Ezt olvasta már?

0

Tavasszal is balesetmentesen

Tanácsok a motorral, kerékpárral és gyalogosan közlekedőknek.

Tavasszal a közutak forgalma zsúfoltabbá válik. Ebben az időszakban emelkedik az átlaghőmérséklet, és szeszélyessé válik az időjárás. A csapadéktól vizes, csúszós útszakaszokon csökkenhet a járművek menetstabilitása, míg a látási viszonyokat az ilyen időszakban gyakran megjelenő pára-, illetve ködfoltok befolyásolhatják. Közlekedésünk során számítani kell arra, hogy járművünk könnyebben megcsúszik, s tisztában kell lenni azzal, hogy a féktávolság is megnő. Főleg vidéki, mezőgazdasági tevékenységgel érintett területeken, földutak és szilárd burkolatú utak kereszteződésében, építkezések környezetében jellemző lehet a sárfelhordás, amely szintén fokozott veszélyt jelent a közúton közlekedőkre.

 

A tavasz kezdetén egyre nagyobb számban jelennek meg az utakon a segédmotoros kerékpárosok és motorkerékpárosok. Tavasszal feledésbe merül a télen berögződött, óvatos magatartás. A járművezetők lendületesebben, felszabadultabban, nagyobb átlagsebességgel közlekednek az utakon. A körültekintő, átgondolt közlekedés velejárója az elővigyázatosság, amely ilyenkor sokszor háttérbe kerül.

 

A motorozás rendkívül veszélyes üzem. A motorkerékpárosok halálozási kockázata sokkal nagyobb, mint egy személygépkocsi vezetőjének. A motorkerékpárosokat a gépkocsikban jellemző passzív biztonsági eszközök nem védik, így közlekedési baleset esetén testük közvetlen fizikai behatásoknak van kitéve, a motorosok kevésbé észlelhetőek, mint a nagyobb méretű járművek.

 

A motoros balesetek elkerülésére, megelőzésére minden közlekedőnek törekednie kell. A motorosok is sokat tehetnek azért, hogy ne váljanak baleset részesévé, illetve áldozatává. A láthatóság-észlelhetőség biztosítása, a kiszámíthatóság, a KRESZ előírások betartása, mind nagyon fontos láncszeme biztonságuknak. Nagyon fontos, hogy a motorkerékpárosok – néhány hónap kényszerpihenőt követően – készítsék fel járműveiket a közlekedésre, ellenőrizzék azok műszaki állapotát, de saját maguk „felkészítéséről” se feledkezzenek meg. Néhány hónapos kihagyás után még a rutinos motorosok járműkezelésében is hiányosságok merülhetnek fel, továbbá tompulhatnak a reflexek.

 

A sebességhatárok betartásával sok baleset elkerülhető lehetne. Ha a veszély észlelése  pillanatában lassabban közlekedünk, akkor lehetőség van a helyzet felmérésére, akár a másik járműnek van ideje kihaladni előlünk. Ha pedig mégis baleset következik be, a lassúbb ütközési sebesség általában enyhébb sérüléssel jár.

Az egyéni biztonság egyik legalapvetőbb módja, hogy a motorkerékpár vezetője és utasa mindig viseljen bukósisakot.

 

Ebben az időszakban a gyalogosok és a kerékpárosok is – mint a közlekedés legvédtelenebb résztvevői – nagyobb kockázatnak vannak kitéve. Ilyenkor a járművezetőknek az átlagosnál is fokozottabb óvatossággal kell a gyalogosokra figyelni, bizonyos esetekben áthaladásukat segíteni kell. Lakott területen kívül és belül egyaránt vigyázni kell az úttest mellett haladó gyalogosokra, valamint fokozott figyelemmel kell lenni a kijelölt gyalogos-átkelőhelyek, iskolák, buszmegállók környékén figyelmetlenül az úttestre lépőkre. Nem árt tudni, hogy esős-szeles időben a gyalogosok általában nem elég körültekintőek és kevésbé figyelnek a közlekedés más résztvevőire, hiszen a kellemetlen időben – érthető módon – mielőbb célhoz szeretnének érni.

 

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a gyalogosan és kerékpárral közlekedők közül sokan nincsenek tisztában a rájuk vonatkozó alapvető közlekedési szabályokkal. A fentiekre tekintettel a kerékpárosok és a gyalogosok által okozott, illetve érintettségükkel bekövetkezett közúti közlekedési balesetek számának csökkentésére a Rendőrség kiemelt figyelmet fordít.

 

Felhívjuk az állampolgárok figyelmét a közlekedési szabályok betartására!

Balesetmentes közlekedést kíván a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság

Baleset-megelőzési Bizottsága!







0
0
0

hírek innen, onnan

Pálinkás Szilveszter márkanagykövet lett: a BioTechUSA új arca – azt is elárulta, mi a másik nagy szenvedélye

A BioTechUSA márkanagyköveti csapatához csatlakozott Pálinkás Szilveszter. Az együttműködés középpontjában a tudatos felkészülés, a...

