Ezt olvasta már?

0

Tévhit, hogy az egészséges ételek nem lehetnek finomak

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerint tévhit, hogy az egészséges ételek nem lehetnek finomak.

Rétvári Bence az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában felidézte, hogy a tárca körlevélben tájékoztatta az iskolaigazgatókat a büfékben árusítható, valamint a tiltott termékekről.

Az államtitkár azt mondta, egy müzliszelet is lehet olyan finom, mint egy egészségtelen desszert, kóla helyett pedig jobb ásványvizet inni.

Közölte, hétéves korában minden negyedik lány és ötödik fiú túlsúlyos, míg felnőttek esetében már több mint 30 százalékos az arány. Ez nem pusztán "esztétikai kérdés", hiszen a helytelen táplálkozás betegségekhez vezet és csökkenti az egészségesen eltöltött évek számát - tette hozzá.

Rétvári Bence egyéb kormányzati intézkedésekre is kitért, így a menzareformra, a mindennapos testnevelésre és a dohányzás kitiltására a zárt helyiségekből. Ezek mellett vezették be azt a szabályt, hogy a chipsadó hatálya alá tartozó termékek nem árusíthatóak az iskolai büfékben, étel- és italautomatákban.

Az említett lépések mind fontosak a betegségek megelőzésében - jelentette ki az államtitkár.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Videó az M0-ról: a forgalommal szemben haladó autós, utána rendőrök

Forgalommal szemben hajtott fel az M0-ásra egy 77 éves osztrák férfi október 1-jén, éjfél után néhány perccel - olvasható a Pest...

Kollektív elbocsátásokat jelentettek be két székelyföldi ruhaipari vállalatnál

Kollektív elbocsátásokat hajt végre két székelyföldi ruhaipari vállalat - írja az economedia.ro a Kovászna megyei munkaerő-elhelyezési...

Egy napon belül kétszer kellett drónok miatt lezárni a müncheni repülőteret

Az Oktoberfest közepén a sorozatos fennakadás a lehető legrosszabbkor jött a rengeteg turistának.

Röhejes büntetést kapott a focista a megbotránkoztatónak vélt tettéért

Épp a születésnapján hozta meg a döntést a szövetség.

Fel tudott szállni a helikopter, már kórházban van a magyar hegymászó

Még tartanak a vizsgálatok, hogy mi okozhatta pontosan a súlyos gyomorpanaszokat.

Buzek László 80 éves: Ő a röplabda Puskás Öcsije

Buzek Lászlót fénykorában a röplada Puskás Öcsijének becézték egész Európában legendként tisztelik a sportágban. Október 8-án lesz...

Éleslövészeket is riadóztattak a prágai repülőtér védelmére drónészlelés miatt

Megerősítették a prágai Václav Havel repülőtér védelmét, miután ismeretlen drónok közeledéséről kapott hírt a légikikötő. A...

Ez volt Kaszás Nikolett utolsó útja: megrendítő fotók maradtak utána - Galéria

Merész útvonalat válaszott magának Kaszás Nikolett.

4300 évvel ezelőtt fedezték fel a világ első mellrákját Egyiptomban

A múmiát korszerű CT-technológiával vizsgálták, akinél egyértelműen mellrákot állapítottak meg. Leírások szerint az ókori orvosok...

Hogyan védi a kertet a zöldtrágya?

A lebomló növények nemcsak tápanyaggal látják el a földet, hanem erősítik a vízmegtartást, elnyomják a gyomokat és a kártevőket is...

0

Sport

A Real Madrid húzása teljesen új irányba tereli Szoboszlai Dominik karrierjét

Az angol sajtó – jelentőségéhez képest – csak minimálisan foglalkozik a kérdéssel.

„A Genk beleesett a Ferencváros csapdájába” – belga lapszemle

Gyenge védekezésről, s meglepő vereségről írtak a belga lapok, miután a Genk 1–0-ra kikapott a Ferencvárostól az Európa-ligában.

Elhunyt a magyar sportújságíró és televíziós riporter, Kopeczky Lajos

Kilencven esztendősen elhunyt Kopeczky Lajos sportújságíró, televíziós riporter - tájékoztatta a Magyar Sportújságírók Szövetsége (Msúsz) az MTI-t.

Elhunyt Kopeczky Lajos

A legendás sportriporter kilencven évet élt.

Percekkel becserélése után egyenlítő gólt szerzett a magyar válogatott csatár

A német másodosztályú labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga 2) szereplő Eintracht Braunschweig magyar válogatott csatára, Szabó Levente csereként beállva szerzett egyenlítő gólt a Paderborn ellen elszenvedett 2–1-es

A magyar szurkolók reagáltak a szigorításokra és üzentek az MLSZ-nek

Nagy múltú magyar klubok szurkolói a Magyar Labdarúgó Szövetség új szabályait bírálták. A Carpathian Brigade péntek esti közleményében kritikus pontokba foglalták az ellenérzést kiváltó változtatásokat, szú

Teljesen új arcát mutatta meg Szoboszlai Dominik

„Itt egy olyan énjét láthatjuk, amely a nemzetközi színtéren is sikeresen érvényesül”.

Thomas Frank: Holnap azzal kezdünk, hogy 1–0-ra vezetünk

A Tottenham dán menedzserét lenyűgözte, hogy csapata a legutóbbi mérkőzéseken hátrányból fel tudott állni, de jobban szeretné, ha inkább ők vezetnének az eredményjelzőn a mérkőzéseken.

Bejelentette visszavonulását az olimpikon magyar sportoló

Szilágyi Réka kényszerűségből hozta meg a döntést.

Felcsúton kapott ki a tavalyi döntős, továbbjutott a Ferencváros

A Simple Női Kupa 4. fordulójában a Ferencváros 2–1-re nyert Szegeden a St. Mihály ellen, ugyanilyen arányban szenvedett vereséget az MTK, az előző kiírás ezüstérmesét a Puskás Akadémia búcsúztatta.

Varga Barnabás megszólalt a kihagyott büntetőjéről, Dibusz Dénes elárulta a győzelem titkát

A Ferencváros vezetőedzője úgy véli: a második félidőben kiválóan futballozott csapata.

Bulvár

Szakértő leplezte le Orbán Viktor példátlan húzását, nem akármi folyik a háttérben

Ennek köszönheti a Fidesz a sikerét, Magyar Péternek esélye sincs?

Juhász Péter a kihallgatása után: Ma már meggyőződésem, hogy Orbán Viktor és körei tényleg védik ezeket a bűnelkövetőket

Öt és fél órás tanúkihallgatás után adott interjút lapunknak Juhász Péter, akinél tegnap házkutatást tartott az ügyészség a „Zsolti bácsis” hangfelvétel miatt. Az egykori politikus a mai nap után másképp

Novák Katalin fia állíthatja helyre anyja becsületét, üzent Orbán Vikornak?

Novák Katalint és családját nagyon megviselte a kegyelmi ügy, most fia törte meg a csendet.

A vékonybélrák és tünetei

A vékonybélből kiinduló rosszindulatú daganatok ritkák, az összes rosszindulatú emésztőszervi daganat kevesebb mint 5 százalékát teszik ki. A vékonybélrák több daganatfajtát jelölhet, a beteg kilátásait a szö

A hideg futkos mindenki hátán: kemény üzenetet küldött Putyin, küszöbön a totális háború?

Putyin gyors válaszlépéseket ígér Európa katonai megerősödésére, miközben tagadja, hogy Oroszország NATO-tagállamokat támadna meg

0