Ezt olvasta már?

0

Több millió korsóval nőhet a sörfogyasztás a kánikula miatt

Nőtt a sörfogyasztás az elmúlt meleg napokon, a sörgyárak teljes kapacitással működnek, és ha kitart a hőség, a tavalyinál több millió korsóval több sör fogyhat ebben a negyedévben - mondta el a Magyar Sörgyártók Szövetségének (MSSZ) igazgatója az MTI-nek.

Schillinger Attila felidézte, hogy a hőségriadókkal teli 2015-ben 173 ezer hektoliterrel, mintegy 35 millió korsóval, 11 százalékkal több sör fogyott Magyarországon az év harmadik negyedévében, mint az azt megelőző évben. Hozzátette, tartós meleg mellett hasonló bővülésre számítanak idén is.

Forró volt a nyár 2013-ban is, akkor negyedéves szinten mintegy 7 százalékkal volt több a belföldi sörfogyasztás, mint a hűvösebb 2014-es nyári szezonban.

A sörgyárak ilyenkor csúcsra járatva termelnek, ráadásul szinte nincs olyan hét, amikor ne lenne zenei vagy éppen sörfesztivál valahol az országban - mondta Schillinger Attila.

A Magyar Sörgyártók Szövetsége által közölt sörpiaci mutatók szerint 2016-ban 6,7 millió hektoliter sört értékesített a négy vezető hazai sörgyártó: a Borsodi Sörgyár Kft., a Dreher Sörgyárak Zrt., a Heineken Hungária Zrt., a Pécsi Sörfőzde Zrt, valamint a hazai piachoz import söreivel hozzájáruló Carlsberg Hungary Kft.

Ez 2,5 százalékos növekedés 2015-höz képest. A javulás kizárólag az exportnak tudható be, amely 40 százalékkal nőtt egy év alatt.

A belföldi sörfogyasztást 2015-ben a rendkívül forró nyár növelte. Tavaly ezzel szemben a tavaszi, második negyedéves időszak volt a legerősebb, nem kis részben a magyar válogatott labdarúgó EB-s menetelésének köszönhetően.

Összességében a teljes éves a magyar sörfogyasztás 2016-ban nem változott, 6,1 millió hektoliter volt, csakúgy, mint 2015-ben, amely 88 müncheni Octoberfest fogyasztásának felel meg. Ugyanakkor több magas minőségű és drágább prémium sört ittak a magyar emberek tavaly.

Mintegy 100 ezer hektoliterrel több fogyott a prémium és szuper prémium kategóriájú sörökből, amely mintegy 10 százalékos növekedés. A középkategóriás termékek forgalma alig valamivel volt kevesebb a 2015-ösnél. Tavaly hosszú idő óta az első olyan év volt, amikor csökkent az olcsó, gazdaságos árkategóriájú sörök forgalma. Itt 3,6 százalék volt a visszaesés.

A magyarországi sörgyártók növekvő mértékben vették ki a részüket a közteherviselésből. Az iparág adó és járulékbefizetései meghaladták a 72,5 milliárd forintot - mondta Schillinger Attila.







0
0
0

hírek innen, onnan

Valami nagyon félrement az USA nagy ünnepsége alatt – azonnal megindultak a tűzoltók

A Macy’s tűzijátéka közben több ponton lángra kapott a Brooklyn híd New Yorkban.

Ledöbbent az átvilágításnál Vitézy Dávid, brutális és felfoghatatlan számot közölt a miniszter

Az elmúlt négy évben 1024 milliárd forintot fizettek ki az autópálya-koncesszornak, ami „brutális, felfoghatatlan” szám –...

Ilyen veszélyes állatok élnek a Balatonban – Mérges csonttüskéi is vannak az egyik halnak

A nyár továbbra is a Balatoné, és bár az árak valóban emelkedtek, a tó hangulata miatt a magyar turisták nehezen tudják megunni.

A bélflóra a test középpontja: íme 15 étel, amit azonnal érdemes felvenni az étrendjébe

A bélrendszerünk egészsége sokkal többet jelent annál, mint hogy olyan ételeket fogyasszunk, amelyek megnehezítik a működését. A...

Sokan ezt a hibát követik el a kánikulában: nem mindig jó ötlet kinyitni az ablakot

Amikor odakint tombol a hőség, sokan ösztönösen kitárják az összes ablakot, abban bízva, hogy így lehűl a lakás. Szakértők szerint...

Nagyot zuhant az arany és az ezüst, itt a beszállási lehetőség?

A nemesfémek történelmi ralija megtorpant az év elején, de ez önmagában még nem jelenti a hosszú távú emelkedő trend végét, a...

Tizenegyessel lőtte be magát Franciaország a negyeddöntőbe

Paraguay sunyifocival próbálkozott, de az indulatok gerjesztésén túl sokra nem ment vele.

Éjjel történt a foci-vb-n: Mbappé beérte Messit, a franciák egy gólt rúgtak, de ott vannak a 8 között

Másodikként Franciaország jutott be a világbajnokság legjobb nyolc csapata közé.

Zelenszkij nem ismeri el, hogy az oroszok elfoglalták az erődvárost, azt üzente Putyinnak találkozzanak ott, ha ez sikerült, brutális vérfürdő Ukrajnában

Ukrajna és Oroszország véres háborúja egyre csak zajlik. Oroszország állítása szerint elfoglalták a masszív erődvárost, a donyecki...

0

Sport

Hatalmas csapás érte a vb-nyolcad-döntőre készülő francia válogatottat

Az utolsó edzésen megsérült a legutóbbi két világbajnokságon döntős gárda alapembere.

A mexikóiak visszaadták a több mint 300 milliót érő ajándék luxusórákat

A kapitány elmondása szerint a játékosok közös elhatározása volt.

Messi újra csodát tett, ez a nyolc meccs következik a világbajnokságon

Lionel Messi újabb rekordot ért el a Zöld-foki szigetek ellen, ő a vb hőse egyelőre.

A rendkívül alattomos futballt bemutató Paraguay Franciaország ellen már nem tudott meglepetést okozni

A favorit az utolsó percekig nem lehetett nyugodt, de megtette azt, amire Németország nem volt képes.

Itt vannak Lionel Messi éjjel megdöntött vb-rekordjai: minél tovább olvasod, annál őrültebbnek tűnik az egész

A Zöld-foki Köztársaság elleni szenvedős mérkőzésen újabb történelmi estét rakott össze.

Ezek a meccsek jönnek a foci-vb-n a 16 között – A vb teljes ágrajza

Mutatjuk a nyolcaddöntők párosításait és programját.

A Barcelona óriási pénzért lemondott róla, így a Real Madridnál lett a történelem egyik legnagyobbja

Ötször nyerte meg a legnagyobb klubsorozatot, 396 meccsen 308 gólt szerzett a királyi gárdában.

Bulvár

„Kíváncsi voltam, hogy igaz-e a mondás, miszerint nagy láb, nagy szerszám.” – Miért mentél bele a szexbe az első randin?

Néha az ember lánya már az első randin ágyba viszi a partnerét. Az alábbi történetek különböző okokat mutatnak be, miért is dönthetünk így.

„Célkeresztet raktak a hátukra. Elsőként Bodacz Balázs” – Pikó András emlékeztet, hogy a közmédia leendő szakmai vezetője fideszes lejárató anyagot készített a lányáról 13 év...

Bodacz Balázs 2013 márciusában a Hír TV-nek készített anyagában aggatta a „Bajnai Gárda” megnevezést tiltakozó fiatalokra, köztük Pikó akkor kiskorú lányára is.

Putyin és Zelenszkij sokkoló konfliktusa, drámai NATO üzenet, és halálozási adatok

A szomszédban zajló brutális konfliktus egyre nagyobb méreteket ölt. Putyin és Zelenszkij csapatai nem kímélik egymást, és ezért Mark Rutte NATO-főtitkár is a hangját hallatta.

Az egyik Kormányhivatal 24 millió forintért vett egy pickupot, kiderült, hogy mire használhatják

Ételszállításra vették, de úgy tűnik, teljesen más funkciót tölt be.

Bezárták a népszerű magyar strandot: semmiképp ne indulj el ide!

Baktérium terjedése miatt döntöttek így.

Monique Covet volt hazánk top felnőttfilmes színésznője: ma így él osztrák párjával

Monique Covet visszaült az iskolapadba, jelenleg Bécsben tanul, ez lesz a végzettsége.

Fordulat a Zsolti bácsi-ügyben: Tordai Bence és Szabó Tímea is a vádlottak „padján”

Semjén Zsolt jogi eljárást indított politikai ellenfeleivel szemben a rágalmazási ügyben. A pedofilbotrány szálai a...

Nyugdíjáról vallott a legendás rádiós, Bochkor Gábor: elárulta, mennyi az annyi

Bochkor Gábor több ingatlant is vásárolt Spanyolországban, ahol a jövőben a nyugdíjas éveit tervezi tölteni.

Itt a MÁV azonnali bejelentése a Keleti pályaudvaron történt hajnali fennakadásról

A szombat hajnali órákban rendkívüli esemény miatt módosult több, a Keleti pályaudvart érintő járat közlekedése.

Kitért a válasz elől Magyar Péter – Ennek a 12 pontnak a teljesítésére kérik az Lmbtq-szervezetek

Magyar Pétert már a parlamentben is kérdezték a javaslatokról. Mutatjuk, milyen 12 pontos követeléslistát tettek le a kormánya elé az Lmbtq-szervezetek.

0