Tíz minisztériummal alakul meg az új kormány
Elfogadta a Magyarország minisztériumainak felsorolásáról szóló törvényjavaslatot pénteken az Országgyűlés.
Gulyás: az új kormányzati struktúra biztosítja a következő négy év kormányzásának sikerét
A magyar választók által az áprilisi választáson kijelölt célokhoz igazodik az új kormány struktúrája, amely biztosítja, hogy a következő négy év kormányzása sikeres legyen - mondta Gulyás Gergely (Fidesz).
A tárcaszerkezetről szóló törvényjavaslat összevont vitájában előterjesztőként felszólaló képviselő közölte, a kormány céljai változatlanok: "szeretnénk megőrizni a keresztyén kultúrát, megvédeni az országot, megteremteni a teljes foglalkoztatottságot és támogatni a gyermeket nevelő családokat".
Ezekhez a fő és általános célokhoz igazodik az a struktúra, amivel az Európai Unió legkevesebb, tíz minisztériumából álló kormánya jön létre - tette hozzá.
Gulyás Gergely elmondta, a korábbi struktúra alapvetően megmarad, kisebb módosítások azonban lesznek. A legfontosabbként említette, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium létrejöttével egy minisztériumba szervezik azokat a feladatokat, amelyek egy modern, 21. századi kereszténydemokrata politika megvalósításához szükségesek.
Fidesz: a tárcaszerkezet lefedi a kormányzati célokat
Hende Csaba (Fidesz) a kormányzati struktúra és a célok összhangját emelte ki felszólalásában. Utóbbival összefüggésben a keresztény kultúra megőrzése, az ország megvédése, a teljes foglalkoztatás megteremtése és a gyermeket nevelő családok támogatása mellett állt ki.
Azt is mondta, segély helyett továbbra is munkát kell biztosítani és azon kell dolgozni, hogy Magyarország továbbra is Európa egyik legbiztonságosabb országa maradjon. A határvédelem szükségességét és a kerítés fenntartását, szükség esetén erősítését, bővítését hangsúlyozta.
A kormánypárti politikus a tárcaszerkezettel kapcsolatos legfontosabb változásnak nevezte, hogy a kormány tevékenységének irányítását a miniszterelnök végzi, s kiemelt szerepet kapnak a nemzetbiztonság kérdései és az innováció.
Hende Csaba arra kérte az ellenzéket, járuljon hozzá, hogy a kormányfő mielőbb hozzá tudjon látni feladataihoz.
MSZP: gyalázatos, hogy nincs önálló minisztere az oktatásnak és az egészségügynek
Hiller István (MSZP) elsősorban az oktatásirányítás területén fogalmazott meg kritikákat, értékelése szerint az Emberi Erőforrások Minisztériuma a magyar hagyományoktól idegen, nem tudja jól kifejezni az emberek érdekeit, sőt a tárca maga a probléma.
Az ellenzéki politikus gyalázatosnak minősítette, hogy nincs egyszemélyi minisztere az oktatásnak és az egészségügynek, továbbá vitatta, hogy ezeket az óriási területeket, továbbá a sportot és a kultúrát egy minisztériumon belül kellene kezelni.
Hiller István azt is megfogalmazta, várakozással tekint az innovációval és tudománnyal foglalkozó tárcára, látja értelmét, hogy külön minisztériumban foglalkozzanak vele, ugyanakkor nem talál logikus magyarázatot arra, hogy a tudománynak lesz minisztériuma, az oktatásnak viszont nem.
KDNP: hatékony és gyors reagálású kormányra van szükség
Vejkey Imre (KDNP) egy hatékony és gyors reagálású kormány igényét fogalmazta meg, utalva a világ biztonsági helyzetének és gazdasági életének gyors változásaira.
Üdvözölte a nemzetbiztonsági kérdések és az innováció kiemelt szerephez jutását, továbbá az állami vagyonnal és a fejlesztésekkel kapcsolatos kérdések szétválását.
