Sztárok Siófokon: Joanna Drabik is a Balaton-partra igazolt
Joanna Drabik a Siófok KC együttesében folytatja pályafutását, a 24 éves beálló a Lublin csapatától érkezik a Balaton-partra. A csapat vezetősége leigazolta már a norvég Silje Solberget, a horvát Andrea Penezicet és az orosz Khmyrova Tatianat is, az edzőjük pedig a norvég Tor Odvar Moen lesz.
A Siófok KC hivatalosan weboldalán jelentette be, hogy leigazolta Joanna Drabikot. A 24 éves beálló a Lublin csapatától érkezik Siófokra, s jelenleg a lengyel válogatottal edzőtáborozik és ott sikerült őt elérniük egy villáminterjúra.
– Azért fogadtam el a Siófok ajánlatát, mert egy ambiciózus csapat tele célokkal – nyilatkozta a klub honlapjának Joanna Drabik. – Számomra az a legfontosabb, hogy minél többet tudjak fejlődni és erre tökéletes hely lesz a Balaton partja. Az volt az álmom, hogy egy erős bajnokságban játszhassak és ez hamarosan valóra fog válni.
– Az SKC kapusedzőjével, Antoni Pareckivel nagyon jó a kapcsolatom, véleményem szerint egy remek edző – tette hozzá Joanna Drabik. – Várom már a közös munkát vele is. Izgatott leszek, ha arra gondolok hogy hamarosan kezdődik a siófoki kaland. Szeretnék komoly sikereket elérni, jó lenne érmet vagy érmeket szerezni a következő szezonban.
Finoman szólva sem tétlenkedik a Siófok KC vezetése, hiszen a közelmúltban több új játékos leigazolását is bejelentette. Silje Solberg személyében világ- és Európa-bajnok norvég válogatott kapust igazoltak. A kiváló hálóőr nyáron érkezik a Balaton partjára. Két sztárigazolást is nyélbe ütöttek Siófokon: a horvát Andrea Penezic (balátlövő) és az orosz Khmyrova Tatiana (irányító) a Vardar Skopjétől érkezik a balatoniakhoz.
Az is hivatalossá vált, hogy a norvég Tor Odvar Moen követi Lars Rasmussent a siófoki kispadon. Az 53 éves szakember hosszú távú szerződést kötött a Siófok KC együttesével.
forrás: sonline.hu
hírek innen, onnan
Donald Trump hihetetlen durva fenyegetést küldött Iránnak
Az ameirkai elnök azt találta mondani, hogy „ma éjjel egy egész civilizáció fog kihalni, és soha többé nem tér vissza”.
A Northrop Grumman segítségével épül meg az első magyar geostacionárius kommunikációs műhold
Magyar–amerikai összefogással épül Magyarország első kommunikációs műholdja – több százmillió dollár értékű megállapodás...
Halálra késelte tanárnőjét egy 17 éves orosz tinédzser
Halálra késelte tanárnőjét egy diák az oroszországi Permi határterületen kedden – közölték a helyi hatóságok.
Tragédia az utakon – meghalt két tűzoltó egy ittas vezető miatt, aki elmenekült
Megrázó tragédia történt az Egyesült Államokban, Pennsylvania államban, ahol két tűzoltó vesztette életét szolgálat közben,...
A románok már vészforgatókönyvvel készülnek az üzemanyaghiányra
Romániában kedden lépett életbe a rendelet, miszerint literenként 30 banival (mintegy 45 forint) csökkentik a gázolaj jövedéki adóját.
Wossala Rozina elárulta, miért zár be ikonikus étterme, a Bestia
Wossala Rozina új életszakasz kezdeteként értékeli, hogy alapítótársai a Bestia étterem bezárása mellett döntöttek. A séf a jövőben...
Vashiányos vagyok, szedek rá tablettát, ennek ellenére sokat szédülök - milyen vizsgálatokra menjek? Az orvos válaszol
Szedek vastablettát, de még mindig szédülök - miért?
Új diagnosztikai berendezések érkeztek a szentesi kórházba
Új diagnosztikai berendezésekkel, egy korszerű, 128 szeletes CT-vel és egy csúcstechnológiás digitális mammográffal bővült a Szegedi...
Egyetlen növény, ami illatossá teszi a teraszt – és télen sem tűnik el
Vannak teraszok, amik első pillantásra szépek, mégis hiányzik belőlük valami. Nem a látvány, hanem az élmény. Egyetlen jól...
Hihetetlen bejelentés, visszaadná a siketek hallását Elon Musk
A techmilliárdosról köztudott, hogy nem riad vissza a nagy ígéretektől
A vécé után a levelező program is megadta magát az Orion űrhajó fedélzetén
A Microsoft Outlook nevű levelező programja nem működött az Orion űrhajón.
Nyerészkedéssel vádolja az OMSZ a Tiszának is dolgozó magán mentőket, miközben pénzért biztosítja a Békemenetet és Orbán országjárását
Az OMSZ úgy kéri számon a magán mentőszolgálaton a politikamentességet, hogy a főigazgatója a kötcsei pikniken, szóvivője a Fidelitas...
Sport
Kiviszik a bosnyákok a vb-re a 14 éves labdaszedőt, aki ellopta Donnarumma puskáját
Nemzeti hős lett a kölyökből.
Továbbra is kritikus az állapota, mesterséges kómában tartják a legendás futballedzőt
Folyamatos tájékoztatást ígérnek az állapotával kapcsolatosan.
