Ezt olvasta már?

0

Vasárnap kezdődik a Házasság hete

Vasárnap kezdődik a Házasság hete programsorozat. A szervező egyházak és civil szervezetek egy héten át közel ötven településen száznál több programmal hívják fel a figyelmet a házasság, a család értékeire.

A szervezők az MTI-hez eljuttatott szerdai közleményükben azt írták: a rendezvénysorozat eseményein a résztvevők azt vizsgálják, hogyan tudnak a párok a nehézségek idején is a szeretetbe kapaszkodva közösen fejlődni, közösen erőt meríteni a hétköznapok kihívásaihoz.

Magyarországon a hét idei mottója: szeretetbe kapaszkodva.

Idézték Herjeczki Kornélt, a Házasság hete mozgalom országos koordinátorát, a Harmat Kiadó igazgatóját, aki szerint a házasság a hétköznapokban dől el. A szervezők különösen szeretnék azokat is megszólítani, akik a családjukban akár generációkon át konfliktusokkal terhelt mintákat láttak, és nem volt a közelükben harmonikusan működő család vagy házastársi kapcsolat.

A programokon azt járják majd körül, "hogyan lehetünk egymás számára a nehézségekben is a szeretetből, összetartozásból, az egymás iránti bizalomból táplálkozó erőforrássá. Hogyan működjünk együtt, hogyan fejezzük ki, hogy hálásak vagyunk egymásért, és hogy miként tudunk a nehézségek idején is a szeretetbe kapaszkodva közösen fejlődni, közösen erőt meríteni a hétköznapok kihívásaihoz" - fogalmazott az országos koordinátor.

A központi programsorozat ünnepi istentisztelettel kezdődik a miskolci Deszkatemplomban, ahol Pásztor Dániel, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke hirdet igét.

Hétfőn Tapolyai Emőke pszichológus, a Kandela Központ alapítója és szakmai vezetője online előadására várják az érdeklődőket a házasság hete Facebook-oldalán. Kedden áldással egybekötött zenés istentisztelet lesz a Deák téri evangélikus templomban a Zelzah Ifjúsági Együttes közreműködésével. Igét hirdet Kondor Péter evangélikus püspök. Szerdán a Ráday Ház dísztermében a Páratlan beszélgetés közismert párokkal sorozat programjaként Ókovács Szilveszterrel, a Magyar Állami Operaház főigazgatójával és feleségével, Máthé Zsuzsával, a Szent István Intézet igazgatójával, Hűvösvölgyi Ildikó színművésszel és férjével, Kisfaludy András filmrendező-producerrel, valamint Tolnay Lajos szülész-nőgyógyász főorvossal és feleségével, Tolnayné Csattos Márta gyógypedagógussal beszélget Mohay Bence sportriporter.

Csütörtökön a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom szervezésében Család és hivatás konferencia lesz a Magyar Tudományos Akadémián, pénteken pedig A kiemelkedően eredményes házasságok 7 szokása címmel Gerberné Farkas Zsuzsanna mentálhigiénés tréner, párkapcsolati coach tart előadást a Házasság hete Facebook-oldalán.

Szombaton Védelmező kapcsolat címmel Gödör István és Gödörné Csontos Zita, a Bibliai Házassággondozó Szolgálat munkatársai adnak elő a Pasaréti református templomban. A hetet ünnepi szentmise zárja a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony-főplébánia-templomban, amelyet Marton Zsolt váci megyés püspök mutat be.

Az országos rendezvénysorozat keretében ezenkívül számos magyarországi és határon túli településen - többek között Győrben, Egerben, Szegeden, Pécsett, Kaposváron, Zalaegerszegen, Temesváron, Komáromban - előadásokkal, beszélgetésekkel, szerelmes kalandtúrákkal, egyházi alkalmakkal várják az önkéntes szervezők az érdeklődőket.

A rendezvénysorozat folyamatosan frissülő eseménynaptára a www.hazassaghete.hu, a www.facebook.com/hazassaghete, illetve a www.instagram.com/hazassaghete oldalon érhető el.

A központi programok fővédnöke Novák Katalin köztársasági elnök és férje, Veres István.

A házasság hete programsorozat több mint két évtizede indult az Egyesült Királyságból, Magyarország 2008-ban csatlakozott a mozgalomhoz.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

A kormány a minősített iratokat is feloldja — a hatóságok ezt az utasítást kapták az ügynökakták kötelező átadására

D. Kovács Ildikó beszámolója szerint a csütörtöki Magyar Közlönyben hivatalosan is megjelent az az átfogó...

Megtorpant a lakásárak emelkedése: fordulat látszik a magyar ingatlanpiacon?

Úgy tűnik, új szakaszba lépett a magyar lakáspiac.

Megvan a második afrikai továbbjutó, Egyiptom tizenegyesekkel intézte el Ausztráliát

Az ausztrálok kapust cseréltek a büntetőpárbaj előtt, hiába, az egyiptomiak négyből négyet bevertek.

Magyar Péter hiába reménykedett, nincsenek már meg a régi megyetáblák

A Magyar Közút az RTL-nek mondta el, mi lett a 2023-ban a vármegyésítés miatt leszerelt táblákkal.

Ha így viszed haza a bevásárlást kánikulában, hamarabb megromolhat az étel, mint gondolnád

A nyári bevásárlásnál nemcsak az számít, mit teszünk a kosárba, hanem az is, mennyi idő alatt jut haza. Kánikulában a hús, a...

Ha ilyen lett a naptejed, ne kend magadra automatikusan: a hőség tönkreteheti

A naptej tipikusan az a nyári holmi, amely vándorol a strandtáska, az autó, az erkély és a fürdőszobapolc között. Csakhogy a hőség és...

Legyőzte Ausztráliát, nyolcaddöntőbe jutott az egyiptomi futballválogatott

Az egyiptomi labdarúgó-válogatott 1-1-es döntetlen után büntetőpárbajban 4-2-re legyőzte pénteken Ausztráliát Arlingtonban, ezzel...

Figyelem, november 30-a a határidő! Rengeteg autóst megbírságolnak utána

Több tízezer plug-in hibrid autósnak kell lecserélnie zöld rendszámát fehérre 2026. november 30-ig. Aki nem lép időben, decembertől...

Stratégiai jelentőségű város elfoglalását jelentette be Oroszország

A Kreml közlése szerint az orosz hadsereg elfoglalta a kelet-ukrajnai Kosztyantinivka városát, a kijevi erőknek a Donyec-medence még ukrán...

A rendőrség továbbra is támogatja a szolgálati kutyák otthon tartását

A rendőrség továbbra is támogatja a szolgálati kutyák otthon tartását - közölték pénteken a Magyar Rendőrség Facebook-oldalán.

Kiderült Szilágyi Tibor halálának valódi oka, rosszul tudtuk eddig

Szilágyi Tibor, a hazai kulturális élet egyik legkiemelkedőbb alakja életének 83. évében, a családja körében...

Osztalékfizetésről döntött az egyik leggazdagabb magyar cége

A hetedik leggazdagabb magyar vállalata majdnem 4 milliárd forintos profitot ért el tavaly, és majdnem ekkora értékben fizetett is...

0

Sport

Éjjel történt a foci-vb rangadóján: 94. perces góllal ejtették ki Ronaldóék a horvát válogatottat

A portugál válogatott nagy izgalmak után bejutott a foci-vb nyolcaddöntőjébe.

Lamine Yamal a Real Madrid új igazolásáról: „Élve felfalom!”

Harapós kedvében van a viccelődő spanyol zseni.

Óriási botrány a portugál meccs előtt, Ronaldo nővére elárulta a futballsztár terveit

Cristiano Ronaldo góllal jártul hozzá a horvátok kiejtéséhez, de a botrány nem ült el.

Vb-rekord a Tippmixen: 7 ezer forintból csinált 25 milliót egy fogadó

A hétvégén Messiék, a franciák és a brazilok mérkőzései kínálnak újabb izgalmakat.

25 éve, hogy Roger Federer legyőzte Wimbledon akkori királyát

A wimbledoni tenisztorna egyik legemlékezetesebb meccse volt.

Bulvár

Pontosan erre ment el a nyugdíjpénz

Hihetetlenül pontosan sikerült megbecsülnünk, hány tag mekkora összegben fordította nyugdíjmegtakarítását lakáscélra. Mostanra nem csak a végleges szám vált ismertté, még a felhasználás részleteit is megismerh

Bezár a népszerű üzletlánc Magyarországon – más néven nyit ki újra

Bezárnak a Hervis sportáruházak Magyarországon, de Sports Direct néven várhatóan még idén újranyitnak.

A pincérnővel akart keménykedni a katonafeleség, de a lehető legrosszabb emberbe kötött bele

Futótűzként terjed az interneten egy megdöbbentő történet, amely rávilágít arra, mi történik, ha valaki a férje pozíciója mögé bújva próbál megfélemlíteni másokat. A Redditen felbukkant beszámoló szerint e

A hentesek riadót fújtak: ilyen húsfajtákat ők sosem vesznek a szupermarketben

A hús nagyon kényes dolog, és a hentesek lerántották a leplet néhány húsfajtáról, amit nem szabadna szupermarketben megvenni.

0