Ezt olvasta már?

NAV: százmilliós adóbírságot szabtak ki egy fiktív őrző-védő cégre

Nagy összegű számlákat fogadott be őrzés-védelmi tevékenységről és távfelügyeletről egy cég, de nem nyújtott semmilyen szolgáltatást, emiatt mintegy százmilli...


Több mint kétszáz cet vetődött partra Ausztráliában

Mintegy 230 cet vetődött partra az ausztráliai Tasmania nyugati partjainál található Macquarie közelében, néhány nappal azután, hogy több nagy ámbráscet tetemére bukkantak rá az állam délkeleti részén.


hirdetés

A csapat vélhetőleg gömbölyűfejű delfinekből áll, és úgy tűnik, hogy az állatok fele még életben van - mondta el a helyi környezetvédelmi minisztérium szerdán.

Mentésükre szakértőket küldtek a térségbe.

A helyi lakosokat felszólították, hogy maradjanak távol a szerencsétlenül járt cetektől. A minisztérium hangsúlyozta: védelem alatt álló fajról van szó.

Egyelőre nem tudni, hogy az állatok miért merészkedtek a sekély vízbe.

Olaf Meynecke, a Griffith Egyetem kutatója elmondta, hogy a melegebb hőmérséklet miatt megváltozhatnak az áramlatok, és módosulhat a táplálékforrások fellelhetősége. A szakértő szerint az éhező cetek többet kockáztathatnak, és a kelleténél közelebb merészkedhetnek a partokhoz, csak hogy végre táplálékoz jussanak.

Hozzátette: a gömbölyűfejű delfinek más ceteknél gyakrabban vetődnek partra, mert nagy csoportokban élnek, és rendkívül szociális lények. Ha egyikük sekély vízbe merészkedik, a többiek is követik.

A BBC brit műsorszolgáltató kedden beszámolt róla, hogy tizennégy fiatal nagy ámbráscet vetődött partra és pusztult el Tasmaniában. Egyelőre nem tudni, hogy miért vetődtek partra a hatalmas állatok, de szakértők vizsgálatot indítottak az ügyben.

Az államban nem ritkák a hasonló esetek.

2020 szeptemberében 470 hosszúszárnyú gömbölyűfejű delfin vetődött partra ugyancsak Tasmania partjainál. Az állatok közül 111-et sikerült megmenteni, a többi elpusztult. Ez volt a legsúlyosabb ilyen eset Ausztráliában.







0
0

hírek innen, onnan

Hadházy Ákos: Olyan, hogy Hadházy-párt, biztosan nem lesz

Ám úgy vélte, ha összeállna 10-15 szakértő, akik hajlandóak közösen kiállni, akkor lehetne létjogosultsága egy új pártnak.

Áramszámlát érintő rendkívüli döntések születtek Brüsszelben

3+1 fontos témában döntöttek ma az uniós tagállami energiaügyi miniszterek.

Megtalálod a pezsgősüveget a képen? Csak a legokosabbaknak sikerül.

Ha 10 másodpercen belül sikerül megoldanod ezt a képrejtvényt, akkor te is köztük vagy!

Újabb ország ítélte el Ukrajna egyes régióinak orosz annexióját

Horvátország határozottan elítéli a négy ukrajnai régióban tartott "illegális és hamis" népszavazást, valamint Moszkva bejelentését...

Két baleset is történt péntek reggel, ugyanaz a sofőr volt a ludas

Két baleset is történt Budapesten péntek reggel. megdöbbentő, de ugyanaz a sofőr okozta mindkettőt, pár perc eltéréssel.

Az utolsó Magyarországra tartó gázvezetékének leállítását is belengette a Gazprom

A szankciókat okolva a Török Áramlat esetében is belengették az elzárást. Ez az utolsó jelentősebb hálózat, amely az EU-ba és...

Döntött az EU, jön az energiaválság miatt kivetett különadó

Megnyílt az út a háztartásoknak és vállalkozásoknak biztosítandó rezsitámogatás előtt: az Európai Unió tagállamai pénteken...

Sting az ukránoknak és a háború ellen tüntető oroszoknak küldte debreceni koncertjének utolsó dalát

A világhírű angol művész csütörtökön a debreceni Főnix Csarnokban adott telt házas koncertet. (Belföld)

Sport

Méltatlan? A volt válogatott focisták sem nézik jó szemmel Dzsudzsák búcsúmeccsét

Búcsúzni is tudni kell! Hétfőn este a szurkolók egy emberként éltették a válogatottól visszavonuló Szalai Ádámot, aki az olaszok ellen elbukott, csoportelsőségről döntő Nemzetek Ligája-meccsen (0-2) köszönt el

Meghalt a magyar alpesi sísport kiemelkedő alakja

A legtöbb magyar bajnoki címet szerző síelő két téli olimpián is képviselte Magyarországot.

Dél-Koreában is felháborodtak a magyar-olasz meccs csaló bíróján

A helyi lapok egyöntetűen kiállnak Ádám Martin igaza mellett.

A stadion parkolójában verte össze ellenfelét az angol focista a meccs után

A rendőrség súlyos testi sértés miatt letartóztatta a labdarúgót.

Évtizedek óta nem látott válságban van a Bayern München

Az edzőnek nincs tekintélye, a csapat már az első négy között sincs, a játékosok meg vedelnek. Mi van a háttérben?

Kubatov Gábor kimondta, amit eddig senki a Fradi Európa-liga-céljairól

Sztanyiszlav Csercseszov pedig még az FTC elnökénél is merészebben fogalmazott.

Brutálisan kigyúrva várja a vb-címmeccset a magyar ketrecharcos - képek

Vasárnap hajnalban a sportág eddigi legnagyobb hazai sikerét érheti el Borics Ádám.

46 évesen meghalt a legendás hokijátékos

A kőkemény játékos több mint 3000 büntetőpercet gyűjtött pályafutása alatt.

Dánia a mezekkel tiltakozik a katari vb ellen

A dán fociválogatott hagyományosan Hummel mezekben játszik, a sportszertgyártó most be is mutatta a szetteket, amikben Eriksenék játszanak majd a világbajnokságon. A mottó: észrevétlenek akarunk maradni.

Fényes jövőt jósol az angol lap a magyar tehetségnek

Szoboszlai Dominikhez hasonlítják.

Amerikai álom: néhány éve még WC-t takarított, most akár 100 milliót is kaszálhat a magyar MMA-harcos – Borics...

Los Angeles – Borics Ádám félelmetes fizikai formában várja a Patricio "Pitbull" Freire elleni Bellator pehelysúlyú világbajnoki mérkőzést (Aréna4, vasárnap 4)! A Kölyök becenevű magyar kihívó legújabb fotói

Bulvár

Megtörtént az ingatlanpiacon, amit mindenki várt, brutális változás jön

A rezsicsökkentés megváltoztatása és az infláció a kisebb lakások felé tereli a vásárlókat.

Nincs tovább, Vlagyimir Putyin aláír

Ukrajna és Európa nem tartja legitimnek a „népszavazást”.

Valami nagyon nincs rendben a magyar élelmiszerárakkal – már a nyugati termékek is olcsóbbak a boltokban

Hogyan kerülhet többe itthon a magyar trappista, mint a francia nemespenészes brie? Miért szabadulhattak el ennyire a hazai árak? Erről kérdeztük Raskó György agrárközgazdászt.

Gáz-armageddon jön októbertől, tömeges kikapcsolásra, dominószerű borulásra figyelmeztet a Párbeszéd

Elsejétől szerződés nélkül maradnak az intézmények a birtokukba került dokumentum szerint.

Molnár Áron nekiment Novák Katalinnak: „Önök előbb kaptak 600-700 ezer forintos fizetésemelést, mint a pedagóg...

A noÁr mozgalom csapatával egy újabb tüntetést és szolidaritási koncertet is szervez október 5-re.

Valami váratlan történt a forinttal, óriásit ugrott a mélypontok után

Délelőtt még a dollárral, az euróval és a svájci frankkal szemben is zuhant a forint.

Méltatlan? A volt válogatott focisták sem nézik jó szemmel Dzsudzsák búcsúmeccsét

Búcsúzni is tudni kell! Hétfőn este a szurkolók egy emberként éltették a válogatottól visszavonuló Szalai Ádámot, aki az olaszok ellen elbukott, csoportelsőségről döntő Nemzetek Ligája-meccsen (0-2) köszönt el

Óriási átalakulás jön a hazai benzinkutakon

Berobban a spórolás, jönnek a fapados és automata töltőállomások.

Marilyn Monroe 22 évesen meztelenre vetkőzött. Sosem látott fotók

A Marilyn Monroe-kultusz sosem megy ki a divatból. Miután előkerültek eddig soha nem látott fotók a múlt századi, tragikus sorsú szexszimbólumról, utána a legendás "Vörös bársony" sorozatot is kiállították.

Apám abban az órában halt meg, amikor a fiam született és ugyanott van a lábán tűzfolt

Véletlenek nincsenek, legalábbis az alábbi tíz esetben nehéz elhinni, hogy nem valami magasabb erő működött közre.

Most érkezett: Meghalt a magyar olimpiai bajnok

A tragikus hírt a Magyar Torna Szövetség tudatta közösségi-oldalán.

blogmorzsák

Hollywood kulisszái mögött: Az ismeretlen Drakula

„A rengeteg forgatási érdekesség mellett összehasonlítom a történelmi eseményeket a filmben látottakkal.“

Forduló jöhet a lakáspiacon

Eddig a városból menekültünk, most megindul a visszavándorlás? Az biztos, hogy új szempontok alapján választunk otthont.

Gizike, Gézuka és a gőzeke

Attól azért nem tartok, hogy a kormány a legkorszerűbb technika segítségével megismerné a valódi közvéleményt.

Fogyasztásmérő - mérd meg, mi mennyit fogyaszt, költséged is kiírja

Zseni eszköz, amivel kiderülhet a túlfogyasztás - otthonra, cégeknek is kiváló.

0