Ezt olvasta már?

0

Virág Zsolt: jól halad a nemzeti kastély- és várprogram

Időarányosan és jól halad előre az országszerte összesen 39 épületet érintő nemzeti kastély- és várprogram - mondta Virág Zsolt az MTI-nek, kiemelve, hogy az egységes rendszerben való működtetés feltételeit is kidolgozták már.

A Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram végrehajtásáért felelős miniszteri biztos tájékoztatása szerint a 39 épület közül az első ütemben szereplő 22 épület GINOP pályázati támogatási szerződését maradéktalanul megkötötték, a második ütem 17 épületének fejlesztési stratégiája már szintén elkészült, és a pályázatok elkészítése és beadása zajlik.

Elmondta, hogy a 39 épület mintegy felénél már lezárultak, felénél pedig zajlanak a megalapozó restaurátori, régészeti és falszövetkutatások, a levéltári kutatások is megtörténtek, az építéstörténet pedig szintén elkészült szinte minden épület esetében.

Az első ütem esetében a legtöbb épület már engedélyezési tervekkel és jogerős építési engedéllyel rendelkezik - tette hozzá.

Virág Zsolt kiemelte: az első hét épület - a tatai Esterházy-kastély, a majkpusztai Esterházy-kastély és kamalduli remeteség, a sümegi püspöki palota, a nádasdladányi Nádasdy-kastély, a dégi Festetics-kastély, a bajnai Sándor-Metternich-kastély és a füzérradványi Károlyi-kastély - esetében a generálkivitelezési közbeszerzési tender folyamatban van, az építkezések hamarosan megkezdődnek.

Mint elmondta, a kastélyokba tervezett kiállítások tervezési munkálatai az említett folyamatokkal párhuzamosan zajlanak.

Az épületek egyedi fejlesztési kreatív koncepciója mellett az egységes rendszerben való működtetés feltételeit is kidolgozták már, elkészült a nemzeti kastély- és várlánc arculata, valamint az ezeket egységbe foglaló Kastély- és Várkártya prototípusa - hangsúlyozta a miniszteri biztos, hozzátéve: a program egyedi védjegyeinek, a kastélyparkok használatát fókuszba állító Kertbirodalomnak, az épületek múltját a történetmesélés eszközeivel bemutató Legendáriumnak, valamint a legfiatalabb látogatói korosztály érdeklődését megragadó Minivilágnak a koncepciója szintén elkészült.

"Fontos cél, hogy a Nemzeti Kastélyprogram és a Nemzeti Várprogram a műemlék-helyreállítás és az örökségmegőrzés alapvető szempontjai mellett egységes, Európában is unikális, jól értékesíthető turisztikai termékcsomag legyen" - mondta, hozzátéve, hogy a nemzeti kastély- és várlánc épületei esetében egy új gazdasági modell alapján a legalább nullszaldós fenntartás biztosítására törekszenek, kormányzati szempontból fontos cél, hogy a lánc sokrétű bevételi lehetőségei révén önfenntartóvá váljon.

A program keretében húsz kastély és tizenkilenc vár újul meg a következő években. A keretösszeg jelenleg 55 milliárd forint, amely azonban egyedi előterjesztések alapján nőhet.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Világcsúcs gyorsan gazdagodnak a magyarok.

„Nem az az izgalmas kérdés, hogy sokan lettek milliárdosok, hanem az, hogy milyen gyorsan” – hangsúlyozza Karagich István. A Forbes ma...

Európa Hawaii-ja, ahol októberben is 22°C várja a turistákat

Amikor beköszönt az október, Európa egy része szürke, nyirkos és hűvös időjárással szembesül, így sokan vágynak még egy utolsó...

Rendkívüli hír. Rövidebb lesz a 2025-ös őszi szünet – itt a pontos dátum

Az iskolai szünetek minden évben kiemelt jelentőséggel bírnak a diákok és pedagógusok számára

Unod a melót 2 év után? A job hopping lehet a karriered titkos fegyvere

Érezted már, hogy pár év után egyszerűen nem tudsz ugyanazon a munkahelyen maradni? Nyugi, ez teljesen normális. A job hopping ma már nem...

Tarol a Netflixen az új sorozat

Egyelőre nagyot megy a Netflix legújabb sorozata, ami rendkívül félelmetes.

Termálfürdők olcsóbb belépőjegyekkel

Szezonon kívüli jegyárak és felár nélküli élményfürdőzés Bogácson; kedvezőbb árú belépők Berekfürdőn és Cserkeszőlőn;...

Benjámin Netanjahu szerint napokon belül létrejöhet a megállapodás az izraeli túszok elengedéséről

Az izraeli miniszterelnök a beszédében megjegyezte, hogy szerinte a diplomáciai és a katonai nyomás juttatta el Izraelt eddig a pontig.

Brazil válogatott támadó magárra tetováltatta Cristiano Ronaldo tanácsát

A Cruzeiro csatára a portugál sztárral játszott a Juventusban.

Elhunyt Milan Mandarics

Szomorú hírek rázták meg a régiót a neves szerb üzletember, Milan Mandarics halála miatt. Úgy emlékeznek rá, mint egy emberre, aki...

A Real Madrid javított az Atlético elleni fiaskó után

A Real Madrid 3–1-re legyőzte a Villarrealt a La Liga 8. fordulójában. Vinícius Junior duplázott, Kylian Mbappé egymást követő hetedik...

Sziklának új drámai szerepéhez fizikailag is át kellett alakulnia, amit nehezen viselt – Így vallott a The Smashing Machine előkészületeiről

Dwayne "A Szikla" Johnson új filmben, Benny Safdie TheSmashingMachine (magyarul Zúzógép) című MMA-drámájában vállalta el élete egyik...

Egy sor európai nagyvárosban tüntettek Izrael gázai katonai akciója ellen

A római rendőrség szerint 250 ezren vettek részt az ottani tüntetésen, Madridban 100 ezer ember volt az utcákon a hatóságok szerint.

0

Sport

A Real Madrid húzása teljesen új irányba tereli Szoboszlai Dominik karrierjét

Az angol sajtó – jelentőségéhez képest – csak minimálisan foglalkozik a kérdéssel.

A földön kellett aludniuk a Debrecenbe utazó dán kézilabdázóknak

Egészen elképesztő, milyen körülmények között utazott Magyarországra a dán csapat.

Pazar góllal bizonyított a magyar csatár, akit Rossi nem hajlandó Varga helyett játszatni

Hiába játszik rendszeresen, Rossi előbb felfedezte, majd elfelejtette a péntek este is eredményes támadót.

Ez lenne az Újpest? Megint nem nyertek a hajrában magyarok nélkül játszó lilák...

A Fizz Liga 9. fordulójában igen gyenge meccset hozott a hetek óta nyeretlen csapatok összecsapása. Bár a Puskás Akadémia többet tett a győzelemért, végül be kellett érnie azzal, hogy 0–0-ra végzett az Újpest ell

Hiába győzött Genkben, a Fradi esélyei továbbra is jóval kisebbek a továbbjutásra

Európa-liga a számok bűvöletében: sokan bizakodhatnak, de többen már most temethetőek.

Arne Slot elárulta, hogy Kerkezt miért cserélte le az 55. percben a rangadón

A holland vezetőedző Kerkez Milost és Szoboszlai Dominikot külön is kiemelte a sajtótájékoztatón.

A Nyíregyháza hármat lőtt a második félidőben, ismét sereghajtó a ZTE

A labdarúgó Fizz Liga 9. fordulójának szombati játéknapján a Nyíregyháza Spartacus hazai pályán aratott 3–1-es győzelmet.

Sallait már az első félidőben becserélték, a Liverpool legyőzése után botlott a bajnokságban a Galata

A Besiktas szakította meg a Galatasaray győzelmi sorozatát a török bajnokságban.

Marco Rossi: Varga és Sallai hiányában is kötelező a győzelem Örményország ellen

Dunaszerdahelyen, a Kukkonia Liga nemzetközi konferenciáján járt Marco Rossi, aki az ottani emlékekről és a válogatott soron következő találkozóiról is szót ejtett.

Hiába Dzsudzsák Balázs bombagólja, olyan tizenegyest kapott a Győr, ami a mesében nincs

Egy félidő semmittevés után előbb a Loki legrutinosabb játékosa lőtt egy bombát, majd jött minden idők egyik legfurcsább tizenegyese.

Elhunyt Milan Mandarics

Szomorú hírek rázták meg a régiót a neves szerb üzletember, Milan Mandarics halála miatt. Úgy emlékeznek rá, mint egy emberre, aki tudta, hogyan fektessen pénzt a futballba és a klubokba, amelyekből profitálni tudot

Bulvár

Zsebkendőt gyömöszölt saját szájába és kétszer szíven szúrta magát a KSH egykori elnöke

Több mint gyanús öngyilkossági hullám söpört végig a reformpárti politikusok között.

Tízezernyi magyar bukhatja el a vagyonát még idén: őrület ami történik, ezzel sokan nem számolnak

Ügyvédi szakértő segítségével jártunk utána, hogy milyen kiadásokra kell számítani, és hogyan lehet minimalizálni a költségeket.

Elhunyt Magyarország legkülönlegesebb és talán legokosabb riportere

Kilencvenéves korában elhunyt Kopeczky Lajos sportújságíró, televíziós riporter – tájékoztatott a Magyar Sportújságírók Szövetsége. Kopeczky nemcsak sporthoz értett, hanem építészmérnökként egyrészt "reá

Orbán: Magyarország nem akar a NATO vagy az EU tagja lenni, ha Ukrajna csatlakozik

A magyar miniszterelnök erről az informális EU-csúcs második napján beszélt Koppenhágában, újságírók előtt.

Visszatért Az ördög ügyvédje, rejtélyes üzenetet tett közzé

Találgatások sora indult el a közösségi médiában.

Osváth Zsolt bejelentette: vége

Hivatalosan is lezárult egy korszak, Osváth Zsolt beszámolt róla, hogy mi történt pontosan.

Az USA kiadta a halálos tűzparancsot – elemi erővel csapott le az amerikai hadsereg

Az Egyesült Államok hadserege újabb tengeri műveletet hajtott végre a venezuelai partok közelében, aminek során négy feltételezett „narko‑terrorista” vesztette életét.

Jó hír érkezett, örülhet a legtöbb nyugdíjas

Már több mint 2,2 millió nyugdíjas kapta meg a 30 ezer forintos élelmiszer-utalványt.

0