Tavasszal hajlamosabbak az öngyilkosságra
Milyen tényezők tesznek hajlamossá valakit arra, hogy egy nehéz élethelyzetben úgy döntsön, saját kezűleg vet véget az életének? Kikre kellene jobban figyelni, hogy még időben érkezzen a segítség? - Pécsi Napilap -
A közelmúltban alaposan felbolygatta a hazai közvéleményt egy öngyilkossági kísérlet. Sándor Mária, a fekete ruhás nővér vallotta be egy interjúban, hogy meg akart halni: felvágta az ereit, de megmentették az életét. A sokak által hősként csodált ápolónő azt nyilatkozta, sorozatos csalódások vezettek az összeomláshoz, megrendült az egészsége, nem látott kiutat a bajból.
Felháborítóan reagált Sándor Mária öngyilkossági kísérletének hírére Kakuk Zoltán, a salgótarjáni önkormányzat népjóléti bizottságának tagja. A politikus Facebook-oldalán tett közzé egy bejegyzést arra vonatkozóan, hogy sajnálja, amiért nem sikerült Sándor öngyilkossági kísérlete. Részletek itt.
Évente sok ezren próbálnak meg Magyarországon hozzá hasonlóan öngyilkossággal véget vetni az életüknek, körülbelül kétezer ember pedig sikerrel is jár. Ezzel a számmal Európa öngyilkossági statisztikájának éllovasai közé tartozunk, Litvániát kivéve a keleti blokk országait is lehagyva.
A szakemberek régóta mondogatják, kidolgozott stratégiára, mentálhigiénés, a lelki egészség védelmét szolgáló országos programra van szükség a prevencióhoz. A különféle idegrendszeri és mentális zavarok a népesség harmadát érintik, márpedig az efféle állapotok az öngyilkosság előszobái lehetnek.
Tényleg meg akar halni?
A pszichológia az egyik legismertebb kutató, Edwin Shneidman nyomán többféle öngyilkosságtípust különböztet meg. Vannak a segélykiáltásként értelmezhető kísérletek, amelyek elkövetői figyelmeztetni szeretnék a környezetüket, hogy segítségre van szükségük. Ők valójában nem akarnak meghalni, és sokszor meg is mentik az életüket, mert például nyilvános helyen próbálkoznak, vagy esélyt adnak a túlélésre.
A szektás öngyilkosságot elkövetők illetve az öngyilkos gyerekek nagy része bízik a folytatásban: úgy döntenek, megölik magukat azért, hogy a mennyországba vagy legalábbis - vallástól és hittől függően - egy mostaninál jobb helyre kerüljenek.
Évente több mint kétezer ember hal meg öngyilkosság következtében Magyarországon
Évente több mint kétezer ember hal meg öngyilkosság következtében Magyarországon
A halálkereső emberek ténylegesen meg akarnak halni, de a szakemberek tapasztalatai szerint még őket is el lehet téríteni a szándékuktól. A halálvállalók úgy érzik, ha végeznek magukkal, akkor rengeteg szenvedéstől kímélik meg önmagukat és a környezetüket. Alapvetően az idős és beteg emberek tartoznak ebbe a csoportba.
Kockázatnövelő tényezők
Vannak olyan mentális betegségek is, amelyek hajlamosítanak az öngyilkosságra. Elsődleges rizikófaktornak számítanak a pszichiátriai betegségek, főként a depresszió, a skizofrénia és a szenvedélybetegségek. A modern kutatások azonban azt mutatják, nem biztos, hogy akinek például súlyos depressziója van, szükségszerűen eljut majd az öngyilkosságig is. Sok múlik egyéb tényezőkön, például a fájdalomtűrő képességen. Minden olyan élmény, amely hozzászoktat minket a szenvedéshez, vakmerőbbé és elszántabbá tehet minket ezen a téren. Sok későbbi öngyilkos például rendszeresen vagdossa magát, és ettől fájdalomtűrő képessége magasabb az átlagosnál, nem fél az esetleges kínoktól.
A veszélyeztetettséget növeli az is, ha volt már öngyilkos a családban. Egy 2002-es dán kutatás szerint, ha a felmenőink közül valaki önkezével vetett véget az életének, akkor két és félszer nagyobb az esélyünk arra, hogy egy nehéz helyzetben ugyanezt az utat válasszuk.
Az öngyilkosság szempontjából fontos előzmény lehet az intravénás droghasználat, a korábbi sikertelen öngyilkossági kísérlet és a borderline-szindróma (az ilyen betegek nagy része szándékosan fájdalmat, sérülést okoz magának, 5-10 százalékuk pedig öngyilkossággal fejezi be életét). A tudósok szerint az evési zavarok jelenléte is előrejelzője lehet egy későbbi öngyilkosságnak.
A gyermekkorukban fizikai bántalmazás áldozataivá vált felnőttek szintén veszélyeztetettebbek az átlagnál, ahogyan azok is, akik magányosan élnek, anyagi gondokkal küszködnek vagy súlyos traumán estek át.
A nők gyakrabban kísérelnek meg öngyilkosságot, de a férfiak nagyobb arányban halnak meg általa. Ők ugyanis szándékukat általában nem jelzik, és ritkábban is kérnek előzőleg segítséget. A legérzékenyebb periódus férfiaknál a serdülő- és a fiatal felnőttkor, nőknél az idős kor. Ezen felül vannak az évnek olyan szakaszai, amikor különösen oda kell figyelni azokra, akik veszélyeztettek lehetnek, méghozzá karácsonykor és tavasszal.
házipatika
hírek innen, onnan
Rendkívüli döntés született az USA-ban, egyszerűen nem tehettek mást
A 43–46 fokos hőérzet miatt biztonsági okokból elmarad az idei washingtoni felvonulás.
Milyen nagyszülő lennél? A születésed napja többet elárulhat, mint hinnéd
A nagyszülővé válás különleges szerep az életben, amelyet a numerológia szerint a születési dátumunk is befolyásolhat. Nézd meg,...
Hasfájással indul a halálos kórság: évekig tünetmentesen lappang
Két gócpontja is van hazánkban egy olyan halálos kimenetelű betegségnek, ami akár 10-15 éven keresztül láthatatlanul pusztítja...
Magyar Péter leült sakkozni Polgár Judittal, hamar véget ért a parti
Magyar Péter Polgár Judit ellen sakkozott egy nemzetközi eseményen az Egyesült Államok alapításának 250. évfordulóján. A...
Rendörökkel a nyomában állt az árokba mint a gerely Hajdúhadházon
Csúnya vége lett egy rendőrségi üldözésnek Hajdúhadházon. A bukás után a sofőr futva menekült és elbújt a bokorban. Hiba volt.
Íme Zséda ritkán látott, jóképű párja: a válása után egy kollégájával jött össze
Zséda kivételt tett és elmesélte megismerkedésük történetét párjával, Moldovai Márkkal.
Miért fakulnak olyan gyorsan a fehér törölközők – és hogyan tarthatjuk meg ragyogó fehérségüket?
A fehér törölköző frissen mosva olyan, mint egy kis otthoni spa-élmény. Csakhogy néhány hét vagy hónap után könnyen sárgásszürke,...
Pokollá vált Colorado, ezreket menekítettek ki az erdőtüzek miatt
Ellenőrizetlenül terjednek a lángok.
A velünk élő azbeszt
Nem rettegni kell a természettől, hanem tanulni a mostani azbesztproblémából is, mondják a geológusok, és minden tudományos kérdésre...
Hatalmas belháború robbant ki a Legfőbb Ügyészségen az aranykonvoj miatt, Nagy Gábor Bálint ezért a kíméletlen leszámolásért fizethet a székével
Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyészt az április 12-ei választások óta egyre intenzívebb belső támadások érik...
Veszélyes baktériumok vannak a kedvelt magyar strandon, gyorsan be is zárták
A Szelidi-tó strandjának víze átmenetileg veszélyes lett a fürdőzőkre. A nagy meleg utat engedett a fertőzésnek.
Foci-vb: Szalah panenkázott, tizenegyesekkel aratott történelmi győzelmet Egyiptom Ausztrália ellen
Egyiptom 1-1 után tizenegyesekkel győzte le Ausztráliát a vb-n, és története során először jutott a legjobb 16 közé. A párbajt Mohamed...
Sport
A FIFA megmagyarázta, miért érvénytelenítették a foci-vb-n a horvátok 103. perces gólját
A FIFA magyarázkodott, Modric kritizált.
Csúnyán pofára esett a német fociválogatott, fájdalmas döntést hozott a szövetségi kapitány
Úgy tűnik, hogy lezárult egy korszak.
Vinícius Júnior klubváltása a címlapon, Európa egyik legjobb csapatába tart a brazil
A Bayern München megtréfálhatja a Real Madridot.