A végén jött a dráma Görögországban, győzelemmel kezdett a magyar vízilabda-válogatott
A mieink kedden a hollandokkal, szerdán az olimpiai és Európa-bajnok szerbekkel találkoznak.
Ez várhat a magyar futballra a válasz-tások után - Csányi előre megmondta
A klubok büdzséjének meghatározó részét teszi ki az MLSZ által kiosztott úgynevezett központi költségvetési bevételek, melyekre a klubok jó ideje biztosan számíthatnak - egyelőre azonban nincsenek aláírt szerz
Détári a Szoboszlai-lázról: "Ha valaki 150 centi magas, akkor ne írjuk azt, hogy 220!"
Détári megérti a Szoboszlai körüli felhajtást, de sokszor nem ért vele egyet. A korábbi klasszis arról is beszélt, kik vezették félre Mezeyt Mexikó előtt.
"Micsoda védés!" Angliában is ámulnak Tóth Balázs elképesztő bravúrján - videó
Egyetlen védés is elég volt, hogy Tóth Balázs ismét felhívja magára a figyelmet, miután kulcsfontosságú pillanatban hárított a West Brom ellen.
Az utolsó perc döntött a magyar válogatott fordulatokkal teli világkupa-rangadóján
Varga Zsolt együttese a házigazda ellen, négy újonccal is a keretben kezdte meg a világverseny csoportkörét.
Sallai Roland érdekes csereüzlet részeként kerülhet a Liverpoolhoz - sajtóhír
A Galatasaray csereügylet keretében próbálhatja megszerezni a Liverpool két sztárját, Mohamed Salah-t és Virgil van Dijkot.
„Mészárlás lesz” – már a PSG elleni párharc előtt földbe döngölték a Liverpoolt
Nem kérdés, hogy melyik csapat jut a négy közé a Bajnokok Ligájában?
Előrehozott BL-döntő? Az idényét mentegető Real újra kiszúrna a csúcstartó Bayernnel
Gyökeres Viktor visszatéréséről a Sporting és az Arsenal vezetőedzője is megszólalt.
Détári Lajos ítéletet mondott Szoboszlai Dominikról
Az 1986-os világbajnokságon elkövetett legnagyobb hibájukról is beszélt.
Egy gól és egy gólpassz: Közel 335 milliót kasszírozott a ZTE-légiós korábbi klubja
Costa Rica-i sajtóhírek szerint Joseth Peraza eladásáért korábbi klubja mintegy 335 millió forintot kapott a játékos után.
Bulvár
Medián: A fideszesek közel fele a Tiszától, a teljes népesség viszont a Fidesztől számít választási csalásra
A megkérdezettek nagyobb része külföldi beavatkozást Moszkva irányából valószínűsít, nem Kijevből vagy az Európai Unióból.
Rubint Réka után ő is bevallotta: gyógyíthatatlan betegséggel küzd az imádott hollywoodi sztár felesége
Megrázó őszintességel beszélt az állapotáról.
Fiala János: Miért fogadjuk papucsban az amerikai alelnököt?
J.D. Vance amerikai alelnök Budapestre érkezése miatt jelentős forgalomkorlátozásokra lehet számítani a fővárosban, és az internetes portálok hosszan sorolják a biztonsági intézkedéseket is, de az okok sorában egy
Donald Trump: Ma este egy egész civilizáció eltűnik, és soha többé nem tér vissza
Fenyegető hangvételű bejegyzéssel jelentkezett az amerikai elnök.
Valami nagyon nincs rendben? – Az EU betiltja, amit mindenki használ, bár részben joggal nyírják ki ezeket a csalós és kreált képeket
Az Európai Unió új irányelve értelmében a jövőben nem használhatók teljes egészében mesterséges intelligencia által generált képek és videók az uniós intézmények hivatalos kommunikációjában – erről besz
Kevesen ismerik a szabályt, pedig börtön jár érte: tilos húsvét után ezt tenni
A szakemberek szerint még mindig sokan vásárolnak nyulat húsvétra. Ha mégis úgy döntöttünk, hogy mi is hazaviszünk egyet, nem árt tudni, miként lehet felelősen gondoskodni róla. Elengedni tilos, állatkínzásnak mi
Szinte teljesen megszűnt az állami fogászati ellátás
Az állami fogászati alapellátás a statisztika szintjén stabilnak tűnik. Ez azonban egyáltalán nem jelent működési biztonságot. Az egész terület meglehetősen sok sebből vérzik. Például az asszisztens foglalkoztat
Olyan baki történt a Tisza országjárásán, hogy Magyar Péterbe azonnal belefagyott a szó
Teljesen lefagyott Magyar Péter, amikor ez megtörtént a beszéde közben.
Újabb fideszes sztárt szedtek ízekre, minden egy Orbán Viktorról készült fotóval kezdődött
Tóth Gabinál is jobban alázzák a fideszes hírességet.
Megszólaltak a szocialista nagyöregek: nem szabad kockáztatni a Tisza Párt sikerét
Sajátjaik lőnék lábon a még versenyben maradt baloldali egyéni jelölteket. A nyílt levél aláírói között ott van Lamperth Mónika, Bárándy Péter, Göncz Kinga, illetve Lendvai Ildikó is.
Megérkezett J.D. Vance Budapestre, és ami történt, sokak szerint egy titkos üzenet lehet
Megérkezett J.D. Vance Budapestre, a látottak mögött erős üzenet rajzolódik ki.
Súlyos figyelmeztetést kapott Washing-ton, Kína célba veheti az Egyesült Államokat
Politikai elemzők már eszkalálódásról beszélnek.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál


