Ezt olvasta már?

0

Vólent a másodosztályban tartotta a Siófokot

Minden jó, ha a vége jó, a BFC Siófok megnyerte utolsó, a bajnok MTK elleni hazai bajnokiját és ezzel megőrizte másodosztályú tagságát.

Komoly téttel bírt az utolsó forduló, hiszen ha a Siófok legyőzi a bajnokot, biztosan bennmarad a másodosztályban, ha nem nyer, akkor a sorsa a riválisok kezében van. A balatoniak begyűjtötték a fontos három pontot az aranyérmes ellen, mely ezúttal két húsz éves (Bayer, Nagy Zs.), illetve két tizennyolc éves (Szuhodovszki, Bidzilya) labdarúgóval a kezdőben álltak fel.

A balatoniak már az első félidőben eldöntötték a meccs sorsát Vólent révén. A télen érkezett támadónak ez már a hatodik gólja volt, pedig 14 bajnoki meccséből csak egyet játszott végig. A tavasszal 763 percet töltött a pályán összesen, vagyis 127 percenként érkezett egy gól tőle. Nem volt rossz igazolás.

A gól nem volt érdemtelen, hisz előtte Petneházi szabadrúgása után Bévárdi (4. p.), majd Petneházi szöglete után Elek is betalálhatott volna (19. p.). Vólent szerezte ugyan a találatot, de Nagy Dánielnek és Eleknek is hatalmas érdemei voltak benne. A folytatásban magabiztosan őrizte előnyét a Siófok, a vendégek a 40. percben találtak első alkalommal kaput, Bayer révén, de Balajcza a „helyén volt”, ahogy Kulcsár lövésénél is (44. p.). Komoly lehetősége ezen kívül nem volt a vendégeknek.

Nem volt hatalmas küzdelem, hisz összesen huszonnégy szabálytalanság volt az egész találkozón, Szegeden például a megelőző fordulóban harmincöt. A balatoniak ezzel öt nyeretlen mérkőzést követően tudtak újra nyerni, ezzel megőrizve másodosztályú tagságukat.

A találkozót követően bajnokavatás következett, az MTK együttesét köszöntötték, zúgott a Queen „We Are the Champions” slágere és a konfettik szálltak a levegőben, miközben a fővárosiak labdarúgói a „bajnokcsapat” kapu alatt ünnepeltek. Siófoki oldalon viszont semmi ok az örömre, de remélhetőleg ez volt a tanulópénz és a jövőben az eddigieknél több „energiát” fektetnek ebbe, a korábban szebb napokat látott klubba.

 

Merkantil Bank Liga NBII – 38. forduló

BFC Siófok–MTK Budapest 1–0 (1–0)

Siófok, Városi Stadion, 800 néző. Vezette: Kovács J. Zoltán (Iványi István, Legeza László)

BFC Siófok: Balajcza – Kiss B., Gál M., Lorentz, Nemes – Petneházi (Farkas N. – 86.p.), Futó – Nagy D. (Hidvégi – 78.p.), Vólent (Lénárt – 68.p.), Bévárdi – Elek B. Vezetőedző: Varga Attila.

MTK Budapest: Fadgyas – Bori, Balogh B., Gengeliczki, Nagy Zs. – Borbély, Bayer (Adorján – 74.p.) – Kulcsár, Bidzilya (Gera – 67.p.), Szuhodovszki (Gréczi – 56.p.) – Hrepka. Vezetőedző: Feczkó Tamás.

Gólszerző: Vólent (a 22. percben)

A forduló további eredményei: Budafok–Budaörs 2–4, ZTE–Mosonmagyaróvár 4–0,

Kisvárda–Sopron 5–0, Csákvár–Szeged 3–1, Cegléd–Kazincbarcika 2–1,

Békéscsaba–Soroksár 0–3, Vác–Dorog 1–0, Szolnok–Nyíregyháza 1–0, Győr–Gyirmót 1–3.

 

forrás: sonline.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Az Egyesült Államok több mint százmillió dolláros fegyvereladást hagyott jóvá

Az Egyesült Államok több mint százmillió dollár értékű fegyvereladást hagyott jóvá Ukrajna számára - közölte az amerikai...

Törvényi döntés a 13. havi nyugdíjról és a 14. havi nyugdíjról

Egyetlen paragrafus, amely sok nyugdíjas pénztárcáját érintheti.

Újra mindenki ezt a 46 éves Star Wars-filmet nézi, és nem véletlenül

A 46 éves Star Wars-klasszikus ismét a legnézettebb filmek között szerepel világszerte.

Robbantott a Mercedes Montreálban is, miközben a Red Bull megint látványosan szenvedett

A Kanadai Nagydíj sprintkvalifikációján is folytatódott a Mercedes elképesztő formája.

Visszaváltotta a már visszaváltott visszaváltható palackokat, börtönbe zárnák

Keresett egy kis mellékest a bolti alkalmazott, várhatóan a korábbi büntetéseit is le kell majd ülnie.

Piros zászló és Russell visszavágása a Kanadai Nagydíj sprintidőmérőjén

A Mercedeseknek a jelek szerint bejöttek a fejlesztéseik, Hamilton remeklésébe egy utolsó körös hiba rondított bele.

