Ezt olvasta már?

0

Újraindul a hazai pilótaképzés

Két évtized után újraindul a hazai felsőfokú pilótaképzés a 2018/2019-es tanévtől a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Hadtudományi és Honvédtisztképző Karán - jelentette be az NKE Katonai Repülőintézet vezetője kedden Szolnokon, a Magyar Honvédség (MH) 86. helikopterbázisán.

Palik Mátyás sajtótájékoztatón elmondta: a többéves előkészítő munka eredményeként az állami légiközlekedési alapszak két szakiránnyal - repülésirányító és légijármű-vezető - indul, így a 2018/2019-es tanévtől az egyetemen már nem csak katonai vezető, katonai üzemeltető és katonai logisztika szakon zajlik majd a tisztképzés.

Hozzátette: a szak indításával olyan légiközlekedési szakembereket képeznek, akik alkalmasak és képesek a védelmi szféra haditechnikai és más szaktechnikai eszközeinek üzemeltetésére, az üzemfenntartás biztosítására, valamint az új haditechnikai eszközök és a kapcsolódó új technológiák bevezetésére, alkalmazására.

Palik Mátyás szólt arról, hogy a honvédelmi tárca 2014-ben kezdte meg a légijármű-vezetők utánpótlását szolgáló képzési koncepció kidolgozását. Erre azért volt szükség, hogy a honvédség keretei között 1998-ban megszűnt iskolarendszerű pilótaképzést új alapokra helyezzék. Másrészről pedig a Gripen repülőgépek hadrendbe állítása miatt a harcászatirepülő-képesség fenntartására 2002-ben indult NFTC program (NATO Flying Training in Canada) szerződése 2019-ben lejár, így meg kellett találni ennek a felkészítésnek az alternatíváját.

Az új képzési koncepciónak kezelnie kell azt a helyzetet is, hogy a repülőgép-vezetők átlagéletkora negyven év fölé tolódott, de például a helikopterszemélyzetnél ez 45-50 éves életkort is jelent - közölte.

A hallgatók a képzés első hónapjaiban katonai alapképzésen vesznek részt Szentendrén. Mindkét szakirányon az első négy szemeszterben katonai, közszolgálati, gazdasági és humán, természettudományos ismeretek képzése zajlik a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karán a fővárosban.

Az 5-8. szemeszterben a szakmai törzsanyag kötelező ismereteit oktatják, és a repülő-hajózó növendékek célirányos képzése, majd a gyakorlati repülés következik Szolnokon - ismertette.

Koller József dandártábornok, a szolnoki helikopterbázis parancsnoka elmondta: a gyakorlati kiképzési repüléseket a honvédség számára az elmúlt időszakban beszerzett Zlin típusú repülőgépeken és különböző típusú helikoptereken hajtják végre.

Kiemelte: a végzett repülőgép- vagy helikoptervezetők 220-230 repült órával és az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) előírásainak megfelelő közforgalmi pilótaengedélyhez szükséges legmagasabb szintű úgynevezett ATPL-ismeretszinttel kezdik meg tiszti pályájukat. A katonai repülésirányítók légvédelmi vagy légiforgalmi irányítóként végezhetnek Szolnokon - számolt be.

Hozzátette: a repülés nemzetközi jellegéből adódóan mindkét szakirányon kiemelten fontos a szakmai angol nyelv magas szintű ismerete. A végzetteknek a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet által előírt legalább négyes szintű nyelvvizsgával kell rendelkezniük a képzés befejezésére.

Koller József hangsúlyozta: az állami légiközlekedési szakon a készenléti rendőrség helikoptervezetői is tanulhatnak majd.

Palik Mátyás ezredes az MTI kérdésre elmondta: 2018/2019-ben az állami légiközlekedési szakon légijármű-vezető szakon 15-20, repülésirányító szakon pedig 10-15 ember beiskolázásával számolnak.

Az eseményen kiosztott sajtóanyag szerint az állami légiközlekedési alapszakra jelentkezők életkora a felvételi évében betöltött maximum 25 év lehet, alkalmassági vizsgán és felvételi elbeszélgetésen kell részt venniük. Angol nyelvből állami vagy államilag elismert B2 szintű (korábban középfokú) komplex (korábban C típusú) nyelvvizsga-bizonyítványra van szükségük, és érvényes repülőorvosi minősítés is szükséges.







0
0
0

hírek innen, onnan

Jelentős változás jön szombaton, erre érdemes felkészülni – Időjárás-előrejelzés

Egyetlen időjárási tényező sokak programját megnehezítheti. Mutatjuk, mire kell készülni szombaton.

Hétvége van, mégis a munkán jár az eszed? Ezért nem tud igazán kikapcsolni az agyad

Hiába jön el a péntek este, sokan még szombaton vagy vasárnap is automatikusan megnyitják a céges e-mailjeiket, ellenőrzik az üzeneteiket,...

Túl hangos a szomszédod? Így szigeteld le a falat fillérekből, és síri csend lesz

A városi élet egyik legmakacsabb, mégis sokszor tabuként kezelt problémája a szomszédok közötti zaj, és ilyenkor jön képbe a rendes...

Júliusban lesz itt az ideje: csodás látványban lehet része, aki az eget kémleli majd ekkor

A 2026-os nyár különleges időszak lesz az égbolt szerelmesei számára, hiszen a Szaturnusz júliusban fokozatosan kedvezőbb megfigyelési...

Jelentős változások léptek életbe Magyarország legnagyobb csomagautomata-hálózatánál

A korábbi Packeta csomagautomaták teljes egészében integrálódtak a Foxpost hálózatába.

Pista bátyámat 30.000-re büntették, pedig nem is aludt: tényleg nem lehet a horgászoknak vízparton sátrazni?

A vízparti sátorhasználat nem azon múlik, hogy valaki alszik-e benne vagy sem.

Ez az egy vitamin segít megóvni az öregedő agyat

A C-vitaminról eddig leginkább az immunrendszer erősítőjeként hallhattunk, de egy friss kutatás most új megvilágításba helyezte ezt a...

Vádalkut kötött Bagdy Emőke fiának gyilkosa: így végzett áldozatával a hatalmas termetű férfi

Megér egy emberélet 17 évnyi börtönt? Az amerikai bíróság szerint igen: ennyit kapott Bagdy Emőke, a neves pszichológus fiának gyilkosa,...

Itt a nagy heti kínai horoszkóp július 12-ig a híres asztrológustól: sok csillagjegynek ez a hét meghatározhatja az egész nyarat

Itt találhatók a 2026. július 6-12-i időszakra vonatkozó heti kínai horoszkópok az egyes csillagjegyek számára. Ez a hét meghatározza a...

Gyenge lett a víznyomás? Nagyon fontos, hogy erre figyelj nyáron

Hőhullámok idején a vízfogyasztás látványosan megugorhat Magyarországon, egyes időszakokban akár 50 százalékkal is nőhet a napi...

Magyar Péter és Áder János csörtéje, botrányos politikai hangulat

Egyre jobban eszkalálódik a Tisza és a Fidesz közötti konfliktus. Egyre mélyebb, botrányosabb és nagyobb területen folyik a harc

0

Sport

Éjjel történt a foci-vb rangadóján: 94. perces góllal ejtették ki Ronaldóék a horvát válogatottat

A portugál válogatott nagy izgalmak után bejutott a foci-vb nyolcaddöntőjébe.

Lamine Yamal a Real Madrid új igazolásáról: „Élve felfalom!”

Harapós kedvében van a viccelődő spanyol zseni.

Óriási botrány a portugál meccs előtt, Ronaldo nővére elárulta a futballsztár terveit

Cristiano Ronaldo góllal jártul hozzá a horvátok kiejtéséhez, de a botrány nem ült el.

Bulvár

Pontosan erre ment el a nyugdíjpénz

Hihetetlenül pontosan sikerült megbecsülnünk, hány tag mekkora összegben fordította nyugdíjmegtakarítását lakáscélra. Mostanra nem csak a végleges szám vált ismertté, még a felhasználás részleteit is megismerh

Bezár a népszerű üzletlánc Magyarországon – más néven nyit ki újra

Bezárnak a Hervis sportáruházak Magyarországon, de Sports Direct néven várhatóan még idén újranyitnak.

A pincérnővel akart keménykedni a katonafeleség, de a lehető legrosszabb emberbe kötött bele

Futótűzként terjed az interneten egy megdöbbentő történet, amely rávilágít arra, mi történik, ha valaki a férje pozíciója mögé bújva próbál megfélemlíteni másokat. A Redditen felbukkant beszámoló szerint e

Még egy hőkupola érkezhet Európába – a szakértők szerint az első csak a kezdet volt

Miközben Európa még az idei első rendkívüli hőhullám következményeivel küzd, a meteorológusok már egy újabb, akár még pusztítóbb forróság lehetőségére figyelmeztetnek. A legfrissebb modellek szerint napokon

0