Ezt olvasta már?

0

Új időpontra helyezik át az idei Kékszalagot

A Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) elnöksége úgy döntött, hogy június elsejétől szigorú biztonsági szabályok betartásával újra lehet versenyeket szervezni. A Kékszalagot viszont biztosan nem rendezik meg az eredeti időpontban, azaz július 2-4-én.

A tókerülő verseny új időpontjáról a szakbizottságokkal, Balatonfüred városával, a szponzorokkal és a médiapartnerekkel egyeztetve legkésőbb május 29-ig hoz döntést a szövetség.

Az MVSZ vezetése a szakbizottságok javaslatára elfogadta, hogy a versenyrendszer újraindítása a biztonsági kockázatok minimalizálása érdekében a fokozatosság elvét követve történjen meg. Ennek értelmében június 1-től nyílik lehetőség a hivatalos rendszerben vitorlás versenyeket rendezni - áll a szövetség szerdai közleményében.

Az utánpótlás neveléssel foglalkozó tagszervezeteknek azt javasolják, hogy fokozatosan indítsák el ifjúsági programjaikat a megfelelő biztonsági intézkedések betartása mellett az MVSZ erre vonatkozó ajánlásainak figyelembevételével.

Holczhauser András főtitkár elmondta: a sportági szakszövetség több ajánlást is kidolgozott a versenyszezon beindításával kapcsolatosan, szem előtt tartva, hogy a veszélyhelyzetet csak könnyítette a kormányzat, nem pedig teljesen feloldotta. Ezeknek megfelelően a versenyek rendezése a szűken vett versenyzésre korlátozódna, azaz "fapados" regattákat lehet majd rendezni. Nincs lehetőség csoportosulásra, nem lehet tartani helyszíni nevezést, kormányosi értekezletet, fogadást, szponzortalálkozót és díjkiosztó ünnepséget sem. Mellőzni kell a nézőhajókat, valamint a cateringet. A rendező- és mentőhajók kötelező felszerelését ki kell egészíteni maszkkal, gumikesztyűvel és szemüveggel, amelyek használat utáni elkülönített megsemmisítéséről gondoskodni kell, csakúgy, mint a mentő- és rendezőhajók és eszközök naponta, minden használat előtti fertőtlenítéséről is.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Donald Trump hihetetlen durva fenyegetést küldött Iránnak

Az ameirkai elnök azt találta mondani, hogy „ma éjjel egy egész civilizáció fog kihalni, és soha többé nem tér vissza”.

A Northrop Grumman segítségével épül meg az első magyar geostacionárius kommunikációs műhold

Magyar–amerikai összefogással épül Magyarország első kommunikációs műholdja – több százmillió dollár értékű megállapodás...

Halálra késelte tanárnőjét egy 17 éves orosz tinédzser

Halálra késelte tanárnőjét egy diák az oroszországi Permi határterületen kedden – közölték a helyi hatóságok.

Tragédia az utakon – meghalt két tűzoltó egy ittas vezető miatt, aki elmenekült

Megrázó tragédia történt az Egyesült Államokban, Pennsylvania államban, ahol két tűzoltó vesztette életét szolgálat közben,...

A románok már vészforgatókönyvvel készülnek az üzemanyaghiányra

Romániában kedden lépett életbe a rendelet, miszerint literenként 30 banival (mintegy 45 forint) csökkentik a gázolaj jövedéki adóját.

Wossala Rozina elárulta, miért zár be ikonikus étterme, a Bestia

Wossala Rozina új életszakasz kezdeteként értékeli, hogy alapítótársai a Bestia étterem bezárása mellett döntöttek. A séf a jövőben...

Új diagnosztikai berendezések érkeztek a szentesi kórházba

Új diagnosztikai berendezésekkel, egy korszerű, 128 szeletes CT-vel és egy csúcstechnológiás digitális mammográffal bővült a Szegedi...

Egyetlen növény, ami illatossá teszi a teraszt – és télen sem tűnik el

Vannak teraszok, amik első pillantásra szépek, mégis hiányzik belőlük valami. Nem a látvány, hanem az élmény. Egyetlen jól...

Hihetetlen bejelentés, visszaadná a siketek hallását Elon Musk

A techmilliárdosról köztudott, hogy nem riad vissza a nagy ígéretektől

A vécé után a levelező program is megadta magát az Orion űrhajó fedélzetén

A Microsoft Outlook nevű levelező programja nem működött az Orion űrhajón.

Nyerészkedéssel vádolja az OMSZ a Tiszának is dolgozó magán mentőket, miközben pénzért biztosítja a Békemenetet és Orbán országjárását

Az OMSZ úgy kéri számon a magán mentőszolgálaton a politikamentességet, hogy a főigazgatója a kötcsei pikniken, szóvivője a Fidelitas...

0

Sport

Továbbra is kritikus az állapota, mesterséges kómában tartják a legendás futballedzőt

Folyamatos tájékoztatást ígérnek az állapotával kapcsolatosan.

A végén jött a dráma Görögországban, győzelemmel kezdett a magyar vízilabda-válogatott

A mieink kedden a hollandokkal, szerdán az olimpiai és Európa-bajnok szerbekkel találkoznak.

Ez várhat a magyar futballra a válasz-tások után - Csányi előre megmondta

A klubok büdzséjének meghatározó részét teszi ki az MLSZ által kiosztott úgynevezett központi költségvetési bevételek, melyekre a klubok jó ideje biztosan számíthatnak - egyelőre azonban nincsenek aláírt szerz

Détári a Szoboszlai-lázról: "Ha valaki 150 centi magas, akkor ne írjuk azt, hogy 220!"

Détári megérti a Szoboszlai körüli felhajtást, de sokszor nem ért vele egyet. A korábbi klasszis arról is beszélt, kik vezették félre Mezeyt Mexikó előtt.

"Micsoda védés!" Angliában is ámulnak Tóth Balázs elképesztő bravúrján - videó

Egyetlen védés is elég volt, hogy Tóth Balázs ismét felhívja magára a figyelmet, miután kulcsfontosságú pillanatban hárított a West Brom ellen.

Az utolsó perc döntött a magyar válogatott fordulatokkal teli világkupa-rangadóján

Varga Zsolt együttese a házigazda ellen, négy újonccal is a keretben kezdte meg a világverseny csoportkörét.

Sallai Roland érdekes csereüzlet részeként kerülhet a Liverpoolhoz - sajtóhír

A Galatasaray csereügylet keretében próbálhatja megszerezni a Liverpool két sztárját, Mohamed Salah-t és Virgil van Dijkot.

„Mészárlás lesz” – már a PSG elleni párharc előtt földbe döngölték a Liverpoolt

Nem kérdés, hogy melyik csapat jut a négy közé a Bajnokok Ligájában?

Előrehozott BL-döntő? Az idényét mentegető Real újra kiszúrna a csúcstartó Bayernnel

Gyökeres Viktor visszatéréséről a Sporting és az Arsenal vezetőedzője is megszólalt.

Détári Lajos ítéletet mondott Szoboszlai Dominikról

Az 1986-os világbajnokságon elkövetett legnagyobb hibájukról is beszélt.

Egy gól és egy gólpassz: Közel 335 milliót kasszírozott a ZTE-légiós korábbi klubja

Costa Rica-i sajtóhírek szerint Joseth Peraza eladásáért korábbi klubja mintegy 335 millió forintot kapott a játékos után.

Bulvár

Medián: A fideszesek közel fele a Tiszától, a teljes népesség viszont a Fidesztől számít választási csalásra

A megkérdezettek nagyobb része külföldi beavatkozást Moszkva irányából valószínűsít, nem Kijevből vagy az Európai Unióból.

Fiala János: Miért fogadjuk papucsban az amerikai alelnököt?

J.D. Vance amerikai alelnök Budapestre érkezése miatt jelentős forgalomkorlátozásokra lehet számítani a fővárosban, és az internetes portálok hosszan sorolják a biztonsági intézkedéseket is, de az okok sorában egy

Donald Trump: Ma este egy egész civilizáció eltűnik, és soha többé nem tér vissza

Fenyegető hangvételű bejegyzéssel jelentkezett az amerikai elnök.

Valami nagyon nincs rendben? – Az EU betiltja, amit mindenki használ, bár részben joggal nyírják ki ezeket a csalós és kreált képeket

Az Európai Unió új irányelve értelmében a jövőben nem használhatók teljes egészében mesterséges intelligencia által generált képek és videók az uniós intézmények hivatalos kommunikációjában – erről besz

Kevesen ismerik a szabályt, pedig börtön jár érte: tilos húsvét után ezt tenni

A szakemberek szerint még mindig sokan vásárolnak nyulat húsvétra. Ha mégis úgy döntöttünk, hogy mi is hazaviszünk egyet, nem árt tudni, miként lehet felelősen gondoskodni róla. Elengedni tilos, állatkínzásnak mi

Szinte teljesen megszűnt az állami fogászati ellátás

Az állami fogászati alapellátás a statisztika szintjén stabilnak tűnik. Ez azonban egyáltalán nem jelent működési biztonságot. Az egész terület meglehetősen sok sebből vérzik. Például az asszisztens foglalkoztat

Olyan baki történt a Tisza országjárásán, hogy Magyar Péterbe azonnal belefagyott a szó

Teljesen lefagyott Magyar Péter, amikor ez megtörtént a beszéde közben.

Megszólaltak a szocialista nagyöregek: nem szabad kockáztatni a Tisza Párt sikerét

Sajátjaik lőnék lábon a még versenyben maradt baloldali egyéni jelölteket. A nyílt levél aláírói között ott van Lamperth Mónika, Bárándy Péter, Göncz Kinga, illetve Lendvai Ildikó is.

Megérkezett J.D. Vance Budapestre, és ami történt, sokak szerint egy titkos üzenet lehet

Megérkezett J.D. Vance Budapestre, a látottak mögött erős üzenet rajzolódik ki.

0