A kormánypárti politikus azt is mondta: az április 8-i választás egyértelműen kijelölte a kormányzás céljait, amelyek nem változtak az elmúlt két ciklushoz képest. Ezek közé sorolta a keresztény kultúra megőrzését, az ország védelmét, a teljes foglalkoztatást és a családok támogatását. Fontosnak nevezte továbbá, hogy a mindennapok biztonsága is tovább erősödjön.
Vejkey Imre bírálta, hogy a keresztény értékeket nyugaton elfeledni tűnnek, miközben az unió alapítói is azt fogalmazták meg, hogy Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz. Úgy vélte, a kontinens a végzete felé rohan, meg kell kísérelni megállítani.
DK: önálló oktatási és egészségügyi minisztériumra van szükség
Arató Gergely, a Demokratikus Koalíció (DK) egyik vezérszónoka úgy vélte: a kormányzati struktúráról szóló javaslat leginkább a miniszterelnök mindenhatóságáról és mindenhez értéséről szól, a kormányfő bármilyen feladatot elvonhat a tárcáktól, bárhol beleavatkozhat a kormányzati rendszerbe, hiszen már nemcsak két, személye körüli miniszter van, hanem egy harmadik "félminiszter" is, érvényesítve a "bizalom alapja az ellenőrzés sztálini elvét".
Szerinte a kormánypártiak szívesen hivatkoznak a nemzeti hagyományokra, miközben "semmibe veszik azt a hagyományt, amit a színvonalas magyar oktatásirányítás, a vízióval rendelkező oktatási miniszterek" sora jellemez". A kormányzati struktúra egyetlen érdemi pozitívumának a tudományos és innovációs tárca létrejöttét tartja, ugyanakkor úgy vélte: előre kódolja a konfliktusokat és a zűrzavart, hogy a felsőoktatás területen két miniszter irányítja majd a rendszert.
László Imre, a DK másik vezérszónoka az önálló egészségügy minisztérium mellett érvelt és tiltakozott az Emmi egyben tartása ellen.
Párbeszéd: több külön minisztériumot!
Bősz Anett (Párbeszéd-frakció) szerint a javasolt kormánystruktúra nem válaszol a 21. század kihívásaira. Önálló európai ügyi és regionalizációs minisztérium, környezetvédelmi és oktatási tárca, továbbá esélyegyenlőségi minisztérium mellett érvelt.
Tordai Bence, a Párbeszéd másik szónoka úgy értékelt, a javaslat Fidesz elnökének félelmeiről, totális kontroll iránti vágyáról szól, arról, hogy "mindenható legyen legalább a saját kormányában", ne legyenek autonóm gondolkodók és cselekvők a kabinetben, "ne jöhessen egy új Lázár János".
Azt is mondta, a javaslatról történő szavazáson kiderül, hogy a kormánypártiak felelős képviselők vagy "lelketlen droidok".
Az elnöklő Latorcai János kétszer is rendre utasította az új képviselőként most először szót kapó Tordai Bencét felszólalásának - tegező - stílusa miatt.
Jobbik: a Fidesz uralkodni és a dirigálni akar
Gyöngyösi Márton, a Jobbik frakcióvezetője úgy vélte: a kormány eddig is látszatkormányzást folytatott és kommunikációs propagandagépezetet működtetett, nem foglalkozott az ország súlyos problémáival, de ugyanott folytatják, ahol az előző ciklusban abbahagyták. Már leplezni sem kívánják azt a szándékot, hogy a Fidesz továbbra sem az ország javára szeretne kormányozni, hanem uralkodni és dirigálni akar - mondta.
Döbbenetesnek minősítette, hogy a miniszterelnök személye körüli "slepp" már három tárcát foglal magába, miközben sem az oktatás, sem az egészségügy, sem a gazdaságfejlesztés nem kap önálló minisztériumot.
Elgondolkodtatónak nevezte, hogy a miniszterelnök vajon milyen bizalommal bír a miniszterei iránt, ha bármikor bármilyen ügyben átnyúlhat a szaktárcák felett. Sokszorosára erősödik a kézi vezérlés, a kegyencek és udvaroncok szerepe erősödik, nem a szakmaiságé - értékelt, hozzátéve: azzal, hogy a kormányfő saját magát tette meg egy minisztériumi szintű intézmény, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetőjévé, "sakknyelven fogalmazva, berosált".
Gyöngyösi Márton közölte: a Jobbik javasolja, hogy önálló oktatási, egészségügyi, gazdaságfejlesztési és társadalompolitikai minisztérium alakuljon.
LMP: önálló egészségügyi, oktatási és környezetvédelmi minisztériumot!
Schmuck Erzsébet (LMP) közölte, pártja szerint szükség van önálló egészségügyi, oktatási és környezetvédelmi minisztériumra.
Olyan országot kell teremteni, ahol nem kell a magánegészségügybe menekülni - hangoztatta. Szerinte Magyarország a következő évek nyertese lehet, de ehhez világszínvonalú oktatásra van szükség. Fel kell számolni a dolgozói szegénységet és meg kell óvni a természeti és környezeti értékeinket - sorolta. Azt mondta, ezekre a célokra a kormányzati struktúra alkalmatlan, ezért nem támogatják azt.
Beszélt arról is, hogy a kormánystruktúra önmagában nem értelmezhető, mivel látni kellene ahhoz a kormányprogramot. De ha célokat tűznek ki, akkor kormányozni is kellene, erre azonban nem lehet számítani a jövőben sem, erről árulkodik a kormányzati struktúra - mondta.
Schmuck Erzsébet szerint a Fidesz továbbra is elfedni és nem megoldani akarja a problémákat. Mással nem lehet magyarázni - folytatta -, miért nincs önálló minisztériuma az oktatásnak, az egészségügynek és a környezetvédelemnek, miközben "külön minisztériuma van propagandának" és lassan meg sem lehet számolni hány miniszterelnökség van. Elfogadhatatlannak nevezte, hogy a paksi bővítéssel külön miniszter foglalkozik.
Fidesz: nem a neve minősít egy minisztériumot
A törvényjavaslat egyik előterjesztője, Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője az ellenzéki felszólalásokra válaszolva azt hangsúlyozta, nem hisznek abban, hogy egy minisztériumot a neve minősít, azt az abban folyó munka, az azt vezető emberek jellemzik.
Elmondta, a szocialista kormányok alatt volt foglalkoztatási minisztérium és 13 százalékos volt a munkanélküliség. Most nincs ilyen minisztérium és 4 százalék alatt van a munkanélküliség.
Úgy folytatta: volt szociális és családügyi minisztérium és elvették a családi adókedvezményt. Most nincs ilyen nevű minisztérium és minden idők legtöbb támogatását ez a kormány adja a családoknak.
Tordai Bencétől - akit az elnöklő Latorcai János felszólalásának stílusa miatt többször is rendre utasított - azt kérte, azokat a képviselőket tegezze, akik neki erre engedélyt adtak. Nemcsak azért, mert a Parlament falai között ez nem szokás, hanem mert akinek volt gyerekszobája, ezt a szabályt általában tudja és alkalmazza - tette hozzá. Lázár János élete egyik legnagyobb csalódása, hogy ön vette a védelmébe - jegyezte meg.
Tíz minisztériummal alakul meg az új kormány
Végül kormánypárti szavazatokkal elfogadta a minisztériumok felsorolásáról szóló törvényt a parlament, ennek értelmében a negyedik Orbán-kormányban tíz tárca működik majd.
Az előterjesztést - házszabálytól eltéréssel - 127 igen szavazattal, 35 nem ellenében fogadták el a képviselők.
Az ülésen öt képviselő nem élhetett szavazati jogával: négyen összeférhetetlenség miatt, egy képviselő - Hadházy Ákos (LMP) - pedig még nem tette le esküjét.
A jogszabály alapján a leendő kabinet tíz tárcája: Agrárminisztérium, Belügyminisztérium, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Honvédelmi Minisztérium, Igazságügyi Minisztérium, Innovációs és Technológiai Minisztérium, Külgazdasági és Külügyminisztérium, Miniszterelnöki Kabinetiroda, Miniszterelnökség és Pénzügyminisztérium.
Ezt követően Latorcai János lezárta az ülésnapot, a parlament várhatóan jövő pénteken folytatja munkáját.
hírek innen, onnan
Osztalékfizetésről döntött az egyik leggazdagabb magyar cége
A hetedik leggazdagabb magyar vállalata majdnem 4 milliárd forintos profitot ért el tavaly, és majdnem ekkora értékben fizetett is...
Újabb tizenegyespárbaj a vb-n, Egyiptom történelmet írt, és bejutott a legjobb 16 közé
Soha nem nyert még meccset egyenes kieséses szakaszban meccset az afrikai csapat – eddig.
Tizenegyespárbaj után Egyiptom jutott a nyolcaddöntőbe
Nem jött be az Ausztrálok kapuscseréje a büntetőpárbajt megelőzően.
Ha nem tudsz aludni a melegben, lehet, hogy ezt rontod el lefekvés előtt
A kánikulai éjszakák egyik legbosszantóbb része, amikor az ember fáradt, mégsem tud elaludni. Forgolódás, izzadás, éjjeli ébredések:...
Ha ekkor nyitod ki az ablakot, te magad fűtöd fel a lakást a hőségben
Van egy nyári szokás, amely elsőre teljesen logikusnak tűnik, mégis könnyen rontja a helyzetet a lakásban. Sokan minél tovább nyitva...
Kertész ismerősöm kikotyogta! Többé nem kell szúnyogriasztó: ezt az 5 növényt ki nem állják a vérszívók
A nyári estéket gyakran megkeserítik a szúnyogok, de nem minden esetben szükséges vegyszeres megoldásokhoz nyúlni.
Társadalmi egyeztetést indult az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról
Társadalmi egyeztetés indult pénteken az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról. Az ezzel kapcsolatos törvénytervezet és a hozzá...
Az MTVA frissen kinevezett vezérigazgatója két utasítást is kiadott
Nagy szerepe lesz a közmédiában az előzetes jóváhagyásoknak.
Megszűnik a Lázár Jánoshoz köthető hódmezővásárhelyi portál, a Promenad24, Márki-Zay Péter örül
Hódmezővásárhely polgármestere a hírre hosszasan sorolta a általa ismert bűneit, leginkább azt, hogy állami vállalatok közpénzből...
Évtizedekig jártak Egerszalókra gyógyulni, mielőtt hivatalosan is elismerték a vizet
Az egerszalóki termálvíz gyógyhatását nem tudományos kutatások igazolták először, hanem azok az emberek, akik nap mint nap...
Ez nem Guller Zoltán hete, most Kapitány István rúgta ki
Gullert kedden Kármán András pénzügyminiszter már a Szerencsejáték Zrt. éléről is eltávolította.
Megjelent a törvénytervezet az ügynökakták feltárásáról, bárki hozzászólhat
A Tisza-kormány a honlapján ismertetett dokumentum szándékai szerint az 1990-es rendszerváltás ígéretét teljesíti be. A cél, hogy...
Sport
Éjjel történt a foci-vb rangadóján: 94. perces góllal ejtették ki Ronaldóék a horvát válogatottat
A portugál válogatott nagy izgalmak után bejutott a foci-vb nyolcaddöntőjébe.
Lamine Yamal a Real Madrid új igazolásáról: „Élve felfalom!”
Harapós kedvében van a viccelődő spanyol zseni.
A FIFA megmagyarázta, miért érvénytelenítették a foci-vb-n a horvátok 103. perces gólját
A FIFA magyarázkodott, Modric kritizált.
Óriási botrány a portugál meccs előtt, Ronaldo nővére elárulta a futballsztár terveit
Cristiano Ronaldo góllal jártul hozzá a horvátok kiejtéséhez, de a botrány nem ült el.
Csúnyán pofára esett a német fociválogatott, fájdalmas döntést hozott a szövetségi kapitány
Úgy tűnik, hogy lezárult egy korszak.
