Ezt olvasta már?

0

Választás - Finisébe ért az ajánlásgyűjtés

Bő egy napjuk maradt a választáson indulni szándékozóknak, hogy összegyűjtsék az áprilisi országgyűlési képviselő-választáson induláshoz szükséges legalább 500 érvényes ajánlást.

Hétfő délután 16 órakor kell leadniuk a jelölteknek az országgyűlési egyéni választókerületi bizottságoknál (oevb) az összegyűjtött ajánlásokat tartalmazó íveket, és addig lehet bejelenteni az indulási szándékot is.

A határidőn túl beérkező ajánlásokat és jelentkezéseket a bizottságok már nem fogadhatják el. Az ajánlásokat a bizottságok mellett működő irodáknak ellenőrizniük kell.

A Nemzeti Választási Iroda internetes tájékoztató oldala, a www.valasztas.hu szerint vasárnap reggelig 1641 egyéni jelöltet jelentettek be a választási bizottságoknál, közülük 775-öt a bizottságok már nyilvántartásba vettek, 305 nyilvántartásba vételét pedig visszautasították.

Országszerte azonban sok olyan jelölt van, akinek még nem sikerült összegyűjtenie a szükséges 500 választói ajánlást, így várhatóan még az utolsó napon is sok helyen próbálkoznak majd aláírásgyűjtéssel.

A bejelentett nem válik azonnal jelöltté: az oevb-knek legkésőbb a bejelentéstől számtott negyedik napon kell dönteniük, és ha érkezik jogorvoslati kérelem a nyilvántartásba vétel ellen, elhúzódhat az eljárás.

Négy évvel ezelőtt a bejelentés előtti napon az NVI nyilvántartásában 1047 bejelentett jelölt szerepelt, akik közül 736-ot vettek nyilvántartásba.







0
0
0

hírek innen, onnan

Tizenegyespárbaj után Egyiptom jutott a nyolcaddöntőbe

Nem jött be az Ausztrálok kapuscseréje a büntetőpárbajt megelőzően.

Ha nem tudsz aludni a melegben, lehet, hogy ezt rontod el lefekvés előtt

A kánikulai éjszakák egyik legbosszantóbb része, amikor az ember fáradt, mégsem tud elaludni. Forgolódás, izzadás, éjjeli ébredések:...

Ha ekkor nyitod ki az ablakot, te magad fűtöd fel a lakást a hőségben

Van egy nyári szokás, amely elsőre teljesen logikusnak tűnik, mégis könnyen rontja a helyzetet a lakásban. Sokan minél tovább nyitva...

Kertész ismerősöm kikotyogta! Többé nem kell szúnyogriasztó: ezt az 5 növényt ki nem állják a vérszívók

A nyári estéket gyakran megkeserítik a szúnyogok, de nem minden esetben szükséges vegyszeres megoldásokhoz nyúlni.

Társadalmi egyeztetést indult az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról

Társadalmi egyeztetés indult pénteken az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról. Az ezzel kapcsolatos törvénytervezet és a hozzá...

Az MTVA frissen kinevezett vezérigazgatója két utasítást is kiadott

Nagy szerepe lesz a közmédiában az előzetes jóváhagyásoknak.

Megszűnik a Lázár Jánoshoz köthető hódmezővásárhelyi portál, a Promenad24, Márki-Zay Péter örül

Hódmezővásárhely polgármestere a hírre hosszasan sorolta a  általa ismert bűneit, leginkább azt, hogy állami vállalatok közpénzből...

Évtizedekig jártak Egerszalókra gyógyulni, mielőtt hivatalosan is elismerték a vizet

Az egerszalóki termálvíz gyógyhatását nem tudományos kutatások igazolták először, hanem azok az emberek, akik nap mint nap...

Ez nem Guller Zoltán hete, most Kapitány István rúgta ki

Gullert kedden Kármán András pénzügyminiszter már a Szerencsejáték Zrt. éléről is eltávolította.

Megjelent a törvénytervezet az ügynökakták feltárásáról, bárki hozzászólhat

A Tisza-kormány a honlapján ismertetett dokumentum szándékai szerint az 1990-es rendszerváltás ígéretét teljesíti be. A cél, hogy...

Guller Zoltán bukta ezt is, visszahívták a Magyar Turisztikai Ügynökség igazgatóságából

Ő volt az, aki jellemzően egy személyben dönthetett azokról a jellemzően NER-közelben landoló támogatásokról, amelyekkel az...

Alig két napja érkeztek, máris megszöktek a Fővárosi Állatkert új majmai

A Fővárosi Állat- és Növénykert új lakói, a hulmán langurok alig két nappal a szerdai bemutatásuk után hagyták el a kifutójukat. A 74...

0

Sport

Éjjel történt a foci-vb rangadóján: 94. perces góllal ejtették ki Ronaldóék a horvát válogatottat

A portugál válogatott nagy izgalmak után bejutott a foci-vb nyolcaddöntőjébe.

Lamine Yamal a Real Madrid új igazolásáról: „Élve felfalom!”

Harapós kedvében van a viccelődő spanyol zseni.

Óriási botrány a portugál meccs előtt, Ronaldo nővére elárulta a futballsztár terveit

Cristiano Ronaldo góllal jártul hozzá a horvátok kiejtéséhez, de a botrány nem ült el.

25 éve, hogy Roger Federer legyőzte Wimbledon akkori királyát

A wimbledoni tenisztorna egyik legemlékezetesebb meccse volt.

Vb-rekord a Tippmixen: 7 ezer forintból csinált 25 milliót egy fogadó

A hétvégén Messiék, a franciák és a brazilok mérkőzései kínálnak újabb izgalmakat.

Eladta szélsőjét az FC Barcelona, Lamine Yamal miatt távozott

A Dinamo Zagrebben lehet meg neki az áttörés.

Nulla izgalom után a spanyolok is ott vannak a 16 között a vb-n

Spanyolország továbbjutása egy pillanatig sem volt veszélyben Ausztria ellen.

Bulvár

Pontosan erre ment el a nyugdíjpénz

Hihetetlenül pontosan sikerült megbecsülnünk, hány tag mekkora összegben fordította nyugdíjmegtakarítását lakáscélra. Mostanra nem csak a végleges szám vált ismertté, még a felhasználás részleteit is megismerh

Óriási botrány a portugál meccs előtt, Ronaldo nővére elárulta a futballsztár terveit

Cristiano Ronaldo góllal jártul hozzá a horvátok kiejtéséhez, de a botrány nem ült el.

Bezár a népszerű üzletlánc Magyarországon – más néven nyit ki újra

Bezárnak a Hervis sportáruházak Magyarországon, de Sports Direct néven várhatóan még idén újranyitnak.

A pincérnővel akart keménykedni a katonafeleség, de a lehető legrosszabb emberbe kötött bele

Futótűzként terjed az interneten egy megdöbbentő történet, amely rávilágít arra, mi történik, ha valaki a férje pozíciója mögé bújva próbál megfélemlíteni másokat. A Redditen felbukkant beszámoló szerint e

A hentesek riadót fújtak: ilyen húsfajtákat ők sosem vesznek a szupermarketben

A hús nagyon kényes dolog, és a hentesek lerántották a leplet néhány húsfajtáról, amit nem szabadna szupermarketben megvenni.

Nem szabad megenni a csirke ezen részeit - Sokan még mindig hozzáadják a leveshez.

Mi kerüljön a fazékba, és mit érdemes inkább kihagyni a csirkelevesből? Ezek a csirkehúsfogyasztás legfontosabb kulisszatitkai.

Ne csak vizet igyál a hőségben. Dr. Zacher Gábor elárulja, miért ne.

Dr. Zacher Gábor egy korábbi, most ismét aktuálissá vált videójában arról beszélt, hogy a kánikulában különösen fontos a folyadékpótlás, de nem elég a sima víz!

0