Tour de Hongrie - Hat nap alatt 800 kilométer lesz a táv
Augusztus 14-én a siófoki prológgal rajtol el az idei Tour de Hongrie, Magyarország legrangosabb nemzetközi kerékpáros körversenye, melynek mezőnye hat nap alatt tíz megyét érintve összesen 800 kilométert teljesít.
Az idei viadal útvonalát kedden az M4 Sport Sportreggeli című műsorában mutatta be Eisenkrammer Károly, a szervezőbizottság elnöke. Egyúttal jelezte, hogy a hazai Tour eddig második kategóriás verseny volt, idén azonban első kategóriába került, ami azt jelenti, hogy azon akár World Tour-csapatok is indulhatnak. Mint mondta, jelezte részvételét a Giro d'Italia rendszeres résztvevője, az olasz Androni-Sidermec-Bottecchia, a legerősebb lengyel csapat, a CCC Sprandi Polkowice, valamint az amerikai Novo Nordisk istálló is. Azt ugyanakkor megjegyezte, hogy World Tour-istállók többsége azért nem látogat Magyarországra, mert azon a héten párhuzamosan két WT-versenyt is rendeznek.
A magyar indulókkal kapcsolatban elmondta, hogy az idei évre alakult két kontinentális csapat, a Kőbánya és a Pannon Cycling Team ott lesznek a versenyen. Az osztrák My Bike csapatban Kusztor Péter és Pelikán János versenyez, a luxemburgi Differdange-ben pedig Rózsa Balázs, de rajthoz áll majd a magyar válogatott is, melyet a szövetség állít össze.
Az útvonalról elhangzott, hogy az idei verseny start- és célállomásait még 2016-ban választották ki a pályázó települések közül, sportszakmai és turisztikai szempontokat is szem előtt tartva.
A prológ 4 kilométeres lesz, a leghosszabb etap a harmadik, mely során Ceglédről Hajdúszoboszlóra 210 kilométert tesznek majd meg a kerekesek, s a sík szakaszon várhatóan látványos sprintbefutó dönthet majd a győzelemről. A legnehezebb, azaz a "királyetap" a negyedik lesz: augusztus 18-án Karcagról rajtol a mezőny, s a Bükk emelkedőinek meghódítása után a kerékpáros fesztivállal készülő Miskolcon zárul a 178 kilométeres küzdelem.
Az idei Tour Balatonalmádit, Keszthelyt, Velencét, Székesfehérvárt is érinti, a zárás pedig Budapesten lesz - méghozzá a tervek szerint Újbudán, a Duna partján, éppen ott, ahonnan az első, 1925-ös Tour de Hongrie mezőnye útjára indult -, s ahol látványos körpályás versennyel fejeződik be a hatnapos viadal.
A verseny egyik kiemelt partnere ebben az évben is a Magyar Közút Nonprofit Zrt., amelynek műszaki vezérigazgató-helyettese, Mikesz Csaba biztosította a szervezőket, hogy kiemelt figyelmet fordítanak a viadal útvonalára, a társaság a verseny előtt bejárja majd az érintett útszakaszokat, a feltárt hibákat azonnal kijavítja, hogy a kerékpárosok megfelelő biztonságban versenyezhessenek. Ezen túl az utak környezetére is figyel majd a vállalat, hogy a közönség is jó körülmények között szurkolhasson, a közlekedőket pedig kiemelt információkkal látják el az adott útszakaszokról.
Princzinger Péter, a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke szerint a verseny egyfajta marketingfelületként is értelmezhető.
"Amikor kerékpárversenyt nézünk, akkor egyúttal egy országot, turisztikai desztinációkat is nézünk. A sportturista pedig az egyik legjobb turista. Beszéljünk akár magáról a sportolóról, az őt kísérő személyzetről, a sportszakemberekről vagy a szurkolókról, azt lehet róluk elmondani, hogy az átlagosnál hosszabb időt töltenek Magyarországon, az átlagosnál jobban költenek és az átlagosnál többször térnek vissza" - hangsúlyozta.
A 2018-as Tour de Hongrie útvonala:
-----------------------------------
Prológ: egyéni időfutam, Siófok, 4 km, augusztus 14.
1. szakasz: Balatonalmádi-Keszthely, 160 km, augusztus 15.
2. szakasz: Velence-Székesfehérvár, 170 km, augusztus 16.
3. szakasz: Cegléd-Hajdúszoboszló, 210 km, augusztus 17.
4. szakasz: Karcag-Miskolc, 178 km, augusztus 18.
5. szakasz: Budapest-Budapest, 78 km, augusztus 19.
hírek innen, onnan
Az Egyesült Államok több mint százmillió dolláros fegyvereladást hagyott jóvá
Az Egyesült Államok több mint százmillió dollár értékű fegyvereladást hagyott jóvá Ukrajna számára - közölte az amerikai...
Törvényi döntés a 13. havi nyugdíjról és a 14. havi nyugdíjról
Egyetlen paragrafus, amely sok nyugdíjas pénztárcáját érintheti.
Újra mindenki ezt a 46 éves Star Wars-filmet nézi, és nem véletlenül
A 46 éves Star Wars-klasszikus ismét a legnézettebb filmek között szerepel világszerte.
Robbantott a Mercedes Montreálban is, miközben a Red Bull megint látványosan szenvedett
A Kanadai Nagydíj sprintkvalifikációján is folytatódott a Mercedes elképesztő formája.
Visszaváltotta a már visszaváltott visszaváltható palackokat, börtönbe zárnák
Keresett egy kis mellékest a bolti alkalmazott, várhatóan a korábbi büntetéseit is le kell majd ülnie.
Piros zászló és Russell visszavágása a Kanadai Nagydíj sprintidőmérőjén
A Mercedeseknek a jelek szerint bejöttek a fejlesztéseik, Hamilton remeklésébe egy utolsó körös hiba rondított bele.
Vízdiéta: A japán nők titka az örök karcsúsághoz!
Hihetetlen titok látott napvilágot, ami örökre megváltoztatja a zsírégetésről alkotott elképzeléseinket!
Eltűnhet egy népszerű termékkategória az Aldiból – sok vásárló nem örül majd neki
Látványos változás kezdődhet a diszkontáruházak kínálatában, és úgy tűnik, az Aldi sem kivétel.
Magyar Péter feltételeket szabott Ukrajna EU-tagságához: előbb vegyék fel a Balkánt, és záruljon le a konfliktus
"Először engedjék be az EU-ba azokat a jelölteket, akik hosszú évek óta készülődnek, teljesítették kötelezettségeiket és számos...
Ezért nem lesz illatos a fűszernövény – és így hozhatod helyre
Ha a fűszernövényeid elvesztették jellegzetes illatukat, ne ess kétségbe! Megmutatjuk, mi okozhatja a problémát, hogyan ismerd fel, és...
A választás után sem módosított Magyarország adósságbesorolásán a Moody's
A hitelminősítő szerint az új kormány alatt várhatóan javul a viszonyrendszer az Európai Unióval.
Meglepő dolgokat jósolnak a csillagok május utolsó hetére
Asztrológiai előrejelzés hétre: szerelem, egészség és siker jelenhet meg a csillagjegyek életében
Sport
„Sziasztok, magyarok. Európa-bajnok lettem.” – bámulatos visszatérés a csúcsra
A magyar vitorlázó a párizsi olimpia kudarca, súlyos deréksérülése, műtétje és hosszú rehabilitációja után bizonyított.
Óriási nevek maradnak le a világbajnokságról az angoloknál
Thomas Tuchel még nem hirdetett keretet, de a hírek szerint több korábbi alapember is lemarad a nyári világbajnokságról.
Bejelentette a Manchester United, hogy ki lesz a vezetőedzője a következő idénytől
Tizenhat meccsből tizenegy győzelem meggyőzte a klub vezetőségét a rátermettségéről.
Távozik Robbie Keane, a Ferencváros vezetőedzője
Hivatalos bejelentés még nem született.
Robbie Keane távozása csak a jéghegy csúcsa, válságértekezletet tartottak a Fradi kéziseinél is
A prioritás egyértelmű: a futballcsapat és a női kézilabda túl kell élje a bizonytalanságot, a többi szakág kárára is.
Elhagyja a Fradit a kétszeres bajnok, megvan az új klubja is
Három idény, és 94 mérkőzés után elhagyja az FTC-t Aleksandar Pesic.
„Nem tudom, hogy ezt mivel érdemeltem ki” – Szoboszlai őszinte vallomása Szalahról
A Liverpool magyar sztárja hosszabb interjút adott a Spíler TV-nek az idény utolsó mérkőzése előtt.
Fradi: Robbie Keane távozik a csapat éléről - sajtóhír
Úgy hírlik, elhagyja a Ferencváros csapatát Robbie Keane vezetőedző.
A BL-döntő, ahol láttuk minden idők egyik legszebb gólját és legnagyobb kapushibáját is
Az elmúlt évtized talán legemlékezetesebb Bajnokok Ligája-döntőjére tekintünk vissza.
Tovább dagad a focibotrány: kiderült, ki adott engedélyt a kémkedésre
Új szintre lépett az ügy.
Elindult a lavina? Három szezon után távozik a bajnoki ezüstérmes Ferencváros támadója
A zöld-fehér klubtól sajtóhírek szerint Robbie Keane vezetőedző is elköszönt.
ETO: Megvan a bajnokcsapat első távozója - hivatalos
Három szezont követően távozik az ETO román védője.
Bulvár
Az indítótornyot tartó hidraulikus kar nem húzódott vissza, ezért az utolsó pillanatban lefújták a Starship tesztrepülését
Az utolsó pillanatban lefújta a SpaceX a világ legmagasabb rakétájának, a 124 méter magas Starship V3-nak az indítását – ez lett volna a Starship 12. tesztrepülése. Éjfél után nem sokkal megpróbálják újra.
Magyar Péternek olyan magyar himnuszt játszottak Bécsben, amit még senki nem hallott itthon, íme a különleges verzió
Az előadás meglepően historizálóra és pontosra sikerült.
Erre lesz Novák Katalinnak magyarázata? - Közzétette a kegyelmi ügy dokumentumait a Sándor-palota
Közzétette a Sándor-palota a kegyelmi ügy dokumentumait: a honlapjuk percekkel később le is fagyott. Ami az iratokból kiderül, arra csak Novák Katalinnak lehet magyarázata. Vajon megszólal?
Magyar Péter új becenévvel hódít, a fideszes szócső nem tudott ellenállni a miniszterelnöknek
Nyerges Csengét a kormányfő lengyelországi látogatása ihlette meg, újra bomba formában van.
Váratlan dolog miatt támadják Magyar Pétert az interneten az osztrák tévének adott interjúja után
Kőkemény kommentháború robbant ki a neten.
Ezt a fürdőruhát ki nem állhatják a pasik egy nőn: viszont van egy, amiért bolondulnak
Ezekért bolondulnak a férfiak – kivéve azt a bizonyos egy fazont.
Sulyok Tamás meghajolt a népakarat előtt
A Sándor-palota oldalán érhető el a kegyelmi ügy.
Felrobbant a Mol üzem, egy ember meghalt, több súlyos sérült van
Kapitány István is úton van az üzembe.
Friss bejelentések érkeztek: ez okozta a tiszaújvárosi robbanást
Mutatjuk a részleteket!
Ókovács Szilveszter vállalja, hogy kifizeti Forsthoffer Ágnes házelnöki székének a hasonmását
Korábban is adományozott már az Országgyűlésnek egy koronázási-palástot.
Kiszivárgott a felvétel: így vitték el bilincsben a részegen vezető Britney Spearst
Az énekesnő nem épp vezetésre alkalmas állapotban ült volán mögé.
Szívszorító hírre ébredtünk: váratlanul elhunyt a legendás autóversenyző
Kyle Busch kórházi kezelése során hunyt el.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál


