Ezt olvasta már?

0

Több amerikai zsidó temetőben rongáltak meg sírokat, Trump felszólalt az ügyben

Már Hillary Clinton is felszólított az amerikai elnököt, hogy álljon ki és beszéljen az antiszemitizmusról, miután az elmúlt napokban több közösségi házat bombatámadással fenyegettek meg, majd több mint 170 sírt rongáltak meg amerikai zsidó temetőkben. - PécsiNapilap -

Trump kedden az MSNBC-nek azt mondta, az antiszemitizmus szörnyű, de véget ér majd, véget kell vetni neki.




„A zsidó közösségeinket érő antiszemita fenyegetések szörnyűek és fájdalmasak és szomorúan emlékeztetnek bennünket arra, hogy van még dolgunk a gyűlölet, az előítélet és a gonoszság gyökereinek kiszakításában”

– szögezte le.A múzeumban tett látogatásáról szólva hangsúlyozta: az jelentőségteljes emlékeztető volt arra, hogy “miért kell harcolnunk a vakbuzgóság, a türelmetlenség és a gyűlölet minden megnyilvánulási formája ellen”. Majd hozzátette: “ma, és elnökségem minden egyes napján mindent megteszek azért, hogy az afroamerikaiak és valamennyi amerikai számra valóság legyen a szabadság ígérete”. Az elnök egyúttal ígéretet tett arra is, hogy nemsokára ellátogat a washingtoni Holokauszt Múzeumba.

Hozzátette, hogy a faji megosztottság Amerikában nagyon régi jelenség, s – anélkül, hogy részletezte volna – utalt arra, hogy van valami, ami akadályozza a kigyógyulást ebből.

”Néha javul a helyzet, azután megtorpan, de mi azt akarjuk, hogy jobb legyen, és ezért egységesek legyünk, összefogjunk”

– fogalmazott.

Trump elnökhöz csatlakozott az antiszemitizmus elítélésében Paul Ryan, a képviselőház republikánus elnöke is, aki Twitter-bejegyzésben szögezte le: “az antiszemitizmus bármilyen formájában rémisztő, és arra bátorítom a hatóságokat országszerte, hogy vegyék komolyan ezeket a fenyegetéseket”.

Twitter-bejegyzésben emelt szót az antiszemita fenyegetések ellen Trump zsidó hitbe betért lánya, Ivanka is, aki azt hangsúlyozta: “az Egyesült Államok a vallási türelem elvére épült”. Ivanka Trump leszögezte: “meg kell védenünk imaházainkat és vallási központjainkat”.


Forrás: 24.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Rendkívüli döntés született az USA-ban, egyszerűen nem tehettek mást

A 43–46 fokos hőérzet miatt biztonsági okokból elmarad az idei washingtoni felvonulás.

Milyen nagyszülő lennél? A születésed napja többet elárulhat, mint hinnéd

A nagyszülővé válás különleges szerep az életben, amelyet a numerológia szerint a születési dátumunk is befolyásolhat. Nézd meg,...

Hasfájással indul a halálos kórság: évekig tünetmentesen lappang

Két gócpontja is van hazánkban egy olyan halálos kimenetelű betegségnek, ami akár 10-15 éven keresztül láthatatlanul pusztítja...

Magyar Péter leült sakkozni Polgár Judittal, hamar véget ért a parti

Magyar Péter Polgár Judit ellen sakkozott egy nemzetközi eseményen az Egyesült Államok alapításának 250. évfordulóján. A...

Rendörökkel a nyomában állt az árokba mint a gerely Hajdúhadházon

Csúnya vége lett egy rendőrségi üldözésnek Hajdúhadházon. A bukás után a sofőr futva menekült és elbújt a bokorban. Hiba volt.

Íme Zséda ritkán látott, jóképű párja: a válása után egy kollégájával jött össze

Zséda kivételt tett és elmesélte megismerkedésük történetét párjával, Moldovai Márkkal.

Miért fakulnak olyan gyorsan a fehér törölközők – és hogyan tarthatjuk meg ragyogó fehérségüket?

A fehér törölköző frissen mosva olyan, mint egy kis otthoni spa-élmény. Csakhogy néhány hét vagy hónap után könnyen sárgásszürke,...

A velünk élő azbeszt

Nem rettegni kell a természettől, hanem tanulni a mostani azbesztproblémából is, mondják a geológusok, és minden tudományos kérdésre...

Hatalmas belháború robbant ki a Legfőbb Ügyészségen az aranykonvoj miatt, Nagy Gábor Bálint ezért a kíméletlen leszámolásért fizethet a székével

Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyészt az április 12-ei választások óta egyre intenzívebb belső támadások érik...

Veszélyes baktériumok vannak a kedvelt magyar strandon, gyorsan be is zárták

A Szelidi-tó strandjának víze átmenetileg veszélyes lett a fürdőzőkre. A nagy meleg utat engedett a fertőzésnek.

Foci-vb: Szalah panenkázott, tizenegyesekkel aratott történelmi győzelmet Egyiptom Ausztrália ellen

Egyiptom 1-1 után tizenegyesekkel győzte le Ausztráliát a vb-n, és története során először jutott a legjobb 16 közé. A párbajt Mohamed...

0

Sport

Elkezdődnek a nyolcaddöntők – A foci-vb mai programja

Kezdődik a kieséses szakasz második fordulója, már a legjobb nyolc közé jutás a tét.

Vb-rekord a Tippmixen: 7 ezer forintból csinált 25 milliót egy fogadó

A hétvégén Messiék, a franciák és a brazilok mérkőzései kínálnak újabb izgalmakat.

Újabb tizenegyespárbaj a vb-n, Egyiptom történelmet írt, és bejutott a legjobb 16 közé

Soha nem nyert még meccset egyenes kieséses szakaszban meccset az afrikai csapat – eddig.

Bulvár

Bezár a népszerű üzletlánc Magyarországon – más néven nyit ki újra

Bezárnak a Hervis sportáruházak Magyarországon, de Sports Direct néven várhatóan még idén újranyitnak.

A pincérnővel akart keménykedni a katonafeleség, de a lehető legrosszabb emberbe kötött bele

Futótűzként terjed az interneten egy megdöbbentő történet, amely rávilágít arra, mi történik, ha valaki a férje pozíciója mögé bújva próbál megfélemlíteni másokat. A Redditen felbukkant beszámoló szerint e

Ne csak vizet igyál a hőségben. Dr. Zacher Gábor elárulja, miért ne.

Dr. Zacher Gábor egy korábbi, most ismét aktuálissá vált videójában arról beszélt, hogy a kánikulában különösen fontos a folyadékpótlás, de nem elég a sima víz!

Török Gábor: Ami a választás óta a Fideszben történt, az ellenzéki párt számára majdnem annyira tragikus, mint a választási eredmény

Szerinte ha 2026 végén a választók ugyanazt látják, mint ma, akkor esélytelen lesz a Fidesz arra, hogy növelje a táborát.

Nem szabad megenni a csirke ezen részeit - Sokan még mindig hozzáadják a leveshez.

Mi kerüljön a fazékba, és mit érdemes inkább kihagyni a csirkelevesből? Ezek a csirkehúsfogyasztás legfontosabb kulisszatitkai.

0