Tavasszal Siófokon is bemutatják a Sárközi Lakodalmat
Már februárban kézfogóval, majd hívogatókkal elkezdődik az XXI. Sárközi Lakodalom, amelynek ezúttal a Sárköz fővárosa, Decs lesz a házigazdája. A tervek szerint februártól júniusig többek között Siófokon is bemutatják a régi népszokásra épülő, egyórás hívogató műsort.
Újdonság, hogy az előkészületek február 11-én elkezdődnek, amikor a fiús ház a lányos háztól elkéri a menyasszonyt, a hagyományos játékon a kézfogó történetét elevenítik fel - mondta hétfőn az MTI-nek a június utolsó hétvégéjén, 28. és 30. között rendezendő program előkészületeiről Biczó Ernő, a település polgármestere.
Új elem az is, hogy ezt követően hívogató sorozatot rendeznek: a pár és kísérete a sárközi falvak nagyobb rendezvényein meghívják a szomszéd településeken élőket a lakodalomra. A tervek szerint februártól júniusig a Sárköz mellett Szentendrén, Siófokon, Szekszárdon, Pécsett és Kaposváron is bemutatják a régi népszokásra épülő, egyórás hívogató műsort.
Decs polgármestere hozzátette: arra törekszenek, hogy a Sárközi Lakodalomra ellátogatók minél jobban figyelemmel kísérhessék a programot a menyasszony öltöztetésétől kezdve a "tyúkverőig", azaz addig, amíg az ifjú párt hajnalban a násznép hazakíséri. Az eseményeket a tervek szerint interneten élőben közvetítik majd, és kivetítőkön is követheti a közönség a színpadi rendezvényeket.
A háromnapos programban a lakodalom hagyományainak visszatérő felidézése, sárközi hagyományőrző együttesek műsora mellett szerepel lakodalmi ételek főzőversenye, viselettörténeti kiállítás, táncház és a Sárköz jelenéről szóló konferencia is. A részletes programról a rendezvény hétfőtől működő honlapja, a sarkozilakodaom.com tájékoztat.
A Sárközi Lakodalmat először 1966-ban rendezte meg Sárpilisen Bogár István néprajzkutató. A programot, amelyre alkalmanként több ezer fős közönség látogat el a tájegységbe, felváltva rendezi meg az öt sárközi település. Ezt megelőzően, 2009-ben Alsónyék volt a hagyományőrző sorozat házigazdája.
forrás:VéddaMagyart
F.T.A.

- Tiltott tánc, Balaton, Himalája- Kultúradömping
- Reggae északról
- Színesebb lesz a POSZT a Magyar Teátrumi Társasággal
- Újdonságok, környezettudatosság és fokozott biztonság a Pannónia Fesztiválon
- Presser Gábor Siófokon
- Elhunyt Moldován Stefánia operaénekes
- Keresik a legszebb verslábat
- Picasso kiállítás Velencében: a zseni és a mecénás találkozása
- Zajlik a vallási egyesületek bejegyzési kérelmeinek elbírálása
- 10 éves a Kilitiért Egyesület
- Gyurcsány dolgozata minden ponton egyezik volt sógora dolgozatával
- Új Sportcsarnok épülhet Siófokon
- Bezár a Coke Club- a város keresi a megoldást
- Pályázat Siófok Város Ösztöndíjára
- Nem a Velencei Bizottság hivatalos álláspontja a non paper
- Érdekes a pécsi eredmény is
- Gyurcsány Ferenc szakdolgozata is legyen nyilvános!
- A fogyasztók elégedettek a DRV Zrt. munkájával
- Itt mérnek a somogyi rendőrök (03.28-04.03.)
- Menetrendi változások a Siófok-Nagykanizsa vasútvonalon
- Trafipax információ( 04.04-04.10.)
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Friss trafipax informácók (04.11-04.17.)
- Bővül a siófoki egészségpénztár fogadóideje
- Trafipax információ Somogyban
- Trafipax információ (05.09-05.15.)
- Friss traffipax információ (05.16-05.22.)
- Traffipax információ (05.30-06.05.)
- Trafipax információ Somogyban
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése

