Ezt olvasta már?

0

Trump a terrorszervezet leküzdését ígérte az iraki kormányfőnek

Donald Trump amerikai elnök a Fehér Házban fogadta Haider al-Abádi iraki kormányfőt hétfőn, és azt ígérte neki, hogy "megszabadul" az Iszlám Állam nevű terrorszervezettől. (Pécsi Napilap)

Az amerikai elnök kiemelte, hogy Abádi "nagyon keményen dolgozik, és katonái bátran harcolnak" Moszul visszafoglalása érdekében. Az észak-iraki nagyvárosért tavaly október óta folyik a nemzetközi koalíció támogatta iraki hadsereg és helyi milíciák harca, az Iszlám Állam egyik fellegvárának számító város nagy részét már megszabadították a terroristáktól.

A találkozó után az iraki kormányfő újságíróknak úgy nyilatkozott: biztosítékokat kapott Donald Trumptól arra, hogy az amerikai kormányzat megnöveli az Iraknak eddig nyújtott támogatást a terroristák elleni harchoz.

Washington és Bagdad között január végén átmenetileg megromlott a viszony Donald Trump első elnöki rendelete miatt. Trump bevándorlást szigorító és a beutazásokat átmenetileg felfüggesztő első rendelete Irakot is érintette, mivel szerepelt azon a listán, amely hét országból átmenetileg megtiltotta a beutazást az Egyesült Államokba. A második elnöki rendeletben aztán - hosszas és aprólékos tárgyalások után, amelyek során Bagdad együttműködést ígért az iraki vízumkérőkre vonatkozó információk átadásában - Irak már nem szerepel a tiltólistán. Az amerikai bíróságok Trump első és második rendeletének végrehajtását is felfüggesztették.

Haider al-Abádi miniszterelnök az Iszlám Állam ellen harcoló koalíció szerdai tanácskozására érkezett az amerikai fővárosba, Washingtonba.







0
0
0

hírek innen, onnan

Baromfipiac: mutatjuk, melyik tartási móddal lehet most a legtöbbet keresni

Így változtak a tojásárak és a csirkehúspiac nemzetközi trendjei, friss jelentés.

Megrázó hír jött Sydney van den Boschról

Sajnos hiába várják a nézők.

Stohl András váratlan beismerése rengeteg embert meglepett

Szakított Stohl András és Kiss Kriszta! A színész még nincs túl az exén, Vicán, a Nagy Ő győztesét pedig nyomasztotta az ismertség.

Millie Bobby Brown véletlenül elárulhatta a kislánya nevét, a rajongók a bikinis fotóján szúrták ki az apró részletet

Millie Bobby Brown tavaly augusztusban lett édesanya, amikor férjével, Jake Bongiovival közösen örökbefogadtak egy kislányt. A kicsi nevét...

Lázasan készülnek a BL-döntőre, a fizetések is megváltoznak

Folyamatosan terjednek a digitális fizetési megoldások, a BKK Pay&Go is egyre népszerűbb, emellett a BL-döntőre is készül a Mastercard.   

Ráskó Eszter idézett Sebestyén Balázs könyvéből: elég kellemetlen helyzetbe hozta élő adásban a műsorvezetőt – videó

A dunaújvárosi élő adás jól példázza a Balázsék című műsor sikerének egyik kulcsát: a házigazdák közötti őszinte, baráti...

Palvin Barbi meseszép ruhákban pózolt kismamaként Cannes-ban - fotók

Palvin Barbara a 2026-os Cannes-i Filmfesztiválon mutatta meg először nyilvánosan terhespocakját, amivel teljesen magára vonta a figyelmet...

Buszmegállóban tombolt egy férfi Miskolcon, egy milliós értékű automatát is szétvert – videó

Egy miskolci férfi ellen emelt vádat a Miskolci Járási Ügyészség rongálás bűntette miatt, miután a vád szerint szándékosan...

Utasítást adott ki Magyarországgal kapcsolatban Zelenszkij: mire készülhet az ukrán elnök?

Az ukrán elnök azt szeretné, ha mihamarabb rendbe jönnánek a két ország között fennálló diplomáciai kapcsolatok.

Durván mást mutat a pénztárcájuk a magyar fiataloknak: köszönőviszonyban sincs az érzetük a hivatalos inflációval

A huszonéves fiatalok átlagosan 16 százalékos éves inflációt érzékeltek idén februárban, a mediánérték pedig 13 százalék volt,

Vészhelyzetet hirdetett a világszervezet a rettegett vírus miatt: nincs ellenszer, egyre csak nő a halottak száma

Több mint 130 halálos áldozatot követelt eddig az a gyorsan terjedő, ritka ebolajárvány a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén.

0

Sport

Nagy bejelentés Milák Kristófról – az olimpiai bajnok Monacóban folytatja

Hír érkezett a Shane Tusup elhagyása után feltámadó Jackl Vivien váratlan visszalépéséről is.

Nincs kegyelem, beleálltak a legendák az elbukott válogatottba

A magyar kézilabda válságban van, hiszen így az olimpiai szereplés is messze került.

Szalah bombája szétszakíthatja a Liverpoolt

Szoboszlainak a BL-kiesés utáni szavai most nyernek valódi értelmet.

Guardiola távozik a Manchester Citytől, és már az utódja is megvan

Több megbízható forrás szerint Pep Guardiola a szezon végén elhagyja a Manchester Cityt.

Arne Slot takarít: 51-szeres válogatott klasszist küld el a Liverpool FC

A szélső a kevés játéklehetőség miatt új klubot keres, a Liverpool pedig nyitott az eladására a nyári átigazolási időszakban.

„Többet nem engedném Szalahot az Anfield közelébe”

Az egyiptomi szélső a búcsúmeccsére készül Liverpoolban.

29 évesen visszavonult a Fradi és az MTK korábbi támadója

Utolsó profi mérkőzését játszotta a hétvégén Korozmán Kevin.

Az Arsenal megtette a magáét, Tóth Alexék dönthetik el a bajnoki cím sorsát

A már biztos kieső Burnley nem jelentett akadályt az Ágyúsoknak.

Hol nézzünk ma focit? – Káosz az NB I és BL körül, indul a Vb, itt a megújult Meccsbox

Régen minden egyszerűbb volt, amikor minden meccs az M1-en futott, akkor még könnyű dolgunk volt! 2026-ban ez már rég a múlté... Rengeteg sportcsatorna osztozik az egyre növekvő meccsszámon, a közvetítési jogok dara

A magyar futball új sztárjának megható története: szülei a házukról is lemondtak karrierje miatt

Az ETO csapatkapitánya, Vitális Milán 24 évesen lett magyar bajnok a győriekkel.

Robbie Keane megnyomta a vészcsengőt, elmenekülhetnek a Fradi-játékosok

A Ferencváros vezetőedzője aggódik a csapat jövője miatt. Összeszedtük, kikre gondolhatott.

Szerda reggel olimpiai bajnok sportoló veszi kezébe a szemétszállítást Miskolcon

Hajnalban narancssárga kukás ruhába ugrik, és gyűjti a szelektív hulladékokat.

Bulvár

Óriási pálfordulás, Magyar Péter ellen fordult, korábbi sztárrajongója?

Komoly hibákat vélt felfedezni Magyar Péter kormányzási módszereiben, szóvá is tette.

Nem alaptalanul rettegtek a végrehajtók, de a közjegyzők is elvesztik kiváltságukat

A mai kormányülést követő sajtótájékoztatón kiderült, hogy a végrehajtók legrosszabb rémálmát valósítja meg a kormány, de nem csak az ő kivételezett státuszukat szüntetik meg. A felszámolók, sőt a közjegy

Súlyos betegségeket okozhat: Óriási veszélynek teszed ki magad, ha alufóliát használsz a grillezéshez

A szabadtéri sütögetések elengedhetetlen kellékeként tekintünk az alufóliára és az alumínium tálcákra, ám a legfrissebb egészségügyi figyelmeztetések szerint ezzel a megszokott módszerrel komoly veszélybe sodor

Orbán Viktor kormánya több mint 7 milliárd forint támogatást adott a Fidesznek

A Fidesz 1,5 milliárd forintos plusszal zárta a 2025-ös évet.

Közel 3 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott a fővárosi agglomerációban „működő” bűnözői csoport

A NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságának pénzügyi nyomozói újabb összehangolt akciót szerveztek, a főként fővárosi agglomerációhoz köthető bűnözői csoport elfogása érdekében.

Brutális időjárást hoz 2026 nyara: Magyarországnak a legrosszabb jut

Az El Niño-hatás kegyetlen nyarat hozhat Magyarországnak idén: a legszerencsétlenebb kombinációra kell felkészülnünk forrósággal, aszállyal együtt.

Bejelentés érkezett a Karmelitáról – minden magyart érint

Újabb hétvégén nyílik meg a látogatók előtt a Karmelita és a volt Miniszterelnöki Kabinetiroda épülete, miután az első alkalommal rendkívül nagy érdeklődés övezte a programot.

Havasi Bertalan bevallotta: ezért kellett a független sajtót távol tartani Orbán Viktortól

A volt sajtós szerint ő mindig korrekt, szakmai munkát végzett.

0