában, hamarabb megromolhat az étel, mint gondolnád

A nyári bevásárlásnál nemcsak az számít, mit teszünk a kosárba, hanem az is, mennyi idő alatt jut haza. Kánikulában a hús, a...

Ha ilyen lett a naptejed, ne kend magadra automatikusan: a hőség tönkreteheti

A naptej tipikusan az a nyári holmi, amely vándorol a strandtáska, az autó, az erkély és a fürdőszobapolc között. Csakhogy a hőség és...

Legyőzte Ausztráliát, nyolcaddöntőbe jutott az egyiptomi futballválogatott

Az egyiptomi labdarúgó-válogatott 1-1-es döntetlen után büntetőpárbajban 4-2-re legyőzte pénteken Ausztráliát Arlingtonban, ezzel...

Figyelem, november 30-a a határidő! Rengeteg autóst megbírságolnak utána

Több tízezer plug-in hibrid autósnak kell lecserélnie zöld rendszámát fehérre 2026. november 30-ig. Aki nem lép időben, decembertől...

Stratégiai jelentőségű város elfoglalását jelentette be Oroszország

A Kreml közlése szerint az orosz hadsereg elfoglalta a kelet-ukrajnai Kosztyantinivka városát, a kijevi erőknek a Donyec-medence még ukrán...

A rendőrség továbbra is támogatja a szolgálati kutyák otthon tartását

A rendőrség továbbra is támogatja a szolgálati kutyák otthon tartását - közölték pénteken a Magyar Rendőrség Facebook-oldalán.

Kiderült Szilágyi Tibor halálának valódi oka, rosszul tudtuk eddig

Szilágyi Tibor, a hazai kulturális élet egyik legkiemelkedőbb alakja életének 83. évében, a családja körében...

Osztalékfizetésről döntött az egyik leggazdagabb magyar cége

A hetedik leggazdagabb magyar vállalata majdnem 4 milliárd forintos profitot ért el tavaly, és majdnem ekkora értékben fizetett is...

0

Sport

Éjjel történt a foci-vb rangadóján: 94. perces góllal ejtették ki Ronaldóék a horvát válogatottat

A portugál válogatott nagy izgalmak után bejutott a foci-vb nyolcaddöntőjébe.

Lamine Yamal a Real Madrid új igazolásáról: „Élve felfalom!”

Harapós kedvében van a viccelődő spanyol zseni.

Óriási botrány a portugál meccs előtt, Ronaldo nővére elárulta a futballsztár terveit

Cristiano Ronaldo góllal jártul hozzá a horvátok kiejtéséhez, de a botrány nem ült el.

Vb-rekord a Tippmixen: 7 ezer forintból csinált 25 milliót egy fogadó

A hétvégén Messiék, a franciák és a brazilok mérkőzései kínálnak újabb izgalmakat.

25 éve, hogy Roger Federer legyőzte Wimbledon akkori királyát

A wimbledoni tenisztorna egyik legemlékezetesebb meccse volt.

Bulvár

Pontosan erre ment el a nyugdíjpénz

Hihetetlenül pontosan sikerült megbecsülnünk, hány tag mekkora összegben fordította nyugdíjmegtakarítását lakáscélra. Mostanra nem csak a végleges szám vált ismertté, még a felhasználás részleteit is megismerh

Bezár a népszerű üzletlánc Magyarországon – más néven nyit ki újra

Bezárnak a Hervis sportáruházak Magyarországon, de Sports Direct néven várhatóan még idén újranyitnak.

A pincérnővel akart keménykedni a katonafeleség, de a lehető legrosszabb emberbe kötött bele

Futótűzként terjed az interneten egy megdöbbentő történet, amely rávilágít arra, mi történik, ha valaki a férje pozíciója mögé bújva próbál megfélemlíteni másokat. A Redditen felbukkant beszámoló szerint e

A hentesek riadót fújtak: ilyen húsfajtákat ők sosem vesznek a szupermarketben

A hús nagyon kényes dolog, és a hentesek lerántották a leplet néhány húsfajtáról, amit nem szabadna szupermarketben megvenni.

0