Elkezdődnek a nyolcaddöntők – A foci-vb mai programja
Kezdődik a kieséses szakasz második fordulója, már a legjobb nyolc közé jutás a tét.
Éjjel történt a futball-vb-n: A címvédő Argentína kínkeservesen nehezen, hosszabbítás után kiejtette Zöld-foki-szigetek válogatottját
Messiék extra műszak után mentek tovább a futball-világbajnokságon.
Cristiano Ronaldo előbb vb-rekordot döntött, majd hisztizett egyet
Róla szólt majdnem minden.
Közel volt az újabb zöld-foki csoda, ám Messiék drámai hosszabbításban megmenekültek
Az afrikaiak kétszer is egyenlítettek, harmadszor mrá nem sikerült.
Eladta szélsőjét az FC Barcelona, Lamine Yamal miatt távozott
A Dinamo Zagrebben lehet meg neki az áttörés.
Vb-rekord a Tippmixen: 7 ezer forintból csinált 25 milliót egy fogadó
A hétvégén Messiék, a franciák és a brazilok mérkőzései kínálnak újabb izgalmakat.
Bombaüzletre készül a Bayern München, kivásárolják a brazil válogatott sztárját
A védő lehet a harmadik nyári érkező.
Újabb tizenegyespárbaj a vb-n, Egyiptom történelmet írt, és bejutott a legjobb 16 közé
Soha nem nyert még meccset egyenes kieséses szakaszban meccset az afrikai csapat – eddig.
Rúben Amorim akcióban, az AC Milan vinné a Liverpool világsztárját
Álmodozni szabad.
Bulvár
„Ti ezt értitek?” - Magyar Péter nem tudja hová tenni, keményen betámadta a Tiszát Pócs János és a Fidesz
Az iskolakezdési támogatás váltott ki vitát.
Ki az, akinek ráfér a képére, hogy 180 millió forintos táskával flangáljon? – a Tisza Párt egyik legnagyobb támogatója szerint a Fidesz elszórta a vállalkozások fejlesztési forrásait
Egészen beteggé tett, ahogy az ország sorsa alakult – mondta a vállakozó.
Felfoghatatlan: Magyar Péter szívszorító videóban közölte a katasztrófáról, nagyon nagy a baj
Cselekedett a kormány, úton van a segítség.
Az egész ország őt kereste, 4 év után végre épségben megtalálták az eltűnt tinilányt
Még rengeteg a kérdés az üggyel kapcsolatban.
Bezár a népszerű üzletlánc Magyarországon – más néven nyit ki újra
Bezárnak a Hervis sportáruházak Magyarországon, de Sports Direct néven várhatóan még idén újranyitnak.
Bodacz Balázs is távozik az ATV-től: „egy hazugságoktól és álhírektől mentes helyen” folytatja pályáját
A műsorvezető a csatorna Aktuál című műsorát vezette.
A pincérnővel akart keménykedni a katonafeleség, de a lehető legrosszabb emberbe kötött bele
Futótűzként terjed az interneten egy megdöbbentő történet, amely rávilágít arra, mi történik, ha valaki a férje pozíciója mögé bújva próbál megfélemlíteni másokat. A Redditen felbukkant beszámoló szerint e
Friss hír, nem lesz látható a Híradóban Erős Antónia. Kiderült minden
Ez a közlés érkezett.
Mégiscsak a HM állta Szalay-Bobrovniczky pihenését az isztambuli Four Seasons luxuslakosztályán
A volt honvédelmi miniszter korábban nem ezt állította.
Ne csak vizet igyál a hőségben. Dr. Zacher Gábor elárulja, miért ne.
Dr. Zacher Gábor egy korábbi, most ismét aktuálissá vált videójában arról beszélt, hogy a kánikulában különösen fontos a folyadékpótlás, de nem elég a sima víz!
Török Gábor: Ami a választás óta a Fideszben történt, az ellenzéki párt számára majdnem annyira tragikus, mint a választási eredmény
Szerinte ha 2026 végén a választók ugyanazt látják, mint ma, akkor esélytelen lesz a Fidesz arra, hogy növelje a táborát.
Nem szabad megenni a csirke ezen részeit - Sokan még mindig hozzáadják a leveshez.
Mi kerüljön a fazékba, és mit érdemes inkább kihagyni a csirkelevesből? Ezek a csirkehúsfogyasztás legfontosabb kulisszatitkai.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál


