Ezt olvasta már?

0

Vereséggel búcsúzott a Pécs a Magyar Kupától

A címvédő FTC és a legutóbbi szezonban ezüstérmes OSC is hibátlan teljesítménnyel jutott a legjobb nyolc közé vasárnap a férfi vízilabda BENU Magyar Kupa második fordulójában.

A bajnokságban és a Bajnokok Ligájában is címvédő zöld-fehérek a Debrecent, az OSC pedig a Tatabányát győzte le a második fázis utolsó csoportmérkőzésén.

Kiváló teljesítményt nyújtott a Honvéd új szerzeménye, az olimpiai bajnok Hosnyánszky Norbert, aki az UVSE ellen 15-8-ra megnyert összecsapáson hétszer volt eredményes.

A sorozat múlt heti első körében megszerzett pontjaikat magukkal hozták a csapatok, amelyek a mostani hétvégén újabb négy négyes csoportban - kék, fehér, piros és zöld - küzdenek. Ezekbe a kvartettekbe az első körből egy-egy első, második, harmadik és negyedik helyezett került.

A harmadik forduló csoportbesorolása szintén az előző szakasz eredményei alapján történik: az I-es csoportban a "színes" csoportok 1-2. helyezettjei, míg a II-esben a 3-4. helyezettek szerepelnek majd. Ebben a fázisban azok a csapatok már nem találkoznak egymással, amelyek korábban összecsaptak.

A negyedik forduló augusztus közepén az egész torna utolsó szakasza lesz, ebben a csapatok az I. és II. csoportban elért helyezéseik alapján helyosztó mérkőzéseket játszanak.

A Magyar Kupa győztese indulhat az Eurokupa 2021/22-es kiírásában.

 

BENU Férfi Magyar Kupa, 2. forduló:

Zöld csoport (Szeged):

A-Híd VasasPlaket - Szeged 19-7 (5-0, 6-4, 6-2, 2-1)

Kaposvári VK - PannErgy-Miskolci VLC 10-8 (4-2, 5-2, 0-2, 1-2)

később:

A-Híd VasasPlaket - Kaposvári VK 16.00

PannErgy-Miskolci VLC - Szeged 17.30

 

Piros csoport (Margitsziget):

FTC-Telekom Waterpolo - Debrecen 14-4 (5-0, 3-1, 3-2, 3-1)

Budapesti Honvéd SE-UVSE 15-8 (3-2, 4-4, 4-2, 4-0)

A csoport végeredménye: 1. FTC-Telekom Waterpolo 9 pont, 2. Budapesti Honvéd SE 6, 3. UVSE 3, 4. Debrecen 0

 

Kék csoport (Tatabánya):

OSC-Tatabánya 16-4 (5-2, 3-0, 4-1, 4-1)

BVSC-Zugló - PVSK-Mecsek Füszért 14-4 (4-1, 4-0, 2-1, 4-2)

A csoport végeredménye: 1. OSC 9 pont, 2. BVSC-Zugló 6, 3. PVSK-Mecsek Füszért 3, 4. Tatabánya 0

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Piros zászló és Russell visszavágása a Kanadai Nagydíj sprintidőmérőjén

A Mercedeseknek a jelek szerint bejöttek a fejlesztéseik, Hamilton remeklésébe egy utolsó körös hiba rondított bele.

Vízdiéta: A japán nők titka az örök karcsúsághoz!

Hihetetlen titok látott napvilágot, ami örökre megváltoztatja a zsírégetésről alkotott elképzeléseinket!

Eltűnhet egy népszerű termékkategória az Aldiból – sok vásárló nem örül majd neki

Látványos változás kezdődhet a diszkontáruházak kínálatában, és úgy tűnik, az Aldi sem kivétel.

Magyar Péter feltételeket szabott Ukrajna EU-tagságához: előbb vegyék fel a Balkánt, és záruljon le a konfliktus

"Először engedjék be az EU-ba azokat a jelölteket, akik hosszú évek óta készülődnek, teljesítették kötelezettségeiket és számos...

Ezért nem lesz illatos a fűszernövény – és így hozhatod helyre

Ha a fűszernövényeid elvesztették jellegzetes illatukat, ne ess kétségbe! Megmutatjuk, mi okozhatja a problémát, hogyan ismerd fel, és...

A választás után sem módosított Magyarország adósságbesorolásán a Moody's

A hitelminősítő szerint az új kormány alatt várhatóan javul a viszonyrendszer az Európai Unióval.

Meglepő dolgokat jósolnak a csillagok május utolsó hetére

Asztrológiai előrejelzés hétre: szerelem, egészség és siker jelenhet meg a csillagjegyek életében

Ők a legjobb lelkű csillagjegyek: bárkinek segítenének, mégis gyakran ők sérülnek legjobban

Van három csillagjegy, akik szinte mindent megtesznek másokért. Önzetlenek, érzékenyek és mindig ott vannak, ha valaki bajba kerül. Viszont...

Védjegyes palackba kerülnek a tokaji borkülönlegességek

Védjegyes palackba kerülnek a tokaji borkülönlegességek júliustól, ezzel tovább erősödik a tokaji eredetvédelem - tájékoztatta az...

Megjelent a választások utáni első hitelminősítői jelentés, sem az adósságbesoroláson, sem a negatív kilátáson nem változtatott a Moody's

Maradt a bóvli fölött kettővel lévő Baa2 kategória és maradt a 2024 ősze óta érvényes negatív kilátás. Ha az EU-val sikerülne...

A pénztárcájuk sosem marad üres: ezek a csillagjegyek szinte mágnesként vonzzák a pénzt

Ők azok, akik sokszor csendben építkeznek, nem verik nagydobra a terveiket, de amikor lehetőség adódik, ösztönösen ráéreznek, hogyan...

Különleges jelentése lehet a születési dátumodnak: a számmisztika szerint ezt árulja el rólad a „segítő lelked”

Egyre többen fordulnak a spiritualitás és a számmisztika felé, hogy jobban megértsék saját személyiségüket és életük történéseit....

0

Sport

„Sziasztok, magyarok. Európa-bajnok lettem.” – bámulatos visszatérés a csúcsra

A magyar vitorlázó a párizsi olimpia kudarca, súlyos deréksérülése, műtétje és hosszú rehabilitációja után bizonyított.

Óriási nevek maradnak le a világbajnokságról az angoloknál

Thomas Tuchel még nem hirdetett keretet, de a hírek szerint több korábbi alapember is lemarad a nyári világbajnokságról.

Bejelentette a Manchester United, hogy ki lesz a vezetőedzője a következő idénytől

Tizenhat meccsből tizenegy győzelem meggyőzte a klub vezetőségét a rátermettségéről.

Távozik Robbie Keane, a Ferencváros vezetőedzője

Hivatalos bejelentés még nem született.

Robbie Keane távozása csak a jéghegy csúcsa, válságértekezletet tartottak a Fradi kéziseinél is

A prioritás egyértelmű: a futballcsapat és a női kézilabda túl kell élje a bizonytalanságot, a többi szakág kárára is.

Elhagyja a Fradit a kétszeres bajnok, megvan az új klubja is

Három idény, és 94 mérkőzés után elhagyja az FTC-t Aleksandar Pesic.

Ne dőlj be a közösségi média hülyeségeinek: maratont futni egyáltalán nem könnyű

Egyre népszerűbb a futás, folyamatosan növekedik az amatőr sportolók száma, és ezáltal egyre több a futáshoz kapcsolódó tartalom a közösségi médiában. Ezeknek a tartalmaknak egy része nagyon félre vihet, és a

Fradi: Robbie Keane távozik a csapat éléről - sajtóhír

Úgy hírlik, elhagyja a Ferencváros csapatát Robbie Keane vezetőedző.

Luke Littlert alaposan elpáholták, mégis örülhet ennek a kétszeres világbajnok?

Luke Humphries legyőzte legnagyobb riválisát, és így biztossá vált, hogy csak a rájátszás döntőjében találkozhat vele.

„Nem tudom, hogy ezt mivel érdemeltem ki” – Szoboszlai őszinte vallomása Szalahról

A Liverpool magyar sztárja hosszabb interjút adott a Spíler TV-nek az idény utolsó mérkőzése előtt.

A BL-döntő, ahol láttuk minden idők egyik legszebb gólját és legnagyobb kapushibáját is

Az elmúlt évtized talán legemlékezetesebb Bajnokok Ligája-döntőjére tekintünk vissza.

Bulvár

Az indítótornyot tartó hidraulikus kar nem húzódott vissza, ezért az utolsó pillanatban lefújták a Starship tesztrepülését

Az utolsó pillanatban lefújta a SpaceX a világ legmagasabb rakétájának, a 124 méter magas Starship V3-nak az indítását – ez lett volna a Starship 12. tesztrepülése. Éjfél után nem sokkal megpróbálják újra.

Erre lesz Novák Katalinnak magyarázata? - Közzétette a kegyelmi ügy dokumentumait a Sándor-palota

Közzétette a Sándor-palota a kegyelmi ügy dokumentumait: a honlapjuk percekkel később le is fagyott. Ami az iratokból kiderül, arra csak Novák Katalinnak lehet magyarázata. Vajon megszólal?

Magyar Péter új becenévvel hódít, a fideszes szócső nem tudott ellenállni a miniszterelnöknek

Nyerges Csengét a kormányfő lengyelországi látogatása ihlette meg, újra bomba formában van.

Ezt a fürdőruhát ki nem állhatják a pasik egy nőn: viszont van egy, amiért bolondulnak

Ezekért bolondulnak a férfiak – kivéve azt a bizonyos egy fazont.

Sulyok Tamás meghajolt a népakarat előtt

A Sándor-palota oldalán érhető el a kegyelmi ügy.

Ókovács Szilveszter vállalja, hogy kifizeti Forsthoffer Ágnes házelnöki székének a hasonmását

Korábban is adományozott már az Országgyűlésnek egy koronázási-palástot.

Kiszivárgott a felvétel: így vitték el bilincsben a részegen vezető Britney Spearst

Az énekesnő nem épp vezetésre alkalmas állapotban ült volán mögé.

0