Készül a nyári rémálom: sztrájkhullám tarolja le a júliusi szezont, máris tömegesen törlik a magyarok járatait

A nyári főszezon kellős közepén, július 5-én, vasárnap országos légi közlekedési sztrájk bénítja meg Olaszországot, ami...

Szárnyal a BYD Magyarországon, megjöttek a számok

Nagyot nőtt a BYD a magyar piacon, ráadásul két kategóriában is elsők lettek.

Lesújtó hír a magyar fiatalokról, tudják, hogy kellene, mégis alig járnak szűrésekre

Kiderült, mi állhat a jelenség mögött, a rendszeres szűrések ugyanakkor az egészségügy számára is kevesebb terhet jelentenének.

Kellemes nyári nap jön, de a fejfájás bekavarhat

Sok napsütésre, 25–30 fokra és száraz időre készülhetünk szombaton, de a hidegfrontra érzékenyek fejfájást tapasztalhatnak. A...

Új szabad partszakasszal gyarapodott a népszerű balatoni település

Alsóörsön megnyitották a korábbi ELMŰ-mólót, ezzel tovább bővült az ingyenesen megközelíthető balatoni partszakaszok sora.

Tragédia történt a magyar autósportban – tragikus hirtelenséggel elhunyt Kertész Krisztián

Mély megrendüléssel értesült a hazai autósport közössége arról, hogy 47 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Kertész...

Összeomlanak az ingatlanárak a kiszáradó Velencei-tónál? Kezd tisztulni a kép, minden egy irányba mutat

Az eladók többsége még mindig átmeneti problémának tekinti a tó ökológiai válságát, ezért a tóparti lakások és nyaralók árai...

A szakítás legrosszabb része már nem a sírás: ettől a kellemetlen listától rettegnek a legtöbben

A szakítás után mindenki a szívfájdalomra, a sírós estékre és a kínos „akkor most mi lesz velünk?” beszélgetésekre készül. Arra...

Visszatért a 90-es évek ikonikus frizurája: ez lesz az idei nyár legmenőbb rövid fazonja

A kilencvenes évek ikonikus trendjei továbbra is hódítanak, és most egy legendás frizura is visszatér a fodrászszalonokba. A szupermodell...

Leselejtezett szélturbinákból épülhet úszó falu

A valódi körforgásos gazdaság nem technikai kérdés: onnan indul, hogy ne tekintsünk semmit hulladéknak.

0

Sport

Vb-rekord a Tippmixen: 7 ezer forintból csinált 25 milliót egy fogadó

A hétvégén Messiék, a franciák és a brazilok mérkőzései kínálnak újabb izgalmakat.

Elkezdődnek a nyolcaddöntők – A foci-vb mai programja

Kezdődik a kieséses szakasz második fordulója, már a legjobb nyolc közé jutás a tét.

Eladta szélsőjét az FC Barcelona, Lamine Yamal miatt távozott

A Dinamo Zagrebben lehet meg neki az áttörés.

Újabb tizenegyespárbaj a vb-n, Egyiptom történelmet írt, és bejutott a legjobb 16 közé

Soha nem nyert még meccset egyenes kieséses szakaszban meccset az afrikai csapat – eddig.

Közel volt az újabb zöld-foki csoda, ám Messiék drámai hosszabbításban megmenekültek

Az afrikaiak kétszer is egyenlítettek, harmadszor mrá nem sikerült.

Bulvár

Pontosan erre ment el a nyugdíjpénz

Hihetetlenül pontosan sikerült megbecsülnünk, hány tag mekkora összegben fordította nyugdíjmegtakarítását lakáscélra. Mostanra nem csak a végleges szám vált ismertté, még a felhasználás részleteit is megismerh

Bezár a népszerű üzletlánc Magyarországon – más néven nyit ki újra

Bezárnak a Hervis sportáruházak Magyarországon, de Sports Direct néven várhatóan még idén újranyitnak.

A pincérnővel akart keménykedni a katonafeleség, de a lehető legrosszabb emberbe kötött bele

Futótűzként terjed az interneten egy megdöbbentő történet, amely rávilágít arra, mi történik, ha valaki a férje pozíciója mögé bújva próbál megfélemlíteni másokat. A Redditen felbukkant beszámoló szerint e

Ne csak vizet igyál a hőségben. Dr. Zacher Gábor elárulja, miért ne.

Dr. Zacher Gábor egy korábbi, most ismét aktuálissá vált videójában arról beszélt, hogy a kánikulában különösen fontos a folyadékpótlás, de nem elég a sima víz!

Még egy hőkupola érkezhet Európába – a szakértők szerint az első csak a kezdet volt

Miközben Európa még az idei első rendkívüli hőhullám következményeivel küzd, a meteorológusok már egy újabb, akár még pusztítóbb forróság lehetőségére figyelmeztetnek. A legfrissebb modellek szerint napokon

0