Ezt olvasta már?

0

Vásárosnamény közcélú épületeit fejlesztették

A Nemzetgazdasági Minisztérium Regionális Fejlesztési Operatív Programok Irányító Hatósága által meghirdetett Vásárosnamény Város közcélú épületeinek energetikai fejlesztése elnevezésű pályázati konstrukcióban 413,60 millió Forint európai uniós vissza nem térítendő támogatást nyert.

Vásárosnamény Város Önkormányzat fejlesztésének célja, hogy a 6 db 100%-an saját tulajdonú, közcélú épületeinek energetikai korszerűsítése. Az említett épületek közül 5 helyszínen kerül sor napelem telepítésére, illetve 3 épület esetében geotermikus hőszivattyús rendszer kerül megvalósításra. A projekt hozzájárul az önkormányzat környezetbarát célkitűzéseihez. Az intézmények működtetése során energiaszükségletei biztosításához, a környezetbarát energiaforrások felhasználásának aránya növekszik. A tervezett napelemes valamint hőszivattyús rendszereknek köszönhetően a környezetet károsító üvegházhatást okozó gázok kibocsátása jelentősen csökken. A projektet 413,60 millió forint európai uniós vissza nem térítendő támogatás segítségével valósíthatja meg Vásárosnamény Önkormányzata.

A beruházásnak köszönhetően 151,75 kW-os napelemes rendszer valamint 346,8 kW geotermikus hőszivattyú kerül telepítésre, amelynek köszönhetően a középületek CO2 kibocsátása, így környezetet károsító hatása jelentősen csökken, valamint az épületek közüzemi számláin is jelentős megtakarítások érhetők el.

A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.

 

Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Korábbi sztárbíró véleménye borzolta a kedélyeket az MU-Arsenal után

A vasárnapi MU-Arsenal Premier League-rangadó egyik legvitatottabb jelenete a második félidőben történt (már 0-1-es állásnál), amikor...

3 jel, ami megmutatja, ha aggódnod kell a mentális egészségedért

Ne felejts el foglalkozni a mentális egészségeddel. 

Kate Hudson megoldotta a kerti bútorok dilemmáját – a klasszikus mindig nyerő

Ha valaki, akkor Kate Hudson pontosan tudja, hogyan kell az otthoni tereket stílusosan és mégis lazán berendezni. 

Reagált L.L. Junior 24 évvel fiatalabb volt barátnője a róla készült durva dalra

L.L. Junior és a táncos csapatának tagja, Frey Tímea a szakításuk után, az énekes medencéjéből jelentkeztek be csókolózva. Pár nappal...

Szent István-napi programsorozat: izgalmas koncertekkel és előadásokkal folytatódik az ünnepi hét

A nyitóhétvége után hétfőn is folytatódik a Szent István-nap programsorozata: a Retro Tabánban a Neoton sztárjai, a Vigadó téren...

Trump megüzente Zelenszkijnek, hogyan vethet véget szinte azonnal az Oroszországgal vívott háborúnak

Az amerikai és az ukrán elnök hétfőn találkozik a Fehér Házban, miután Trump pénteken Putyinnal tárgyalt Alaszkában. Zelenszkijt több...

Sokak kedvenc kutyafajtája tűnhet el örökre

A fajtát sokan ódivatúnak tartják.

Hamarosan elromlik az idő: záporok és zivatarok söpörnek végig az országon

A hét első napjaiban még kellemes nyári időjárás várható, azonban csütörtöktől egy hullámzó frontrendszer hatására egyre több...

A legjobb programok tinikkel – Így kapcsolódj hozzájuk stressz nélkül, imádni fogják

A kamaszok világába sokszor nehéz belépni. Főleg, ha az idő nagy részét ők inkább a barátaikkal, a telefonjukkal vagy a saját kis zárt...

Nagy Feró megint páros lábbal szállt bele Azahriah-ba: „olyan, mint a malária”

A Szent István-napi programsorozat részeként a Tabánban is tartottak koncerteket, ahol a Beatrice fellépésén Nagy Feró váratlanul...

Bruno Fernandes: A szurkolók nagyobb reményt adtak nekünk, mint a játékunk

A Manchester United csapatkapitánya, Bruno Fernandes válaszolt a sajtó kérdéseire a Premier League nyitófordulójában elszenvedett, Arsenal...

Az évtized leghosszabb holdfogyatkozása jöhet: ekkor nézz az égre, nagyon látványos lesz

Vésd be a naptáradba ezt a dátumot, mert kolosszális eseménynek lehetsz a szemtanúja!

0

Sport

Sokkoló megoldást találhat a Barcelona Lewandowski pótlására

A nagy nevekről lemaradó katalánok egy máshol nem kellő csatár felé fordulhatnak.

Olimpiai bajnokunk edzője is belekeveredett az úszóháborúba

Itthon Hosszú Katinka, Amerikában Michael Phelps esett neki a szövetségnek. Kós Hubert edzője sem maradt ki a balhéból.

Óriási focidráma Pakson, erre senki sem gondolt

Hiába vezetett Bognár György együttese és hiába játszott emberelőnyben, nem tudott nyerni. Óriási meccset játszott egymással a két csapat.

Luka Modricnak 24 perc elég volt, hogy meghódítsa a San Sirót

Tétmeccsen is bemutatkozott a Milanban a lassan 40 éves legenda.

Mutatjuk az év legfélelmetesebb KO-ját

Aaron Pico bemutatkozása a UFC-be katasztrofálisan sikerült.

Régen volt ilyen drámai forduló a labdarúgó NB I-ben

Egyetlen hazai pályán játszó csapat sem tudott nyerni. A Paks hihetetlen lehetőséget szalasztott el, a Fradi is kikapott.

Dráma a Nagyerdőn: a Nyíregyháza az utolsó percben megnyerte a keleti rangadót

A labdarúgó NB I (Fizz Liga) negyedik fordulójának keleti rangadóján a Nyíregyháza idegenben 2–1-ra legyőzte a Debrecent.

A kirúgott diósgyőri sportigazgató visszavág: „Vétkesek közt cinkos, aki néma”

Továbbra is győzelem nélkül áll a DVTK az NB I-ben, a kirúgott Horváth Csenger Babits-idézettel reagált.

Megalázták, lehazugozták, és most megdönti a futballtörténelem nagy világcsúcsát

Isten ereje is segítette a brazil kapust, aki Peter Shilton legendás pályára lépési rekordját adja át a múltnak.

Robbie Keane berezelt a Qarabag csapatától az azeriek szerint, akiknek lebuktak a kémjeik

Eldőlt, hogy kedden este portugál stáb működik közre a Groupama Arénában.

A nemzetközi siker után hazai gólfieszta: a Győr csúnyán kiütötte az MTK-t

A labdarúgó NB I negyedik fordulójában a Konferencia-ligában a főtábláért küzdő Győr 7–2-es győzelmet aratott az MTK otthonában.

Újabb pofon a Vasasnak: ezúttal saját játékosa okozta a csapat vesztét az újonc ellen

A Vasas az újonc Karcag otthonában szenvedett vereséget az NB II-ben.

Bulvár

Magyar Péter: A Fidesz már méri, hogy el kell-e távolítania a valaha volt legcsapnivalóbb, legpökhendibb egészségügyi vezetőt

A Tisza Párt elnöke szerint a Székesfehérváron történtek rávilágítanak arra, hogy Takács Péternek mennie kell, mert a magyar betegek, a magyar édesanyák ennél sokkal többet érdemelnek.

Tolmácsok mögé bújva mindenkit átvert Vlagyimir Putyin az angolnyelv-tudásával

A diplomáciai találkozókon úgy tesz, mintha meg sem értené az angolt, máskor viszont vígan dalolja a nyelvet.

Verebes István nagyot robbantott a Tisza Pártról, Nagy Ervinről olyat mondott, hogy a színész is belepirul

A magyar televíziózás és színjátszás nagy öregje ma már ritkán szólal meg, de akkor érdemes odafigyelni rá.

Szájról olvasó fejtette meg, mit kiabált Putyin az alaszkai találkozón

Kulisszatitkok a világ vezetőinek találkozójáról.

Belehalt sérüléseibe az egykori szépségkirálynő, brutális balesetet szenvedett

Mindössze 30 éves volt Kseniya Alexandrova, az egykori Miss Universe versenyző, aki augusztus 12-én halt meg, hetekkel azután, hogy a szélvédőjüknek csapódott egy jávorszarvas még júliusban. A modellként és pszichol

Most akkor pontosan milyen magas is Putyin, ha Trump 190 centi?

Na, ki füllentett a valódi magasságáról?

3 csillagjegy, akik a közeljövőben elképesztő vagyonra tesznek szert

A csillagok állása nemcsak a hangulatunkra és az energiáinkra lehet hatással, hanem ha az asztrológiai előrejelzéseknek hiszünk, akár a pénztárcánk vastagságára is.

Harmincas nők vallomásai a párkapcsola-tokról: „De most komolyan, bizonyos férfiaknak mi baja van?.”

Harminc felett a társkeresés olyan, mintha nehezített pályán játszanál egy amúgy sem egyszerű játékot.

Ez az egyetlen étel, amit Vlagyimir Putyin nem hajlandó megenni: a világ legnépszerűbb eledele tabu nála

Van egy olyan étel, ami állítólag soha, semmilyen körülmények között nem kerülhet az orosz elnök asztalára, pedig a világon szinte az összes ember odáig van ezért a "nyugati" finomságért.

Letarolták az országot a felhőszakadások, ekkor érkezik a második kör - Időjárás-előrejelzés

Csak egyetlen vármegye ússza meg a vasárnapot szárazon, a többiek mind készülhetnek.

Ezért ragaszkodik Putyin és Zelenszkij is a Donbászhoz, amelyért százezren haltak meg

Egy fél magyarországnyi, földig rombolt területen múlhat a háború lezárása.

blogmorzsák

Egy hét Korfu szigetén

Egy heti adag pihenés az igen közkedvelt Korfuról. Spoiler: megéri!

Kannibalizmusba oltott kritika

Sok szegény, kevés gazdag. Mi van, ha szó szerint enni kezdik őket? Akarunk egyáltalán ebbe a filmben többet belelátni?

Gyöngyök Tamara Ralph szoborszerű ruháin

A világhírű divattervező mesés ruháiban a régimódi csillogás a mesteri kézművességgel találkozott.

„Sosem volt cicám… most meg tíz van”

Olvasóink megható történetei örökbefogadott macskáikról.