Ezt olvasta már?

0

Trump és Orbán közös úton halad az energialobbi területén

Környezeti katasztrófák figyelmeztetnek a feltartóztathatatlannak tűnő globális klímaváltozásra. Ennek ellenére Washingtonban és Budapesten hasonló érdekek mentén és koncepció alapján számolják föl a klíma- és környezetvédelem intézményrendszerét. - Pécsi Napilap -

Politikai vihart okozott Peruban, hogy az özönvízszerű esőzések a múlt héten 67 embert megöltek, 115 ezer házat megrongáltak és 100 hidat elmostak. Az ellenzék vezére szerint a kormánynak jobban fel kellett volna készülnie az egyre melegebb óceán felől érkező egyre hevesebb El Niño jelenségre. A szakértők azzal vádolják a perui hatóságokat, hogy a klímaváltozás egyre extrémebb jelenségeit nem vették elég komolyan.

 

A Trump-Mattis ellentét

Perutól északra, az Egyesült Államokban is téma volt a klímaváltozás a napokban. Bár Trump a washingtoni politikai osztály szapulásával került be a Fehér Házba, elnökké választása óta szinte kizárólag milliárdosok, lobbisták és tábornokok foglalhatják el kormányzatának kulcspozícióit. Múlt héten benyújtott első költségvetése a 2018-as évre 38 százalékkal vágná meg a környezetvédelmi hivatal (EPA) büdzséjét, miközben 54 milliárd dollárral növelné a hadikiadásokat – ez az emelés több, mint Oroszország éves hadikiadása. Megszorítások várhatóak a megújuló energiák kutatásával foglalkozó hivatalban is. A Trump-kormányzat nyomására az éghajlatváltozás megfékezésének, illetve a klímavédelmi erőfeszítések finanszírozásának ügye kimaradt a hétvégi G20 csúcstalálkozó zárónyilatkozatából.

Figyelemreméltó, hogy Trumppal ellentétben védelmi minisztere, James Mattis elismeri annak a klímaváltozás tényét, amely szerinte veszélyezteti az amerikai érdekeket külföldön és a Pentagon vagyontárgyait világszerte. Mattis már régóta azon dolgozik, hogy lecsökkentsék a fosszilis üzemanyagok használatát a fegyveres erőknél és a megújuló energiákat használják, ahol lehetséges. 2010-ben parancsnokként ő is aláírta azt a stratégiát, amely szerint az elkövetkező 25 évben a hadseregnek számolnia kell a klímaváltozással, mint biztonsági kihívással.

James Mattis

Egy az utunk!

Trump elnök és Orbán miniszterelnök azonos úton jár, csak a hazai vezetőnek már 7 éves előnye van. A Fehér Ház ura még csak a napokban lép arra az ösvényre, amelyen mi már végigmentünk ebben az évtizedben: a kormányzat napjainkra teljesen szétzilálta a klíma- és környezetvédelem intézményeit és ellehetetlenítette az alternatív energia-ipart. Míg Trump az amerikai olajipari lobbi (ExxonMobil), addig Orbán az orosz nukleáris lobbi (Roszatom) ölébe ült bele.

Hazánkban a Kádár-rendszer alatt dekadens, imperialista csökevénynek tekintették a környezetvédelmet, a jelenlegi kormányzat pedig egyszerűen csak balos elhajlásnak. Európai léptékben is példátlan az elmúlt hét év intézményi dúlása: hazánkban már nincs környezetvédelmi minisztérium - a környezetügy a hungarikumokért felelős államtitkárság (!) egyik alosztálya lett -, a területi zöldhatóságokat fölszámolták, megszűnt az önálló zöldombudsmani hivatal, tavaly december óta pedig a környezet- és természetvédelmi hatósági munka szakmai irányításáért felelős országos főhatóság is a kormányzati adminisztráció részévé vált, szoros politikai felügyelettel.

Jogállam és zöldfelület

Mióta az Orbán-kormány több lépésben megváltoztatta a kiemelt beruházásokról szóló törvényt, a kormányzati érdekből megvalósuló beruházások esetében semmilyen jogi vagy intézményes garancia nem érvényesül a fővárosi zöldterületek védelme érdekében. Az elmúlt években a Kossuth térről több mint kétszáz fát vágtak ki. A József nádor tér összes fáját elpusztították egy magánberuházásban épülő parkológarázs kedvéért. A Dagály strand területéről eddig száz egészséges fát tüntettek el. Az Orczy parkban 140 fa esett áldozatul az eddigi ténykedésnek.

 

Nem léptek föl a hatóságok Mészáros Lőrinc épülő Gellért hegyi villájának kertjében - védett területen! - kivágott fák miatt sem. A magát polgárinak nevező kormányzat tervei a közeljövőre még ijesztőbbek: a Római part területén 1500, a Városligetben 700, az Orczy parkban további 130 fát terveznek kivágni.

 

Forrás: Privátbankár







0
0
0

hírek innen, onnan

Kinyílik a bőség kapuja: 4 csillagjegy július végéig meggazdagszik

Négy csillagjegy egész júliusban bőségre és különleges szerencsére számíthat.

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval...

5 jel, ami autizmusra utalhat, de a legtöbben nem ismerik fel

Sokan még mindig úgy gondolnak az autizmusra, mint egy olyan állapotra, amelyet már kisgyermekkorban könnyű felismerni. A valóság azonban...

Monique Covet volt hazánk top felnőttfilmes színésznője: ma így él osztrák párjával

Monique Covet visszaült az iskolapadba, jelenleg Bécsben tanul, ez lesz a végzettsége.

4 előnytelen fürdőruha 50 felett, ami öregít: ezeket a fazonokat jobb lecserélni

A gyakran választott fürdőruhák között akadnak olyan öregítő fazonok, amelyek 50 felett nem mindenkinek előnyösek.

A magyarok negyede már későn kap észbe: durva laborértékek és hirtelen hízás miatt kérünk csak segítséget

Táplálkozási kérdésekben megbízunk a dietetikusokban, de mégsem fordulunk hozzájuk.

Iskolai botrány: Adolf Hitler képe is bekerült az évkönyvbe

A diktátor babakori képe a diákoké közé keveredett. A New Jersey-i iskola az évkönyv összes példányát visszahívta és a rendőrség is...

Két év után is titok a közpénzből készült kutatás, az új kormány sem fér hozzá

Hiába kérték a korábbi minisztert, nem hozta nyilvánosságra az adatokat.

Lebukott Rogán Antal, az államapparátus erre a láthatatlan kampányra szórta el a közpénzmilliárdokat, vagyonokat költött az Origóra és a Magyar Nemzetre

Rogán Antal egykori minisztériuma alig fél év alatt bruttó 9 milliárd forintot költött el állami...

Kié a ház előtt álló gyümölcsfa termése? Ezt tudnod kell, mielőtt neki állsz szüretelni

Kié a közterületen álló gyümölcsfa termése, és leszedheti-e bárki a házak előtt érő meggyet, cseresznyét vagy szilvát?

Összeomlanak az ingatlanárak a kiszáradó Velencei-tónál? Kezd tisztulni a kép, minden egy irányba mutat

Az eladók többsége még mindig átmeneti problémának tekinti a tó ökológiai válságát, ezért a tóparti lakások és nyaralók árai...

Hétvégi időjárás: a sok napsütés mellett záporokra is készüljünk

Szombaton napos, száraz időre lehet számítani, amelyet csak kevés fátyol- és gomolyfelhő zavarhat meg. Az előrejelzések szerint ma nem...

0

Sport

Elkezdődnek a nyolcaddöntők – A foci-vb mai programja

Kezdődik a kieséses szakasz második fordulója, már a legjobb nyolc közé jutás a tét.

Vb-rekord a Tippmixen: 7 ezer forintból csinált 25 milliót egy fogadó

A hétvégén Messiék, a franciák és a brazilok mérkőzései kínálnak újabb izgalmakat.

Eladta szélsőjét az FC Barcelona, Lamine Yamal miatt távozott

A Dinamo Zagrebben lehet meg neki az áttörés.

Bulvár

Pontosan erre ment el a nyugdíjpénz

Hihetetlenül pontosan sikerült megbecsülnünk, hány tag mekkora összegben fordította nyugdíjmegtakarítását lakáscélra. Mostanra nem csak a végleges szám vált ismertté, még a felhasználás részleteit is megismerh

Bezár a népszerű üzletlánc Magyarországon – más néven nyit ki újra

Bezárnak a Hervis sportáruházak Magyarországon, de Sports Direct néven várhatóan még idén újranyitnak.

A pincérnővel akart keménykedni a katonafeleség, de a lehető legrosszabb emberbe kötött bele

Futótűzként terjed az interneten egy megdöbbentő történet, amely rávilágít arra, mi történik, ha valaki a férje pozíciója mögé bújva próbál megfélemlíteni másokat. A Redditen felbukkant beszámoló szerint e

Ne csak vizet igyál a hőségben. Dr. Zacher Gábor elárulja, miért ne.

Dr. Zacher Gábor egy korábbi, most ismét aktuálissá vált videójában arról beszélt, hogy a kánikulában különösen fontos a folyadékpótlás, de nem elég a sima víz!

Még egy hőkupola érkezhet Európába – a szakértők szerint az első csak a kezdet volt

Miközben Európa még az idei első rendkívüli hőhullám következményeivel küzd, a meteorológusok már egy újabb, akár még pusztítóbb forróság lehetőségére figyelmeztetnek. A legfrissebb modellek szerint napokon

0