Cristiano Ronaldo előbb vb-rekordot döntött, majd hisztizett egyet
Róla szólt majdnem minden.
25 éve, hogy Roger Federer legyőzte Wimbledon akkori királyát
A wimbledoni tenisztorna egyik legemlékezetesebb meccse volt.
Vb-rekord a Tippmixen: 7 ezer forintból csinált 25 milliót egy fogadó
A hétvégén Messiék, a franciák és a brazilok mérkőzései kínálnak újabb izgalmakat.
Bombaüzletre készül a Bayern München, kivásárolják a brazil válogatott sztárját
A védő lehet a harmadik nyári érkező.
Eladta szélsőjét az FC Barcelona, Lamine Yamal miatt távozott
A Dinamo Zagrebben lehet meg neki az áttörés.
Nulla izgalom után a spanyolok is ott vannak a 16 között a vb-n
Spanyolország továbbjutása egy pillanatig sem volt veszélyben Ausztria ellen.
Rúben Amorim akcióban, az AC Milan vinné a Liverpool világsztárját
Álmodozni szabad.
Bulvár
„Ti ezt értitek?” - Magyar Péter nem tudja hová tenni, keményen betámadta a Tiszát Pócs János és a Fidesz
Az iskolakezdési támogatás váltott ki vitát.
Pontosan erre ment el a nyugdíjpénz
Hihetetlenül pontosan sikerült megbecsülnünk, hány tag mekkora összegben fordította nyugdíjmegtakarítását lakáscélra. Mostanra nem csak a végleges szám vált ismertté, még a felhasználás részleteit is megismerh
Ki az, akinek ráfér a képére, hogy 180 millió forintos táskával flangáljon? – a Tisza Párt egyik legnagyobb támogatója szerint a Fidesz elszórta a vállalkozások fejlesztési forrásait
Egészen beteggé tett, ahogy az ország sorsa alakult – mondta a vállakozó.
Felfoghatatlan: Magyar Péter szívszorító videóban közölte a katasztrófáról, nagyon nagy a baj
Cselekedett a kormány, úton van a segítség.
Óriási botrány a portugál meccs előtt, Ronaldo nővére elárulta a futballsztár terveit
Cristiano Ronaldo góllal jártul hozzá a horvátok kiejtéséhez, de a botrány nem ült el.
Az egész ország őt kereste, 4 év után végre épségben megtalálták az eltűnt tinilányt
Még rengeteg a kérdés az üggyel kapcsolatban.
Bezár a népszerű üzletlánc Magyarországon – más néven nyit ki újra
Bezárnak a Hervis sportáruházak Magyarországon, de Sports Direct néven várhatóan még idén újranyitnak.
A pincérnővel akart keménykedni a katonafeleség, de a lehető legrosszabb emberbe kötött bele
Futótűzként terjed az interneten egy megdöbbentő történet, amely rávilágít arra, mi történik, ha valaki a férje pozíciója mögé bújva próbál megfélemlíteni másokat. A Redditen felbukkant beszámoló szerint e
A hentesek riadót fújtak: ilyen húsfajtákat ők sosem vesznek a szupermarketben
A hús nagyon kényes dolog, és a hentesek lerántották a leplet néhány húsfajtáról, amit nem szabadna szupermarketben megvenni.
Nem szabad megenni a csirke ezen részeit - Sokan még mindig hozzáadják a leveshez.
Mi kerüljön a fazékba, és mit érdemes inkább kihagyni a csirkelevesből? Ezek a csirkehúsfogyasztás legfontosabb kulisszatitkai.
Ne csak vizet igyál a hőségben. Dr. Zacher Gábor elárulja, miért ne.
Dr. Zacher Gábor egy korábbi, most ismét aktuálissá vált videójában arról beszélt, hogy a kánikulában különösen fontos a folyadékpótlás, de nem elég a sima víz!
Friss hír, nem lesz látható a Híradóban Erős Antónia. Kiderült minden
Ez a közlés érkezett.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál


