Vizes vb 2017: Emeli Sandé lesz a nyitóünnepség sztárvendége
Emeli Sandé, Eötvös Péter, Herczku Ágnes, Bogányi Gergely, valamint további 510 művész működik közre a budapesti FINA vizes világbajnokság július 14-i nyitórendezvényén.
A vizes világbajnokság a föld négy legnagyobb sporteseményének egyike, melynek magyarországi megrendezésére Mexikó visszalépésével két év állt csupán rendelkezésre - idézte fel a rendezvény szerdai budapesti sajtótájékoztatóján a Bp2017 Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.
Szántó Éva elmondása szerint idén először két város: Budapest és Balatonfüred ad otthont a versenyhelyszíneknek.
A nyitóünnepséget a Müpa közreműködésével a Dunán tartják meg: a Lánchíd pesti hídfőjénél a vízhez kapcsolódó, kulturális és spotörökségünket megjelenítő műsor lesz látható, melynek a Duna-parti történelmi épületek szolgálnak háttérként - számolt be.
Káel Csaba, a nyitó- és záróesemények főrendezője, a Müpa vezérigazgatója hozzátette: grandiózus nyitóünnepségre készülnek, amelyben a zene, a tánc, az akrobatika, a divat és az újcirkusz is helyet kap.
A műsorban több mint 510 művész és 220 önkéntes vesz részt, a 3000 négyzetméteres színpadot négy 1600 tonnás uszály tartja, 2000 jelmez készül, 40 drón és további, a vízfüggönyt biztosító uszályok is szerepet kapnak.
Káel Csaba emlékeztetett arra, hogy a Dunához gazdag örökségünk kapcsolódik, melynek része a sportörökség is: a magyar úszósport alapjait Balatonfüreden és a Dunán rakták le.
A nyitórendezvényre ezért a magyar kultúra világszínvonalú képviselőit hívták meg; a a program zenei szerkesztője Gőz László lesz - számolt be.
Eötvös Péter kortárs zeneszerző új műve a Dunát "szólaltatja meg" a színpadon, Herczku Ágnes énekes a népi gyökereket mutatja be, a komolyzenei örökségbe pedig Bogányi Gergely zongoraművész vezeti be a közönséget.
A nyitóünnepségre nemzetközi sztár is érkezik a brit Emeli Sandé személyében, aki a londoni olimpia megnyitóján is énekelt - árulta el Káel Csaba.
Román Sándor, a nyitórendezvény koreográfusa, az Experidance művészeti vezetője elmondta: szeretnének olyan műsort bemutatni, amely sehol máshol nem volt még; ennek egyik alapja a magyar néptánc lesz.
Zoób Kati, a résztvevők fellépőruháinak tervezője hozzátette, 154 modell jelenik meg a rendezvényen: olyan nemzetközi sztárok is, mint Mihalik Enikő, így igazi "szépséghadsereg" vonul fel a színpadon.
Nem divat-, hanem inkább stílustörténeti bemutatóról van szó, kétszáz év kultúrtörténeti áttekintéséről, melynek során negyvenféle szabásvonal, huszonhatféle anyag, 154 ruha lesz látható - árulta el.
Julie Cugurno, a nyitórendezvény lebonyolításáért felelős ECA2 operatív igazgatója a francia céget bemutatva közölte: harminc éve működnek a piacon, nagyszabású multimédiás show-kat építve a világ számos táján, és nagy tapasztalattal rendelkeznek mindezek vízre vitelében is.
Vági Bence, a záróünnepség előadásának rendezője, a Recirquel társulat vezetője elmondta: 18 országból 200 előadóművész, köztük 80 artista és több mint 50 táncos érkezik, akik egy ősi legendát fognak életre kelteni a Papp László Sportarénában július 30-án.
Borsa Miklós, a világbajnokság szóvivője figyelmeztetett arra, hogy az Erzsébet-híd és minkét oldalon a rakpartok is le lesznek zárva a forgalom elől, hogy a nézőknek adhassák át ezeket a területeket, míg a szintén lezárt Lánchídon a technikát helyezik el.
Mint kiemelte, a közmédia a nyitó- és zárórendezvényt is közvetíti majd.