Vízdiéta: A japán nők titka az örök karcsúsághoz!

Hihetetlen titok látott napvilágot, ami örökre megváltoztatja a zsírégetésről alkotott elképzeléseinket!

Eltűnhet egy népszerű termékkategória az Aldiból – sok vásárló nem örül majd neki

Látványos változás kezdődhet a diszkontáruházak kínálatában, és úgy tűnik, az Aldi sem kivétel.

Magyar Péter feltételeket szabott Ukrajna EU-tagságához: előbb vegyék fel a Balkánt, és záruljon le a konfliktus

"Először engedjék be az EU-ba azokat a jelölteket, akik hosszú évek óta készülődnek, teljesítették kötelezettségeiket és számos...

Ezért nem lesz illatos a fűszernövény – és így hozhatod helyre

Ha a fűszernövényeid elvesztették jellegzetes illatukat, ne ess kétségbe! Megmutatjuk, mi okozhatja a problémát, hogyan ismerd fel, és...

A választás után sem módosított Magyarország adósságbesorolásán a Moody's

A hitelminősítő szerint az új kormány alatt várhatóan javul a viszonyrendszer az Európai Unióval.

Meglepő dolgokat jósolnak a csillagok május utolsó hetére

Asztrológiai előrejelzés hétre: szerelem, egészség és siker jelenhet meg a csillagjegyek életében

0

Sport

„Sziasztok, magyarok. Európa-bajnok lettem.” – bámulatos visszatérés a csúcsra

A magyar vitorlázó a párizsi olimpia kudarca, súlyos deréksérülése, műtétje és hosszú rehabilitációja után bizonyított.

Óriási nevek maradnak le a világbajnokságról az angoloknál

Thomas Tuchel még nem hirdetett keretet, de a hírek szerint több korábbi alapember is lemarad a nyári világbajnokságról.

Bejelentette a Manchester United, hogy ki lesz a vezetőedzője a következő idénytől

Tizenhat meccsből tizenegy győzelem meggyőzte a klub vezetőségét a rátermettségéről.

Távozik Robbie Keane, a Ferencváros vezetőedzője

Hivatalos bejelentés még nem született.

Robbie Keane távozása csak a jéghegy csúcsa, válságértekezletet tartottak a Fradi kéziseinél is

A prioritás egyértelmű: a futballcsapat és a női kézilabda túl kell élje a bizonytalanságot, a többi szakág kárára is.

Elhagyja a Fradit a kétszeres bajnok, megvan az új klubja is

Három idény, és 94 mérkőzés után elhagyja az FTC-t Aleksandar Pesic.

„Nem tudom, hogy ezt mivel érdemeltem ki” – Szoboszlai őszinte vallomása Szalahról

A Liverpool magyar sztárja hosszabb interjút adott a Spíler TV-nek az idény utolsó mérkőzése előtt.

Fradi: Robbie Keane távozik a csapat éléről - sajtóhír

Úgy hírlik, elhagyja a Ferencváros csapatát Robbie Keane vezetőedző.

A BL-döntő, ahol láttuk minden idők egyik legszebb gólját és legnagyobb kapushibáját is

Az elmúlt évtized talán legemlékezetesebb Bajnokok Ligája-döntőjére tekintünk vissza.

Elindult a lavina? Három szezon után távozik a bajnoki ezüstérmes Ferencváros támadója

A zöld-fehér klubtól sajtóhírek szerint Robbie Keane vezetőedző is elköszönt.

ETO: Megvan a bajnokcsapat első távozója - hivatalos

Három szezont követően távozik az ETO román védője.

Bulvár

Az indítótornyot tartó hidraulikus kar nem húzódott vissza, ezért az utolsó pillanatban lefújták a Starship tesztrepülését

Az utolsó pillanatban lefújta a SpaceX a világ legmagasabb rakétájának, a 124 méter magas Starship V3-nak az indítását – ez lett volna a Starship 12. tesztrepülése. Éjfél után nem sokkal megpróbálják újra.

Erre lesz Novák Katalinnak magyarázata? - Közzétette a kegyelmi ügy dokumentumait a Sándor-palota

Közzétette a Sándor-palota a kegyelmi ügy dokumentumait: a honlapjuk percekkel később le is fagyott. Ami az iratokból kiderül, arra csak Novák Katalinnak lehet magyarázata. Vajon megszólal?

Magyar Péter új becenévvel hódít, a fideszes szócső nem tudott ellenállni a miniszterelnöknek

Nyerges Csengét a kormányfő lengyelországi látogatása ihlette meg, újra bomba formában van.

Ezt a fürdőruhát ki nem állhatják a pasik egy nőn: viszont van egy, amiért bolondulnak

Ezekért bolondulnak a férfiak – kivéve azt a bizonyos egy fazont.

Sulyok Tamás meghajolt a népakarat előtt

A Sándor-palota oldalán érhető el a kegyelmi ügy.

Ókovács Szilveszter vállalja, hogy kifizeti Forsthoffer Ágnes házelnöki székének a hasonmását

Korábban is adományozott már az Országgyűlésnek egy koronázási-palástot.

Kiszivárgott a felvétel: így vitték el bilincsben a részegen vezető Britney Spearst

Az énekesnő nem épp vezetésre alkalmas állapotban ült volán mögé.

0