Ezt olvasta már?

0

Csintalan Sándor ismét belépett az MSZP-be

Csintalan Sándor, az MSZP korábbi ügyvezető alelnöke ismét tagja lett a Magyar Szocialista Pártnak. A politikus a párt kecskeméti szervezetéhez csatlakozott – írják az MSZP szerdai közleményében.

Csintalan belépése után fordulatot várnak az MSZP-ben.

 

„Rendkívül nagy megtiszteltetés számomra, hogy társelnökként én köszönthetem Csintalan elvtársat a közösségünkben. Abban a közösségben, amely számára nagyon fontos, hogy mindig tudja, hova tart, de soha nem felejti el, hogy honnan indult. Az ilyen emberek tudnak minket horgonyként kötni a múltunkhoz és az értékeinkhez” – fogadta Csintalan Sándort a pártban Komjáthi Imre társelnök.

„Fordulópontot jelent ez az MSZP életében. Innentől kezdve nem mennek tőlünk, hanem jönnek hozzánk” – mondta Herczog Edit, az MSZP volt EP- és országgyűlési képviselője.

Csintalan Sándor még a rendszerváltás előtt, 1977-ben lépett be az MSZMP-be, majd 1990-ben csatlakozott az MSZP-hez. Rögtön bekerült a párt országos elnökségébe, majd 1994 októberében a párt ügyvezető alelnökének választották.

A 1998-as országgyűlési választáson egyéni mandátumot szerzett Budapesten, később azonban háttérbe vonult, és a ciklus végén kilépett a pártból.

2007-ben aztán belépett a Fideszbe, ahonnan tíz évvel később távozott. Sokáig a Hír TV-ben volt műsora, az elmúlt években a Magyar Hang Kötöttfogás című műsorának állandó vendége volt.







0
0
0

hírek innen, onnan

Szabolcsi kormányhivatalnokot vettek őrizetbe vesztegetés gyanújával

A gyanú szerint egy vállalkozó két elnyert pályázat után is visszacsorgatott az ügyében eljáró osztályvezetőnek.

Döntött a kormány: ekkor hozzák nyilvánosságra a teljes ügynöklistát, társadalmi egyeztetést is indítottak

A kormány bejelentése szerint 2026. október 22-én teszik közzé a kommunista állambiztonság hálózati személyeinek adatait. A teljes...

Reagált a kínai akkugyár a leállításra, belső vizsgálatot rendeltek el

A debreceni Semcorp ellenőrzésénél súlyos szabálytalanságokat tártak fel.

Meglepő tévhit él milliók fejében a nikotinról – ezt mutatja egy friss európai felmérés

Jelentős tudáshiányt tárt fel egy nemzetközi kutatás a nikotin egészségügyi hatásairól.

A Magyar Turisztikai Ügynökség igazgatóságából is visszahívták Guller Zoltánt

Három napja már a Szerencsejáték Zrt. éléről is leváltották az Orbán-családdal jó viszonyt ápoló Gullert.

Egy héten belül kétszer is kirúgták Guller Zoltánt

A Szerencsejáték Zrt. után a Magyar Turizmus Ügynökség éléről is leváltották a NER prémium káderét.

Feljelentést tett az egészségügyi miniszter a Borsod vármegyei kórház és a Medcenter Kft. ügyében

A Tisza-kormány egészségügyi minisztere kérlelhetetlenül szigorú szakmai ügyekben. Az elmúlt két hónapban új vezetőket nevezett ki az...

6 milliárd forintért játszhattak ma az Eurojackpoton: íme a pénteki nyerőszámok!

Kihúzták a 2026. július 3-ai Eurojackpot nyerőszámait. A 27. játékhét második, pénteki sorsolásán egy nyertes esetén 6 milliárd...

Újabb politikus ellen indított pert Semjén Zsolt a „Zsolti bácsizás” miatt

Tovább bővül azoknak a köre, akik ellen Semjén Zsolt rágalmazás miatt bírósághoz fordult a „Zsolti bácsi”-ügyben. A korábbi...

A magyar kormány segélyt nyújt a földrengés sújtotta Venezuelának

Az adományokat az Európai Polgári Védelmi Mechanizmuson keresztül juttatják el Venezuelába az ország kormányának, a pénzjuttatás...

Milliós kenőpénz miatt csaptak le a nyomozók egy kormányhivatali osztályvezetőre

Meggyanúsított és őrizetbe vett egy kormányhivatali osztályvezetőt minősített vesztegetés miatt a Debreceni Regionális Nyomozó...

0

Sport

Éjjel történt a foci-vb rangadóján: 94. perces góllal ejtették ki Ronaldóék a horvát válogatottat

A portugál válogatott nagy izgalmak után bejutott a foci-vb nyolcaddöntőjébe.

Lamine Yamal a Real Madrid új igazolásáról: „Élve felfalom!”

Harapós kedvében van a viccelődő spanyol zseni.

Óriási botrány a portugál meccs előtt, Ronaldo nővére elárulta a futballsztár terveit

Cristiano Ronaldo góllal jártul hozzá a horvátok kiejtéséhez, de a botrány nem ült el.

25 éve, hogy Roger Federer legyőzte Wimbledon akkori királyát

A wimbledoni tenisztorna egyik legemlékezetesebb meccse volt.

Vb-rekord a Tippmixen: 7 ezer forintból csinált 25 milliót egy fogadó

A hétvégén Messiék, a franciák és a brazilok mérkőzései kínálnak újabb izgalmakat.

Nulla izgalom után a spanyolok is ott vannak a 16 között a vb-n

Spanyolország továbbjutása egy pillanatig sem volt veszélyben Ausztria ellen.

Eladta szélsőjét az FC Barcelona, Lamine Yamal miatt távozott

A Dinamo Zagrebben lehet meg neki az áttörés.

Bulvár

Pontosan erre ment el a nyugdíjpénz

Hihetetlenül pontosan sikerült megbecsülnünk, hány tag mekkora összegben fordította nyugdíjmegtakarítását lakáscélra. Mostanra nem csak a végleges szám vált ismertté, még a felhasználás részleteit is megismerh

Óriási botrány a portugál meccs előtt, Ronaldo nővére elárulta a futballsztár terveit

Cristiano Ronaldo góllal jártul hozzá a horvátok kiejtéséhez, de a botrány nem ült el.

Bezár a népszerű üzletlánc Magyarországon – más néven nyit ki újra

Bezárnak a Hervis sportáruházak Magyarországon, de Sports Direct néven várhatóan még idén újranyitnak.

A pincérnővel akart keménykedni a katonafeleség, de a lehető legrosszabb emberbe kötött bele

Futótűzként terjed az interneten egy megdöbbentő történet, amely rávilágít arra, mi történik, ha valaki a férje pozíciója mögé bújva próbál megfélemlíteni másokat. A Redditen felbukkant beszámoló szerint e

A hentesek riadót fújtak: ilyen húsfajtákat ők sosem vesznek a szupermarketben

A hús nagyon kényes dolog, és a hentesek lerántották a leplet néhány húsfajtáról, amit nem szabadna szupermarketben megvenni.

Nem szabad megenni a csirke ezen részeit - Sokan még mindig hozzáadják a leveshez.

Mi kerüljön a fazékba, és mit érdemes inkább kihagyni a csirkelevesből? Ezek a csirkehúsfogyasztás legfontosabb kulisszatitkai.

Ne csak vizet igyál a hőségben. Dr. Zacher Gábor elárulja, miért ne.

Dr. Zacher Gábor egy korábbi, most ismét aktuálissá vált videójában arról beszélt, hogy a kánikulában különösen fontos a folyadékpótlás, de nem elég a sima víz!

0