Ezt olvasta már?

0

Tíz emberrel fejezte be mérkőzést a Siófok

Hazai pályán szenvedett vereséget a kiesés elől menekülő Aqvital FC Csákvártól a BFC Siófok együttese.

Nagyon korán, mindösszesen tizenegy perc alatt tett szert kétgólos előnyre a csákvári együttes a Balaton-partján. A vendég részéről egy szögletet követően Tar Zsolt már az ötödik percben bevette Balajcza Szabolcs kapuját, majd jól felépített támadás végén Sándor György lőtte ki a jobb alsó sarkot. A pofonból valamelyest felállva, még a szünet előtt sikerült szépíteniük a balatoniaknak. A játékrész derekán az ötös vonaláról elvégzett szabadrúgást, a legurítást követően Petneházi Márk vágta a hálóba.

 

A második játékrészben mindent elkövetett az egyenlítését a Siófok, de a kiesés elől menekülő vendégeknek sikerült megtartaniuk egygólos előnyüket. A találkozó hajrájában még nehezebb helyzetbe kerültek a balatoniak, akik Balajcza Szabolcs kiállítását követpen tíz emberrel fejezték be a mérkőzést.

 

HIRDETÉS

 

BFC Siófok–Aqvital FC Csákvár 1–2 (1–2)

Siófok, 300 néző. V.: Szilasi (Aradi, Mohos).

 

BFC Siófok: Balajcza – Szilágyi Z., Fehér Zs., Lorentz, Hidvégi – Gál M., Petneházi – Nagy D., Farkas N. – Elek B., Opavszky. Vezetőedző: Varga Attila.

Aqvital FC Csákvár: Hermány – Horvat I., Tar, Csonka, Galambos – Bokros – Sándor Gy., Nagy Zs. (Baranyai) – Király (Polonkai), Bobál G., Tamás (Oldal).Vezetőedző: Szijjártó István.

 

Gólszerzők: Petneházi (27. p.), illetve Tar (5. p.), Sándor Gy. (11. p.).

Kiállítva: Balajcza (86. p.).

 

A 26. forduló további eredményei: Kisvárda Master Good–Ceglédi VSE 3–1, Soproni VSE–Budafoki MTE 0–3, Credobus Mosonmagyaróvár–Szolnoki MÁV FC 0–1, Kazincbarcika–Dorogi FC 0–0, Szeged 2011-Grosics Akadémia–Nyíregyháza Spartacus FC 1–2, Soroksár SC–Gyirmót FC Győr 1–2, MTK Budapest–Budaörs 3–2, WKW ETO FC Győr–Vác FC 1–1, ZTE FC–Békéscsaba 1912 Előre 1–0.

 

forrás: sonline.hu







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

15 éves lányt erőszakolt meg két elkövető, egyiküket nem is ítélték letöltendő szabadságvesztésre

Egy két évvel korábban történt esetben született ítélet, amikor is egy akkor mindössze 15 éves, tudatmódosult állapota miatt közel...

Testvérháború a palotában: Vilmos áll Harry és a kibékülés útjába

A brit királyi család körüli feszültségek továbbra sem enyhülnek. Vilmos és Harry még haragban vannak.

Nyugdíjasok figyelem. Egyetlen kérelem és 8 ezer forintos nyugdíjemelést kaphatsz

Érdemes sietni, mert nem marad mindenkinek és sok nyugdíjas jogosul rá!

Kétperces ebéd 500 forintból – így fogyott hat ruhaméretet egy nő

A mindennapi étkezési szokások apró változtatásai sokszor nagyobb hatással bírnak, mint a drasztikus diéták.

A digitális térben előforduló veszélyekre hívja fel a fiatalok figyelmét a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal az elmúlt időszakban egyre nagyobb figyelmet fordít arra, hogy felhívja a fiatal korosztály figyelmét a...

Az árulkodó jel, hogy elkaptuk a gyorsan terjedő új Covid-variánst

Az új Covid-variáns is terjedésnek indult, Európában is.

Erősödött a forint, a Bloomberg szerint a piac már Magyar Péter győzelmét árazza

Az év eleje óta látványosan javult a forint teljesítménye: míg januárban még 415 forintot kellett fizetni egy euróért, október elejére...

Tudja, mit jelent a mosógépen lévő pillangó?

A mosógépeken látható „pillangó” jelzés sokakat megzavar. Bár a készülékek számos programot kínálnak, a legtöbbet ritkán...

Egy téma, hét kép: Tíz életet oltott ki a vörös pokol - 15 éve történt a vörösiszap katasztrófa

Örökre beleivódtak az elménkbe a rettenet képei: 2010. október 4-én átszakadt az Ajkai Timföldgyár vörösiszap-tározója, a mérgező...

Ha Ön 1949-1975 közötti születésű, akkor van oka a félelemre

Az 1949 és 1975 között világra jött nemzedéket gyakran a baby boom korszakhoz, illetve annak későbbi hullámához sorolják. Ez a...

Kiderült, hol van a világ legszebb McDonald’s étterme, még a menü is más

A McDonald’s neve világszerte az olcsó és gyors ételekkel forrt össze, a piros-sárga színek és az ikonikus arany ívek látványa pedig...

0

Sport

Megbocsáthatatlan, ami a Fradi meccsén történt, katasztrófáról írnak a belgák

A magyarokat makacsnak tartó Genk edzője rendkívül bosszús volt, egy súlyos sérülés miatt is aggódhat.

A Genk edzője Varga Barnabást méltatta: Hibáztunk, hiszen hagytuk őt fejelni

Thorsten Fink csapata, a Genk 1–0-s vereséget szenvedett a Ferencvárostól az Európa-ligában. A német szakember a mérkőzés után megosztotta gondolatait a sajtó képviselőinek.

„A Genk beleesett a Ferencváros csapdájába” – belga lapszemle

Gyenge védekezésről, s meglepő vereségről írtak a belga lapok, miután a Genk 1–0-ra kikapott a Ferencvárostól az Európa-ligában.

Elképesztő titok derült ki: Willi Orbán kiszökött a magyar válogatott bázisáról

A Lipcse alapembere Németországban adott interjút, amelyben a tavalyi Európa-bajnokság is szóba került.

Elhunyt a magyar sportújságíró és televíziós riporter, Kopeczky Lajos

Kilencven esztendősen elhunyt Kopeczky Lajos sportújságíró, televíziós riporter - tájékoztatta a Magyar Sportújságírók Szövetsége (Msúsz) az MTI-t.

Kerkezt is beleértve kidobott pénznek tűnik a Liverpool 450 milliós transzfercunamija

Persze még korai a szezon, de többen is csalódást okoznak.

Elhunyt Kopeczky Lajos

A legendás sportriporter kilencven évet élt.

„Sohasem láttam még ilyet” – felülmúlták Vécseit, az egész világ a Román nevet + videó

Az olasz csapat Európa-liga-mérkőzésének hajrájában elképesztő jelenetek játszódtak le.

Bejelentette visszavonulását az olimpikon magyar sportoló

Szilágyi Réka kényszerűségből hozta meg a döntést.

Percekkel becserélése után egyenlítő gólt szerzett a magyar válogatott csatár

A német másodosztályú labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga 2) szereplő Eintracht Braunschweig magyar válogatott csatára, Szabó Levente csereként beállva szerzett egyenlítő gólt a Paderborn ellen elszenvedett 2–1-es

Teljesen új arcát mutatta meg Szoboszlai Dominik

„Itt egy olyan énjét láthatjuk, amely a nemzetközi színtéren is sikeresen érvényesül”.

Bulvár

Szakértő leplezte le Orbán Viktor példátlan húzását, nem akármi folyik a háttérben

Ennek köszönheti a Fidesz a sikerét, Magyar Péternek esélye sincs?

Juhász Péter: Van egy rossz hírem „Zsolti bácsinak”, hamarosan kiderülhet a teljes neve

A volt politikus pénteken megy tanúkihallgatásra az Ügyészségre.

Juhász Péter a kihallgatása után: Ma már meggyőződésem, hogy Orbán Viktor és körei tényleg védik ezeket a bűnelkövetőket

Öt és fél órás tanúkihallgatás után adott interjút lapunknak Juhász Péter, akinél tegnap házkutatást tartott az ügyészség a „Zsolti bácsis” hangfelvétel miatt. Az egykori politikus a mai nap után másképp

Ezért lehet egészségügyi áttörés a D-vitamin és a magnézium együttes szedése

A D-vitamin és a magnézium külön-külön is alapkövei az egészségnek, de együtt szedve még hatékonyabbak lehetnek: a kutatások szerint szinergiájuk kulcsszerepet játszhat az immunrendszer, a csontok és az idegrendsze

Angela Merkel: Orbán miniszterelnök úrnál furcsa játék zajlott

Eddig nem hallott történeteket mesélt el a volt kancellár Budapesten.

Novák Katalin fia állíthatja helyre anyja becsületét, üzent Orbán Vikornak?

Novák Katalint és családját nagyon megviselte a kegyelmi ügy, most fia törte meg a csendet.

Szokatlan történet terjed Mészáros Lőrincről, Felcsúton különös eset történt

Egy ismert magyar tévés mesélte el a megdöbbentő történetet, ami Felcsúton történt vele, miután egy fekete autó kezdte el követni.

Bochkor Gábor és párja közös fotón: ez a kép kering róluk a neten

Bochkor Gábor féltve óvja párját a nyilvánosságtól, közös fotójuk azonban kikerült a Redditre.

Vészjósló adatok jöttek minden 55 évnél idősebbnek, ez már elkerülhetetlen

Az állami nyugdíj kérdése egyre nagyobb figyelmet kap, különösen az 55 év feletti generáció körében. A demográfiai változások, az infláció és a megtakarítási hajlandóság hiánya mind azt jelzik, hogy az álla

0