Ezt olvasta már?

0

Vagyonnyilatkozatok - Pártelnökök és frakcióvezetők

A parlamenti pártok elnökeinek és frakcióvezetőinek vagyoni helyzete nem módosult jelentősen az elmúlt egy évben - derül ki a vagyonnyilatkozatokból, amelyeket kedden éjjel tettek közzé az Országgyűlés honlapján.

Orbán Viktor miniszterelnöknek, a Fidesz elnökének vagyonnyilatkozata szerint továbbra is Budapest XII. kerületében és Felcsúton vannak ingatlanai, pártelnöki fizetését szünetelteti, a könyvkiadásból származó bevételei azonban a 2010-es 6,3 millió forintról 248 ezer forintra csökkentek. Lázár János, a vezető kormánypárt frakcióvezetője továbbra is felerészben tulajdonosa egy hódmezővásárhelyi teleknek és az azon álló 160 négyzetméteres háznak. Emellett 11 - összesen több mint 40 hektárnyi - szántóval rendelkezik és 2011-ben vásárolt egy 2009-es évjáratú Audi A6-ost. A védett műalkotások között a politikus a 2010-ben vásárolt kézirat mellett egy karosszéket vásárolt tavaly, valamint bővítette műtárgy- és festmény-gyűjteményét.

2010-hez képest 4 millió forinttal több – 22 millió forintnyi – kötvénye és továbbra is egy 6,8 millió forint összegű életbiztosítása van, és vásárolt 6 millió forintnyi törzsrészvényt is. Lázár Jánosnak egy 50 ezer forint értékű alaprészjegye van a Fontana Credit Takarékszövetkezetben.

A mindenkori képviselői alapdíj hat havi összegét meghaladó készpénze 1,6 millió forintról 4,2 millió forintra, pénzintézeti számlakövetelése pedig 1,1 millióról 2 millióra nőtt. Pénzintézettel szembeni tartozása 6 millió forintról 24,5 millió forintra nőtt, míg magánszemélyekkel szembeni tartozása 6 millióról 16,5 millióra. Havi bruttó jövedelme hódmezővásárhelyi polgármesterként továbbra is 545 ezer forint. Emellett a Gorzsai Mezőgazdasági Zrt.-ben betöltött igazgatósági tagsága utáni havi jövedelem 82 ezer forint, földbérleti díjból pedig időszakosan 4 millió forint a tavalyi 2,5 millió forinttal szemben. Mesterházy Attila, az MSZP elnök-frakcióvezetője változatlanul kilenc ingatlan - köztük egy óbudai 68 négyzetméteres panellakás - tulajdonosa. Van három rétje - a legnagyobb 832 négyzetméter Alsóörsön - és 230 négyzetméter szántója a szintén a Balaton északi partján fekvő Lovason. Tulajdonosa két veszprémi garázsnak is. Saját autója nincs, szolgálati Audi A6-os autóval jár és 2011-ben lecserélte a még 2001-ben vásárolt Honda motorját egy újra. Mesterházy Attilának vagyonnyilatkozata szerint 2010-hez képest kétmillióval kevesebb - ötmillió – forint készpénze van, viszont 2010-zel ellentétben elbírálás alatt van kétmillió forintnyi hitele. Nagy értékű ingóságként részben ajándékba kapott herendi porcelánokról számol be, illetve szórakoztató és számítástechnikai eszközöket jelölt meg. Pártelnökként továbbra is havi bruttó 282 ezer forintot keres. Vona Gábor a Jobbik elnök-frakcióvezetője eladta Budapest III. kerületi 65 négyzetméteres lakását és megszűnt a 2,5 millió forintos lakáshitele, valamint visszafizette az 540 ezer forintos diákhitel-tartozását is. Van viszont 1,8 millió forintnyi OTP pénzpiaci befektetési jegye és 4 millió forintnyi megtakarítása takarékbetétben. Az ellenzéki pártelnök eladta 50 százalékos tulajdoni részét a Magyar Hírek Kft.-ből. A Jobbik vezetőjének így sem ingatlan, sem autó, sem egyéb jármű nincs a nevén és jövedelmet sem tartalmaz a vagyonnyilatkozata. Semjén Zsolt KDNP-elnök vagyoni helyzete az elmúlt évek bevallásai alapján alig változott, továbbra is egy II. kerületi 123 négyzetméteres, és egy 42 négyzetméteres lakás tulajdonosa felerészben. Emellett továbbra is haszonélvezeti joga van egy balatonfenyvesi üdülőben. A nagy értékű ingóságok terén sem történt változás, a politikusnak vannak többek között családi ajándékból származó antik bútorai, de autója és más járműve sincsen. A tavalyi másfél millió forintnyi készpénz helyett Semjén Zsoltnak jelenleg 2,4 millió forintnyi pénzintézettel szembeni követelése van devizában. A kormánypárti politikusnak ugyanakkor megszűnt a tavalyi 1,9 millió forintos tartozása. Gazdasági társaságban nincs részesedése. Semjén Zsoltnak miniszterelnök-helyettesként havi 1,1 millió forint jövedelme van. Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője az 1988-ban vásárolt 76 négyzetméteres zuglói társasházi lakás mellett továbbra is egy budakeszi zártkerti ingatlan tulajdonosa felerészben, továbbá ajándékozás révén egy osztatlan közös erdő tulajdonosa Kisnémediben. Ezek mellé 2011-ben felerészben vásárolt egy 83 négyzetméteres házat Tahitótfaluban. Havonta saját jogon 214 ezer nyugdíjat kap, más jövedelme, gazdasági érdekeltsége nincsen, ahogyan járműve, vagy tartozása sem. Jávor Benedek, az LMP frissen megválasztott frakcióvezetője 50 százalékban tulajdonosa egy 95 négyzetméteres Budapest XII. kerületi lakóháznak, járműve, műtárgya, megtakarítása és tartozása nincsen. Egyetemi tudományos tanácsadóként havi 153 ezer forint jövedelme van, valamint kültag egy betéti társaságban. Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, független képviselő, a Demokratikus Koalíció elnöke tulajdonában továbbra is egy 50 négyzetméteres pápai lakás és a feleségével 2009 őszén megvásárolt 267 négyzetméteres kötcsei ingatlan áll. A politikus vagyonnyilatkozatában gépjárműről, nagy értékű ingóságokról, megtakarításról és befektetésről nem tesz említést, bankszámláinak egyenlegei nem érik el a képviselői alapdíj hat havi összegét. Összes jövedelme a 2010-es 103 millió forintról 2011-re 69 millió forintra csökkent, amely az általa 60 százalékban birtokolt Altus Befektetési Zrt. tulajdonosi osztalékaként keletkezett. A kötcsei házhoz felvett jelzáloghitel egyenlege ugyanakkor a 2010-es 62 millió forintról 69 millió forintra emelkedett.

 

mti







0
0
0

hírek innen, onnan

Hogyan rontotta meg Kijev egy hónap alatt a visegrádi négyekkel fenntartott kapcsolatokat

A visegrádi négyek országai sorra kerülnek a Kijevvel fenntartott kapcsolatok diplomáciai turbulenciazónájába. A legújabb kiéleződés...

Durva trend: minden második ember „vitaminfüggő” lett Magyarországon

Egy friss, reprezentatív kutatás szerint a magyarok közel 70 százaléka szed valamilyen táplálékkiegészítőt, és minden második...

Most játszotta el a Metallica a Totális Metált a Puskásban

Én KFT-s voltam 1986-ban, de még én is ismerem a Pokolgép Totális metálját, annyit röhögtem rajta és egyből meg is kedveltem a...

Elképesztő számok: több mint 100 milliárd dollárnyi lakossági kereslet érkezett a SpaceX-re!

A SpaceX tőzsdei bevezetése iránt a kisbefektetők több mint 100 milliárd dollár értékben adtak le jegyzési megbízásokat, ami messze...

Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

A részvénypiaci hangulat alapvetően továbbra is törékeny, két meghatározó téma uralja a tőzsdéket, az egyik a technológiai és...

Jákob Zoltán még a szemüvegével is kitűnt Mallorcán – fotó

Összekötötte a kellemest a hasznossal Jákob Zoltán, aki ezúttal Mallorcára utazott, hogy a festői tájakon tekerve kapcsolódjon ki, és a...

Pogány Induló hamarosan a magyar mozikban is bizonyíthatja a tehetségét – A producer elárulta, forgatna-e újra vele

Pogány Induló, azaz Szirmai Marcell új szerepben csillogtatta meg a tehetségét. A fiatal rapper az Egyke című film címszerepét alakítja....

Elkezdődött a foci-vb, de nem ment a közmédia online közvetítése a nyitómeccsről

Az M4 Sport szerint külső szolgáltatói probléma a hibás.

Letartóztattak egy férfit, aki szándékosan okozott balesetet

Élettársa és tizennegyedik életévét be nem töltött gyermeke sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt...

Buda Péter nemzetbiztonsági pozíciót kap a kormánytól

A volt nemzetbiztonsági főtiszt bejelentette, hogy elfogadta a felkérést.

95 billió forintnyit nyesne az EU következő hétéves költségvetésén a soros ciprusi elnökség

A tagállami kormányok testületét vezető ciprusiak előálltak a javaslattal, amelyről Magyar Péter első EU-csúcsán vitáznak. Már...

A Tisza Párt több pénzből kampányolt, mint a DK és a Mi Hazánk összesen, pedig ők is kaptak 1-1 milliárdot az államtól

A Tisza 2,4 milliárd forintos támogatásának több mint a fele származott magánszemélyek támogatásából.

0

Sport

Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program

Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo

Visszavásárolja a vb-re készülő csillagot a Liverpool FC

Nagyszerű szezont futott, jöhet a nagy visszatérés.

Óriási pénzügyi változás a magyar fociban: Az ETO-t, a Fradit és a Lokit is érinti

A tervek szerint megszűnik az MLSZ egyik kiemelt premizálása: a csakfoci.hu információi szerint az eddigi gyakorlattól eltérően már nem jár külön pénz a nemzetközi kupafőtábláért a magyar kluboknak.

Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit

Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.

Ferencváros drámai büntetőpárbaj után bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe

A címvédő spanyol csapat kiejtése után görög együttes érkezik a fináléban.

Váratlan visszatérő tűnt fel a Ferencváros edzésén

Engedélyt kapott, hogy a Fradinál készüljön.

Bulvár

„Elhalmozott ajándékokkal, utazásokra vitt, és fizette a kiadásaimat” – Miért maradtál az exeddel, amikor már nem szeretted?

Mindenkinek van olyan exe, akivel sokkal hamarabb kellett volna szakítania. Néha azonban különböző okok miatt tovább maradunk egy kapcsolatban, mint ameddig érdemes lenne.

Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program

Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo

Dió nagyságú jég és szupercellák csaptak le: brutális vihar söpört végig az országon

Több szupercellából álló zivatarrendszer vonult át szerda éjszaka Magyarország felett, helyenként jégesőt, viharos szelet és felhőszakadást okozva.

Havas Henrik: Orbánt kellene megkér-dezni, miért tették tönkre szegény Csiszár Jenőt

A volt tévés a Csiszár Jenő szakdolgozata körül kirobbant botrányra reagált. Mint mondta, alapvetően kedveli egykori kollégáját, és nem érti, „miért kellett most kiteregetni a szennyest”.

Horror az út szélén: 4 hónapig keresték a terhes, hétgyermekes anyát, a megtalálása után megállt a nyomozók ereiben a vér

Sokkoló tragédia rázta meg a közvéleményt: a február óta eltűntként keresett 30 éves édesanyát meztelenül, brutálisan bántalmazva találták meg egy elhagyatott földút mentén.

Egyetlen darab ebből a gyümölcsből csodát tesz a vércukroddal: Friss kutatás igazolta a hatását

A cukorbetegség világméretű terjedése korunk egyik legfélelmetesebb egészségügyi kihívása, ám a legfrissebb táplálkozástudományi kutatások szerint egy népszerű szuperétel képes lehet megfékezni a bajt.

Elkezdték tesztelni embereken az injekciót, amely visszafordíthatja a sejtek öregedését

Történelmi mérföldkövet ért el az öregedéskutatás: egy bostoni startup beadta az első dózist egy olyan génterápiából, amely a sejtek szintjén próbálja visszafordítani az öregedést.

Ez a kenyér olyan egészségtelen, mint a chips – Mégis sokan naponta eszik

Kényelmes, sokáig eláll, és pillanatok alatt készülhet belőle reggeli vagy vacsora – nem véletlen, hogy a toastkenyér sok magyar háztartás kedvence. Ennek a szokásnak azonban számos kellemetlen következménye lehet

Így térhet vissza Orbán Viktor?

Akár ezen a helyen is visszatérhet Orbán Viktor, még nagyobb színpadra kerülhet fel.

Milliós tömeg lepte el a Tiszát, tátott szájjal nézik az emberi a Szolnokról érkezett videót

Három év készülés, néhány óra repülés, páratlan látvány.

Egységes eltiltás jön a jogosítványoknál: több ponton módosul a vezetői engedély az EU döntése értelmében

Többféle változással kell számolnunk a jövőben a vezetői engedélyeket illetően. Mutatjuk, miként alakul a gyakorlatban.

blogmorzsák

Klímahelyzet a leggyorsabban melegedő kontinensen

Rekordhőhullámok a tengertől az Északi-sarkig, zsugorodó gleccserek és hótakaró.

Fesztiválszezon okosan

Így előzd meg a felfázást a nyári bulik alatt!

0