Visszaszerzi javait a balatoni halgazdálkodási cég
A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. visszavásárolta a várostól egy korábban értékesített épületét, és előrehaladott tárgyalásokat folytat két korábbi tóegysége visszaszerzéséről - mondta Füstös Gábor vezérigazgató, az adásvételi szerződés aláírásakor.
Volt olyan időszak, amikor a közvagyon lehető leggyorsabb felélése és magánkezekbe juttatása volt a cél, így őszintén gratulálok, hogy ma már a balatoni halgazdálkodó cég nem feléli, hanem visszaszerzi a hajdani, biztonságos halgazdálkodáshoz szükséges vagyonát - fogalmazott Balázs Árpád polgármester.
Elmondása szerint a cég jogelődje, a Balatoni Halászati Zrt. hajdani vezetése dédelgetett olyan terveket, hogy adóssága rendezéséért eladja a siófoki telephelyét, kikötőjét, lehetővé téve egy lakópark megépítését az értékes Balaton-parti és Sió-csatorna menti területén. Siófok akkor nem járult hozzá a településrendezési tervével is ellentétes fejlesztéshez, majd a kialakult konfliktus megoldásaként 246 millió forintért megvásárolta az ingatlant. Ebből ad most vissza 520 négyzetméternyi területet egy épülettel a város 25 millió forintért a halgazdálkodó cégnek, a megmaradt irodaépülete szomszédságában. A polgármester beszámolója szerint az önkormányzati területvásárlás célja az volt, hogy megmentsék az ingatlant a halgazdálkodás vagy egyéb közcél számára. Füstös Gábor elmondta, alapvető céljának tekinti az állami tulajdonú cég régi fényének visszaállítását.
SH-január
SNL/F.T.A.

- Célszerű a mostani paraméterkönyv szerint működtetni a BKV-t
- Napi tőzsdei kitekintő – A Remetehegyi és Nagy gondozásában
- Emelkedett az üzemanyagok ára
- A kiemelkedő minőségű magyar élelmiszerek versenyképesek Oroszországban
- Pest megyében az építőipari cégek a legesendőbbek
- Napi tőzsdei kitekintő – A Remetehegyi és Nagy gondozásában
- Januárban leginkább az üzemanyagok ára befolyásolta a fogyasztói árakat
- Napi tőzsdei kitekintő – A Remetehegyi és Nagy gondozásában
- Az MSZP ne provokálja a vidéken élő embereket
- Téli hangulatok - egykoron
- Új igazgató a KIKK élén
- Visszaszerzi javait a balatoni halgazdálkodási cég
- Kormányszóvivő: a békemenet nyomatékot ad a kormány mondandójának
- Siófok nyerte a pert Tab ellen – bejegyezték az új hulladékgazdálkodási társulást
- Nyert az Interbeton, Bíró Imre a legjobb kapus
- Hónapról hónapra bővül a szállodák vendégforgalma
- Eltűnt siófoki lányt keresnek
- Jó kedvvel, bőséggel
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Itt mérnek a somogyi rendőrök (03.28-04.03.)
- Menetrendi változások a Siófok-Nagykanizsa vasútvonalon
- Trafipax információ( 04.04-04.10.)
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Friss trafipax informácók (04.11-04.17.)
- Bővül a siófoki egészségpénztár fogadóideje
- Trafipax információ Somogyban
- Trafipax információ (05.09-05.15.)
- Friss traffipax információ (05.16-05.22.)
- Traffipax információ (05.30-06.05.)
- Trafipax információ Somogyban
- Összefogás a dunakeszi családért


Na végre! Most látom, hogy értelme volt a Fideszre szavazni! Egyszer már nem prédálják, amit összeraktunk, amiért megdolgoztunk, hanem tovább építik. Végre megint hiszek a jövőben! Soha többé szoci lakájokat! hajrá Viktor!