Tizenöt percig haraptak a "cápalányok"

Győzelmi, és egyértelműen továbbjutási reményekkel utazott Dunaújvárosba a Siófok KC-Galerius Fürdő. A "cápalányok" kezdetben folyamatosan négy-ötgólos hátrányban voltak, de az utolsó negyedóra végül balatoni továbbjutást hozott.


A két együttes nagyszerűen ismeri egymást, hiszen a bajnoki találkozók mellett felkészülési mérkőzéseken is megmérkőztek már a szezon során, így aligha tudtak volna újdonságot mutatni és okozni egymásnak. Az erőviszonyokat figyelembe véve az esélyesség egyértelműen a mieink oldalára billent, ettől függetlenül Dunaújvárosban fogadkoztak, s bizony meglepetésre készültek - tegyük hozzá, hogy az első negyvenöt percben látottak alapján joggal tették mindezt! De ezúttal se szaladjunk ennyire előre...

 

Borzasztóan rosszul kezdett együttesünk, az első percekben egyöntetűen a házigazdák akarata érvényesült, Imre Vilmos pedig 4-3-s újvárosi vezetésnél már az ötödik minutumban kikérte idejét. Úgy tűnt, hogy a rögtönzött értekezlet meghozhatja hatását, hiszen a 13. percben 7-7 állt az eredményjelzőn, ám innentől kezdve a finoman szólva is szürkén, ötlettelenül játszó SKC futószalagon kapta a gólokat, a 21. minutumban arra eszméltünk, hogy 14-8-s előnyben voltak a piros-fehérek. A folytatásban lányaink igyekeztek menteni a menthetőt, a szünetig négygólosra sikerült faragni a hátrányt, s a látottak alapján ez még talán hízelgő is volt együttesünkre nézve. Nem túlzás kijelenteni: lányaink az első felvonásban a játék valamennyi elemében mélyen tudásuk alatt teljesítettek, megkockáztatható, hogy csapatunk a szezon eddigi leggyengébb játékát produkálta.

A fordulás után nem változott az összkép, továbbra is biztosnak látszó előnyben voltak a házigazdák, de nem sokáig. Történt ugyanis, hogy a második félidő közepén fokozatosan zárkózni kezdett az SKC, míg az újvárosiak mintha meginogtak volna, ez pedig azt eredményezte, hogy a 44. percben Kiss Olivia találatával sikerült az egyenlítés (24 - 24), majd beállósunk újabb góljával már az előny is balatoni oldalra került. Ezt követően egyértelműen az történt, amit csapatunk akart, lányaink teljesítménye gyökeresen megváltozott, a hazaiak a folytatásban nem tudták tartani a lépést, ebből kifolyólag a véghajrára nem is maradt lényeges kérdés. Négygólos sikerével a Siófok KC-Galerius Fürdő a Magyar Kupa legjobb nyolc együttese közé jutott, erre pedig a klub történetében ezidág soha nem volt példa!


A MÉRKŐZÉS TUDÓSÍTÁSA AZ ALÁBBI LINK-EN KERESZTÜL ÉRHETŐ EL!


Magyar Kupa, 4. forduló
Dunaújvárosi Regale Klíma - Siófok KC-Galerius Fürdő
32 - 36
( 17 - 13 )

Helyszín: Dunaújváros, Dunaferr Sportcsarnok, 200 néző
Játékvezetők: Horváth Péter, Marton Balázs
Versenybíró: Tóth Károly

DREK kerete: (01) Víg Vivien - (02) Ferling Bernadett - (03) Gera Szimonetta - (04) Vadász Ildikó - (07) Jókai Nóra - (08) Berta Nikolett - (10) Takács Dusmáta - (11) Sánta Dóra - (12) Pisák Renáta - (14) Erdősi Ildikó - (15) Takács Fruzsina - (18) Gáspár Gabriella - (26) Sári Barbara - (44) Hosszu Boglárka

Kezdőcsapat: Víg V. - Hosszu B. 2, Gera Sz. 3, Takács D. 4, Jókai 5 (2), Ferling 5 (1), Berta 4
Csere: Pisák (kapus), Erdősi 3, Gáspár G. 2, Sári B. 2, Takács F. 2, Vadász
Vezetőedző: Gulyás István

SKC kerete: (04) Szepesi Ivett - (06) Takács Dóra - (07) Kiss Olivia - (09) Ábrahám Szilvia (10) Bogdanovic Annamária - (11) Bódi Bernadett - (12) Herr Orsolya - (13) Szalai Babett - (16) Lajtos Nóra - (17) Mikó Gréta - (21) Németh Csilla - (31) Bloj Teodora - (77) Mörtel Renáta - (90) Karoline Helena De Souza

Kezdőcsapat: Herr O. - Bódi 5, Szalai B. 1, Bogdanovic 7 (1), Németh Cs. 1, Kiss O. 8, Szepesi 5 (2)
Csere: Lajtos (kapus), Mörtel 9 (2), Bloj, De Souza
Szakmai igazgató: Imre Vilmos


Hétméteresek: 7/3 (2/1) illetve 6/5 (3/1)
Kiállítások: 10 perc (2 perc) /Vadász - 14.p. ; Hosszu B. - 38.p. ; Jókai - 39.p. ; Ferling - 51.p. ; Gáspár G. - 59.p./ illetve 8 perc (4 perc) /Németh Cs. - 35.p., 54.p. ; Kiss O. - 10.p. ; Mörtel - 23.p./
Sárga lap: Vadász (6.p.), Gera Sz. (9.p.), Takács D. (26.p.) illetve Németh Cs. (8.p.), Mörtel (18.p.), De Souza (20.p.), Pintér Károly (27.p.)

AZ EREDMÉNY ALAKULÁSA
03. perc: 02 - 02
06. perc: 04 - 04
14. perc: 09 - 07
23. perc: 14 - 10
27. perc: 15 - 10

36. perc: 22 - 17
44. perc: 24 - 24
49. perc: 27 - 27
54. perc: 27 - 32
58. perc: 30 - 34

 

forrás:siofokkc.hu

F.T.A.










0