Újabb civileket képeznek ki a mentősök újraélesztésre
Újabb civilek tanulták meg az újraélesztés menetét a kaposvári mentőállomáson. A Hősképzés elnevezésű programban mentősök mutatták be, hogyan kell másokon segíteni.
„Fontos, hogy megnézzük, a betegnek van-e légzése?” – Ez az első lépés, amit egy eszméletlen embernél meg kell vizsgálni –mondta a hősképzésen Nagy Márton, a kaposvári mentőállomás mentőtechnikusa. – Minden hónap utolsó hétfőjén szervezünk képzéseket civileknek, bár arra is volt már példa, hogy egy orvos tért be hozzánk felfrissíteni a tudását. Az érdeklődők megtanulhatják a helyes mellkas-kompressziót. Ezt egyébként harmincszor kell megismételni majd kétszer befújni a levegőt az orron keresztül. Ezt addig kell csinálni, amíg nem érkezik meg a mentő a helyszínre – fogalmazott Nagy Márton.
– Múltkor a Balatonon részese voltam egy újraélesztésnek. Egy civil ugyanis megmentette társa életét. Amire odaértem, illetve kiérkezett a mentő, addigra a sérült már eszméleténél volt – mondta Nagy Márton. – Azt tapasztaljuk, hogy aki eljön ide a képzésre és kipróbálja a bábún az újraélesztést, az a valóságban sokkal bátrabban segít másokon – tette hozzá a mentős.
Vajdáné Maklári Ivett lányával érkezett a hősképzésre. – Azért jöttünk el, mert a családunkban történt egy újraélesztés – mondta. – Egyik rokonunknak kosárlabdázás közben megállt a szíve, a játékvezető élesztette újra. Akkor megfogadtam, hogyha egyszer indul egy életmentő képzés mindenképpen elmegyek rá. Van egyébként némi ismeretem erről, mert nagyon régen voltam vöröskeresztes alapképzésen, de már sokat felejtettem – tette hozzá.
Az újraélesztés egyébként érdemes elsajátítani mindenkinek, hiszen országosan csaknem 6000 keringésmegállás történik évente. Az időben elkezdett mellkaskompresszió azonban segíthet. Ha két percen belül megkezdjük, akkor hatvan százalék esély van a túlélésre.
Önkénteseket keresnek
Az Országos Mentőszolgálat önkéntesképzést indít 18 és 22 év közötti fiataloknak, azért, hogy népszerűsítse az egészségügyi pályát. A képzésre országosan még 49 szabad hely van, ezekre várják a jelentkezőket. A féléves képzésen az önkéntesek mentőápolói ismeretet sajátíthatnak el, idegen nyelvi órákon vehetnek részt, valamint szakmai felügyelet mellett különböző munkafolyamatokba kapcsolódhatnak be. A képzésre olyanok jelentkezését várják, akik már befejezték a középiskolát és nincs tanulói, illetve munkaviszonyuk. Jelentkezni a toborzas.mentok.hu oldalon lehet.
Forrás: sonline.hu
hírek innen, onnan
Lemaradva Európától: ebben még fejlődnie kell Magyarországnak – A hét ábrája
Nagyok az eltérések a régióban.
Kedvelt étel okozott szalmonellajárványt Európában: Magyarország is érintett
Európa 14 országában betegedtek meg már emberek egy szalmonellajárványban. Vigyázz, lehet, hogy még nálad is megtalálható ez a tészta!...
Hajszálon múlt a tragédia – ünneplésből rémálom és sokk lett a a Los Angeles-i stadionban
Meghibásodott a tűzijáték az Angel City FC meccse után, több rakéta a lelátók felé lőtt.
Foggal-körömmel ragaszkodnak a magyarok a jó öreg készpénzhez – most kiderült, miért
A magyar háztartások a kiugróan magas infláció időszakában is meglepően nagy mennyiségű készpénzt halmoztak fel otthonaikban, dacolva a...
Hőkupola ide vagy oda, a globális klímavédőknek annyira nem sürgős
Nem a várt ütemben zajlik a felkészülés a novemberi, törökországi klímacsúcsra.
Váratlan lökések jönnek vasárnap
Szép nyárias nap lesz, egy-két heves szélrohammal.
Először kinevették, ma már egy egész város hálás neki
Szuperhős, futballklub-tulajdonos, marketingzseni – Ryan Reynolds ma már jóval több, mint Hollywood egyik jól ismert színésze. Miközben a...
Baj van, 43 fokos hőségre adtak ki figyelmeztetést, ez árnyékban is 38 fok
Nagyon durva, ami jön.
Kevesen tudták, de ez a konyhai eszköz akkor is zabálja az áramot, amikor ki van kapcsolva: most azonnal húzd ki a konnektorból
Sokan úgy gondolják, hogy egy elektronikai eszköz nem használ áramot, ha éppen nincs bekapcsolva. A valóságban azonban számos háztartási...
Súlyos titkot leplezett le Pikó András a Tisza által kinevezett Bodacz Balázsról, „célkeresztet rakott” a lányára
Pikó András a közösségi médiában reagált a televízió személyzeti döntésére a hétvégén. Vajon a múlt...
Hogyan érhetem el a fogyasztóvédelmet telefonon, ha problémám van? Így kérhetsz segítséget panasz vagy reklamáció esetén
Első lépésként ingyenes tanácsot is lehet kérni több hivatalos szervezetnél.
Gyászol Sváby András és az ATV – Meghalt Mamika, a Heti Napló egyik legkedvesebb szereplője
102 éves korában meghalt Mamika, a Heti Napló egyik leghűségesebb és legderűsebb nézője. A görbeházi asszonyt két évvel ezelőtt,...
Sport
Hatalmas csapás érte a vb-nyolcad-döntőre készülő francia válogatottat
Az utolsó edzésen megsérült a legutóbbi két világbajnokságon döntős gárda alapembere.
A mexikóiak visszaadták a több mint 300 milliót érő ajándék luxusórákat
A kapitány elmondása szerint a játékosok közös elhatározása volt.
Messi újra csodát tett, ez a nyolc meccs következik a világbajnokságon
Lionel Messi újabb rekordot ért el a Zöld-foki szigetek ellen, ő a vb hőse egyelőre.
A foci-vb legszexibb szurkolója megmutatta magát, aztán durván nekiment a játékvezetőnek
Beszólt a foci-vb legszexibb szurkolója.
A rendkívül alattomos futballt bemutató Paraguay Franciaország ellen már nem tudott meglepetést okozni
A favorit az utolsó percekig nem lehetett nyugodt, de megtette azt, amire Németország nem volt képes.
A franciák győzelmével továbbjutott a magyar válogatott a világbajnoki selejtezőkön
A második csoportkörből hárman jutnak ki a 2027-es vb-re.
Jön a nyolcaddöntők egyik legjobban várt meccse – Mai program a foci-vb-n
Jön a harmadik és a negyedik nyolcaddöntő.
Itt vannak Lionel Messi éjjel megdöntött vb-rekordjai: minél tovább olvasod, annál őrültebbnek tűnik az egész
A Zöld-foki Köztársaság elleni szenvedős mérkőzésen újabb történelmi estét rakott össze.
Ezek a meccsek jönnek a foci-vb-n a 16 között – A vb teljes ágrajza
Mutatjuk a nyolcaddöntők párosításait és programját.
A Barcelona óriási pénzért lemondott róla, így a Real Madridnál lett a történelem egyik legnagyobbja
Ötször nyerte meg a legnagyobb klubsorozatot, 396 meccsen 308 gólt szerzett a királyi gárdában.
Éjjel történt a foci-vb-n: Mbappé beérte Messit, a franciák egy gólt rúgtak, de ott vannak a 8 között
Másodikként Franciaország jutott be a világbajnokság legjobb nyolc csapata közé.
Hatalmas pofon a Liverpoolnak és a Manchester Unitednek: itt folytatja Aurélien Tchouaméni
José Mourinho kezdőként számol vele, marad a Real Madridnál.
Bulvár
„Kíváncsi voltam, hogy igaz-e a mondás, miszerint nagy láb, nagy szerszám.” – Miért mentél bele a szexbe az első randin?
Néha az ember lánya már az első randin ágyba viszi a partnerét. Az alábbi történetek különböző okokat mutatnak be, miért is dönthetünk így.
„Célkeresztet raktak a hátukra. Elsőként Bodacz Balázs” – Pikó András emlékeztet, hogy a közmédia leendő szakmai vezetője fideszes lejárató anyagot készített a lányáról 13 év...
Bodacz Balázs 2013 márciusában a Hír TV-nek készített anyagában aggatta a „Bajnai Gárda” megnevezést tiltakozó fiatalokra, köztük Pikó akkor kiskorú lányára is.
Putyin és Zelenszkij sokkoló konfliktusa, drámai NATO üzenet, és halálozási adatok
A szomszédban zajló brutális konfliktus egyre nagyobb méreteket ölt. Putyin és Zelenszkij csapatai nem kímélik egymást, és ezért Mark Rutte NATO-főtitkár is a hangját hallatta.
Az egyik Kormányhivatal 24 millió forintért vett egy pickupot, kiderült, hogy mire használhatják
Ételszállításra vették, de úgy tűnik, teljesen más funkciót tölt be.
Bezárták a népszerű magyar strandot: semmiképp ne indulj el ide!
Baktérium terjedése miatt döntöttek így.
Monique Covet volt hazánk top felnőttfilmes színésznője: ma így él osztrák párjával
Monique Covet visszaült az iskolapadba, jelenleg Bécsben tanul, ez lesz a végzettsége.
Nyugdíjáról vallott a legendás rádiós, Bochkor Gábor: elárulta, mennyi az annyi
Bochkor Gábor több ingatlant is vásárolt Spanyolországban, ahol a jövőben a nyugdíjas éveit tervezi tölteni.
Putyin fortyoghat – Zelenszkij is megerősítette, hogy felperzselték az oroszok szimbólumát
Több mint 800 kilométerre az ukrán határtól.
Kitért a válasz elől Magyar Péter – Ennek a 12 pontnak a teljesítésére kérik az Lmbtq-szervezetek
Magyar Pétert már a parlamentben is kérdezték a javaslatokról. Mutatjuk, milyen 12 pontos követeléslistát tettek le a kormánya elé az Lmbtq-szervezetek.
Így néz ki a kifosztott romhalmaz, amit Magyar Péter örökölt – a számla brutális
Nem lyuk van a büdzsében, hanem kráter.
Török Gábor: Ha a Fidesz korlátozná, vagy felfüggesztené a parlamenti munkát, azzal véget vethetne Magyar Péter látványos parlamenti szerepléseinek
Végiggondolta az elemző, mit léphet most a Fidesz.
„Elnézést kérek Fruzsinától is és Öntől is a 2013-as riportom miatt” – Bodacz Balázs reagált Pikó András kritikájára
Azt is írja az újságíró, hogy „az erő pedig nyugalmat, hogy szembenézzek azzal, ha méltánytalan sérelmeket okoztam akár Önnek és a lányának, akár bárki másnak.”

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál


