Ezt olvasta már?

0

Világbajnok norvég kapust igazolt a Siófoktól a győri női kézilabdacsapat

Világbajnok norvég kapust igazolt a Bajnokok Ligája-címvédő Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapata, melyhez nyáron csatlakozik Silje Solberg.

A magyar bajnok együttes hétfői tájékoztatása szerint a jelenleg a Siófokot erősítő hálóőr három évre szóló megállapodást írt alá a klubbal.

"Kétszeres Európa- és egyszeres világbajnok, aki a norvég válogatott elsőszámú kapusa, és nagyon jól ismeri a magyar viszonyokat, hiszen már második éve hazánkban kézilabdázik" - méltatta az új szerzeményt Bartha Csaba, a győriek elnöke. Nyilatkozatában emlékeztetett rá, hogy néhány hete, amikor egy másik kapus, Laura Glauser érkezését bejelentették, már utalt arra, hogy két fiatal, mégis rutinos hálóőrrel tervezik megerősíteni a keretet a következő szezontól.

A 29 éves Solberg 2014-ben a magyar-horvát rendezésű és a 2016-os svédországi Eb-n, valamint 2015-ös dániai világbajnokságon volt a győztes norvég gárda tagja. Klubszinten a norvég Helset és a Stabaek csapatai után a dán Holstebróban szerepelt, mellyel 2015-ben EHF Kupát, egy évre rá pedig KEK-et nyert. Egy franciaországi kitérőt követően 2018-ban szerződött Siófokra, és tavaly a Balaton-parti csapattal is elhódította az EHF Kupát.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Harmincezer szavazaton múlhat az ország sorsa Magyar Péter szerint

Reggel 7-kor kezdett Ráckevén. „Ez a hét arról fog szólni, hogyan tudunk mozgósítani” – tette hozzá a Tisza Párt elnök-listavezetője.

J. D. Vance: Bárki is lesz Magyarország új kormányfője, együtt fogunk vele működni

Az amerikai alelnök úgy fogalmazott: ahogy tud, segít Orbán Viktornak a kampányban. J. D. Vance szeretne egy jelet küldeni Brüsszelbe, akik...

Elnézést kért a húsvéti politikai prédikációért a fóti katolikus egyházközség

A Gyurcsány Ferencet Jézus ellenségeként beállító és Orbán Viktort méltató prédikációról azt írják, az nem egyházközségnek,...

MOK: kritikussá vált a kórházi ellátás helyzete Hódmezővásárhelyen és Makón

A Mok szerint a rendkívüli szituáció azért állt elő, mert a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, nem kötött...

Győri Gábor: Nem venné ki jól magát, ha Vance „csak azért repked egy ilyen hatalmas útra, hogy egy kampány-cheerleader legyen”

A Policy Solutions Amerika-szakértője a Telex műsorában arról is beszélt, hogy milyen kézzelfogható eredménye lehet a látogatásnak.

Kimondta a nyugdíjszakértő: durva elszegényedés vár a magyar idősek többségére - ez a legfőbb oka

A nyugdíjas társadalom jelentős részét már az abszolút elszegényedés is közvetlenül érinti.

GMO-mentes és nagy hozamú: Prémium szójafajta érkezik a világpiacra

Brazília válasza az európai igényekre: a BRS 579 fajta ötvözi a hagyományos nemesítés előnyeit a modern gyomszabályozással.

Rekordévet zártak a kkv-támogatások

Több ezer milliárd a cégeknek.

Ma dől el a háború folytatása: Amerika pusztító csapásra készül, Trump civilizációs pusztítással fenyeget - Híreink az iráni háborúról kedden, percről percre

Irán teljes elpusztítása következhet, ha nem állapodik meg Teherán Washingtonnal ma a háború lezárásáról - mondta Donald Trump amerikai...

A pollenallergia egész évben okozhat allergiás tüneteket

Egyre gyakoribb, hogy egész évben megmaradnak az allergiás tünetek a pollenallergiás betegeknél. Leggyakrabban a szemet érintő tünetek...

Itt a vége: bezárják Wossala Rozina éttermét

Wossala Rozina meglepő vallomást osztott meg követőivel húsvét hétfőn. A séf, étterem-tulajdonos hatalmas változás, vagy inkább...

JD Vance a brüsszeli bürokraták beavatkozásaitól félti a magyar választásokat

Orbán pedig Vance mellett Trump békeerőfeszítéseit méltatta, de az Irán elleni háborúról egy szót sem szólt.

0

Sport

Továbbra is kritikus az állapota, mesterséges kómában tartják a legendás futballedzőt

Folyamatos tájékoztatást ígérnek az állapotával kapcsolatosan.

A végén jött a dráma Görögországban, győzelemmel kezdett a magyar vízilabda-válogatott

A mieink kedden a hollandokkal, szerdán az olimpiai és Európa-bajnok szerbekkel találkoznak.

"Micsoda védés!" Angliában is ámulnak Tóth Balázs elképesztő bravúrján - videó

Egyetlen védés is elég volt, hogy Tóth Balázs ismét felhívja magára a figyelmet, miután kulcsfontosságú pillanatban hárított a West Brom ellen.

Ez várhat a magyar futballra a választások után - Csányi előre megmondta

A klubok büdzséjének meghatározó részét teszi ki az MLSZ által kiosztott úgynevezett központi költségvetési bevételek, melyekre a klubok jó ideje biztosan számíthatnak - egyelőre azonban nincsenek aláírt szerz

Sallai Roland érdekes csereüzlet részeként kerülhet a Liverpoolhoz - sajtóhír

A Galatasaray csereügylet keretében próbálhatja megszerezni a Liverpool két sztárját, Mohamed Salah-t és Virgil van Dijkot.

Az utolsó perc döntött a magyar válogatott fordulatokkal teli világkupa-rangadóján

Varga Zsolt együttese a házigazda ellen, négy újonccal is a keretben kezdte meg a világverseny csoportkörét.

Détári a Szoboszlai-lázról: "Ha valaki 150 centi magas, akkor ne írjuk azt, hogy 220!"

Détári megérti a Szoboszlai körüli felhajtást, de sokszor nem ért vele egyet. A korábbi klasszis arról is beszélt, kik vezették félre Mezeyt Mexikó előtt.

Előrehozott BL-döntő? Az idényét mentegető Real újra kiszúrna a csúcstartó Bayernnel

Gyökeres Viktor visszatéréséről a Sporting és az Arsenal vezetőedzője is megszólalt.

Egy gól és egy gólpassz: Közel 335 milliót kasszírozott a ZTE-légiós korábbi klubja

Costa Rica-i sajtóhírek szerint Joseth Peraza eladásáért korábbi klubja mintegy 335 millió forintot kapott a játékos után.

Ismét a mezőny legjobbja a magyar válogatott kapusa, a szezon védésével

Tóth Balázs öt meccs óta nem kap gólt, menekül a kieséstől a csapata.

Détári Lajos ítéletet mondott Szoboszlai Dominikról

Az 1986-os világbajnokságon elkövetett legnagyobb hibájukról is beszélt.

Bulvár

Medián: A fideszesek közel fele a Tiszától, a teljes népesség viszont a Fidesztől számít választási csalásra

A megkérdezettek nagyobb része külföldi beavatkozást Moszkva irányából valószínűsít, nem Kijevből vagy az Európai Unióból.

Magyar Péter: Rogán már napok óta tudta, hogy megtámadják a vezetéket, ez Arany Málna-díj

Magyar Péter szerint Orbán Viktor hétfői szereplése politikai színjáték volt, amely egy előre ismert provokációra épült, és a hatalom megtartását szolgálja.

Csendes reflux: alattomos betegség meglepő tünetekkel

A savas reflux tünetei jól ismertek: savas ízű felböfögés, a mellkas középső részén, a szegycsont mögött érzett égő, szúró jellegű fájdalom vagy nyomásérzés, mely általában evés után vagy lefekvéskor j

Eddig a háborútól tartottak az arab államok, most már azt követelik, hogy vigyék végig

Ha a háború félbe marad, az amerikaiak hazamennek, ők meg ott maradnak egyedül Iránnal.

Fiala János: Miért fogadjuk papucsban az amerikai alelnököt?

J.D. Vance amerikai alelnök Budapestre érkezése miatt jelentős forgalomkorlátozásokra lehet számítani a fővárosban, és az internetes portálok hosszan sorolják a biztonsági intézkedéseket is, de az okok sorában egy

Valami nagyon nincs rendben? – Az EU betiltja, amit mindenki használ, bár részben joggal nyírják ki ezeket a csalós és kreált képeket

Az Európai Unió új irányelve értelmében a jövőben nem használhatók teljes egészében mesterséges intelligencia által generált képek és videók az uniós intézmények hivatalos kommunikációjában – erről besz

Kevesen ismerik a szabályt, pedig börtön jár érte: tilos húsvét után ezt tenni

A szakemberek szerint még mindig sokan vásárolnak nyulat húsvétra. Ha mégis úgy döntöttünk, hogy mi is hazaviszünk egyet, nem árt tudni, miként lehet felelősen gondoskodni róla. Elengedni tilos, állatkínzásnak mi

Szinte teljesen megszűnt az állami fogászati ellátás

Az állami fogászati alapellátás a statisztika szintjén stabilnak tűnik. Ez azonban egyáltalán nem jelent működési biztonságot. Az egész terület meglehetősen sok sebből vérzik. Például az asszisztens foglalkoztat

Olyan baki történt a Tisza országjárásán, hogy Magyar Péterbe azonnal belefagyott a szó

Teljesen lefagyott Magyar Péter, amikor ez megtörtént a beszéde közben.

0