Vakációs élmények az egész családnak Siófokon
Siófok évről évre egyre több programmal várja nyáron a családokat.
A Balatonhoz kapcsolódó élmények mellett, mint a Minimax Gyerekhajó, a Bebó Aquapark vagy a felújított strandok, kifejezetten a gyerekeknek szóló, tartalmas kikapcsolódást jelentő programokról is gondoskodik a város. Gyerekkoncertek, filmvetítések és bábelőadások is várják a kicsiket és a nagyobbakat a vakáció alatt Siófokon.
Ha Siófok, akkor Balaton, és ha Balaton, akkor vízi élmények! Júliusban és augusztusban is közlekedik a Minimax Gyerekhajó, ahol koncertekkel, tombolahúzással, táncházzal, valamint a legkisebbeknek és a nagyobbaknak szóló külön játékokkal készülnek a gyerekeknek, illetve a családoknak. A Gyerekhajó Siófokról indul és oda is érkezik vissza, és természetesen a Mimimax sztárjai, Pici cica és Maci kutya is a gyerekekkel tart az utazásra. A Minimax Gyerekhajónak a két szintes, légkondicionált Szent Miklós hajó ad otthont.
Természetesen a siófoki Nagystrandon is gondolnak a családokra. A strand keleti oldalán egy homokos partszakaszt alakítottak ki, amely első sorban a kisgyermekes családok körében népszerű, hiszen itt a legkisebbek is tudnak fürödni. A strand területén sakkasztalok, játszótér és fedett homokozó is van, emellett itt található Magyarország egyetlen egyedi gyártású óriáskereke, amely minden nap 14 órától egészen éjfélig üzemel. Az 50 méteres óriáskerékből napközben és éjszaka is gyönyörű kilátás nyílik Siófokra és a Balatonra.
Több mint 600 négyzetméteren kínál vízi élményeket a családoknak a Bebó Aquapark az Aranyparton. A parkban 6 éves kor felett mindenki megtalálja a kedvére való szórakozást: többek között trambulin, katapult és különböző csúszdák szerepelnek a Balatonban található vízi élménypark kínálatában.
Idén nyárra az ingyenes, ezüstparti és aranyparti szabadstrandokat is felújították Siófokon. A strandok fejlesztése során tíz sportpályát (strandröplabda, lábtenisz és Teqball), illetve egy új játszóteret is kialakítottak.
A tartalmas kikapcsolódásról gondoskodik péntekenként a Kálmán Imre Kulturális Központ Vakációs Matinék sorozata, ingyenes, gyerekeknek szóló filmvetítésekkel. Emellett a kulturális központ előcsarnokában több turnusban gyerekjóga és kézműves tábor indul 4-9 éves gyerekeknek. Siófok fedett kertmozijában is tartanak gyerekprogramokat: augusztus közepéig minden hétfőn délelőtt a Kisvakond című bábjátékot láthatja a közönség, szerdánként pedig a Kalap Jakab Magyar Mesezenekar játszik.
Különleges élményt kínál az úgynevezett Fordított Ház, amely a széplaki városrészen várja a látogatókat. A teljesen berendezett házban bárki megtapasztalhatja, hogy milyen lenne, ha a megfordulna vele a világ. A Lego rajongóknak pedig idén is nyári kiállítással készült a KOCKAFESZT csapata Kockák a padláson címmel, amely egészen augusztus 30-ig látogatható.
A nyári vakáció alatt is Siófokon kezdődik a Balaton!
forrás: mosaiconline.hu
hírek innen, onnan
Nyilvánosságra került a polgármester állambiztonsági kartonja, Szita Károly azonnal reagált a vádakra
Megnyílt az állambiztonsági adatbázis és felbukkant a polgármester kartonja A rendszerváltás előtti állambiztonsági hálózat adatait...
Olcsóbb lett a kötelező, mégis alig keressük a jobb ajánlatokat
Az autósok jelentős része továbbra sem használja ki a biztosítók közötti versenyben rejlő lehetőségeket, pedig az így elérhető...
Az HBO most ezt is elhozza – ki az igazi hős Harry Potter mögött?
Az HBO készülő Harry Potter-sorozata mélyebben kibontja Lily Evans történetét, visszaadva a könyvek eredeti üzenetét.
A nyögvenyelős Real Madrid győzelem után egy sztár kikerülhet a csapatból
Valverde a 92. percben mentett pontot az AEK ellen. Varga Barnabás csereként lépett pályára.
Előkerült Dévényi Tibor állambiztonsági kartonja, a titkosszolgálati iratokból kiderült a fedőneve és a beszervezés háttere
Előkerült a televíziós 6-os kartonja A 2026. november 4-én elindított Nyitott Akták online felületen a...
Új animációs sorozat hozza el a legendás kozmikus őrületet az HBO Maxra
Az HBO Max tízrészes animációs szériája a Sailor Moon hangulatával mutatja be a Zöld Lámpások kozmikus világát.
Bajban a vidéki házaspárok - az Uniós jog 2 millió magyar otthont érint
Nehéz időszak jöhet a vidéki háztulajdonosoknak: több mint kétmillió magyar otthont érint az uniós szigorítás.
Szikora Róbert neve is előkerült az állambiztonsági kartonokon, azonnal elárulta, mit követeltek tőle a külföldi turnék előtt
Megnyílt az adatbázis, és felbukkant a NANU-NANU fedőnév Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára az 1956-os...
Nyíltan szembefordult saját kormányával J. D. Vance: a választási vereség után azonnali irányváltást követel
Nyílt szakítás a Fehér Ház hivatalos magyarázatával J. D. Vance amerikai alelnök szokatlanul éles hangvételű...
Törvényi döntés. A 2027-es nyugdíj emelés így fog megvalósulni
A bejelentett 3 százalékos januári nyugdíjemelés 200 ezer forintos ellátásnál havi 6000 forint pluszt jelent. Novemberben további...
Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
Az amerikai média előrejelzései szerint a demokraták a keddi félidős választásokon megszerezték a többséget a képviselőházban,...
Hatvanezer név került nyilvánosságra az ügynökaktákból
A kormány megkezdte a kommunista állambiztonsági iratok széles körű nyilvánosságra hozatalát: elsőként mintegy 60 ezer egykori...

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál


