Ezt olvasta már?

Időközi választást tartanak Nemeskisfaludban

Polgármestert és képviselőket választanak a Somogy megyei Nemeskisfaludban vasárnap - tájékoztatta a jegyző hétfőn az MTI-t.

0

Vidéki és budapesti kórházakban is fosztogatott egy pofátlan besurranó tolvaj

A férfi alvó beteget fosztott ki, de lopott pénzt fogorvosi rendelő recepciós pultjából valamint kollégiumi szobából is.


hirdetés

Budapesti, szombathelyi és zalaegerszegi egészségügyi, oktatási intézményekben lopott betegektől, fiataloktól iratokat és pénzt egy férfi, aki ellen Zalaegerszegen emeltek vádat.

 

A 35 éves férfi tavaly december és idén július között fosztogatott Budapesten és vidéken egyaránt.

 

Tavaly decemberben egy szombathelyi fogorvosi rendelőben a recepciós pultból emelt el 90 ezer forintot. Pár hét múlva egy szombathelyi főiskolai kollégiumban besétált egy nyitva hagyott szobába, ahonnan pár ezer forintot sikerült lopnia.

 

A férfi a szombathelyi Markusovszky kórházban, illetve a zalaegerszegi Zala Megyei Szent Rafael Kórházban is fosztogatta a betegeket. Az ágyak melletti szekrényekből a páciensek iratait, pénztárcáját vitte el, összesen pár tízezer forintot zsákmányolt. A zalaegerszegi Zrínyi gimnázium ruhatárából egy tízezer forintot érő kabátot emelt el.

 

Májusban Budapesten, a Jahn Ferenc utcai Rehabilitációs Intézetben, júliusban pedig a Szent László Kórház kórtermeiben próbálkozott hasonló módon lopni, de mindkét helyen tetten érte a szomszédos kórterem betege vagy az ágyról alvásból felriadt sértett.

 

A többszörös visszaesőnek számító férfi ellen lopás vagy annak kísérlete miatt emelt vádat a Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészség.

 







0
0

hírek innen, onnan

Megduplázható volna az USB sebessége

Mármint a következő, 20 gigabites lépcsőfok után.

Elhódították a spanyolok az Amerikát felfedezni vágyó turistákat

A Turisztikai Világszervezet szerint az első helyre bebetonozott Franciaország után tavaly Amerika helyett Spanyolországra voltak többen...

Jó hír a magyaroknak - köszi, EU

Az Európai Unió a vártnál keményebb feltételekkel menne bele abba, hogy az Egyesült Királyság a brexitet követően egy átmeneti...

Nikolics Nemanja tarolt Amerikában - újabb díjat nyert meg

Az észak-amerikai labdarúgó-bajnokságban (MLS) szereplő Chicago Fire magyar csatára, Nikolics Nemanja újabb díjat zsebelt be. Ezúttal a...

Újabb zaklatási vád: félreértette a csókot a komikus

Most Aziz Ansari színészt vádolták meg szexuális zaklatással. A hazánkban főként a Városfejlesztési osztály című sorozatból ismert...

Eddig tartott a forint tündöklése? - Videó technikai elemzés

Jó egy hónapja erősödik forintunk az euróval és a dollárral szemben, ám most úgy tűnik kemény akadály áll a további forintmenetelés...

Palvin Barbara pasis szerelése szuperdögös

A magyar topmodell Svájcban partizott

Hivatalos: Nem tér vissza Kubica, Szirotkin lesz Stroll csapattársa a Williamsnél.

A Williams Forma-1-es csapata kedden hivatalosan megerősítette, hogy az orosz Szergej Szirotkint szerződteti a 2018-as Forma-1-es évadra....

Mennyi egy magyar felnőtt átlagvagyona? Most kiderül

Majdnem négyszer jobbak vagyunk Romániánál, de a többi V4-es országot is megelőzzük! A Credit Suisse friss térképén minden látható.

2017-ben nem kegyelmezett a kormány

2017-ben kevés kegyelmi kérvényt fogadott el az igazságügy-miniszter, és senkinek sem engedélyezte a büntetés kegyelmi ügy miatti...

Profi szerződés a focistánknak, európai toptehetségnek nevezték

A középpályás az elmúlt fél szezonban a fiókcsapatban, az FC Lieferingben szerepelt, amelyben 19 mérkőzésen hét gólt szerzett.

Sport

Dühöngő magyar kézisek, elfogult román bírók

Lékai Máté előre tekint, mások a rutin hiányában látják a spanyolok elleni vereség okát. A bírók is kitettek magukért.

Luxusautókkal járnak a Videoton focistái

Nem sajnálják maguktól a kényelmet Juhász Rolandék.

Azt hittem, ott fulladok meg három orvos között - Miklós Edit írása

Tavalyi balesetét eleveníti fel a magyar olimpikon, annak egyéves évfordulóján.

Cseh meglepetés, nehezebb lett a magyar kézicsapat helyzete az Eb-n

A magyar válogatottnak legalább négy góllal kell győznie szerdán a biztos továbbjutáshoz.

Hosszú Katinka nem enyhült meg: sietve távozott Tusup a Duna Arénából - fotók

A férj bűnbánata után sem végezték együtt a hétfői úszóedzéseket.

Fucsovics Márton írta tovább a magyarok melbourne-i csodáját

2002 után nyert újra magyar férfi teniszező az ausztráliai Grand Slam versenyen. Könnyűnek indult, de dráma lett a vége.

Kipakolt az exbarátnő: Hamilton dühkitörésekkel reagál, ha bárki más használja a vécéjét

Kiborul a bili, ha valaki használja a vécét Lewis Hamilton (33) magánrepülőgépén!

Hosszú Katinka érkezése után sietve távozott Tusup a Duna Arénából

A pár az Iron Aquatics edzésein is kerüli egymást, továbbra is válságban van a házasságuk.

A Barcelona ugyan simán nyert a Sociedad ellen, Messi mégis megvetetné az egyik védőjüket

Persze az argentin nem most találta fel a meleg vizet, a Real Sociedad jobb hátvédje már a válogatottban is játszott.

Újra megsérült a Barca 100 milliós támadója

A francia Ousmane Dembélére hosszú kihagyás vár.

Döbbenetes dráma: tíz perc videózás után kaptak hetest a németek

A szlovénok azt hitték, hogy nyertek, de jöttek a játékvezetők, akik tíz perc videózás után hetest adtak a németeknek.

Bulvár

A lányom a feleségem

Vagyis a férjem az apukám.

Nem fogja kitalálni, ki lett az MSZP új sajtófőnöke!

Újra Nyakó István az MSZP sajtófőnöke értesült az atv.hu. Információnkat a régi-új sajtófőnök megerősítette, hozzátéve: újbóli kinevezéséről a párt elnökségének múlt heti ülése döntött.

Tele van műanyaggal a méregdrága sókülönlegesség

Több a műanyag a sóvirágban, mint a hagyományos tengeri sóban.

Az ukrán határ mellett járt Gyurcsány, döbbenetes dolgokról számolt be

Állítása szerint van olyan romos ház a határ melletti falvakban, ahová több mint 200 ukrán állampolgár van bejelentve.

Vele tölti az idejét Shane Tusup

Úgy néz ki, Shane Tusup és Hosszú Katinka továbbra is tartják a távolságot. Míg az Iron Lady az uszodában tölti az idejét, addig férje az édesanyjával járja a várost.

Nagy Ervin 10 milliót követel Stohl Andrástól

A Válótársak testvérpárja, a Stohl András által alakított Bálint és Nagy Ervin által megformált Péter közötti ellentét egyre kiélezettebbé válik.

Szex ötven felett is: lehetséges?

Igen, a szexualitás nemcsak a húszéveseké! Bár nagy csodákat nem fogunk állítani ebben a cikkben, és nem találjuk fel az örök fiatalság vizét sem, azért megpróbálunk néhány tippet adni, mit tehet az, aki már idősebb, de még nem mondott le a szexről.  

Becsapódott a földbe Kóbor Jánosék repülője

Moszkvába tartott az együttes, amikor a baleset történt.

Dühöngő magyar kézisek, elfogult román bírók

Lékai Máté előre tekint, mások a rutin hiányában látják a spanyolok elleni vereség okát. A bírók is kitettek magukért.

Nehezebb lehet a jogosítvány meghosszabbítása

Mostantól szigorúbb feltételekkel kaphatnak jogosítványt azok, akik bizonyos betegségekben szenvednek számolt be róla a Népszava.

Mire utalhat, ha világos a széklete?

A normális széklet színe a barna különböző árnyalataival széles skálán mozog, színét elsősorban az elfogyasztott táplálék, esetleg gyógyszerek, valamint az epesavak határozzák meg. Mit jelent, ha megváltozik a normális szín?

Meztelen fotót tett ki magáról Pamela Anderson

Jólesik ránézni a téli hidegben.

0