Káel Csaba újságírói kérdésre válaszolva elmondta, a budapesti és balatonfüredi nyitórendzevények, valamint a záróünnepség összköltségvetése 4,3 milliárd forint; ebből a legnagyobb tétel az óriási dunai színpad kialakítása.
Borsa Miklós emlékeztetett arra, hogy a Müpa közbeszerzési eljárás keretében nyerte el a három program rendezését.
Zoób Kati az MTI kérdésére közölte: a balatonfüredi nyitóünnepséget július 15-én reggel tartják meg a mólón, a nyíltvízi úszóverseny rajtja előtt.
A program fő eleme az előző este a Dunán megtartott divatbemutató, amelyet azonban Balatonfüreden némileg hosszabb változatban rendeznek meg - fűzte hozzá a divattervező.
A vizes vb részletes programja a www.fina-budapest2017.com/hu honlapon érhető el.
hírek innen, onnan
Az Egyesült Államok több mint százmillió dolláros fegyvereladást hagyott jóvá
Az Egyesült Államok több mint százmillió dollár értékű fegyvereladást hagyott jóvá Ukrajna számára - közölte az amerikai...
Törvényi döntés a 13. havi nyugdíjról és a 14. havi nyugdíjról
Egyetlen paragrafus, amely sok nyugdíjas pénztárcáját érintheti.
Újra mindenki ezt a 46 éves Star Wars-filmet nézi, és nem véletlenül
A 46 éves Star Wars-klasszikus ismét a legnézettebb filmek között szerepel világszerte.
Robbantott a Mercedes Montreálban is, miközben a Red Bull megint látványosan szenvedett
A Kanadai Nagydíj sprintkvalifikációján is folytatódott a Mercedes elképesztő formája.
Visszaváltotta a már visszaváltott visszaváltható palackokat, börtönbe zárnák
Keresett egy kis mellékest a bolti alkalmazott, várhatóan a korábbi büntetéseit is le kell majd ülnie.
Piros zászló és Russell visszavágása a Kanadai Nagydíj sprintidőmérőjén
A Mercedeseknek a jelek szerint bejöttek a fejlesztéseik, Hamilton remeklésébe egy utolsó körös hiba rondított bele.
Vízdiéta: A japán nők titka az örök karcsúsághoz!
Hihetetlen titok látott napvilágot, ami örökre megváltoztatja a zsírégetésről alkotott elképzeléseinket!
Eltűnhet egy népszerű termékkategória az Aldiból – sok vásárló nem örül majd neki
Látványos változás kezdődhet a diszkontáruházak kínálatában, és úgy tűnik, az Aldi sem kivétel.
Magyar Péter feltételeket szabott Ukrajna EU-tagságához: előbb vegyék fel a Balkánt, és záruljon le a konfliktus
"Először engedjék be az EU-ba azokat a jelölteket, akik hosszú évek óta készülődnek, teljesítették kötelezettségeiket és számos...
Ezért nem lesz illatos a fűszernövény – és így hozhatod helyre
Ha a fűszernövényeid elvesztették jellegzetes illatukat, ne ess kétségbe! Megmutatjuk, mi okozhatja a problémát, hogyan ismerd fel, és...
A választás után sem módosított Magyarország adósságbesorolásán a Moody's
A hitelminősítő szerint az új kormány alatt várhatóan javul a viszonyrendszer az Európai Unióval.
Meglepő dolgokat jósolnak a csillagok május utolsó hetére
Asztrológiai előrejelzés hétre: szerelem, egészség és siker jelenhet meg a csillagjegyek életében
Sport
„Sziasztok, magyarok. Európa-bajnok lettem.” – bámulatos visszatérés a csúcsra
A magyar vitorlázó a párizsi olimpia kudarca, súlyos deréksérülése, műtétje és hosszú rehabilitációja után bizonyított.
Óriási nevek maradnak le a világbajnokságról az angoloknál
Thomas Tuchel még nem hirdetett keretet, de a hírek szerint több korábbi alapember is lemarad a nyári világbajnokságról.
Bejelentette a Manchester United, hogy ki lesz a vezetőedzője a következő idénytől
Tizenhat meccsből tizenegy győzelem meggyőzte a klub vezetőségét a rátermettségéről.
Távozik Robbie Keane, a Ferencváros vezetőedzője
Hivatalos bejelentés még nem született.
Robbie Keane távozása csak a jéghegy csúcsa, válságértekezletet tartottak a Fradi kéziseinél is
A prioritás egyértelmű: a futballcsapat és a női kézilabda túl kell élje a bizonytalanságot, a többi szakág kárára is.
Elhagyja a Fradit a kétszeres bajnok, megvan az új klubja is
Három idény, és 94 mérkőzés után elhagyja az FTC-t Aleksandar Pesic.
„Nem tudom, hogy ezt mivel érdemeltem ki” – Szoboszlai őszinte vallomása Szalahról
A Liverpool magyar sztárja hosszabb interjút adott a Spíler TV-nek az idény utolsó mérkőzése előtt.
Fradi: Robbie Keane távozik a csapat éléről - sajtóhír
Úgy hírlik, elhagyja a Ferencváros csapatát Robbie Keane vezetőedző.
A BL-döntő, ahol láttuk minden idők egyik legszebb gólját és legnagyobb kapushibáját is
Az elmúlt évtized talán legemlékezetesebb Bajnokok Ligája-döntőjére tekintünk vissza.
Tovább dagad a focibotrány: kiderült, ki adott engedélyt a kémkedésre
Új szintre lépett az ügy.
Elindult a lavina? Három szezon után távozik a bajnoki ezüstérmes Ferencváros támadója
A zöld-fehér klubtól sajtóhírek szerint Robbie Keane vezetőedző is elköszönt.
ETO: Megvan a bajnokcsapat első távozója - hivatalos
Három szezont követően távozik az ETO román védője.
Bulvár
Az indítótornyot tartó hidraulikus kar nem húzódott vissza, ezért az utolsó pillanatban lefújták a Starship tesztrepülését
Az utolsó pillanatban lefújta a SpaceX a világ legmagasabb rakétájának, a 124 méter magas Starship V3-nak az indítását – ez lett volna a Starship 12. tesztrepülése. Éjfél után nem sokkal megpróbálják újra.
Magyar Péternek olyan magyar himnuszt játszottak Bécsben, amit még senki nem hallott itthon, íme a különleges verzió
Az előadás meglepően historizálóra és pontosra sikerült.
Erre lesz Novák Katalinnak magyarázata? - Közzétette a kegyelmi ügy dokumentumait a Sándor-palota
Közzétette a Sándor-palota a kegyelmi ügy dokumentumait: a honlapjuk percekkel később le is fagyott. Ami az iratokból kiderül, arra csak Novák Katalinnak lehet magyarázata. Vajon megszólal?
Magyar Péter új becenévvel hódít, a fideszes szócső nem tudott ellenállni a miniszterelnöknek
Nyerges Csengét a kormányfő lengyelországi látogatása ihlette meg, újra bomba formában van.
Váratlan dolog miatt támadják Magyar Pétert az interneten az osztrák tévének adott interjúja után
Kőkemény kommentháború robbant ki a neten.
Ezt a fürdőruhát ki nem állhatják a pasik egy nőn: viszont van egy, amiért bolondulnak
Ezekért bolondulnak a férfiak – kivéve azt a bizonyos egy fazont.
Sulyok Tamás meghajolt a népakarat előtt
A Sándor-palota oldalán érhető el a kegyelmi ügy.
Felrobbant a Mol üzem, egy ember meghalt, több súlyos sérült van
Kapitány István is úton van az üzembe.
Friss bejelentések érkeztek: ez okozta a tiszaújvárosi robbanást
Mutatjuk a részleteket!
Ókovács Szilveszter vállalja, hogy kifizeti Forsthoffer Ágnes házelnöki székének a hasonmását
Korábban is adományozott már az Országgyűlésnek egy koronázási-palástot.
Kiszivárgott a felvétel: így vitték el bilincsben a részegen vezető Britney Spearst
Az énekesnő nem épp vezetésre alkalmas állapotban ült volán mögé.
Szívszorító hírre ébredtünk: váratlanul elhunyt a legendás autóversenyző
Kyle Busch kórházi kezelése során hunyt el.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál


