Újra szocpol és bérlakásprogram?
Tőkejuttatási céllal visszahozná a lakástámogatási rendszerbe a megszüntetett szocpolt, kiterjesztené az előtakarékosságot, és évi 5-10 ezer lakásos bérlakásépítési programot indítana az az otthonteremtési koncepció, amelyet szerkesztőként a Társaság a Lakásépítésért Egyesület jegyez.
Az Otthonteremtési Program címet viselő anyag abból indul ki, hogy a jelenlegi évi 140 milliárd forintos lakástámogatás helyett a bruttó hazai termék 1,5 százalékát - 375 milliárd forintot - elérő állami szerepvállalás szükséges. Miután a jelenlegi támogatás gyakorlatilag a forinthitelek kamattámogatása, a kamatláb csökkenésével - illetve az euró bevezetésével - ez az összeg felszabadul. A másik alapelv az előrelátás: a tervezett forráshoz biztos, hogy hozzájut a lakásszektor.
Az új lakás építéséhez, illetve vásárlásához egy gyerek után 1 millió, kettő után 2,5 millió forint szocpol kedvezményt javasol a tanulmány. Múlt év közepéig - a megszüntetéséig - 900 ezer, illetve 2,4 millió forint volt ez a támogatás. Csak a telekkel együtt 12-45 millió forintba kerülő lakások után járna a szocpol - amelyet meg is lehetne előlegezni - és az állam rögzítené a minimum és maximum négyzetméterárat. Aki maga épít, annak a költségek 70 százalékáról számlát kell adnia.
Az adott évi költségvetés tartalmazná az éves szocpol keretet, amelyből támogatáshoz a jelentkezés sorrendjében lehetne jutni. Évi 20 ezer lakás ilyen támogatása - 2,5 milliós egyéni szocpolt feltételezve - 50 milliárd forintba kerülne. Használt lakásoknál a félszocpolt hozná vissza a program.
Kamattámogatás a fővárosban 45 millió, vidéken 30 millió forint vételárig, illetve építési költségig járna új lakásra felvett hitel után. Használt lakásnál 35, illetve 25 millió forint lenne a határ. Korszerűsítésnél a hitelt maximálná a tanulmány, mégpedig 5 millió forintban. Alapesetben a vételár - építési költség - fele lehetne a hitel, két vagy több gyermeknél 60 százalék, a közszféra alkalmazottainál pedig 70 százalék lenne a limit.
A hitelezést az MFB és az FHB végezné a lakás-takarékpénztárakon keresztül, de bekapcsolódhatnának a kereskedelmi bankok is. A támogatott hitel kamata a mindenkori jegybanki alapkamat lenne, amely felett 2-3 százalék kezelési költséget fizetne az állam. A kedvező kondíciók érdekében az állam garanciát vállalna a lakáshitelek visszafizetésére.
Az elképzelés szerint lakásépítő cégek is kaphatnának kamattámogatást, de ennek feltételt szabnának. Ezek: 30 százalékos önerő, 20 százalékos előértékesítés, és előírt referenciák. A projektcégeket kizárnák az ilyen építésekből.
Adójóváírás az építést, vásárlást követő első öt évben járna, mégpedig a törlesztőrészletben lévő kamat-részt lehetne leírni. Például egy 45 milliós, 70 százalék önerővel vásárolt lakásnál 7 százalékos kamat mellett 2,2 millió forint lenne a jóváírás éves maximuma. Az adókedvezmény csak akkor járna, ha az építési költség egészét számlával igazolja az építtető.
A koncepció - az uniós szabályokkal összhangban - 5 százalékos áfát javasol az építőanyagokra. Illetéket 25 milliós vételárig nem kellene fizetni.
A bérlakásépítés egy 1.000 lakásos pilot-projekttel indulna, de cél az évi 5-10 ezer lakás. Alapvetően két modell közül kellene választani. Az egyik a hitelből felépülő bérlakások hitelkamatait támogatná. Ennél ezer lakás felépítése - 20 éves futamidő alatt - 11 milliárd forintjába kerülne az államnak. A tőketámogatásos modellnél évi 5 ezer lakást 40 milliárdos támogatással lehetne felépíteni. Ha uniós pénz adná a tőke felét, akkor támogatás nélkül működne ez a rendszer.
A program számol azzal is, hogy a magántulajdonú lakások egy része bérlakássá válik. Erre kerülhet sor akkor, ha a panelből másik lakásba távozottaktól az önkormányzat veszi meg a lakást, és azt bérbe adja, vagy ha a hitelt törleszteni nem tudók lakásaival történik ugyanez. Az idősek apartman házakba költözhetnek, amelyek bérét a saját lakásuk bérbe adásából teremthetik elő. A program erőteljesen ösztönözné az előtakarékosságot a lakás-takarékpénztárakon keresztül.
hírek innen, onnan
Zárt ajtók mögött tárgyalt Brüsszelben Magyar Péter és Zelenszkij: kényes ügyben született váratlan fordulat
Négyszemközti egyeztetés az uniós csúcstalálkozó helyszínén Az Európai Tanács brüsszeli csúcstalálkozóján Magyar Péter magyar...
Sikeres műtét után is elhalhat a szívizom: magyar kutatók leplezték le a halálos jelenség rejtett mechanizmusát
Megnyitott nagyerek mellett is elhalhat a szívizom A szívinfarktus korszerű ellátása során az orvosok katéteres...
Egy intim egészségügyi gond miatt adta át a KGB legféltettebb titkait a brit hírszerzésnek a teheráni szovjet tiszt
Szakítás a hidegháborús kémklisékkel A brit MI6 és a szovjet titkosszolgálat összecsapásait feldolgozó szakirodalom régóta...
Magyar szerint akár pár hónap múlva folytathatják a tárgyalásokat Zelenszkijjel
Most egyelőre a miniszterek fognak egyeztetni, és azonosítani azokat a projekteket, ahol lehet együttműködés, és ha ezek mennek, jöhet a...
Újabb drágulás jön a Temun és a Sheinen: novembertől újabb pluszdíjat kell fizetni a rendelések után
Rossz hír érkezett azoknak, akik rendszeresen rendelnek a Temuról, a Sheinről vagy az AliExpressről. Az Európai Unió újabb díjat vezet be...
Három fontos egészségügyi dokumentumot tesz közzé hamarosan a kormány
Három fontos egészségügyi dokumentumot tesz mindenki számára elérhetővé a kormány október végén, november elején: az előző kormány...
Erős inkább kihagyta a sajtótájékoztatót: "A kedves nézők nem látják azt, hogy..." - edzői értékelések
A mérkőzés után Pinezits Máté és Ferenczi István értékelte a látottakat. A vendégek asszisztens edzője elmondta, hogy Erős Gábor...
A gyógyszerész figyelmeztet: ezt a 6 táplálkozási hibát sok nő elköveti a menopauza idején
A menopauza idején a női szervezet jelentős hormonális változásokon megy keresztül, amelyek nemcsak a közérzetre, hanem a csontok, az...
Légiósok: Partvonalon kívülre került a nagy reményekkel igazolt magyar támadó külföldön
A Raków vezetőedzőjének türelme elfogyhatott Molnár Ádinnal szemben.
Megmenti az EU a benzines és hibrid autókat, Kína pedig újabb nehezítést kap
Franciaország és Németország megegyezése alapján a 2035-ös céldátum után is gyártásban maradhatnak a hibrid és benzines autók.
Lecsúszott, felelőtlen nemzedéknek bélyegezték őket, mégis csendben átvették a hatalmat: kiderült, mivel verték kenterbe a szüleiket a milleniálisok
A fordulat, amely rácáfolt a lemaradó nemzedék mítoszára Az Economist friss elemzése szerint a korábban...
A Meta és a DeepMind szövetsége nulláról tervezne élő sejteket az MI segítségével, de a szintetikus vírusok veszélye mindent felülírhat
Kísérletezés helyett digitális tervezés a biológiában A szintetikus biológia történelmi fordulóponthoz érkezett, ahol a generatív...
Sport
Szenzációs bejelentés jön: Harry Kane órákon belül aláír
Az angol klasszis meghozta a döntést a jövőjével kapcsolatban.
Újabb dermesztő részletek derültek ki Gulácsi Péterék elleni fegyveres rablásról: 73 millió forintos vagyonnal léptek meg az elkövetők
A támadók 40 percet töltöttek a kapus és családja ingatlanában.
Történelmi pillanat: Szoboszlai Dominikot hivatalosan is a Liverpool 100 legnagyobb legendája közé választották
Szoboszlai Dominikot máris a Liverpool történetének legnagyobb legendái között tartják számon.
Nem mindennapi lépésre szánta el magát a milliárdokat kereső sztársportoló: elvégezte az akadémiát és rendőrnek állt
Valóra váltotta a gyerekkori álmát.
„Kelj fel, Adolf” – náci rigmusokkal vonultak a Hajduk szurkolói az Ajax elleni meccsre Splitben
Auschwitzot és Hitlert éltették, a horvát kormány elítélte a történteket.
Totyogó-bajnokság előzte meg a tizenegyest: már a nekifutásból tudni lehetett, mi lesz a vége
Néha már a rúgás előtt lehetet tudni, hogy mi lesz a vége egy tizenegyesnek. Most is ez történt.
Játszott Manchesterben és a PSG-ben, keresett 24 milliárd forintot, most ingyen focizik
Ander Herrera pályafutása során a Manchester Unitednél és a Paris Saint-Germainnél is komoly összegeket lapátolt össze, most nem kér fizetést.
Gulácsi Péter után újabb élvonalbeli labdarúgó házába törtek be Spanyolországban
A tolvajok akkor hatoltak be az ingatlanba, amikor a futballista BL-meccset játszott.
Az edző dühöng, a kapus szerint jogtalan volt a 11-es, a cseh sajtó a Fradit magasztalja
Borbély Balázs meglepte a Plzent.
Hívja a PSG, gyakorlatilag már csomagol a Premier League csillaga
Jaydee Canvot örömmel csatlakozna a Paris Saint-Germainhez, amely felfigyelt a Crystal Palace húszéves középhátvédjére. A francia játékost vonzza a hazatérés lehetősége, londoni klubja azonban megtartaná. Ezt látt
Újra lecsap a PSG, 70 millió euróért vinnék a Barca-sztárt
Luis Enrique ezúttal egy védőt nézett ki magának.
Hatalmas balhét csapott a világbajnok – az FC Barcelonánál köthet ki
Tettek és következmények.
Bulvár
Stratégiai fordulat: Fico kipöckölte Orbán Viktort
Orbán Viktor választási veresége után Robert Fico válhat Moszkva legfontosabb uniós partnerévé. Szlovákia és Oroszország egy évek óta szünetelő együttműködési fórumot indítana újra, amelynek napirendjén az
Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben
Magyar Péter is a fűtést és autózást drágító ETS2 rendszer halasztását követelte az EU-csúcson. A tagállamok többsége elutasította a kezdeményezést. A Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben b
Egy kutatócsapat mintát vett a tiltott csernobili zónában, majd kiderült, hogy továbbra is épek a nukleáris üzemanyag szemcséi
A szerkezeti stabilitásnak fontos következménye van: a radioaktív bomlás során keletkező anyagok egy része hosszabb ideig a részecskék belsejében maradhat, így lassabban kerülhet a talajba vagy a vízbe.
Meghökkentő jóslat látott napvilágot Baba Vanga-tól: magyar vonatkozása is van a világvége-forgatókönyvnek
A látnok szerint a magyar kutatókra kulcsfontosságú feladat vár ennek kapcsán.
Ruff Bálint: Vérrel és verejtékkel fogjuk elérni, hogy a Tiszában ne legyen klientúraépítés
A nyomtatott újságok piacán hetilapként újrainduló Népszabadság első számában a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel készült interjú.
Elérte a Földet egy rejtélyes rádiójel, amely már akkor útnak indult, amikor az univerzum még csak 3 milliárd éves volt
2007 óta már több mint tízezer gyors rádiókitörést észleltek, és ezek viselkedése meglehetősen változatos: vannak rendszeresen ismétlődő, időnként újra felbukkanó, illetve csak egyszer észlelt jelek is.
Matolcsy György: Megvan a jegybanki alapítványok vagyona, és azt is elmondom, hol
Az MNB volt elnöke szerint a jegybanki alapítványok vagyona a többlépcsős befektetési lánc ellenére sem került ki az alapítványi körből, mivel a befektetéseken keresztül végig ugyanaz maradt a tulajdo ...
Megdöbbentő, mit rögzített a NASA szondája: fénysebességgel száguldó óriási UFO tűnt fel a Napnál
A szakértő szerint olyan dologról van szó, amiről a NASA soha sem fog beszélni.
Ferihegyi takarítás: Orbán Viktor öccse a választás után kiszállt a stratégiai bizniszre hajtó cégből
Lapunk úgy tudja, a közbeszerzés eredményét egyelőre kartellgyanú miatt nem hirdették ki.
Fordulat az atomerőmű-építkezéseken: hetek helyett napok alatt készülhetnek el a kritikus elemek
Új korszakot nyit az atomenergia-iparban a 3D-nyomtatás, amely az acélzsaluzatok gyártási idejét csökkenti a töredékére, miközben rendkívüli precizitást tesz lehetővé.
Ekkor érkezhet az első hó Magyarországra: már a dátum is megvan
Hamarosan előkerülhetnek a téli kabátok és a hólapátok. Az első hó Magyarországon a mostani előrejelzések szerint november második felében érkezhet.
Videón a hajmeresztő ugrás: Métereket zuhant a tömegbe egy srác a budapesti Morrison's 2-ben
Megdöbbentő jelenetek játszódtak le egy népszerű budapesti szórakozóhelyen. Egy fiatal fiú felmászott a korlátra, majd a mélybe vetette magát. Videón a hajmeresztő eset!

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál


