Ezt olvasta már?

0

Theresa May: ideje, hogy Brüsszel komolyan vegye a javaslatainkat

Theresa May szerint ideje, hogy az Európai Bizottság komolyan vegye a brit EU-tagság megszűnése utáni kapcsolatok feltételrendszerére kidolgozott londoni javaslatokat.

A konzervatív párti brit miniszterelnök a The Sunday Times című konzervatív vasárnapi brit lapnak kijelentette: London úgy tapasztalja, hogy a bizottság nagyon erőteljesen igyekszik kitartani saját merev álláspontja mellett, saját érdekeinek nézőpontjából tekintve a Brexit-folyamatra.

May alig burkolt utalást tett arra, hogy lehetségesnek tartja a megegyezést az EU-tagállamok meghatározó vezetőivel akár az Európai Bizottság megkerülésével is. Elmondta: gyümölcsöző tárgyalásokat tartott mások mellett Angela Merkel német kancellárral, és általában is az a benyomása, hogy az európai vezetők kezdik fontolóra venni saját gazdaságuk, saját népük érdekeit és Európa egészének jövőjét.

Hozzátette: véleménye szerint megvan a készség az uniós országokban a konstruktivitásra, annak felismerésére, hogy "az óra ketyeg", és most már tényleg el kell kezdeni tárgyalni.

Az Európai Bizottság számára kidolgozott legújabb brit kormányzati javaslatcsomagról a miniszterelnök azt mondta: az indítvány azt jelenti, hogy Nagy-Britannia az EU-tagságról két éve tartott népszavazás döntésének megfelelően kilép az EU-ból, de oly módon, hogy eközben védelmet biztosít a nagy-britanniai munkahelyeknek.

Theresa May és kabinetjének tagjai pénteken egész nap Chequersben, a brit kormányfők Londontól 65 kilométerre északnyugatra fekvő vidéki rezidenciáján tárgyaltak arról, hogy Nagy-Britannia milyen típusú kereskedelmi kapcsolatokat alakítson ki az unióval a brit EU-tagság megszűnése után.

A kormányülésről péntek éjjel kiadott háromoldalas közlemény szerint London közös szabadkereskedelmi térség létrehozását javasolja az EU-nak a fizikai áruk forgalmának szabályozására, biztosítva a "súrlódásmentes" kereskedelmet Nagy-Britannia és az EU között a Brexit után is.

A brit kormány indítványa szerint London és az EU közös szabálygyűjteményt tartana fenn minden áruféleség kétoldalú forgalmára.

A javaslat alapján Nagy-Britannia és az EU fokozatosan kialakítana egy olyan vámszabályozási rendszert is, amelyben szükségtelen lenne a vámellenőrzés a kétoldalú kereskedelemben, olyan módon, mintha Nagy-Britannia és az Európai Unió "kombinált vámtérséget" alkotna.

A brit kormány a jövő héten részletesen is előterjeszti javaslatait egy úgynevezett fehér könyvben.

A chequersi kormányülésen elfogadott új javaslatcsomag összességében jóval szorosabb jövőbeni kapcsolattartást indítványoz az Európai Unióval, mint amilyent a kormányon és a kormányzó Konzervatív Párton belüli keményvonalas Brexit-párti tábor látni szeretett volna.

Theresa May a kormányülés után a BBC-nek nyilatkozva kijelentette, hogy javaslatot a kabinet kollektív döntéssel fogadta el, de egybehangzó vasárnapi brit sajtóértesülések szerint a konzervatív frakció Brexit-tábora lázadozik, és a frakción belül állítólag terjed egy levél, amely a vezetőváltási folyamat elindításának támogatására biztatja a képviselőket.

A Konzervatív Párt szabálykönyve szerint azonban ehhez az alsóházi képviselőcsoport legalább 15 százalékának csatlakozása szükséges. Ez azt jelenti, hogy minimum 48 képviselőnek kellene aláírását adnia egy ilyen kezdeményezéshez; a The Sunday Times tudomása szerint egyelőre "hozzávetőleg tízen" jelezték hajlandóságukat egy esetleges vezetőváltási indítvány támogatására.

Ha a minimális támogatás meg is lenne, a bizalmatlansági indítványt teljes körű frakciószavazásra kellene bocsátani, és a jelenlegi támogatottsági számok alapján valószínűtlennek tűnik, hogy az alsóházi pártcsoport többsége megszavazná Theresa May eltávolítását a párt éléről és így a kormányfői tisztségből.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Osztalékfizetésről döntött az egyik leggazdagabb magyar cége

A hetedik leggazdagabb magyar vállalata majdnem 4 milliárd forintos profitot ért el tavaly, és majdnem ekkora értékben fizetett is...

Újabb tizenegyespárbaj a vb-n, Egyiptom történelmet írt, és bejutott a legjobb 16 közé

Soha nem nyert még meccset egyenes kieséses szakaszban meccset az afrikai csapat – eddig.

Tizenegyespárbaj után Egyiptom jutott a nyolcaddöntőbe

Nem jött be az Ausztrálok kapuscseréje a büntetőpárbajt megelőzően.

Ha nem tudsz aludni a melegben, lehet, hogy ezt rontod el lefekvés előtt

A kánikulai éjszakák egyik legbosszantóbb része, amikor az ember fáradt, mégsem tud elaludni. Forgolódás, izzadás, éjjeli ébredések:...

Ha ekkor nyitod ki az ablakot, te magad fűtöd fel a lakást a hőségben

Van egy nyári szokás, amely elsőre teljesen logikusnak tűnik, mégis könnyen rontja a helyzetet a lakásban. Sokan minél tovább nyitva...

Kertész ismerősöm kikotyogta! Többé nem kell szúnyogriasztó: ezt az 5 növényt ki nem állják a vérszívók

A nyári estéket gyakran megkeserítik a szúnyogok, de nem minden esetben szükséges vegyszeres megoldásokhoz nyúlni.

Társadalmi egyeztetést indult az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról

Társadalmi egyeztetés indult pénteken az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról. Az ezzel kapcsolatos törvénytervezet és a hozzá...

Az MTVA frissen kinevezett vezérigazgatója két utasítást is kiadott

Nagy szerepe lesz a közmédiában az előzetes jóváhagyásoknak.

Megszűnik a Lázár Jánoshoz köthető hódmezővásárhelyi portál, a Promenad24, Márki-Zay Péter örül

Hódmezővásárhely polgármestere a hírre hosszasan sorolta a  általa ismert bűneit, leginkább azt, hogy állami vállalatok közpénzből...

Évtizedekig jártak Egerszalókra gyógyulni, mielőtt hivatalosan is elismerték a vizet

Az egerszalóki termálvíz gyógyhatását nem tudományos kutatások igazolták először, hanem azok az emberek, akik nap mint nap...

Ez nem Guller Zoltán hete, most Kapitány István rúgta ki

Gullert kedden Kármán András pénzügyminiszter már a Szerencsejáték Zrt. éléről is eltávolította.

Megjelent a törvénytervezet az ügynökakták feltárásáról, bárki hozzászólhat

A Tisza-kormány a honlapján ismertetett dokumentum szándékai szerint az 1990-es rendszerváltás ígéretét teljesíti be. A cél, hogy...

0

Sport

Éjjel történt a foci-vb rangadóján: 94. perces góllal ejtették ki Ronaldóék a horvát válogatottat

A portugál válogatott nagy izgalmak után bejutott a foci-vb nyolcaddöntőjébe.

Lamine Yamal a Real Madrid új igazolásáról: „Élve felfalom!”

Harapós kedvében van a viccelődő spanyol zseni.

Óriási botrány a portugál meccs előtt, Ronaldo nővére elárulta a futballsztár terveit

Cristiano Ronaldo góllal jártul hozzá a horvátok kiejtéséhez, de a botrány nem ült el.

25 éve, hogy Roger Federer legyőzte Wimbledon akkori királyát

A wimbledoni tenisztorna egyik legemlékezetesebb meccse volt.

Vb-rekord a Tippmixen: 7 ezer forintból csinált 25 milliót egy fogadó

A hétvégén Messiék, a franciák és a brazilok mérkőzései kínálnak újabb izgalmakat.

Eladta szélsőjét az FC Barcelona, Lamine Yamal miatt távozott

A Dinamo Zagrebben lehet meg neki az áttörés.

Nulla izgalom után a spanyolok is ott vannak a 16 között a vb-n

Spanyolország továbbjutása egy pillanatig sem volt veszélyben Ausztria ellen.

Bulvár

Pontosan erre ment el a nyugdíjpénz

Hihetetlenül pontosan sikerült megbecsülnünk, hány tag mekkora összegben fordította nyugdíjmegtakarítását lakáscélra. Mostanra nem csak a végleges szám vált ismertté, még a felhasználás részleteit is megismerh

Óriási botrány a portugál meccs előtt, Ronaldo nővére elárulta a futballsztár terveit

Cristiano Ronaldo góllal jártul hozzá a horvátok kiejtéséhez, de a botrány nem ült el.

Bezár a népszerű üzletlánc Magyarországon – más néven nyit ki újra

Bezárnak a Hervis sportáruházak Magyarországon, de Sports Direct néven várhatóan még idén újranyitnak.

A pincérnővel akart keménykedni a katonafeleség, de a lehető legrosszabb emberbe kötött bele

Futótűzként terjed az interneten egy megdöbbentő történet, amely rávilágít arra, mi történik, ha valaki a férje pozíciója mögé bújva próbál megfélemlíteni másokat. A Redditen felbukkant beszámoló szerint e

A hentesek riadót fújtak: ilyen húsfajtákat ők sosem vesznek a szupermarketben

A hús nagyon kényes dolog, és a hentesek lerántották a leplet néhány húsfajtáról, amit nem szabadna szupermarketben megvenni.

Nem szabad megenni a csirke ezen részeit - Sokan még mindig hozzáadják a leveshez.

Mi kerüljön a fazékba, és mit érdemes inkább kihagyni a csirkelevesből? Ezek a csirkehúsfogyasztás legfontosabb kulisszatitkai.

Ne csak vizet igyál a hőségben. Dr. Zacher Gábor elárulja, miért ne.

Dr. Zacher Gábor egy korábbi, most ismét aktuálissá vált videójában arról beszélt, hogy a kánikulában különösen fontos a folyadékpótlás, de nem elég a sima víz!

0